Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-04 / 103. szám

SZERDA, 1994. MÁJ. 4. KULTÚRA 7 m Szegedi egyházzenei napok Puccini-mise a dómban Két operaszerző, Bizet és Puccini egy-egy fiatalkori egyházzenei darabját tűzte műsorra Gyüdi Sándor karnagy a Szegedi Egyházzenei Napok nyitóhangversenyén a dómban. A Vaszy Viktor Kamarakórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Szél Bernadett és Wendler Attila szólóénekével Bizet Te Deum-ját, valamint Wendler Attila és Altorjay Tamás szólóénekével Puccini Messa di Glória című miséjét adta elő. Az előadás legszebb teljesítményét Wendler Attila tenoija nyújtotta, főként a Messa di Glóriában. Az Operaház magánénekese hajlékonyan, stiláris biztonsággal énekelte a tenorszólót, fő erénye volt, hogy az oratorikus koncertszólista szerepbe nem vitt át operatenori allűröket, hangja, ha kellett lágy volt, kifejező, ha kellett természetesen szilárd - tenorságát nem bálványozta. Előadásában a Gracias szép emelkedettséget nyert, s különösen megkapó volt az Et incarnatus-szóló misztikus árnyaltsága (e részben az a capellaként éneklő kórus és a fölötte szóló tenorének a bonyolult és váratlan hangzásokra képes templomi akusztikában is jól érvényesült). Kellemes, szabatos hang volt Altorjay Tamás mély baritonja is. A Szegedi Nemzeti Színház magánénekesének előadásában a Messa di Glória Crucifixus és Benedictus éneke ihletett mélységgel szólalt meg. A Te Deum , szólistájaként Szél Bernadett tiszta oratóriumi szoprán képességeiről tett bizonyságot, hangjának könynyűsége érzékeny előadói habitusról árulkodott. Gyüdi Sándor felfogását a mise előadásának gazdag érzelemvilágú romantikája dicséri. Karmesteri munkája elejétől a végéig átérezhető-átélhető, szépen kidolgozott, motívumaiban tiszta, tempóvételében változatos előadást teremtett. Annak ellenére, hogy a darab összefogása, tekintettel a templomi térben kiszámíthatatlanul megszólaló hangokra, nehéz karmesteri feladat volt, egészében véve Gyüdi Sándor vezényletével megragadó dallamvilágú, vallásos ihletettséget sugárzó misét hallhatott a közönség. Panak Sándor Egyházzenei programok Május 4., szerda: 17.30-kor az alsóvárosi Ferences templomban: Litánia, benne: Schubert Ave Maria; előadja: dr. Szűts István (ének) és Varjasi Ottó (orgonál. (A Honvéd Művészegyüttes Férfikarának eredetileg május 4-re meghirdetett hangversenye a karmester, Tóth András betegsége miatt május 17-re marad. Az elhalasztott előadás 19.30-kor kezdődik majd. a dómban.) Május 5., csütörtök: 19 órakor a Honvéd téri református templomban: A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Kardos Pál Női Karának hangversenye. Műsoron: Galfus Haec est dies (vezényel Suda Magdolna); Lassus - Aaoramus; Palestrina Adoramus; Kodály - 150. genfi zsoltár (orgonán közreműködik Kővári Réka), Jelenti magát Jézus, Ének Szent István királyhoz. Semmit ne bánkódjál; Mendelssohn - Három motetta op. 39: I. Veni Domine. II. Laudate pueri (vezényel Pekáty Andrea), III. Dominica post Pasca. Szólót énekel: Miks Adrienn. Márkus Hedvigj Pleskó Rita. Kerekes Bernadett. Vezényel: Ordasi Péter. 18 órakor a Rókusi római katolikus templomban: a szentmisén énekel, majd rövid hangversenyt ad a Liszt Ferenc Kamarakórus. Műsoron: Bellini - Messa in Sol Minor; César Franck - Panis angelicus: Hándel - Halleluja kórus a Messiás című oratóriumból. Közreműködnek: enek - Wischner Valéria. Katona Judit, Bárdi Sándor, Kenesey Gábor; kürf'- Kazuhiro Ogasawara; orgona - Csanádi László. Vezényel: Illés Mihály. !7.'30-kor az alsóvárosi Ferences templomban: Litánia, benne: J. S. Bach - Gdúr fúga BWV. 557. Orgonán előadja Krizmanich Edina. Radnótiról jelen időben, feltételes módban... Radnóti Miklós nem volt politikus költő, de azt a szelíd baloldaliságot képviselte, amelyre azon az oldalon mindenkinek szüksége lenne ma is. Nála a későbbi elromlott fogalmak még kristálytiszták és természetesek, a „nemzetköziség" csak ennyi: Kenyér, szőlő, legelő és tej tapsol ropogva, hogy összehajoltunk. Amit minden „proletár" testvérének kíván, azt szemináriumokon a legrosszabb időkben sem oktatták: Mindannyiunknak fürdőző, hosszúlábú asszonyt! borongós meggyet és oltó cseresnyét asztalunkra... És így fest Radnótinál az „osztályharc": Híven tüntet két pipacs... Nem törik csak hajlik a virág s könnyedén aligha hagyhatja el piros hitét. Sorsa és költészete oly sokáig keveredett az értékelésekben, hogy ma már újra kellene gondolni a beteljesült végzet emelte-e a legnagyobbak közé, vagy a magyar gondolkodás egyik súlyos vesztesége, hogy sorsa beteljesedett. Már születését is halál jegyezte, fiatal anyja és iker öccse pusztult el világrajövetelekor, serdülő is alig volt, amikor édesapja meghalt. Árvasága kozmikus volt, mint József Attiláé és előérzete is az övével rokon. Ahogy József Attila vershallucinációja a vonatcsattogás, úgy tudja ő pontosan halála milyenségét. Először csak sejtése van a bizonyosról: Költő vagyok... Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó, piros a vér és piros a pipacs. És a pipacs szöszöske szára zöld. Olyan, kit végül is megölnek, mert maga sose ölt. Aztán egyre biztosabban érzi a halálraítéltséget és vállalja az egyetlen vállalható módon: Háborúról oly gyorsan iramlik a hlr, s aki költő így tűnik el!... Észre se vették. S jó, ha a szél parázst kotorászva tört sorokat lel a máglya helyén. írok azért, s úgy élek a kerge világ közepén mint ott az a tölgy él, tudja kivágják, s rajta fehérlik bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt. Az embert és a költőt kereső utókor a „máglya helyén" megtalálta a „tört sorokat", s fgy válhatott közös nemzeti kincsünkké a pepita notesz, melynél szörnyűbb és szépségesebb ereklye talán nincs is több a világirodalomban. Aktualitása már nemcsak Radnóti Miklós, a költő sorsából adódik, de mindannyiunkéból, hiszen ma sem írhatna mást: O suhogó, feketeszárnyú háború. Szomszédból szálló rémület! Helyettűnk írta Ma lenne 85 éves, élhetne még, lehetne ő az olyannyira hiányzó bölcs öreg. Jó lenne, ha nemcsak azok emlékeznének rá, akik mívesen foglalkoztak művével, az irodalmárok, a tanárok vagy a nevét viselő iskolák tanítványai, hanem azok is, akik verseit olvasva érezték vagy majdan érezni fogják a ,Jielyettem írta'' katartikus örömét. Mert napjaink emlékező eseményei, küzdve az össztársadalmi amnézia ellen, éppen azt a vészkort idézik, amelyben elpusztult. S mert azokról a fogalmakról adott pontos és mindenkihez szóló leírásokat, amelyek átszövik életünket. Portrészobor a gimnázium lépcsőházában nem vetnek, nem is aratnak és nincsen ott többé szüret. Ami akkor Hispánia volt, az ma Bosznia. És újra fogalmazódnak ma bornírt kérdések, „mitől, kitől magyar a magyar?" és ki kit tekint annak, holott a válasz, amit ő adott, olyan egyszerű a „nem tudhatom" csak önmagának feltett kérdésére: Nekem szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa, belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. Sokszor kérdezzük magunkat, hogy mindaz, hogyan történhetett meg, amire most ki fogcsikorgatva, ki hitetlenkedve emlékezik. Megtörténhetett, mert „törvényerőre emelék a hülyeséget", ahogy a sors és kortárs, a szintén áldozat Bálint György fogalmazott és az akkori jelen időnek kevés volt az a gyermeki ártatlanság és az elvállalt férfiasság, amit Radnóti lírája képviselt, de szólt ő a kortársakat megszólítva az utókorhoz is, akik mi vagyunk. Havas Katalin Az élet élmény A 80 Éves Fischer Ernő gyűjteményes kiállítása • „Az élet egyébként nehéz és bonyolult, különösen nehéz és bonyolult, ha az ember 80 éves és veszi magának azt a bátorságot, hogy egy reprezentatív, plusz még hozzá dokumentatív bemutatkozásra, életmű kiállításra vállalkozik. A tét nagy és növekedett az idők folyamán. Lépést és léptéket kell vagy kellene tartani az idő történelmileg is alig követhető sodrával, de úgy, hogy a sodrásban talajt ne veszítsek és lépteim irányát és tempóját is magam határoztam meg. Ez a kiállítás számomra egyszeri és megismételhetetlen. Minden súlyával, emberi, erkölcsi és nem utolsósorban művészi vonatkozásaival. Ezért most ez a szegedi porondra lépés nekem komoly produkció, ötven év tapasztalata igazolja a produkció hitelét, igazát, színvonalát..." A Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában most is látható eszméltető és tanulságos tárlatára készülődve fogalmazta meg a fenti sorokat Fischer Ernő festőművész a rendezőnek, Szuromi Pálnak írott levelében. Nyolcvanévesen, hatalmas filozófiai tudás birtokában, tehetségének, festői kvalitásainak teljes vértezetében, s lám, mégis naiv izgalommal, reménykedve, de ugyanakkor hitének igazával. Az a Fischer Ernő, aki Aba-Novák Vilmosnál szerezte a festői alapismereteket, annál az egy generációval idősebb mesternél, akinek centenáriumi kiállítása