Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-25 / 120. szám

A DM KFT. ES A DMKIK GAZDASAGI MELLEKLETE Létminimum alatt van az átlag Egyre több a kisnyugdíjas Csongrád megyében 1994 elején a népesség egynegyede, szám szerint 111 ezer ember élt nyugdíjból, vagy valamilyen nyugdíj jellegű ellátásból. A nyugellátásban részesülők legnagyobb része - közel kilenctizede - saját jogú, 8 százaléka özvegyi nyugdíjas, 4 százaléka mezőgazdasági szövetkezeti, fél százaléka pedig baleseti járadékos volt. A saját jogú nyugellátásban részesülők nagyobb része, közel háromnegyede öregségi, valamivel több mint egynegyede pedig rokkantsági nyugdíjat kapott. Az öregségi nyugdijasoknak - a nők alacsonyabb nyugdíjkorhatárával és hosszabb átlagéletkorával összefüggésben - csaknem hattizede nő, a rokkantsági nyugdíjasok között pedig a férfiak aránya a magasabb. A nyugdíjak egy főre jutó havi átlaga az utóbbi évek folyamatos nyugdíjemelései ellenére - ez év februáijában alig haladta meg a 11 ezer forintot, ami igen alacsony, hiszen ekkor egy egyedülélő nyugdíjas létminimum szintjén való megélhetéséhez városban 13 ezer, a kétszemélyes háztartásban pedig egy főre 11 250 forintra volt szüksége. A nyugellátás egy főre jutó átlaga az öregségi nyugdíjasoknál a legmagasabb, és a baleseti járadékosoknál a legalacsonyabb. 1993-ban a nyugdíjasok száma 5500zal gyarapodott. Az újonnan nyugdíjba kerülők csaknem háromtizede a Foglalkoztatási Alap terhére elő-, közel négytizedük megromlott egészségi állapota miatt rokkantsági nyugdíjban részesül, és csupán alig több mint egyharmaduk dolgozott a nyugdíjkorhatár eléréséig. Az új nyugdíjasoknak fele férfi, fele nő. A foglalkoztatási nehézségek Fotó: Schmidt Andrea Templomlépcső. Kis lépések miatt szinte azonos számban „választották" az előnyugdíjat a férfiak és a nők, viszont a férfiak közül többen kényszerültek rokkantsági nyugdíjba, míg az öregségi nyugdíjba menők között a nők aránya volt a magasabb. A jelenlegi körülmények között folyamatosan bővül a kisnyugdíjasok „tábora". Az 1993-ban megállapított saját jogú nyugdijak mind az öregségi, mind a rokkantsági, a férfiaké és a nőké is, alacsonyabb, mint a korábban nyugdíjban lévőké. Az elmaradás a rokkantnyugdíjas nők esetében megközelíti a kétezer forintot. Az alacsony nyugdíjaknak elsősorban az az oka, hogy alacsonyak voltak a keresetek. Az 1993-ban nyugdíjazottak több mint egytizedének a nyugdíjalapját képező (1988-1993. évi) keresetének havi átlaga nem érte el a 8 ezer forintot, egyötödének a keresete 8 és 10, egyharmadának pedig 10 és 14 ezer forint között volt, ami azzal járt, hogy a nyugdíjazottak csaknem kétharmadának a nyugdija 7-9 ezer forint között mozog. Ugyanakkor tény az is, hogy az alacsonyabb keresetekhez alacsonyabb szolgálati idő párosult, amely azonban ezekben a keresetkategóriákban legfeljebb 4—500 forinttal kisebb juttatást jelentett. Mivel az alacsony nyugdíjak még a létminimum szintjén sem fedezik a megélhetés költségeit, és a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre kevesebb a lehetőség a nyugdíj melletti munkavállalásra, jövedelemkiegészítésre, a nyugdíjasok egyre szélesebb rétege szorul szociális támogatásra. A szociális védőháló szerepe a jelenlegi jövedelmi viszonyok között tartós szerepet kaphat, hiszen folyamatosan termelődik ki az az alacsony jövedelmű réteg, amely mindenképpen támogatásra szorul. Az újonnan megállapított nyugdíjak egyre nagyobb arányú leszakadása miatt valószínűnek látszik az is, hogy a nyugdíjellátások évenkénti rendezése továbbra is inkább „tűzoltó" beavatkozással, mintsem egy jól működő automatizmussal történhet meg. Dr. Fekete Istvánné KSH Jó