Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-21 / 118. szám

10 A HELYZET DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. MÁJ. 21. „Budavár... ostrom után seregeink által bevétetett..." Beszélgetés a magyar honvédség napján Zakar Péter történésszel Buda. 1849. Május 21. Görgey Artúr vezérőrnagy jelentése Kossuth Lajos kormányzóelnöknek Budavár 3 1/2 órányi ostrom után seregeink által bevétetett ma, május 21-én 1849. 7 órakor reggel. Az egész várőrség fogva van tisztjeivel együtt. Hentzi tábornok halálos sebet kapott, és haldoklik. Az ellenség a győzedelmes ostromlás végperceiben még az utolsó cudarságot is követte el, s a Lánchídon alkalmaztatott aknákat (Mienen) elsiitette. De minthogy a magyar ncmeslelkűségét még bosszújában sem tagadhatja el, a fegyvertelen várőrscg többé nem hántatott. A foglyokat a Tisza megé indítom útnak, s talán már holnap. Minden országos, főleg pedig a hadviselésre szükséges javakat azonnal rendesen összeíratok, s biztos tisztek felvigyázata alá helyezek. A részletesebb jelentés holnap fog beküldetni. Száznegyvenöt évvel ezelőtt ezen a napon aratta egyik utolsó nagy győzelmét az 1848/49-cs szabadságharcban a Görgey vezérőrnagy által vezetett magyar hadsereg. Erről, valamint a témához szorosan kapcsolódó tábori lelkészeiről, azon belül is a szegedi vonatkozásról, Zakar Péterrel, a JGVTF Történettudományi Tanszékének tanársegédével, a téma kutatójával beszélgettünk, megelőzve a Magyar Honvédelem Napját, amit ma ünnepelnek. Immáron harmadik éve. Miért Buda. miért nem Bécs? - A honvéd hadsereg egy hatalmas sikersörozatot követően 1849. április végére viszszafoglalta Magyarország területének legnagyobb részét a császári hadseregtől. A tavaszi hadjárat során a magyarok gyakorlatilag kiszorították az osztrák csapatokat az ország területéről, de nem semmisítették meg őket. Amikor Komáromnál álltak a magyar csapatok, felvetődött a kérdés: hogyan tovább. • Vagyis merre: Bécsbe vagy Budára? - Igen. A katonai logika szerint a hátráló ellenséget üldözni kell. Nem véletlen, hogy a magyar hadsereg több vezetője, mindenekelőtt Bayer József, de maga Görgey is a Bécs felé nyomulás mellett voksolt. Ehhez azonban hiányoztak a szükséges feltételek, s ezért Görgey fokozatosan megváltoztatta korábbi álláspontját, s Bécs helyett Buda felé irányította a csapatait, arra számítva, hogy Budát gyorsan elfoglalhatja, s utána folytathatja a támadó hadműveleteket a Vág vonalában, Bécs irányába. • Konkrétan melyek voltak azok a tényezők, amelyek Görgeyt végül is Buda felé irányították? - Az első: a lőszerhiány. A második: rendkívüli mértékben csökkent a zászlóaljak és ezredek létszáma. Bécs ellen csak akkor lehetett volna a siker reményében támadni, ha a magyar hadsereg valamilyen mérsékelt túlerőt tud felmutatni. Erre azonban semmi esély sem volt. Lőszer és elégséges erő nélkül pedig több mint felelőtlen lett volna Bécset megtámadni. A harmadik: a Függetlenségi Nyilatkozat hatása a hadseregben. Ezt a katonai vezetés elhamarkodott lépésnek tartotta, még azok a tábornokok is, akik bizonyíthatóan köztársasági érzelműek voltak. E nyilatkozat következtében a tisztikaron belül is megfigyelhető volt valamiféle elégedetlenség, erjedés. Görgey számára nagy kérdés lehetett: vajon érdemes-e Bécs alá menni egy politikailag nem teljesen megbízható tisztikarral, s nem jobb-e a biztos győzelem tudatával Budára vonulni, és ott