Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-14 / 112. szám

SZOMBAT, 1994. MÁJ. 14. HAZAI TÜKÖR 7 • Három Végleg lezárta az erkölcsi vitát Ritka eset, ami tegnap történt: egyszerre három, nem mindennapi halálhír jutott el szerkesztőségünkbe. Szú­rás, fulladás, közúti baleset... Indulat, végső elhatározás (?), figyelmetlenség áll a történések mögött. A Baltás titka A Holt-Tisza Baltás nevű részén egy halász figyelt fel arra az, első észlelésre „zsák" formájú tárgyra, amihez köze­lebb evezett, s akkor jött rá, hogy emberi testről van Szó... Az áldozat mozdulatlanul lebegett, arccal az égnek. Érte­sítette a rendőrséget, s a kiszálló szemlebizottság meg­állapította, hogy kb. 25-30 év közötti, fehér bórű. kb. 180 cm magas férfiről van szó. Felső testén pólót és fürdőnadrágot viselt. Feje kerek formájú, fülei kicsik, haja sötétbarna, nyakba érő. Különös ismerte­tőjele: jobb és bal alkarján kb. 3 cm-es (karonként 10-15 db), keresztirányú vágási hegek találhatók. Ékszer, egyéb tárgy nem volt nála. Testén külsé­relmi nyomokat nem találtak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi öngyilkosságot követett el; kb. hét napja volt a vízben. Az ügyben folytatják a vizsgálatot. Fékezés nélkül... Felgyő irányából Csongrád felé haladt, kb. 90 km/óra sebességgel a 19 éves N. C. Z. németországi fiatalember. Az úgynevezett Almáskert szom­szédságában nem vette észre a vele azonos irányba kerék­pározó A. A. I. 52 éves szen­tesi férfit, s fékezés nélkül elütötte. A kerékpáros a hely­színen életét vesztette. Tragédia a Dorozsmai úton A Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság emberölés bűntette alapos gyanúja miatt őrizetbe vette F. T.-né 24 éves szegedi rokkantnyugdíjast. A szűkszavú jelentés szerint nevezett fiatalasszony, előzetes szóváltást követően, nagymé­retű konyhakéssel mellkason szúrta Sz. G. 74 éves Doroz­smai úti lakost, aki a helyszí­nen életét vesztette. F. T.-né a szegedi Püspök utcában lakik ­mit keresett a Dorozsmai úton? - kérdeztük a szegedi nyomo­zócsoport egyik tagját, aki kilétének elhallgatását kérve, válaszolt kérdésünkre. - A halálos szúrással alapo­san gyanúsított asszony, F. T.­né szülei albérletben laknak az áldozat, Sz. G. házában. Láto­gatóban járt a Dorozsmai úton, amikor szóváltásba keveredett az idós férfivel. • Mi volt a szóváltás oka? - Az idős fuvaros kitiltotta F. T.-nét az udvarból, erkölcsi életét kifogásolva. A ház tulaj­donosaként, „kézrátétellel" igyekezett eltávolítani a láto­gatót, amikor pedig látta, hogy cirkusz lesz a dologból, vissza­vonult. • Mindez még nem indo­kolja a később történteket... - A nyomozás majd kideríti, miért ment vissza F. T.-né az albérletbe, miért vett magához konyhakést, s miért szúrta meg az idős férfit. P. S. Kiállítás a makói művésztelepet! Megfordul! ill a grafikusok legjava • A Makói Grafikai Művész­telep 12 évének munkáját összefoglaló nagyszabású gyűjteményes kiállítás nyílt tegnap a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárá­ban. A tárlat ötven alkotó gra­fikái révén a magyar grafikai élet legrangosabb művészeit felsorakoztatva mutatja be a makói művésztelep alkotóéveit 1978-tól 1990-ig. A művészte­lep a hatvanas évek elején