a múzeumban most is látható. (Micsoda izgalmas összevetés Golgota (1979) mester és tanítvány művésziemberi feleselése térben és időben!) Fischer egészen az ötvenes évek végéig tulajdonképpen művészetpolitikusként, a Népművészeti Intézet osztályvezetőjeként dolgozott. A Szegedi Tanárképző Főiskolára 1959-ben nevezték ki, s '64-től tíz éven át nyugdíjazásáig a rajztanszék vezetője volt. Tulajdonképpen festői megújulása a mai ouvre alapjai is ekkor rakódnak le: a Prága, a Velence, a Notre Dame hatalmas tábláin, a Vitorlások sorozatán, az első Korpuszok megidézésén, a gótikus katedrálisok architektúráin, az üvegablakok szín-kaleidoszkópjain, a cirkuszok sodró-pörgő álomvilágain. S ebből nőtt ki az a festmény-katedrális, amely mindenkitől megkülönböztethető, európai mércével mérhető emberi-alkotói világot jelöl. Fischer Ernő azon kevés festőművészek közül valók, akiknek képei mögött világmagyarázó és értelmező filozófiák húzódnak meg. Olyan világmagyarázó és értelmező gondolatok, amelyek az ember helyét keresik a világmindenségben, a létezést a létben, mely tartalmazza az élet, a tér, az idő és az anyag valamennyi kategóriáját és összefüggésrendszerét. Ez a szintézisteremtő vállalkozás építi föl műveit, s ahogyan az anyag előttünk formaként jelenik meg, ahogy a tér berendezett térként, az idő mérhető időként, úgy válik Fischer festményein mindez újólag szellemi kategóriává. A festmények során a hatvanas évek városképeinek foltjai vibráló képépftő elemekké, a rajzosság kalligrafikus futamokká, struktűraszervező erővonalakká, a természetes fényeffektusok belső tündökléssé, kohéziós és kisugárzó erőtérré alakulnak. S a téma is absztrahálódik, az ember nembeli létének nagy kérdéseit veti fel, úgymint hol van az ember helye a világban, mi a szerepe az egyén létének a végtelen létezésben, miként ítélkezik életről, halálról, végesről és végtelenről, múlandóságról és öröklétről. Ezeket a szélső pólusokat igyekszik emberi léptékűvé varázsolni, értelmezhetővé tenni, humanizált totalitássá formálni. Ezáltal az emberi izoláltságot beleszövi az emberi nem végtelen természeti és társadalmi létébe. Egyes képein a lábujjhegyen érzékelhető valóság elemei fölfedezhetők s mégis szellemi dimenzióba emeltek. Egy struktúra - mint valami XX. század végi papirusztekercs, vagy nyomtatott áramkör megfejtésre váró rejtjeles üzeneteket közvetít. Másszor szövevényekből bontakozik ki az absztrahált világ, ismét máskor a szubjektív hit és remény vezeti el a Biblia örök példázataihoz, Krisztus szenvedéseihez, felmagasztosulásának csodáihoz. S mindezt olyan sajátosan egyéni, festői szürrealizmussal, többrétegű képépítési metódussal, eleganciával és magabiztossággal teszi, hogy valóban a szellemi szféra magasabbrendűségét hirdeti. Joggal írhatta le egyik méltatója, hogy képei között „a művészet szentélye ötilik az eszembe, és szinte hallom az angyalszárnyak suhogását". T. L. Dixifesztival Salgótarjánban Minden jegy elkelt a Salgótarjánban csütörtökön kezdődő 10. nemzetközi dixieland fesztiválra. Eszerint csak a szfnháztermi koncerteken, illetve az éjszakai örömzenéken csaknem 2000 fős közönségre számíthat a 13 zenekar és az öt szólista, az ide ígérkezett öszszesen 120 dixi muzsikus. A jubileumi zenei rendezvényre az előző kilenc fesztivál legjobb szólistáit és együtteseit invitálta a rendező József Attila Művelődési Központ, így a vendégművészek névsora legalábbis impozáns. Ismét fellép az amerikai Joe Murányi, Louis Armstrong barátja és zenésztársa, továbbá az ugyancsak klarinéton és szaxofonon játszó francia Marcel Zanini. Hivatalos Salgótarjánba a délafrikai születésű Audrey Motaung, akiről egyébként az hírlik, hogy a leendő Mandelakormányban a kultuszminiszteri tárca várományosa. Külön rangot ad a 10. fesztiválnak, hogy történetében most először az összes hazai dixi zenekar félmillió forintot megközelítő összdíjazású versenyével kezdődik - ezért négynapos a rendezvény a korábbi három helyett a zsűriben pedig a dixi olyan méltóságaival, mint többi közt Joe Murányi, Berki Tamás, Molnár Gyula. S hogy a dixi a város azon lakóit is megérinthesse, akik egyébként a műsorokra jegyet nem váltottak, az együttesek a város hat terén muzsikálnak a fesztivál kezdetétől a zárásáig. A Magyar Rádió a fesztivál két koncertjét rögzíti, a dixi ünnep teljes zenei anyagát pedig hasonlóan az eddigiekhez kazettán jelenteti meg a rendező.