Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-30 / 124. szám
2 III! SPORTJA 1994. május 30. Az NB lll-as labdarúgó-bajnokság Alföldi csoportjának kétségtelenül az a szenzációja, hogy a 27. fordulóban elvesztette veretlenségét a Vásárhely, mégpedig hazai környezetben. Ennek ellenére a helyzetén ez nem változtatott semmit, a III.C már bekerült az NB II.-be. Megyénk csapatai közül a Makó hazai pályán gyöElvesztette veretlenségét e Vásárhely! Zött, míg a Dózsa idegenben aratott fölényes győzelmet. Az SZVSE továbbra is tartja tavaszi veretlenségét. SZVSE-Ceglcd 2-2 (0-2) Vasutas pálya. 200 néző. Vezette: Bogyó. SZVSE: De meter - Simon, dr. Tóth, Kothencz - Pikó. dr. Kovács, Kispál (Gábor), Takács J. - Tóth L. (Udvari), Tóth A., Puskás. Edző: dr. Tóth János. Cegléd: Vezér - Komlósi, Kendi, Rumy - Kárászi, Lendvai, Korpáesi, Doma - Magosi, Szabó. Németh (Kecskeméti). Edző: Rákos János. A kezdőrúgást Benczik László magánvállalkozó vette meg. aki helyett a sárgalapos eltiltás miatt nem játszó Hurguly János indította útjára a labdát. 8. perc: A játékkal ellentétben a vendégek szerezték meg a vezetést. Egy jobb oldali támadás végén a labda a felfutó Kárászi elé pattant, aki középen, senkitől sem zavartatva a hálóba lőtt, 0-1. 44. perc: A vendégek második támadásukból is gólt szereztek. Németh dr. Tóthtól szorongatva középre (velte a labdát, ott megint nem volt senki, csak a felfutó ceglédi Lendvai, s fgy ő zavartaanul küldte a kapuba a második gólt, 0-2. 50. perc: Takács végezhetett el újra szögletrúgást, s a jól beívelt labdát Tóth Á. ezúttal a kapuba fejelte. 1-2. 78. perc: A vendégek kapujától mintegy 17 méterre szabadrúgáshoz jutott a vasutas gárda. A letett labdát Pikó dr. Kovács elé gurította, aki lapos lövéssel kiegyenlített. 2-2. Az SZVSE - akárcsak a Makó ellen - most is kétgólos előnyt adott ellenfelének, s Igy szerezte meg az egyik pontot, s tartja továbbra is tavaszi veretlenségét. Pedig a játék képe alapián a hazaiak akár gólokkal is nyerhettek volna. Az első félidőben különösen nagy fölényben játszott az SZVSE, de helyzeteit nem tudta belőni, a vendégek viszont két ellentámadásukból két gólt szereztek. Szerencsére a hazaiak ilyen hátrányban sem adták fel, volt erejük kiegyenlíteni. A döntetlen eredmény Hiába vetődött a BVSC-t és a Kispest-Honvédot megjárt kapus, Vezér, dr. Kovács lövése nyomán a labda a balalsó sarokban kötött ki. (Fotó: Gyenes Kálmán) a ceglédiekre nézve igen hizelgő... Jók: dr. Kovács, Simon, Kothencz, illetve Vezér, Kárászi és Kendi. Ifjúságiak: SZVSE-Cegléd (T4. P. S. J. HLC-Kopcsóker-Kalocsai FC 0-1(0-0) Vásárhely, 1700 néző. Vezette: Kokavecz. HLC: Kopschitz - Kiss Cs., Márta. Újvári, Lévai - Tóth (Albert). Kemenes, Bress, Szécsényi Mihálffy, Barna. Edző: Pataki Tamás. Kalocsa: Farkas L. - Bolvári, Kákonyi, Paletta, Farkas Z., Márton, Evanics, Miskolczi, Fekete (Zsibók), István. Vén. Edző: Molnár Ferenc. 22. perc: Remek kalocsai támadást követóen Vén hagyta faképnél a védelmet, de a kifutó Kopschitz mellett a bal sarok mellé gurított. „ 34. perc: Mihálffy-Kiss Cs. remek összjáték után utóbbi remek beadását Bress fejelte az oldalhálóba. 