in­dult, ám legmarkánsabb kor­szakát azok az évek jelentették, amikor 1978-tól a makói szüle­tésű Kocsis Imre garfikusmű­vész, a budapesti Képző­művészeti Főiskola Grafika Tanszékének jelenlegi vezető tanára vette át irányítását. Az ő elképzelései nyomán kapta meg a telep garfikaművészeti profilját: s ezalatt Makón meg­fordult a magyar grafikusok legjava, egy-egy munkát hagy­va a múzeumnak. A mostani kiállítás sajnos már csak ret­rospektív jelleggel tekintheti át az alkotótelep éveit, hiszen a művésztelepet 1990-ben a tá­mogatás híján be kellett zárni. A tárlatot dr. Supka Mag­dolna Széchenyi-díjas mű­vészettörténész adta át a sze­gedi közönségnek - sodró kép­zeletű, érdekes meglátásokkal teli bevezetőben beszélt a magyar grafikaművészet el­múlt éveiről, egy-egy kifejező mondattal érintve a tárlat ' alkotóit. B oross Péter még idejében megmondta, az a nyam­vadt, finnyáskodó, mindenben hibát kereső liberálbolsevik, hazaáruló ellenzék az oka min­dennek. már úgy értem - gon­dolom. ő is fgy értette - annak, hogy ha netán mégsem hazud­tak a közvéleménykutatók, győzni fog az MSZP. Mert addig kritizálta, addig becsmé­relte a szegény, szerencsétlen, szorgosan dolgozó koalíciót és a tisztességes honatyákat, hogy a nép bevette a maszlagot, fogta magát, és egyszerűen visszasírta a hajdan elkergetett szocikat, illetve - hogy ponto­sak legyünk - azokat és utódai­kat. Namármost ugye ez mind szép és jó, csak egy baj van az egészben, hogy tudniillik ez nem igaz. illetve féligazság, vagy ahogy általuk divatba ho­zottan mondjuk: csúsztatás. Ugyanis - ha tetszik, ha nem, ez a fránya nép felnőtt, mond­hatni, akaratuk ellenére felnőtt, s képes eldönteni, mit is akar. így történhetett meg, hogy választottunk magunknak... Mit is? Remélem, nem csilla­got, mert a négyökrös szekér az elmúlt pár évet megelőző évtizedekben már épp elegét ballagott lassacskán. Nagy kérdés persze, hogy a szocikra szavazók valamennyi­en a szocikat sírták-e vissza, vagy inkább a demiket akarták elsiratni? (Megfejtéseket ké­rem vagy a szerkesztőségbe küldeni, vagy május 29-én az urnákba bedoni, köszönöm!) Azt mondja a demik egyik főembere, hogy ezt nem gon­dolták volna, mi több, nem hitték volna. (Ami ugye rosz­szabb. mint a nem gondolták volna!) A politikában ez a fajta „hiszem-nem hiszem" semmit sem ér. Vannak viszonylag pontos előrejelzések, például a lehazugozott, megrendelésre dolgozónak mondott, valótlan­ságok sorát állító közvéle­ménykutató intézetek, s a „hi­szem-nem hiszem" dolgokat ezek segítségével el lehet ke­rülni. Pár hónapja tippelgettünk a barátaimmal - egyikünk se profi politikus, mint ahogy a szóban forgó urak sem, s egyikünk sem jósolt 25 szá­zaléknál kevesebbet a szo­ciknak, igaz sokkal többet se. Ilyen arányú győzelemre való­színűleg ők sem számítottak, de a nyerésük a levegőben ló­gott. ehhez már csak a demik­nek kellett ezt-azt tenniük, egy kis zsidózást, egy kis para­bolázást, egy kis hornozást, pufajkázást, ötvenhatozást, ávózást, meg egyebeket, mondjuk alapítványi pénzeket - kiemelés tőlük! -, egy kis privát privatizálást, hogy csak a legjellemzőbbeket hozzam szóba. (Ekkora javulást sem­miféle autóbalesettel nem lehet csak úgy elérni!) O ké, de akkor