újra megerősíteni a hadsereget, s annak szellemét, majd utána támadni Bécs ellen. A negyedik: a politikai vezetés szándéka. Kossuth már a tavaszi hadjárat első szakaszának lezárását követően, április 7-én azt szerette volna, hogy a hadtestek arcból támadják meg, s foglalják vissza a fővárost. Ekkor a tábornokok rábeszélték egy, katonailag racionálisabb és megalapozotabb terv elfogadására, a megkerülő hadmozdulatra, amelynek lényege: ha a magyar csapatok elfoglalják a Felvidéket, illetve a nyugati részt, akkor az osztrákoknak gyakorlatilag mindenféle csata nélkül ki kell menniük Budapestről. Kossuth számára a főváros visszavétele mégis nagyon fontos volt, mert a Függetlenségi Nyilatkozat nemzetközi elfogadtatása szempontjából arra számított, hogy Magyarországot akkor fogják mint önálló államot a nemzetközi életben elismerni, ha az országnak a kinyilatkoztatott függetlenségi szándéka mellett fővárosa is van. Kossuth ebből a megfontolásból sürgette Budapest visszavételét. Egyébként a katonai vezetésen belül is voltak olyanok, akik ezt sürgették. Ilyen volt Klapka György tábornok, aki úgy vélte: a budai Várat gyorsan be lehet venni. Nem számolt azonban azzal, hogy Hentzi, a Vár parancsnoka gyorsított ütemű felkészülésbe kezd és a Várat néhány hét alatt védhető állapotba helyezi. Hentzi fent, Görgey alant - Május 4-én érkezett a fősereg Budára. Görgey felhívást intézett a védőkhöz, hogy adják fel a Várat, ezt azonban a bentiek visszautasították. Kiderült. hogy rendszeres ostromra lesz szükség. Igen ám, de Görgey annyira bízott a Vár feladásában, hogy nem is hozatott ostromágyúkat. Mire azok megérkeztek a Dunán Komáromból több napot töltöttek tétlenül a Vár alatt. Hentzi - miközben a magyarok az éjszaka leple alatt kialakították a lőállásaikat a Nap-hegyen - nem tétlenkedett: a XIX. században szokatlan módon, ok nélkül terrorizálta a polgári lakosságot, ugyanis az ostromlók helyett a pesti Duna-partot, illetve a Korzót lövette. A rendszeres ostrom május 12-én kezdődött el. Tizenhetedikén sikertelen rohamot intéztek a Vár ellen. Végül az ostromágyúk mégis elég nagy rést ütöttek a falakon, és május 20ról 2l-re virradóra sikerült bevenni a Várat. • Hogyan értékelhető ez az ostrom? - A magyar hadseregnek a budai Vár visszafoglalása volt az egyik utolsó nagy győzelme. Az ostromot követően ment Görgey újra a Vág vonalra, s tett kísérletet a támadó hadműveletekre. Ezek azonban sikertelenek lettek. • Budavár bevételét a debreceni országgyűlés Magyarország legnagyobb győzelmeként ünnepelte. Kossuth IMJOS Görgeyt altábornaggyá nevezte ki, és magadta neki a katonai érdemrend nagy keresztjét. Görgey azonban visszautasította a rangot és a kitüntetést. Miért? - Utólagosan úgy magyarázta ezt Görgey az emlékirataiban, hogy azért nem fogadta el, mert ezzel is a politikai különállását szerette volna demonstrálni. Ez azonban nem valószínű. Az okot inkább a reformer hadügyminiszter Görgey elképzeléseiben, terveiben kell keresgélni. Az előző hadügyminiszter, Mészáros Lázár igyekezett az osztrák formákat tovább éltetni a magyar hadseregen belül, Görgey viszont, amennyire azt a katonai racionalitás engedi, szeretett volna elszakadni az osztrák gyökerektől. Igyekezett például a hadseregen belül gátat szabni a cím- és rangkórságnak, ragaszkodott a tisztek levizsgáztatásához. Lépéseket tett az általa feleslegesnek ítélt hadtestületek megszüntetésére. így