56. perc: A mérkőzés addigi legnagyobb helyzete maradt ki. Barna remek szöktetését Kemenes próbálta ellőni Farkas L. mellett, de a kapuvédő még bravúrral hárítani tudott. Labdarúgó NB III. fA 58. perc: Büntetőt hibázott a HLQKopcsóker. Kemenes remek szólója után Mihálffy lövését Miskolczi kézzel hárította a gólvonalon. A jogos 1 l-est Márta végezte el, de Farkas L. .Jdszúrta", hova lövi és remek vetődéssel hárított. 66. perc: Megszerezte a győztes gólt a Kalocsa. Szabadrúgáshoz jutottak a kaputól 22 méterre. Vén a rosszul felálló sorfal mellett a bal sarokba lőtt. 0-1. Egyszer minden sorozatnak vége szakad. Ráadásul soha sem jön jókor. A HLC-Kopcsóker bajnokcsapata derekasan állta a sarat eddig. Teljesítményére felfigyelt az ország. A játékos és főleg egy csapat nem gép. Ezen a mérkőzésen ez hiányzott. A kitűnően játszó Kalocsa ellen nem egyszerre játszott jól mind a 11 játékos. A vendégek ebből valamit megéreztek, mert az első perctől kezdve az istennek sem akarták az alárendelt szerepet játszani. A kihagyott 11-es után pedig „vérszemet" kaptak. Úgy tűnt, hogy 70 percig ők akarták jobban a győzelmet. Újoncként feljutva a mezőny elején végezve, még ez a „skalp" hiányzott a sikeres bajnokságukhoz. Jók: Kopschitz, ill. Farkas L„ Farkas Z„ Vén. Ifjúságiak: HLC-Kalocsa 1-4 Makó EC-Szőregi Rákóczi 3-0(1-0) Makó, 1000 néző. Vezette: Gulyás. Makó: Himer - Urbán, Veindler (Madránszki), Anda, Dégi Bálint (Bódi), Csák (Vágó), Márki, Karsai - Bárány, Botlik. Edző: Kolozsvári János. Szőreg: Bán - Ádelhardt (Bóka), Luczás, Sisák - Suhai, Mahler, Buchholcz, Hűvös L., Csonka (Ganz) - Lengyel, Széli (Hűvös G.). Edző: Antal Péter. 31. perc: Márki remek ütemben ugratta ki a lesre játszó védelem jobb oldalán Bálintot és a fiatal játékos éles szögből a kifutó kapus mellett a hosszú felső sarokba lőtt. 1-0. 43. perc: Csák hozta helyzetbe Márkit, aki átemelt ugyan a kifutó kapuson, de a kaput elvétette. 51. perc: Botlik iramodott meg a bal szélen, majd az ötösön álló Bárányhoz passzolt, aki megállította a labdát, majd nagy nyugalommal a jobb alsó sarokba passzolt. 2-0. 53. perc: Márki cselezgetett a jobb oldalon, majd középre tvelt és a legmagasabbra emelkedő Csák a jobb alsó sarokba fejelt. 3-0. 62. perc: Csák cselezte be magát a büntetőterületre, már csak a kapussal állt szembe, amikor hátulról felvágták. Gulyás játékvezető azonban sarokrúgást ítélt... 83. perc: Botlik a bal oldalról remekül adott a kapu elé, de Bárány közelről a kapusba pörgetett. A lelkes fiatalokkal felálló szőregiek csak az első játékrész elején bfrták a hazaiak által diktált iramot. Bár a mérkőzés elején a két 16-os között folyt a játék, az ekkor kialakult helyzetek is Bán kapuját veszélyeztették. A makóiak részéről elsősorban Csák akart mindenáron gólt rúgatni társaival, ám Bárány három esetben is elhibázta a kaput. Az első félóra végén Bálint remekbe szabott gólja megnyugtatta a Maros-partiakat, de az előnyt csak a szünet után tudták növelni.Mégpedig két perc alatt kétszer is