kinek, kik­nek, minek, miknek kö­szönhetik ezt az elsöprő győ­zelmet. mely fölér egy tavaszi nagy takarítással ? Dicsekvés nélkül mondom. . több mint egy éve mondtam Kónya ,úr képébe, hogy igen, vaíófrOT jogos az aggodalmuk, g^jsszajöhetnek a szocik, s magam is úgy gondolom, ha jönnek, előfordulhat, hogy nem csak a jó fejek jönnek, hanem azok is, akik valamennyi­ünknek púp a hátunkra, de mindezért csak magukat okol­hatják. Ha tetszik, ha nem, ők, a demik hozták föl a szocikat. Mert maguktól nem jöttek volna föl. Negyven év alatt ki­vívták maguknak az utálathoz való jogot, s a választópol­gárok jelentősebb hányada tényleg demokráciát akar, egyelőre nélkülük. Más kérdés, hogy a demik négy év alatt képesek voltak akkora utálatot kivívni maguknak, ami még a hőn áhított újabb négy év megszerzésére is alkalmat­lanná tehette őket. Tessék elgondolkodni, mitól volt le­hetséges ez? Mi okozhatott ekkora változást az általuk oly Nagy Bandó András Puding sokszor fölemlegett népben? (Megfejtéseket kérem a szer­kesztőségbe, vagy május 29-én az urnákba bedobni, köszö­nöm!) A demik természetesen egyfolytában azt bizonygatják, más párt sem boldogult volna különbül a felszaporodott és az elődöktől örökölt - azok is a szocik voltak - gondokkal, s úgy gondolom, ezt az elmúlt négy évben senki sem cáfolta, bár az utóbbi két évben - valós mutatók alapján - már ezt is megkérdőjelezték egyes hozzá­értő szakemberek. Úgy gondolom, egy-két lényegi dolgot nem akar meg­érteni egyetlen búcsúzó hon­atya, főember sem: egy négy évtizedes - puha? - diktatúra után sarjadozó demokráciában nem lehet látszólagos demok­ráciát építgetni, főként nem valós diktatórikus kitérőkkel. Nem lehet arrogásnak, gőgös­nek, mindentudónak és min­denhatónak mutatkozni, s nem lehet elvárni, hogy ezek elle­nére önbebetonozással újabb négy évet szavazzanak meg számukra az elkeseredett és demokráciaképükben csalódott emberek. Nem lehet a tizenöt­milliónak számolt magyarságot pár százezerrel csökkenteni egyesek kirekesztésével, „nem magyar"-rá nyilvánításával, keménymagozással. Nem lehet lemikiegerezni a sajtó legje­lesebb képviselőit. Nem lehet degradálni az ellenzék képvi­selőit, akik épp úgy emberek százezreit képviselik a parla­mentben. mint a sors szeszélye folytán koalícióba kényszerült hatalmasok. Nem lehet lesö­pörni az ellenzék javaslatait, csak mert nem kormánypártiak terjesztették elő. Nem lehet kisajátítani a sajtót, a tévét, a rádiót. Nem lehet megszünteti a más nézeteket - is - képvise­lő műsorokat, és persze nem lehet utcára tenni élvonalbeli szerkesztőket, rádiósokat és tévéseket. Épp így nem lehet dilettánsokkal beültetni a mé­diák közszolgálatra fönntartott területeit. Illetve lehet. D e mindezért a választások napján bűnhődni kell, sőt, újabb négy éven keresztül. Úgy gondolom, szüksége is van erre a négy évre a múlt koalíciójának, legfőképpen pedig vezető erejének, az utóbbi évek egypártjának. Fé­lő, hogy ha most összejött volna egy - akár csak - mini­mális arányú győzelem, szét­repedt volna rajtuk az egyéb­ként is túlméretezett mellény, s a magyarok Istene mentsen meg minket egy még ennél is önteltebb kormánytól! Egészen biztos, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, egy