például megszüntette a dandárköteléket, ami nagy vihart kavart. Igyekezett az egységes hadvezetést megvalósítani. Az osztrák hadsereg eredendően ezred kötelékekbe szerveződött, viszont a magyar honvédséget már kezdettől fogva zászlóaljakba szervezték. A Mészárosféle hadvezetésnek az volt a szándéka, hogy ezeket a zászlóaljakat majd szépen ezredekké vonják össze, s egy ugyanolyan hadszervezet alakul ki, mint az osztrákoknál. Ezzel szemben Görgey a sorgyalogezredeket is felbontotta zászlóaljakká. Az egésznek a lényege, hogy Görgey igyekezett egy sajátos, az osztrák formákra támaszkodó, de attól adott esetben eltérő hadszervezetet kiépíteni. Ebben a törekvésében. hadügyminiszterségének első időszakában, Kossuth is támogatta. Később viszont már nem. Tábori lelkészek a szabadságharcban - A XIX. században Európa legtöbb hadseregében tábori lelkészek is teljesítettek szolgálatot. A császári-királyi hadseregben a tábori lelkészi pásztorkodásnak a XIX. század közepén is fennálló formája 1773-ban alakult ki, amikor Mária Terézia felállította az Apostoli Tábori Helynökséget. Azért volt szükség a püspök megyei kormányzat alól kivenni a tábori lelkipásztorkodást, mert a hadsereg kötelékében működő lelkészekkel szemben különleges kívánalmak merültek fel. így a a papoktól általában megkívánt követelmények mellett a tábori lelkészeknek egyrészt nagyon jó fizikai állóképességgel kellett rendelkezniük, másrészt több nyelvet kellett ismerniük - hiszen köztudomású, hogy az osztrák hadsereg nyelvileg igen kevert volt -, harmadrészt, amikor a katolikus lelkészek mellett a többi felekezet a görögkeleti, a protestáns és az izraelita - tábori lelkészei is megjelentek, bizony figyelemmel kellett lenni arra is, hogy ezek a lelkészek ne legyenek nősek. A bécsi tábori püspök alá rendelt lelkészeket kerületekre osztották, melyek élén egy ún. tábori főpap állt. Ilyen kerületet alkotott a Magyar Királyság, élén Cziegler Ignáccal és Erdély, élén Vajda Ignáccal, akik a szabadságharc mellé álltak. A magyar hadseregben több mint százharminc tábori lelkész teljesített szolgálatot. Feladatuk a katonák lelki gondozása, a csapatok harci szellemének megóvása volt. A szegediek: Breinfolk, Michailovics, Szabó Szeged 1849-es történelmében három tábori lelkész játszott szerepet. Breinfolk Gusztáv piarista atya, tanár, 1849. elejétől volt a szegedi kórházak tábori lelkésze. Breinfolk, amikor a magyar kormány elmenekült Szegedről, követte azt Aradra. Az az érdekes, hogy ezt követően visszatért Szegedre, és a szabadságharc után egy rövid ideig a császári hadsereg tábori lelkésze volt. Valamilyen úton-módon sikerült elkerülnie a felelősségre vonást. A másik Szegeden szolgálatot teljesítő tábori lelkésznek, Michailovics Sándor bánlaki görögkeleti papnak azért kellett elmenekülnie állomáshelyéről és elhagynia családját, mert a magyar kormánnyal szimpatizált. Szabó Richárd dorozsmai káplán a 16. Károlyi-huszárezrednek volt a katolikus tábori lelkésze. Szabó egyébként egy egészen sajátos stílusú pap volt: pödrött bajuszt viselt, sarkantyús csizmában járt, rövidke miseinge alól kilátszott a lovaglónadrágja, s általában huszárok ministráltak neki. A békéscsabai katolikus hívők megdöbbenésükben sűrűn szórták a keresztet, amikor ezt a különös jelenséget meglátták. Abban az időben a katolikus káplánoknak nem volt valami rózsás a helyzete. Gyakran áthelyezték őket, a fizetésük nagyon