búza, jó kukorica? j^égen indított már évet ilyen kedvező előjelekkkel A a mezőgazdaság. Alig fagyott el valami, 'csapadékszegény télről sem beszélhettünk, ezt a májust pedig a strandra járók éppen úgy nagyra értékelhetik, mint az agrárszakemberek. Az időjárás még olyan praktikus szívességekre is hajlandó, hogy éjjel esik az eső és nappal süt a nap. Lassan szőkül a kalászait dicséretesen magasan hordó árpa, s az élénkzöld búzatáblákat látva úgxnünik, már-már semmi sem menti meg egy jó terméstől az országot. Ha győzik a gombabetegségek elleni védekezést, s nem dönti meg a vihar a kalászos gabonákat, könnyen rekordátlagokat hozhat az idei aratás. A rekordátlaghoz azonban közel sem biztos, hogy rekordnyereség is kapcsolódik majd. Egyebek között talán azért sem, mert az elmúlt esztendőkben igencsak elszoktunk a nagyobb feleslegek levezetésétől. A terméktanács idén valószínűsíthetően már élesben dolgozhat, gyakorlatban is szerepet kaphat a meghirdetett tonnánkénti védőár. Mondják, ha jó a búza, akkor rossz kukorica, és viszont, tavaly azonban mindkettő gyengén hozott. Idén akár másik irányban is megdőlhet a régi paraszti megfigyelés, azaz mindkettő jól teremhet. Akkor pedig millió tonnás mértékegységben számolható majd a magyar gabonafelesleg, hiszen a hazai felvevőpiac már régóta korlátozott, s a csökkenő állatállomány sem képes felszívni a nagyobb készleteket. T~v(portálnunk kell, a versenyképességhez azonban L-v elengedhetetlen a támogatás. Akár első nagy erőpróbája is lehet ez az addigra már hatalomra került új gazdaságirányításnak, amely így azonnal megmutahatja, képes-e kezelni az ágazat problémáit. Radnóti hétfők '94 tavasz Már bajnok az „Egy százalék" Bár az utolsó forduló még hátra van a Radnóti hétfők kispályás labdarugó bajnokságából, az „Egy százalék" már bajnok, hiszen három ponttal megelőzi a második helyen állót. Akik a sikert kivívták: felső sorban Kutasi László, Márki Ferenc, Bába László, Tárkány Zsolt, alsóban Tóth Gábor, Magyar Károly, Rácz Gyula, Szrenka Béla. Hiányzik a képről Deák Ferenc és az intéző; Kovács András. Fotó: Nagy László Mostoha abroncsaink - guruló filléreink Mi lesz veled, házasság? Számítógép-vezérelt világunkban a járművek is egyre jobban behódolnak a szilikonalapú intelligenciának: talán egyedül a kerék, a gumiabroncs az, ami régen is volt. Itt a lényeg még mindig ugyanaz, mint amit Dunlop úr olyan ügyesen feltalált: gördülünk a levegőn. De mennyiért? Búzás János, az Agrogumi Kft. ügyvezetője a közelmúltban reprezentatív felmérést készített egy nagyfuvarozónál gumiabroncsügyben. Az eredmény több, mint lesújtó volt. Az azóta folyamatosan ellenőrzött, száznál is több szállítójárműnél évi egymillió forint veszteség volt kimutatható emberi hanyagságból, a be nem állított abroncsnyomás miatt. A járművek több, mint hatvan százalékánál az eltérés a tíz százalékot meghaladta! Pedig alapigazság: tízszázalékos nyomásérték-eltérés tizenöthúsz százalékos élettartamcsökkenést okoz. - Miért volt szükség felmérésre? - Eredetileg arra irányult, hogy felhívjuk a figyelmet egy eddig elhanyagolt költségfajtára, az abroncsköltségre. Ma Magyarországon nem beszélhetünk abroncskultúráról, a színvonal - kis túlzással - ott tart, hogy megrugdossák a kereket, mennyire kemény. így aztán a csak finom egységekben mérhető különbségekből Összeadódnak azok a fillérek, amelyek a gurulás során - és egy autóbusz sokat gurul - kemény forintok lesznek. Ezek után nehéz volt előrukkolni igazi célunkkal, azzal, hogy egy különleges gumiajánlatunk van - kimondottan városi használatra. A speciális tömegközlekedési gumi ugyanis Michelin, vagyis nem olcsó. - A tömegközlekedést üzemeltetők