Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-20 / 117. szám

16 KÖZÉLET DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. MÁJ. 20. A TIT életben maradt, avagy az értékzavar hatásai Lehet reménykedni, hogy a TIT életben ma­rad - ez volt á végki­cscngése a Csongrád me­gyei ismeretterjesztő szervezet tavalyi évét ér­tékelő, minapi elnökségi ülésnek. A bizonyta­lanság évei az állami támogatás megszűntével következtek ei, de nem­csak a pénzhiány, hanem ideologikus előítéletek is veszélyeztették a szerve­zet és ezzel együtt a klasz­szikus ismeretterjesztés létét. Tavaly azonban már ismét csöppent a TIT-nek némi költség­vetési pénz és megjött vele a remény. Mint a Csongrád megyei TIT ügyvezető igazgatójának, dr. Kanyó Zoltánnénak a tájékoztatójából kiderült, az állami támogatás - egy millió és egyszázezer kemény forint ­éppen az önkormányzatnak fizetendő helyiségbérleti dtjra futotta. A fenntartási költsé­geket, béreket, s amiért mindez van, az ismeretterjesztésre szánt összegeket úgy szedték össze, apránként, pályá­zatokból, „vállalkozás jellegű ismeretterjesztésből". (Furcsa köröket is jár a pénz, hiszen miközben a TIT bérleti díjat fizet az önkormányzatnak a helyiségekért, az önkormány­zat esetenként fizet a TIT-nek, támogatja az egyes tevé­kenységeket; a bérelt he­lyiségeket esetenként bérbe­adja a szervezet, s ilyen módon szerez további forrásokat klasszikus ismeretteijesztésre.) Ahhoz, hogy a hagyo­mányos, legértékesebb és legpénzigényesebb tudomá­nyos ismeretterjesztést és számos közhasznú, nonprofit tanfolyamot finanszírozhas­sanak, versenyezniük kell az új és éhes vállalkozásokkal. A legélesebb a verseny a nyelv­tanításban és a munkaerő­piacon. A hazai idegennyelv oktatásában kiemelkedő helyet elfoglalt Társulat pozíciói annak ellenére megrendültek, hogy továbbra is előnye az országos hálózat, a nemzetközi kapcsolatrendszer megléte és a módszertani tapasztalatok gazdag tára. Ám az emberek a munkanapokon nem érnek rá tanulni, a vállalati csoportos nyelvoktatás kiveszőben - a vezetők egyedül vesznek órákat. A TIT megpróbált „réseket" keresni, sikerrel: angol és német nyelvből megszerezte a nemzetközi nyelvvizsgáztatási jogot; a diplomaszerzéshez szükséges vizsgákra hirdetett rövid felkészítő kurzusokat. A Csongrád megyei szervezet a Munkaügyi Központtól nyert egyszeri pályázati pénzből megszervezte a munka nélküli diplomások nyári nyelvi kép­zését. Szerettek volna e téren szilárdabb pozícióba kerülni, hiszen sikeres kurzusokat bonyolítottak és a szakmai­technikai hátterük, múltjuk alapján azt hihetnők, meg­bízhatóbb partnerei a Mun­kaügyi Központnak, mint né­hány újonnan alakult, gyakran a nyelvtanfolyam végére meg is szűnő társaság... Ám úgy tetszik, a pályázatok elbírálóit egyéb szempontok vezérlik, s az állami pénzek könnyebben jutnak magánvállalkozóhoz, mint a TIT-hez. A szakmai át­és továbbképző tanfolyamok szervezésében valamivel jobb a helyzet, mint a nyelvi képzésben, amióta a TIT Szövetségi Iroda megszerzett vizsgáztatási jogait felajánlotta minden egyesületének. A szisztematikus felnőttképzés mégis távoli idea, hiszen ma Magyarországon senki sem tudhatja, milyen szakmákra van valódi igény. Addig is: a Csongrád megyei TIT érte el az országban a legjobb ered­ményt a tavalyi monstre távoktatási programban (Vál­lalkozás alapfokon, avagy Frici...), ezért a Lakitelek Alapítvány 100 ezer forintos jutalmát kapták. A hagyományos tudomá­nyos, művészeti ismeretter­jesztés fönntartásáért