kevés volt, nem tudtak belőle megélni, sokszor még az élelmüket is a plébánosuktól nyerték. A tábori lelkészet fix állást, és havi 58 pengőforintos fizetést jelentett a számukra, amiből ha szűkösen is, de meg lehetett élni. Szabó Richárd egyébként már az 1840-es évek előtt bekapcsolódott a magyar nemzeti mozgalomba, mint hírlapíró. Titokban, Bús Aurél álnéven, cikkeket írt az Életképek című sajtóorgánumba és más lapokba. Amikor 1848-ban bekövetkezett a magyar liberálisok győzelme, akkor Szabó több művében állást foglalt a liberális eszme mellett. Irt például egy rövid, harcos brossúrát a cölibátus ellen. Ebben nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az egyházban lévő minden rossznak, közönyösségnek az oka a cölibátus. Ha ezt eltörölnék, akkor minden egycsapásra megjavulna. 1848-ban a katolikus káplánok nagy része egyetértett azzal, hogy a katolikus egyházat is liberális alapokra kellene helyezni, azaz az egyházon belül is be kellene vezetni a demokráciát. Tudjuk, hogy ebben az időben maga a pápa, IX. Pius is bevezetett bizonyos liberális reformokat az egyházi államon belül. A Batthyány-kormány megalakulását követően egyik legfontosabb feladatának a közbiztonság fenntartását, valamint az átalakulás békés jellegének megerősítését tartotta. Ahogy a kortársak fogalmaztak: fontossá vált a közbátorság megőrzése. S akkor Szabó Richárd és a többiek továbbra is a törvényes rend tiszteletére oktatták a parasztságot, és elmagyarázták, milyen jelentős előnyt jelent számukra, ha ebben az átalakulásban ők is részt vesznek. Szabó 1848. április 2-án mondott beszédében, ami nyomtatásban is megjelent, a polgári átalakulás lényegét fejtegette a híveinek: „...a vagyonnak, személynek megtámadása, a közcsendnek felzavarása, a törvények megsértése a józanul értelmezett szabadság határain kívül vannak." Előadta a hallgatóinak, hogy milyen kötelességeik és jogaik vannak az új rendszerben. Ez óriási jelentőségű volt, hiszen, gondoljunk bele, akkor még nem olvasott újságot a lakosság tetemes része. Szabó Richárd a következőképpen ecsetelte a hazával szembeni kötelességeket, a belbátorság védelmét: „...Isten ne adja, de ha az események tengeréből oly' napok merülnének fel, melyek a hazára nézve veszélyesek, ha az önérdek s jogbitorlás, ha a nép s nemzetnek szabadságát ismét rabláncokra fűzni vágyó ármány emelkednék fel a régi rendszer romaiból, akkor a hazának a ti védő karaitokra lészen szüksége, akkor nektek a szántó vasat fegyverrel kell felcserélnetek...". Nyilvánvaló, ez a liberális beállítottságú lelkészi réteg döntő szerepet játszott abban, hogy 1848. őszén a magyar nemzet fel tudta venni az arcába dobott kesztyűt, hogy a kormány, Kossuth és az Országos Honvédelmi Bizottmány felhívása nem talált süket fülekre. Szabó Richárd a szabadságharcot követően 1855-ben áttért a református hitre. Nyilván, csalódását nem tudta feloldani a katolikus egyházzal kapcsolatosan. Egyébként ilyenek többen is voltak a XIX. század második felében. Élt Kolozsvárott és Pesten, számos hosszú regényt írt, lapot alapított, a Corvina Társulat ügyeit intézte, közben olyan, ma már kevésbé ismert lapokban publikált, mint a Divatcsarnok, a Képes Családi Lap, a Gyermekbarát vagy a Magyar Bazár. Noha, Szabó Richárd alias Bús Aurél a mai irodalmi köztudatból már kiveszett, a korabeli hölgyek rajongtak írásaiért. Szabó Richárd lett a nők kedvenc írója. Szabó C. Szilárd