Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-04 / 103. szám

SZERDA, 1994. MÁJ. 4. Tavaszi életképek CSALÁD És KÖZÉLET 17 Családunk is szanálja időnként a már használhatatlan holmikat. A gyorsan növekvő gyermekeink által kinőtt ruhák, cipők nagy részét ismerőseink egyike-másika szívesen elfogadja. Eletem megkeserítő sokadik esernyőjét viszont én határozottan dobtam a szemétkosárba. Tíz felnyitás közül ha egyszer kegyeskedett kinyílni, de azon pillanatban össze is csuklott, mert két-három bordája és rúdja is törött volt. Másnap az erkélyünkről a messzi távolba néztem szép ábrándjaimat röptetve, ám közeli hangos beszédre lettem figyelmes. A kapu előtti kukánál szürkeségében egyszínű alak bontakozott ki, s az egyik garázsajtónál ól ló tulajnak mondogatta: - Látja, vannak gügye emberek, akik kidobják a jó esernyőt is! Ide nézzen! - és azon nyomban kinyílt az ismerős ernyő. Lecsukta, újra felnyitotta, úgy-ahogy működött. A kukázó arcán mosoly, szatyrában az aznapi, talán a legértékesebb szerzeménye. Észrevehette az erkélyen álló „gügyét", mert felnézett rá, az meg le őrá. Mit is mondogathatott magában ott a magasban, ha azt, hogy : „Ki fel, s ki alá", azaz „az egyik embernek a szerencse, a másiknak nem". Az egyik belvárosi utcában a járda széléről toppant elém egy idős hölgy. Alacsony termete ellenére is toronynak tűnt. Majd földig érő drapp színű ballonkabátjából kibúvó hófehér hajú fejével mintegy hosszú vattacukorként emelkedett a magasba. Határozottan leszólított: - Lenne egy kiló kenyérre való pénze számomra? Kapásból válaszoltam nincs nálam - majd továbbhaladtam. A lelkiismeretem azonban megállásra késztett: mi van akkor, ha valóban még a betevő falatjára sincs egy fillérje sem. Visszanézve felmértem a helyzetet. Az egyik kezében égő cigi, a másikban póráz, végén egy dundi tacskó. Megnyugodva tértem haza. Hogy a poént el ne feledjem, a kocsiúton 8-10 galamb szaporán csipegette az odadobott kenyérgalacsinokat. • Az egyik kispostáról sétáltam hazafelé, s azon tűnődtem, hogy mi legyen a 3. életképem. Ekkor az úttest szélén álló hirdetőoszlop előtt egy köpcös, meglett korú férfit vettem észre. Valamit olvasott. Hirtelen kapargatni kezdte a kisméretű választási plakát széleit és nosza rajta, kéthárom szakítással letépte. Egyedül az nyugtatott meg, ahogy az általa megsemmisített páti papírfoszlányait a hirdetőoszlop közelében megbúvó kukába dobta. Ha már sértő módon, szégyenletesen is cselekedett, legalább a tisztaságra ügyelt. Pleskó András • „Harmincnégy évnyi munkaviszony áll mögöttem, s most itt vagyok - tétlenségre kárkoztatva. Cipőkereskedőnek tanultam, aztán a hatvanas évek elejének nagy 'káderkiemelő lázában' lettem téeszfőkönyvelővé. Az életemnek ez a szakasza két évtizedet ért meg, s tíz évet az a periódus, amikor egy állami vállalatnál belső ellenőrként dolgoztam. Onnan csábítottak át egy kereskedelmi egyesülést kiszolgáló szervezet gazdasági igazgatóhelyetteséül. Ám utóbb kiderült: a cég jobban jár, ha mellékállású munkatársakat foglalkoztat gazdasági ügyei intézésére így lettem munkanélküli. Pontosabban rövidebb-hoszszabb idejű szerződéseket azért sikerült kapnom, voltam gyesen lévő anyukát helyettesítő revizor, aztán egy-két kft. próbaidőse - de egyik helyen sem sikerült megmelegednem. Ma már tudom, két oka volt. Az egyik: a számítógép. Ne higygye, hogy meg sem próbáltam dolgozni vele! Megtanultam persze, hogy kell kezelni, csak éppen mindennel, lassabban haladtam, mint a nálam 20-30 évvel fiatalabbak. S ez a másik ok: a korom. Hiába, az ember elkopik, s ötven fölött nem tud úgy helytállni. Ezt nekem is be kellett látnom. Meg hát rá is döbbentenek, valahányszor álláskeresőben járok: '35 év alatti, számítógépismerettel rendelkező' - ez a két kulcskifejeW „Ez az egy év kritikus lesz Monológ a munkanélküliségről mi Először egy népművelő jelentkezett a szerkesztőségben, hogy elmondja ntajdnem-munkanélkülisége hiteles történetét. (Monológját lapunk tegnapi szániában olvashatták.) Most