tett erő­feszítések eredménye Szege­den például az Operadiszkó, vagy a Közéleti Kávéház léte, szentesi, makói, vásárhelyi, mórahalmi klubestek, termé­szettudományi előadások. Szentesen, Makón szervezték meg a munkatársak a tanul­mányi versenyeket a tehetséges diákoknak - ezekben „ter­mészetesen" nemigen akad versenytársa a Társulatnak; hiszen csak viszik a pénzt. A tehetséggondozás mellett még­is folytatják a nonprofit felnőtt továbbképzést, például a pe­dagógiai nyári egyetem meg­szervezésének hagyományát is. A leginkább reménykeltő fejlemény talán az, hogy a szokatlan nagyságú nehéz­ségek dacára - vagy éppen ezért - nőtt a taglétszám. Talán mert egyre többen egyre tisztábban látják: nem föltét­lenül értéktelen minden, ami régi... S. E. • Német határőrök csütörtö­kön az osztrák-bajor határon visszafordítottak két magyar papot, mert a kisteharautójukra és annak utánfutójára felhal­mozott - vallási könyvekből álló - rakomány több mint két tonnát nyomott. A szállítási vállalkozás, amelyről az APA osztrák hír­ügynökség is beszámolt, eleve rosszul kezdődött: a papok Magyar papok külföldi kalandja rakományukkal a személy­autóknak előírt sávba soroltak be. A határőrök udvarias felszólítására ugyan vissza­fordultak, hogy megkeressék a teherautósávot, de ezenközben - mindenki rémületére - az autópályán egy darabon a forgalommal szemben haj­tottak. A bajor határőrök szerint a két pap védóangyalának már ekkor jutott tennivaló; bizo­nyára azonban azt is ők intéz­ték, hogy a határőrség a mé­résnél kiszűrte a túlsúlyt, és nem engedte be a rakományt Németországba. A két pap aztán egy közeli ausztriai lel­készi hivatalban kirakta a túlsúlyt, és úgy döntött: két fordulóban juttatja el az iro­dalmat eredeti rendeltetési helyére, Würzburgba. IIILL! I" HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Minden jó, ha a ege jo A POROTHERM® rendszer elemeiből a ház szerkezete teljes egészében fel­építhető. A hét alapelem mindegyike kiváló minőségű. Alapanyagát a ter­mészet adja, ehhez mi a szakértelmet és a legmodernebb gyártástechnológi­át tesszük hozzá. Az egyes termékek hőszigetelése (k-érték), hangszigetelé­se, teherbírása kitűnő, az építkezés gyors és gazdaságos, a végeredmény tökéletesen megfelel az elvárásoknak. Beszerzésüket nagyban megkönnyíti, hogy termékeink megtalálhatók a helyi kereskedőknél, ahol prospektussal és A POROTHERM® termékek számtalan előnye közül kettőt külön kiemelnénk: Gazdaságosság A POROTHERM® rendszer elemeivel az épít­kezés gyors és gazdaságos. A belőle felépülő rendszer egységes, az elemek kiváló tulajdon­ságainak köszönhetően a fűtés kevésbé ener­giaigényes. Lakóérzet A POROTHERM® tégla pórusos kialakítása miatt a ház egészségesen lélegzik, termé­szetes hatásaival harmonikusan beépül éle­tünkbe tanácsadással is sze retnénk segíteni az építkezőket. Az át­gondolt munka eredmé­nye, hogy a POROTHERM® termékek­ből épített ház megte­remti a harmonikus élet feltételeit. Kérem küldjenek címemre részletes információt Név: Cím: '.. Tel.: Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1115 Budapest, Bánk bán utca 17. Tel.: 185-2266 Fax: 185-1610 POROTHERM® POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS. POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉSPOLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS 8 OK, HOGY Miért szavazzon az SZDSZ ielöitjére? vrfí-iíSíSí^'"'' 3 Hogy felszámoljuk a korrupciót, az állami pazarlást. vrfí-iíSíSí^'"''

Next

/
Thumbnails
Contents