Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-20 / 117. szám
10 HORIZONT DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. MÁJ. 20. Allainace Frangaise-talalkozo Francia igazgatót kap a szegedi szövetség Országos összejövetelre gyűltek össze tegnap az Alliance Franyaise magyar tagszervezeteinek vezetői a szegedi szövetség székházában. A francia nyelv és kultúra terjesztésével és megismertetésével foglalkozó világszervezetnek Magyarországon öt magyar vidéki városnak van tagszervezete. A találkozón a szegedi, a pécsi, a győri, a debreceni és a miskolci allianceképviselők mellett megjelent Gérard Malbosc, a Francia Intézet nyelvi ügyeivel foglalkozó munkatársa, az Alliance Francai se magyarországi megbízottja is. Az összejövetel fő témája, a szövetség francia nyelvi kurzusainak és kulturális rendezvényeinek bővítése volt. Mint Gérard Malbosc elmondta, a magyarországi iskolán kívüli francia nyelvoklatásban az Alliance Franíaise az eddigieknél is nagyobb szerepei kell hogy vállaljon, s ennek érdekében a jövőben megemelik a tagszövetségek párizsi központból jövő támogatását. A nyelvi tanácsos érdekes adatot közölt a francia kurzusokon részt vevő diákok megoszlásáról: az öt magyar szövetség kurzusain tavaly összesen 450 hallgató vett részt, és ebből több mint a fele Miskolcon. A szegedi szervezetnek, a többihez hasonlóan átlagosan 50 hallgatója van, s a miskolcihoz képest alacsonyabb szám minden valószínűség szerint azzal magyarázható, hogy a borsodi városnak nincs felsőfokú francia nyelvi képzése, és középiskolákban a szegedinél gyengébb a francia nyelvi oktatás. Mindemellett feltevődött a kérdés: konkurMakón rendezték Az alsósok Kazinczy-versenye A Csongrád Megyei Közgyűlés Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Intézete és a makói Deák Ferenc Általános iskola május 12-én rendezte meg a Csongrád megyei alsó tagozatos Kazinczy szépkiejtési versenyt, amely a következő eredményekkel zárult: 3. osztály: 1. Igaz Róbert (Deák Ferenc Ált. Isk., Makó), 2. Szűcs Gábor (JATE Ságvári E. Gyak. Ált. Isk., Szeged), 3. Önállósodó polgárőrök Csongrád megyében 36 polgárőrcsoportot tartanak számon, amelyek mintegy ezer főt tömörítenek. Ez idáig az Országos Polgárőr Szövetség megyei bizottsága koordinálta a munkát, ám úgy határoztak, hogy az önállósodás útjára lépnek. A hét végén a közgyűlés mondja majd ki a leválást, amikor is megalakítják a Megyei Polgárőr Szövetséget. A függetlenedéstől többek között azt is várják, hogy a működés anyagi feltételei a jövőben javulni fognak. Az önkormányzatok eltérő módon támogatják a polgárőrcsoportokat, amelyek a bűnmegelőzésben próbálnak segíteni a társadalomnak, a rendőrségnek. Az utóbbit főleg információkkal segítik, mivel más egyebet nem is nagyon tehetnek, ugyanis jogosítványuk nincs az intézkedéshez. A tegnapi sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a belügyminiszter fél éven belül leteszi az asztalra a polgárőrségek tevékenységét szabályozó dokumentumot. 1 Az alulról szerveződött szövetség tagjai majdhogynem hobbiból vállalják a szolgálatot, az éjszakai járőrözést. Szinte megszállottként végzik e munkát - állapította meg a megyei főkapitányság képviseletében Szűcs László százados. Mivel jogilag szabályozatlan volt a polgárőrség helyzete, így egyesek túllőttek a célon és rendőrösdit játszottak, tőlük azóta már megváltak. Szabó Lajos, a szombati közgyűlés elnöke összefoglalóul azt mondta, csupán két dolgot szeretnének, egy pici jogot és egy pici kis elismerést a polgárőröknek. V. F. S. Könyv a