egy újabb életút naplóját ütjük föl: azét az életmódváltásra kényszerült, 56 éves férfiét, aki... De olvassák inkább azt, amit ő mond el magáról! P. K. zése majd minden állásajánlatnak... Már ahol egyáltalán választ kap az ember a jelentkezésére. Mert a legtöbb esetben nem is reagálnak a hirdetők! Próbálkoztam én könyvelőcégeknél is, hátha bedolgozhatnék. De el kell fogadnom az érvelést: az én foglalkoztatásom olyan pluszterheket ró a munkaadóra, hogy kétszer is meggondolja a dolgot. S aztán visszamondja. Lényegében negyedik éve, hogy tart ez a kínlódás - mostanra már nagyon belefáradtam, egészen letargikus lettem. Mert igaz ugyan, hogy önkormányzati segélyre (még) nem vagyok jogosult - a feleségemnek van állása és ha osztom a jövedelmét, fölötte vagyunk a meghúzott határnak - , de az életszínvonalunkat nem szívesen hasonlítanám össze mondjuk az öt évvel ezelőttivel! S akkor vegye ehhez hozzá, hogy az én két gyerekem már nem szorul szülői segítségre, igaz, én sem remélhetek tőlük támogatást, nekik is épp elég a bajuk... Az ember először a nyaralásról mond le. Aztán - ha még nem adta el - csak akkor indítja be az autóját, amikor nagyon muszáj. Vendéglőre már családi ünnepnapokon sem futja, az újságok közül legfeljebb a napilapot tartja meg - anélkül végképp elzárkózna a világtól. Mert gondolja csak el: az elmeszesedett csigolyájával már fizikai munkásnak sem mehet el, az egyetlen, amire még képes és ahol még szükség van rá, hogy idős édesanyjának segít a kertjét rendben tartani. Pedig azért ennél többet érőnek tartja magát, hiszen a nyugdíjkorhatárig hátralévő éveiben belső ellenőrként, revizorként, mérlegképes könyvelőként még hasznosíthatná 34 év tapasztalatait. Egyéni vállalkozóként - mert tudom, hogy ezt firtatná rögtön - azért nem, mert ebben a szakmában igen erős a verseny. S egyedül, négy évnyi kihagyás után meglehetősen kockázatos volna ilymódon keresni a megélhetést. Ráadásul ha az ember munkanélküliként éri el a korkedvezményes nyugdíjazás 57 éves határát, a munkaügyi központ átvállalja a közterheket magyarán most már majdhogynem érdekem: még egy évig ne legyen munkahelyem. S persze tudom, ez az egy év kritikus lesz, de aztán legalább a munkaviszonyban töltött, utolsó évek alapján kiszámolt nyugdíjban bízhatom. S nem adódik hozzá a bizonytalan sikerű és jövedelmű, egyéni vállalkozói életszakasz. Látja. így tekeredik az ember nyaka köré a fojtogató kényszer: már ne is akarjon tevékenyen, hasznosan élni..." Boross-, Horn- vagy Kuncze-kormány legyen? Bánat ellen van orvosság A családorvos szerepe a depresszió kezelésében Szomorú nemzet a mienk. Külföldiek mondják: az örömtelenség, az életuntság az arcunkra van írva. Meg a tanulmányokba. Statisztikai adatok is igazolják, hogy az utóbbi száz évben Magyarországon volt a legmagasabb az öngyilkossági halálozási mutató. Évente 4000 ember vet véget önkezével az életének, s több, mint 50 százalékuk depresszió miatt választja ezt a végzetes „megoldást". Legtöbbször tehát betegség, méghozzá fölismerhető és gyógyítható betegség áll e tragikus tettek mögött. Számos nyugati országban már korábban fölfedezték a depresszió kezelésének fontosságát, amelynek eredményeként akár egy százalékra is csökkent a depresszió okozta öngyilkosságok aránya. A minap azzal a reménnyel kecsegtetett az ÁNTSZ-nél a családorvosok részére szervezett rendezvény, hogy mi is rátérünk a mások által már régebben sikerrel járt útra. Dr. Rihmer Zoltán, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet osztályvezető főorvosa, valamint dr. Pető Zoltán docens, a SZOTE Neuropszichiátriai Rehabilitációs Osztály vezetője arról igyekezett meggyőzni hallgatóságát, hogy a népbetegség méreteit meghaladó depresszió az alapellátásban dolgozó orvosok számára is fölismerhető, és a legtöbb esetben a Lundbeck cég által hazánkban is forgalomba hozott Seropram nevű gyógyszerrel eredményesen kezelhető. Az alábbiakban olyan információkat olvashatnak, amelyeket nemcsak a szakemberek, hanem a