Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-18 / 115. szám

SZERDA, 1994. MAJ. 18. i \ MÚZEUMI VILÁGNAP 7 Múzeum a színfalak mögött 99 A szakmát csak alázattal lehet művelni 99 Tizenhetedik alkalommal emlékeznek meg világszerte a közgyűjtemények napjáról. Az intézmények közös nemzetközi ünnepéró'l a Múzeumok Nemzetközi Szövetségének (ICOM) 1977. évi moszkvai konferenciája döntött. Az első múzeumi világnapot egy évvel késólrb, 1978. május 18-án tartották meg. Az idei mottója, a Múzeum a színfalak mögött, kettős értelmezést takar. Egyrészt a nagyközönség előtt kevéssé ismert múzeumi munkákra szeretné irányítani a figyelmet, másrészt az intézmények működéséről, gondjairól és örömeiről is szeretne számot adni a szakma. E gondolatokat hangsúlyozta bevezetőjében Pintér János, a művelődési minisztérium osztályvezetője. • Noha a hazai gyűjtemények évek óta jelentős anyagi gondokkal küszködnek költségvetésük mintegy kilencven százalékát fordítják a működtetésre - május 18-át szeretnék méltó módon megünnepelni. A rendezvények között szerepel például a Taorminai görög színház romjai című Csontváry-kép restaurálási munkálatainak ismertetése a Magyar Nemzeti Galériában. Munkácsy-emlékházat avatnak Békéscsabán gyermekkorának színhelyén a festő születésének 150. évfordulója alkalmából. Egész napos programmal - kézműves bemutatókkal és foglalkozásokkal - várják a vendégeket a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Hogyan dolgozik, mit csinál, mi szépséget lát munkájában egy restaurátor, egy régészeti gyűjteménykezelő, egy preparátor, egy teremőr, egy kiállítás-rendező és egy qsatási munkás? Erről kérdeztük a Móra Ferenc Múzeum munkatársait a Múzeumi Világnap alkalmából. Vallomásaikban nemcsak szigorúan a szakmájukról, de az életútjukról, vágyaikról is szólnak. Fekete Lajosné harmincegy évvel ezelőtt, közvetlenül az érettségi után került a múzeumhoz. „Akkor még nem volt restaurátor képzés az országban. Budapesten végeztem el egy két éves alaptanfolyamot. 1963-ban ketten voltunk restaurátorok a múzeumban, éppen ezért mindenhez kellett értenünk. Azóta különböző szakterületekre specializálódtak a szakmabeliek. Jómagam a fémre, de ha szükséges, akkor néprajzi tárgyakat és kerámiát is restaurálok. Emlékszem, a hatvanas évek végén egy mindszenti urnát kétszázhetven darabból raktam össze. Ez az életreszóló élmény azóta is meghatározza a munkámat. Attól szép ez a szakma, hogy nem tudom, mi lesz abból a rozsdás fémből, sáros kerámiából, amit éppen tisztítok. Persze az értékes tárgyak mellett tömegével érkeznek hozzám kevésbé értékes leletek is. Hajdanán sósavval, most viszont már foszforsavval mosom az ásatásról beérkezett leleteket. A fémeket, ha csak egy mód van rá, mechanikusan, szárazon tisztítom. Ha szükséges, akkor nagyító alatt, bonctűvel kapirgálom le a korrózió réteget. A sír és friss leleteket könnyebb restaurálni, összeillesztgetni és ragasztgatni, mint a raktári anyagokat. Egyébként nagyon sok tárgyat restauráltam, ami nem került kiállításra. De akkor is meg kell csinálni, mert a rég&sz csak így tudja felhasználni. Kötődöm az általam tisztított tárgyakhoz. Úgy érzem, mintha az enyémek volnának. Amelyik kiállításra kerül, azt többször megnézem a kiállítóteremben." • Simon Emiiné, aki eredeti szakmáját tekintve védőnő, nyolc éve dolgozik a múzeum „agyában", az