kisebb­ségben és ellenzékben eltöltött négy évnyi bizonytalanság. Ez talán elég idő lesz arra, hogy megtanuljanak szerénynek lenni. Négy év alatt meg lehet tanulni tisztelni és valóban szeretni a sokszor emlegetett népet. (Illetve a nép tizenöt milliójának hatszázezres tö­megén kívüli tizennégy millió­négyszázezret is!) Egyáltalán: lesz idő elgondolkodni egy kicsit, csak úgy. Lazán. Bevallom, már az sem tet­szik, hogy a szocik győzelme láttán azonnal minősítik a győzteseket, s már most a nemzet haláláról beszélnek. Először talán lássuk a medvét, s aztán célozzunk rá. Kár Bu­dapest elestéről beszélni, meg arról, hogy visszajön a kome­nizmus. Meg merem kockáz­tatni: a hajdani nyolcszázezres szoci-táborból jó ha nyolc­százán voltak, akik őszintén hittek a szocializmus nagy győzelmében. Ma meg talán nyolcan sincsenek. Nem hi­szem, hogy épp most lenne itt az ideje a kísértet busójá­rásának, Európán át, s épp rajtunk keresztül. Más kérdés, hogy a nem szociknak kellett volna megmutatniuk, hogy képesek különb társadalmat csinálni a szocik nélkül is. Olyat adni a szeretett népnek, s úgy adni, hogy eszükbe se jusson fölemlegeti a hajdan volt elvtársakat. Tessék mon­dani. kié a felelősség? (A meg­fejtéseket kérem a szer­kesztőségbe, illetve május 29­én az urnákba bedobni, köszö­nöm!) Nos. mielőtt baloldaliság­gal, szoci-szimpatizánsnak kijáró ítélettel sújtana a kedves olvasó, hadd szögezzem le: egy örök semleges, liberális érzelmű, független humorista, egy tétován elemző magyar állam- és szavazópolgár töp­rengését olvasgatja. Nem tudok örülni a szocik győzel­mének. s annak sem örülök, hogy kajánul röhögök a demik vesztésén. Én a demik szur­kolója lehettem volna, de nem kellettem nekik. Eltaszítottak maguktól, más pályatársaim­mal és a műfajommal együtt. Még a humor kontroliéra sem volt szükségük. Vereségük megérdemelt, mégsem teljes az „örömöm", s talán nem is öröm ez. Csak egy kis lehető­ség arra, hogy föllégezzek. Hogy végre beszívhassam a szabadság reményének leve­gőjét. És itt mondom el: remélem, a szavazópolgárok is rádöb­bennek, kissé túlnyerték ma­gukat a szocik, erősebb part­nerre van szükségük, nem elég egy kalap mellé tűzött bokréta. A liberálisok kínálata megfe­lelő, s bizalmat gerjesztő, talán elegendő lesz ahhoz, hogy egy valóban kiegyensúlyozott szo­ci-szadesz koalíció jöhessen létre, az egyéb liberális támo­gatásokkal együtt. Ha erről megfeledkezik a szavazópol­gár, könnyen meglehet, hogy ­szokásunkhoz híven! - megint átesünk a ló másik oldalára. Pedig egyszer már nagyon jó lenne nyeregben maradni. R eménykedem. Talán lesz újra Magyar Rádió, és Magyar Televízió, mondjuk így: valóban közszolgálati! Ta­lán lesz újra 168 óra. Gon­dolat-jel. Mindenes. Egyenleg és egyebek. Talán még Rádió­kabaré is lesz... És talán lesz újra sajtószabadság, s megszű­nik a cenzúra. Az egészben a a legfájóbb, hogy ezt - a hajdani diktatúrát is megjárt - szocik adják meg nekünk, azon demik helyett, akiknek ez lett volna az egyik legfontosabb dolguk. Hogy hogy alakulhatott így négy év alatt az életünk? (A megfejtéseket kérem a szer­kesztőségbe, illetve május 29­én az urnákba bedobni, köszö­nöm!)

Next

/
Thumbnails
Contents