betegek, a családtagok, barátok, a munkahelyi főnökök figyelmébe is ajánlunk. Ha bal lábbal kelünk, borongós, esős, szeles az idő, megbánt a társunk, rossz jegyet hoz haza a gyerek, lehangolódunk. Mondjuk is ilyenkor: olyan depressziós vagyok ma. Márpedig nem minden szomorú hangulat kóros. A depresszió olyan kedélybetegség, melyben szorongásos állapotokkal, belső nyugtalansággal, gondolkodás- és alvászavarral jár a bánatos életérzés. A beteg semminek nem tud örülni, gondolatai egy téma körül kavarognak, a legegyszerűbb döntéseket is nagy kínkeservvel képes csak meghozni. Legtöbbször alaptalan bűntudat gyötri, a többi embertől elszigetelődik, magányossá válik. Különböző testi panaszai vannak, amelyek mintegy álcázzák az igazi bajt. Sokuk fejében megfordul az öngyilkosság gondolata. Minderre föl kell figyelnie a beteg környezetének, de különösen az őt jól ismerő családorvosnak. A pszichiáterek segítségül fölsoroltak néhány szempontot, amelynek alapján eldönthetik, betegük depressziós vagy sem. Szerintük öt jól célzott kérdés után ez kideríthető. Mi a teendő, ha a diagnózis: depresszió? Mivel a pszichiátriai betegséghez nem kötődő, úgynevezett primér vagy biológiai depressziók alapja a genetikai hajlam, s a klinikai tünetek hátterében a központi idegrendszer megváltozott noradrenalin, szerotonin anyagcseréje áll, biológiai, gyógyszeres terápiával meg is gyógyítható. Népegészségügyi szempontból nem csak a betegség fölfedezésében lehet óriási szerepük a figyelmes és lelkiismeretes háziorvosoknak, hanem a gyors, azonnal elkezdhető terápiában is. Svéd adatok bizonyítják, hogy a családorvosok néhány órás intenzív tanfolyam elvégzése után alkalmassá váltak a depresszió felismerésére és kezelésére. Munkájuk eredményeként zuhanásszerűen csökkent a pszichiátriai osztályokon ápolt betegek, a táppénzes napok száma, s miközben egyre több antidepresszánst adtak el a patikákban, egyre kevesebben kérték a szorongásoldókat és altatókat. S nem utolsó sorban: két és fél esztendő alatt a megfigyelt népesség depresszióval kapcsolatos öngyilBALOGH LÁSZLÓ, DR. BRATINKA JÓZSEF és PÓDA JENŐ, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelöltjei választási fórumot tartanak a Tisza Szálló tükörtermében, 1994. május 4-én, szerdán 18 órai kezdettel. A fórum vendége: DR. JESZENSZKY GÉZA, a Magyar Köztársaság külügyminisztere Minden érdeklődőt szeretettel várunk. kossága 42-ről 12 százalékra csökkent. A pszichiáterek azt javasolták családorvos kollegáiknak. hogy a kezelésben részesítsék előnyben az antidepresszánsok új családját alkotó, úgynevezett SSRI-készítményeket. A Népjóléti Minisztérium tavaly decemberi rendelete alapján ugyanis, szakorvosi konzultáció után, a családorvos is fölírhatja receptre a Seropram filmtablettát, amely a jelenleg ismert legszelektívebb antidepresszáns. Mellékhatásai szinte nincsenek, egyszerűen adagolható, nem hat a szívre, a vérkeringésre, nem befolyásolja a munkavégzést, nem lehet hozzászokni, nem okoz súlygyarapodást, túladagolása sem életveszélyes. Amíg a gyógyszer hat, beletelik egy-két hétbe. Ezidő alatt is tudatában kell lennie a betegnek és környezetének, hogy a tünetek nem minősíthetők jellemhibának. Ezek az emberek nem munkakerülők, nem lassú észjárásúak ( a Nobel-díjasok fele mániás depressiós), hanem igazán betegek. Ilyenkor értelmetlen dolog az akaratukra hivatkozni, döntésre kényszeríteni őket, hisz mindettől csak jobban szenvednek. A depresszóst kifejezetten káros üdülőbe küldeni, hisz ott még inkább rátör a magány, s csak tovább tépelődik látszólagos balsorsán. A hozzátartozók, a környezet feladata, hogy elfogadja, és a gyógyulásban támogassa a beteget. Azt, akit hamarosan életigenlő társukként kaphatnak vissza. Chikán Ágnes Májusi fények. (Fotó: Schmidt Andrea) POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI LH I F=tIDETÉES, POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS Az év mérkőzése május 5-én, csütörtökön este 8 perccel 8 után a TV4-en! 0n dönti el.