adattárban. Csongrád megyében ő volt az első régészeti gyűjteménykezelő. Feladata: a bekerülő leletek regisztrálása, az ásatási naplók, fotók és térképek tárolása, illetve kezelése, a nyilvántartás vezetése, a tárgyak felülvizsgálata, valamint a külsó kutatók és a régész hallgatók kiszolgálása. „Ha az ásatási lelet ép, és használható tárgyleírást lehet róla készíteni, akkor rögtön számot kap és a leltárkönyvvel együtt a raktárba kerül. Ha nem, akkor rendbehozza a restaurátor, s csak utána kerül a raktárba. A múzeumban egyébként 1883 óta van nyilvántartás a tárgyakról. A raktárban pihenő több tízezer leletnek csak kis hányada kerül kiállításra. Hogy melyik, az nagyban függ az adott tárgy állapotától és ritkaságától." • A múzeum természettudományi osztálya, amely a Dél-Alföld, a Tisza és a Fehértó növény- és állatvilágát kutatja, száz éves gyűjtemény birtokosa. A múzeumban az ötvenes években alkalmazták az első preparátort, addig külsősökkel dolgoztattak. Özv. Bátyai Jenőné a hatvanas évek közepén került ide. „Beretzk Péter idejében főleg madarakat, fészekaljakat és bőröket preparáltunk. Akkor minden madarat begyűjtöttünk a környékről, ami fellelhető. De készítettünk alkoholos készítményeket 5s, hüllőkből és kétéltűekből, valamint szőnyegpreparátumokat különböző emlősökből. A hetvenes évek közepén egy bogarász biológus, Gaskó Béla került a természettudományi osztály élére, s attól kezdve a bogarakat gyűjtjük, preparáljuk és konzerváljuk. Én eddig körülbelül százharminc ezer kisebb és nagyobb bogarat preparáltam. Nyugdíjas lévén már csak négy órát dolgozom a mikroszkóp mellett. Fiatalabb koromban én is jártam gyűjteni a terepre, de most már úgy vagyok ezzel, hogy menjenek a fiatalok. A monoton preparátori munkát az írással egyensúlyozom ki. Jelentek meg cikkeim a Délmagyarországban és a Szegedben. Feldolgoztam többek között a múzeum természettudományi gyűjteményének történetét." • Csákány Béláné Lengyel Friderika ez év október 5-én tölti be kilencvenedik életévét. A rendkívüli vitalitású teremőr-pénztáros 1973 óta dolgozik a múzeumban, pontosabban a Várban. Előtte a Vidámparkban, a Lottó igazgatóságon és a Szabadtérin dolgozott. „Sok mindent hallottam és tanultam az idegenvezetőktől, s ezt a tudást, ha megkérnek rá, szívesen átadom a Vár múze• Műhely 94 A város jelenlegi legnagyobb művészeti társulásának, a Szegedi Szépmíves Céhnek Műhely '94 címmel tegnap nyílt kollektív kiállítása az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban. Az 1990 óta létező, képzőés iparművészekből, valamint belső építészekből álló negyvenhét fős céhnek tíz tiszteletbeli és tizenvalahány pártoló tagja van - tudtuk meg a céh ügyvezető titkárától. Nagy Károlytól. A Műhely '94 tárlaton - melyet inkább a umba látogató diákoknak és felnőtteknek. Nagyon szeretem a munkámat. Oly' annyira, hogy munkakezdés előtt másfél órával már itt szoktam lenni, s ha kell, felsöpröm az udvart, maltert hordok, szépítem a környezetet. Velem eddig mindenhol meg voltak elégedve. 