betaláltak a vendégek hálójába. Elsősorban a szőregi védelem hibázott nagyon sokat, mivel már a második 45 perc elején átjáróházzá vált. A hazaiak előtt futószalagon adódtak a gólhelyzetek, de ezek már mind kimaradtak. Legkevésbé a szőregiek tehettek arról, hogy három góllal megúszták, s a Makó FC győzelme akár nagyobb arányú is lehetett volna egy közepes színvonalú, de felszabadult játékot hozó mérkőzésen. Jók: Csák, Márki. Botlik, Urbán, Karsai, ill. Suhai, Hűvös L. Ifjúságiak: Makó-Szőreg 2-0 Mezőkovácsházi TE—Szegedi Dózsa 1^1(0-1) Mezőkovácsháza, 300 néző. Vezette: Tumó. Mezőkovácsháza: Tóth Radu, Szatmári, Kovács, Kakuszi - Deák, Török, Dumitriu, Kiss (Gheban) - Papp (Szekeres), Kolozsi. Edző: Sári Ferenc. Szeged: Csehó - Magyar, Bóka, Sahin, Márton - Szélpál (Rácz), Vándor, Telek, Dézsi Miklós, Váczi (Elek). Edző: Protity Sándor. 37. perc: Miklóst a büntetőterületen belül Kiss fellökte. A megítélt büntetőt Váczi értékesítette. 0-1. 57. perc: Miklós egyedül tört kapura és három védót kicselezve lőtt a hálóba. 0-2. 85. perc: a 16-os sarkánál Vándorhor. került a labda, aki gyengén kapura lőtt, de a meglepett hazai kapus kezéről az ellekező oldalon pörgött a pettyes a hálóba. 0-3. 86. perc: Ghebant a 16-oson belül ellökték, 11-es. A büntetőt Radu értékesttette. 1-3. 87. perc: A hazai védők leálltak. Márton egyedül játszadozott a labdával a 16-os vonalánál, majd kapura emelt, amit a vetődő Tóth érinteni tudott. 1-4. A kiesési rangadón gyenge hazai teljesítményt láthattak a szurkolók. A vendégek rutinos labdarúgói ügyesen tartották a labdát és gólratörőbb játékukkal rászolgáltak a gyózelemrc. Jó: a hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni, ill. Vándor. Váczi, Miklós, Telek. Ifjúságiak: Mezőkovácsházi TE-Szegedi Dózsa 2-4 További eredmények: Gyomaendród-Békés 3-2, Tórökszentmiklós-Orosháza 0-7, KTE-Gyula 1-2, Kiskunrélegyháza-KSC A bajnokság állása: 1. Hmv.-hely 27 21 5 1 58-16 47 2. KSC 27 13 11 3 49-23 37 3. Makó FC 27 14 8 5 45-24 36 4. Kalocsa 27 14 6 7 50-25 34 5. SZVSE 27 11 10 6 47-37 32 6. Gyula 27 12 7 8 39-31 31 7. KTE 27 12 5 10 43-22 29 8. Kiskunfélegyh. 27 10 7 10 41-40 27 9. Sz. Dózsa 27 8 9 10 39-37 25 10. Orosháza 27 9 7 11 38-39 25 II. Békés 27 9 6 12 40-47 24 12. Cegléd 27 9 S 13 38-41 23 13. Gyomsendród 27 8 5 14 23-48 21 14. Mezókovácsh. 27 9 3 15 24-50 21 IS. Szóreg 27 6 5 16 25-52 17 16. TörökszeDlm. 27 3 24 11-80 3 Nem változott semmit a helyzet a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában. A Kiskundorozsma „csak" döntetlent ért el hazai pályán, de nem járt nagyobb sikerrel a második helyezett Sándorfalva sem. A harmadik helyezett Tápé viszont 4-0-ra győzött, s ezzel megerősítette dobogós helyezését. Tisza-Új-Móraváros 3-0 (1-0) Újszentiván, 400 néző. Vezette: Varga. Tisza-Új: Varga - Tóth J„ Tóth M. (Kürtösi), Kántor, Kéri, Bajusz, Molnár, Dobó, Bischof, Puskás (Jáksó), Temesvári (Szalai). Edző: Kántor Ferenc. 'Móraváros: Horváth - Szécsi, Szilágyi, Páter, Csúcs, Bába (Raskó T.), Hadár, Török, Deák, Tóth (Móricz), Király. Edző: Tóth Lajos. 