nem gazdagságukról híresek... - Éppen ez az, ami miatt fontos lenne figyelniük. A BKV-nál 130 járművön végzett összehasonlító mérés mutatta, mégsem a drágább kerül többe, természetesen hosszabb távon. Az abroncsok abban különlegesek, hogy kimondottan a sok megállás-, gyorsulás-, fékezésfajta felhasználásra tervezték őket. Speciális oldalfal-védettségük miatt a városi buszoknál oly jellegzetes járda mellé való beállást is „bírják". Élettartamuk is ennek megfelelő. A várost körbedudáló, felszalagozott kocsisorok, a városháza előtt ünneplőbe bújt tömeg - főleg hétvégeken jelzi, újabb párral gyarapodtak a házasságban élők. Házasodnak a fiatalok, de - úgy hírlik ritkábban, mint régen, és a házasságok se mind tartanak a sírig, egyre gyakrabban végződnek a Széchenyi tér túlfelén, kevésbé ünnepélyes körülmények között és bírói segédlettel. Válságba került volna a házasság intézménye? Nézzük, mit mutatnak a demográfiai adatok. Bizonyára sokan nem gondolnák, de jelenleg a felnőtt (15 éves és idősebb) korúaknak csak 58 százaléka él házasságban Magyarországon. A házassági kötelékben élők száma és aránya hosszú évek óta csökkenő tendenciát mutat, évről évre kevesebb házasság köttetik, mint ahány felbomlik a felek válása, vagy megszűnik valamelyik fél halála folytán. A folyamat súlyát érzékelteti, hogy a felnőtt korúak közül jelenleg 760 ezerrel kevesebben élnek hazánkban házasságban, mint 1980-ban, alig több mint egy évtizeddel ezelőtt. A 760 ezres csökkenés összetevőit vizsgálva, 12 százalékuk megözvegyült, a többiek végső soron saját döntésükből eredően nem házasok: 34 százalékuk elvált és nem házasodott újra, a döntő többség, 54 százalék pedig egyáltalán nem kötött házasságot. A fentiek azt jelzik, hogy hazánkban csökkenő a felnőtt korba lépő generációk házasodási hajlandósága és a házasságukat felbontók újraházasodási szándéka. A házasságkötési szándék változását egy olyan statisztikai mutatószámmal lehet mérni, amelyik megmutatja: minden ezer, nem házas felnőtt közül egy adott év folyamán hányan házasodnak meg. Ez a mutatószám az elmúlt évtizedekben folyamatosan, 1980 óta pedig gyorsuló ütemben csökken. Az 1960-as évek elején még a nem házas felnőtt férfiak körében egy év alatt ezerből 89 megnősült, manapság mindössze 38 szánja rá magát. A nők körében amiatt, hogy a férfiaknál jóval többen vannak - a mutatószám ennél is kedvezőtlenebb. A házasodási hajlandóság csökkenése mind a fiatal, mind a nem annyira fiatal férfiak esetében tapasztalható. Mértéke legjelentősebb 25 és 34 év között, amikor is a családalapítás, a gyermekvállalás szempontjából már igencsak időszerűnek mondható a házasságkötés. A nőtlenek és hajadonok után nézzük, mi a helyzet az elváltakkal. Sikertelen, válással végződő házasságok régen, évtizedekkel ezelőtt is voltak, ha nem is olyan nagy számban, mint napjainkban. Régebben azonban az volt a jellemző, hogy az elváltak egy része rövidesen új házasságot kötött, manapság viszont az elvált férfiak még a nőtleneknél is kisebb házasodási hajlandóságot mutatnak. Az 1960-as években pl. ezer elvált férfi közül egy év alatt (ez nem azt jelenti, hogy a válás után egy éven belül) 271 újra az anyakönyvvezető elé állt, mostanában ezerből 36 lép újból a házas emberek sorába. Természetesen mindez nem csupán demográfiai érdekesség. A házasság leértékelődésének, a házasságtól való idegenkedésnek, a házassággal nem törvényesített párkapcsolatok előtérbe kerülésének súlyos következményei vannak a társadalom számára. A család szerepének, értékrendjének devalválódása szerepet játszik a népszaporulat csökkenésében, az ország népessége ma megállíthatalannak tűnő fogyásában. Klonkai László