csabai Munkácsyereklyékről Munkácsy Mihály születésének a 150. évfordulója alkalmából Békéscsabán megjelent Sz. Kürti Katalinnak a festőfejedelem csabai ereklyéit bemutató kötete. A „Munkácsy-ereklyék és dokumentumok a békéscsabai múzeumban " című könyvben a szerző tanulmányban elemzi, hogyan tükröződik Munkácsy Mihály élete a dokumentumokban, majd a festővel foglalkozó könyvek és cikkek válogatott jegyzéke olvasható. A kötet nagyobbik részét a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményeiben megtalálható ereklyék, írásos emlékek és fényképek jegyzéke alkotja. A megyei önkormányzat támogatásával kiadott könyv a „Békés Megyei Múzeumok Közleményei" nevű sorozat 18. kötete. Az évfordulós kiadvány gazdag képmelléklettel látott napvilágot. POLITIKAI HIRDETES, POLITIKAI HIRDETES, POLITIKAI HIRDETES POLITIKAI HIRDETES, POLITIKAI HIRDETES renciája lehet-e az iskolai, felsőfokú oktatás az Alliance Frangaise kurzusainak. Gérard Malbosc szerint a tapasztalat inkább azt mutatja, hogy a kettő párhuzamosan fejlődik; ahol erősebb az intézményi nyelvoktatás, ott az Alliance Fran5aise-nek is nagyobb lehetőségei vannak. A miskolci siker annak is köszönhető, hogy a borsodi szövetséget megalakulása óta teljes munkaidőben foglalkoztatott francia igazgató vezette. A miskolci igazgató, Jean-Claude Peltier megbízatása ebben az évben járt le, munkáját Kelet-Afrikában folytatja tovább - búcsúztatására jóféle francia peszgőt bontottak a magyarországi szövetség találkozóján. Gérard Malbosc egyben bejelentette: a szegedi szövetség munkájának erősítése végett a miskolci vezetői státust a jövő időszakra a szegedi Alliance Fran5ai.se kapja meg, vagyis: a szegedi szervezetet ősztől francia igazgató veszi át (kiléte egyelőre nem ismert). A Francia Intézet és az Alliance Fran5aise további tervei között szerepel egy országos kezdő levelező nyelvtanfolyam beindítása is. A hallgató levélben küldi majd el gyakorlatait, és válaszlevélben, kijavítva, megjegyzésekkel ellátva kapja vissza. Ez a módszer lehetővé teszi majd, hogy azokon a településeken is bekapcsolódjanak a szövetség nyelvoktatási munkájába, ahol nincs tagszervezet. Gérard Malbosc szavaiból kitűnt: az Allaince Fran5aise most a magyar vidéket kívánja jobban bevonni a francia nyelv és kultúra megismertetésébe. Panek Sándor Kolozsvári Anikó (Deák Ferenc Ált. Isk., Makó). 4. osztály: Bíró Ildikó (JATE Ságvári E. Gyak. Ált. Isk., Szeged), 2. Csaba Zsófia (Odessza, II. Sz. Ált. Isk., Szeged), 3. Dudás Zsuzsanna (Deák Ferenc Ált. Isk., Makó), Hős Dorina (Széni István Egyházi Iskola, Makó). A rendezvény számos szponzor segítségével jött létre. Miért Kuncze Gábor legyen a miniszterelnök? Mert összefogja az országot és véget vet a gyűlölködésnek. „...a politikusok között ö osztotta meg a legkevésbé a magyar társadalmat. " A konzervatív pártok szavazói is őt fogadnák el leginkább a más pártiak közül. (Medián/Magyar Hírlap, 1994. május 16.) Az MSZP-szavazók 48%-a is helyeselné, ha Kuncze lenne a kormány élén. (Medián/Népszabadság, 1994. május 16.) Mert gazdasági szakember, aki a leghatékonyabb gazdasági programot képviseli. „Ki oldja meg a gazdaság problémáit?" A megkérdezettek 1 -100-ig osztályozhatták a programokat. SZDSZ MSZP MDF Az infláció megfékezése: 65 61 32 Az adók csökkentése: 67 62 27 Az állam kiadásainak csökkentése: 64 58 29 A korrupció visszaszorítása: 66 56 30 A vállalkozók hitellehetőségeinek javítása: 76 42 32 (Népszabadság, 1994. március 25.) Május 29-én szavazzon az SZDSZ jelöltjére, és Magyarország nyerni fog! SZDSZ