22. perc: Molnár pontos beadását Temesvári a kapufa tövére fejelte. 43. perc: Bajusz a 16-os sarkáról a labdát visszafejelte és a jókor érkező Temesvári kapásból nagy gólt lőtt, 1-0. 50. perc: Bischof bal oldali beadását Bajusz mesterien fejelte a rövid sarokba, 2-0. 80. perc: Bajusz remekül indította Bischofot, aki a kifutó Horváth mellett a bal sarokba lőtt, 3-0. A sportszerű mérkőzésen a hazai csapat taktikailag fegyelmezettebb játékával még ilyen különbséggel is megérdemelten győzött. Jók: Temesvári (a mezőny legjobbja). Kéri, Molnár, Bischof, ill. Szécsi. Hadár. Deák. Ifjúságiak: Tisza-Új-Móraváros 5-1 Bordány-Zákányszck 3-2 (3-1) Bordány, 200 néző. Vezette: Farkas. Bordány: Kálmán - Farkas Zs. (Péter M.), Mátyás, Lippai G., fiz élen q helyzet változatlan Péter L., Király, Hajdú, Gaál (Nagyapáti), Peták, Őze (Lippai Á.), Kádár. Edző: Sándor Zoltán. Küzdelmes mérkőzésen a jól játszó zákányszékieket a szép gólokat lövő Bordány megérdemelten győzte le, s ezzel biztosította bentmaradását. Góllövők: Gaál (2). Őze. ill. Farkas, Prágai. Jók: Gaál (a mezőny legjobbja), Péter L„ Hajdú, Őze, Lippai G., ill. Kovács, Farkas, Prágai. Ifjúságiak: Bordány-Zákányszék 2-2 Mártély-Sándorfalva 0-0 Mártély, 300 néző. Vezette: Bánóczki. Mártély: C. Molnár - Hortobágyi, Czuczi. Szrenka, Gémes, Kérdő (Kovács), Csáki, Kazán, Budai, Daraki (Kiszely), Kandó. Edző: Antal Ferenc. Sándorfalva: Barna - Mészáros, Patócskai, Naj>y V., Fujkin, Pataki, Besenyei, Ábrahám (Czétényi), Szél (Nagy A.), Kiss, Virágh (Stanka). Edző: Czibere László. 20. perc: Kandó 16 méteres lövése a kapufáról vágódott a mezőnybe. 26. perc: Kazán nagy lövését Bama a léc alól tornázta ki. 35. perc: Budai páratlan 25 méteres bombája a kapufát érintve hagyta el a játékteret. 75. perc: Gémes közeli lövése Barna lábáról felpattant és a hálóba tartó labdát Patócskai a gólvonalról fejelte ki. Kitűnő játékvezetés mellett, jó iramú mérkőzésen a hazaiak lényegesen veszélyesebbek voltak a kapura, ám Fortuna ezen a délutánon a vendégeket fogadta kegyeibe. Jók: az egész hazai csapat, ill. Barna, Patócskai, Fujkin. Ifjúságiak: Mártély-Sándorfalva l-l Tápé-Csongrád 4-0 (1-0) Tápé, 300 nézó. Vezette: Pördi. Tápé: Bagdi - Djuric (Kiss), Bugyinszki, Kubát, Kószó, Sándor, Fazekas, Móra, Vári, Markó, Juhász. Edző: Lóczi István. Csongrád: Barna - Tóth, Révész, Balanyi, Keller (Kálmán), Palásti, Mészáros, Száraz, Kiri, Kiss, Karai. Edző: Kálmán Róbert. 5. perc: Szöglet után Sándor gólt fejelt, 1-0. 50. perc: Markó kiugrott, s gólt lőtt, 2-0. 60. perc: Markó egyéni játék után talált a kapuba, 3-0. 80. perc: Bugyinszki 30 méterről bombázott a hálóba, 4-0. Jók: Markó, Kubát, Bugyinszki, Sándor, ill. Barna. Mészáros, Kiri. Ifjúságiak: Tápé-Csongrád 4-0 Kistelek-Apátfalva 4-1 (1-0) Kiskundorozsma-Mindszcnt 0-0 Kiskundorozsma, 500 nézó. Vezette: Molnár. Kiskundorozsma: Tóth Z. - Simonics, Szabó T., Ottlik R.. Farkas (Muskó), Ferenczi (Fábián), Szabó G. (Horváth), Nagy, Ottlik S„ Szabó Zs., Tóth G. Edző: Ottlik Sándor. Mindszent: Őze - Kardi, Dóda, Jancsovics, Bullás, Sátor, Bozó, Korom, Szécsi (Tóth), Elekes, Bakó. Végig nagy iramú mérkőzésen az eredmény igazságos volt. A Dorozsma - helyzeteit tekintve - közelebb állt a győzelemhez. Ifjúságiak: Kiskundoroszma-Mindszent 0-1 Nagy fölényben játszottak a dorozsmaiak, de csak a gólhelyzetekig tudtak eljutni, gólt már nem lőttek. íme, az egyik legnagyobb helyzet, ami kimaradt a vendégek kapuja előtt. (Fotó: Gyenes Kálmán.) Kistelek, 300 néző. Vezette: dr. Deák. Kistelek: Mihálffy - Tóth F„ Koncz, Majoros, Czifra, Vtgh (Sejben), Horváth (Böröcz), Virágh, Révész, Gombos (Heim), Muhel. Edző: dr. Bitó Tibor. Apátfalva: Rakity - Sóki, Bartucz, Nagy, Berényi, Somodi, Imre (Károlyi), Mátó (Restás), Tóth-Kása, Varga (Oláh), Köteles. Edző: Beke Mihály. 5. perc: Czifra 5 méterről a léc alá fejelt, 1-0. 60. perc: A csereként beállt Oláh első labdaérintésből nagy gólt lőtt, l-l. Megyei O |. osztály 63. perc: Muhel egyéni szóló után talált a kapuba, 2-1. 80. perc: Majoros lépett ki a védők közül, és okos gólt lőtt a bal sarokba, 3-1. 85. perc: A kiugró Muhelt szabálytalanul sem tudták megállítani, tgy közelről beállította a végeredményt, 4-1. Az apátfalviak durva belemenéseikkel és sportszerűtlen magatartásukkal borzolták a közönség idegeit, az igen alacsony színvonalú mérkőzésen. Kiállítva: Koncz, ill. Nagy, Somodi, Köteles. Jók: Majoros, Tóth F„ Révész, ill. senki. Ifjúságiak: Kistelek-Apátfalva 2-1 Ruzsa-Szentesi FC 1-2 (1-0) Rúzsa, 200 néző. Vezette: Kérdő. Rúzsa: Tipity - Varga M., Szrenka, Fülöp, Tárkány, Földeák, Dávid, Varga S„ Völgyi, Bajorics, Papp. Edző: Magyar Károly. Szentes: Révész - Mészáros, Szabó, Sarkadi, Bartyik. Juhász, Jernei, Bagi, Gulyás, Verebélyi, Verók. Edző: Koncz István. 25. perc: Völgyi beadásából Varga S. lótt a hálóba, 1-0. 72. perc: Sarkadi lőtt a jobb felső sarokba, l-l. 77. perc: Juhász lefordulva védőjéről a kapus mellett talált a halába, 1-2. A mérkőzés alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: senki, ill. Bartyik, Sarkadi. Ifjúságiak: Ruzsa-Szentes 0-2 Csanádpalota-Nagylak SK-Mórahalom SK 1-2 (1-2) Csanádpalota, 300 néző. Vezette: Kovács. Csanádpalota: Lengyel Gyuris, Gábor, Kiss, Gonda, Cseh, Benczik, Vigh, Lakita, Varga, Szűcs. Edző: Molnár László. Mórahalom: Farkas - Sisák, Császár, Gerecz, Tandari, Hargitai, Masa, Szabó, Nógrádi, Födi, Bóka. Edző: Pénzes József. Jó iramú mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. Góllövők: Szűcs, illetve Fődi, Bőka. Kiállítva: Tandari (Mórahalom) Jók: Gonda, Benczik, illetve Fődi, Bóka. Ifjúságiak: Csanádpalota-Nagylak SK-Mórahalom 4-2 A bajnokság állása 1. Kiskundurezsmi 27 21 2 4 74-24 44 2. Sándorfalva 27 15 9 3 33-21 39 3. Tápé 27 15 5 7 51-27 35 4. Móraváros 27 14 5 8 50-39 33 5. Mórahalom 27 15 3 9 42-37 33 6. Szentes 27 11 9 7 49-34 31 7. Tisza-Új 27 12 7 8 36-27 31 8. Mindszent 27 11 5 11 32-26 27 9. Csongrád 27 10 7 10 32-37 27 10. Csau-Nagylak 27 10 6 11 36-38 26 11. Mártély 27 9 6 12 33-32 24 12. Bordány 27 8 5 14 34-50 21 13 Kislelek 27 6 8 13 29-39 211 14. Rúzsa 27 6 6 15 28-77 18 15. Zákányszék 27 6 2 19 37-53 14 16. Apátfalva 27 3 3 21 20-65 »