1985-ben például a művelődési minisztertől kaptam dicséretet eredményes munkámért. Egy dolog bánt: kevés a nyugdíjam. Imádtam színházba járni, de erről, sajnos, le kellett mondanom, éppen a pénz miatt. Az alsóvárosi zárdába jártam iskolába, s operaénekes szerettem volna lenni. Édesanyám azonban nem engedte. Pedig szép hangom volt. Főszereplő voltam az Obsitosban és az Iglói diákokban. Többen azt mondták, akik hallottak, hogy a pohárcsengés nem olyan tiszta, mint a hangom." • Bereczki Sándor volt már szerszámkészítő-lakatos, könyvtáros és főiskolás. Kiállítás-rendezőként 1981 óta dolgozik a múzeum kötelékében. Szerinte a mostani munkája visszalépés az előzőekhez képest. „A kiállítás rendezés, kivitelezés több szakmát érintő valami, s szép is lenne, de úgy műfaji, technikai próbálkozások, útkeresések jellemeznek - huszonegynéhány alkotó állítja ki művét. A céh. megalakulása óta, évenként rendez egy vagy több tárlatot a tagok alkotásaiból. Tavaly tavasszal a Képtárban állítottak ki. Az igazán nagy, plenáris kiállítást, minden tag részvételével, ősszel tartják majd a Bartók Béla Művelődési Központban. Sz. C. Sz. igazából nincs a helyén, mint ahogy helyén van a restaurátor, a tudományos munkatárs, a takarító szakmája. Amit mi csinálunk az egy köztes valami. Vannak, akik azt mondják, hogy a mi munkánk csak abból áll, hogy beleverjük a szöget a falba. Ez egy kicsit lekezelő vélemény. Ettől függetlenül, úgy érzem, ezt a szakmát csak alázattal lehet művelni. Az lenne az igazi egyébként, ha a stábunk - egy szakmai irányítóval az élen, aki mondjuk belső építész - a születéstől, tehát a tervezéstói a megvalósulásig, a kivitelezésig vinné végig a kiállítást. Ez egyelőre csak álom. Mi vagyunk a mankó a tervező számára. Improvizációs lehetőségünk minimális. A tizenhárom év alatt több száz képzőművészeti, régészeti, néprajzi, történeti kiállítást és tárlatot rendeztem a Képtárban, a Kass Galériában, a Fekete Házban és Makón. Tapasztalatból mondom: az utóbbi években, sajnos, nem volt olyan kiállítás, amely tömegével vonzotta volna az embereket. Úgy látszik a társadalomban uralkodó közöny ide is belopta magát." • Boldizsár Péter ásatási munkás. Pusztaszeren Vályi Katalin, Gorzsán pedig Horváth Ferenc régésszel dolgozik együtt. Két és fél év óta él a Tisza partján. Előtte tizennégy évig a fővárosban, a Budapest Történeti Múzeumban, majd hat évig Székesfehérvárott dolgozott. „Mezőgazdasági technikumot végeztem, de sohasem dolgoztam a szakmámban. Voltam úszómester, bútorasztalos és alkalmi munkás. Mindig is imádtam a régi tárgyakat, az ásatásokat, az izgalmat, hogy mi lapul a föld alatt. Ha milliomos lennék, akkor is a régészet lenne a hobbim. Csak akkor nem hatkor, hanem nyolckor kelnék, de ugyanezt csinálnám. Horváth Ferenc ásatásaira 1979 óta járok. Nyáron rendkívül intenzíven, szinte látástól vakulásig dolgozom kint a terepen, a megkezdett szelvényben, télen pedig a leleteket kezelem, restaurálom és rajzolom." Szabó C. Sziláid Esteban Fekete kiállítása Esteban Fekete, Németországban élő magyar származású festőművész műveiből nyílik állandó kiállítás május 19-én 15 órakor a József Attila Tudományegyetem Könyvtárának folyosóján. A tárlatot a művész jelenlétében Csákány Béla egyetemi tanár és dr. Losonczi Miklós művészettörténész nyitja meg. A Szegedi Szépmíves Céh kiállítása Az Újszegedi Kamarazenekar a megnyitón. (Fotó: Révész Róbert) POLITIKAI MIFJDE-TÉS. F>OLITI K/\ I HIRDETÉS. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS. POLITIKAI HIRDETÉS. POLITIKAI HIRDETÉÍ KUNCZE GÁBOR A SZEGEDI VÁLASZTÓKSÓ VENDÉGE Időpont: 1994. május 18-án, 19 óra. Helyszín: SZOTE oktatási épületében, Dóm tér 13. szabad Soknak szövetsége