Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-09 / 107. szám

1994. május 9. m:SPORTJA 3 Kötélből font Lakács-idegek Döntőben a szentesi lányok Elektrosoft SE-Kontavill-Szentesi SC10-9 Hungerit-Szentesi SC-BVSC Steffl 7-5 A nagy nyugalommal vízbe szálló Szentes alaposan ráijesz­tett a hazai együttesre. Berki és Horváth Cs. találataival két­gólos előnyre tettek szert, a szolnokiak részéről mindössze Nagy T. tudott eredményes lenni a negyed vége előtt. A hazaiak játékát pontatlanság jellemezte, ami tovább folyta­tódott a második felvonásban. Ekkor Kiss A. egyenlített, mégis képtelen volt vezetéshez jutni az Elektrosoft. A folyta­tásban gyökeres változás állt be, felszabadultabbá vált a ha­zai gárda. Nagy T. keze kétszer is lódult és először tett szert vezetésre a pályaválasztó. Az elkövetkezendőkben Tóth Cs. és Varga csillogott, szépségdí­jas találataikra csak Dongó tu­dott válaszolni, a negyed végén két góllal elhúzott a Szolnok. A befejező játékrész álomszé­pen kezdődött az Elektrosoft számára, mert Horváth bünte­tőjét Sűrű megfogta és az el­lentámadásból Kiss A. kilőtte a rövid sarkot. Újabb rövidzárlat következett a szolnoki sorok­ban, mert a Szentes háromgó­los hátrányból 9-9-re felzárkó­zott. A mérkőzés az utolsó percre izgalmasan alakult és kiderült, hogy a hazai együttes­ben Lukács idegeit kötélből fonták, 14 másodperccel a vé­ge elótt pazar góllal megsze­rezte a győzelmet. Wolf Péter: - Örök igaz­ság, hogy amíg nem lövünk ka­pura, addig gól sem lesz. A center-posztra egyszerűen kép­telenek voltunk bejátszani a labdát, ám az egész évi teljesít­ményünkkel elégedett vagyok. Tóth Gyula: - Ennek a mérkőzésnek számunkra már nem volt nagy jelentősége. Kár. hogy az utolsó percekben a játékvezetők vették át a fő­szerepet. A mérkőzés jegyzőkönyve. Elektrosoft SE­Kontavill-Szentesi SC 10-9 (1-2,2-2, 4-1,3-4). Szolnok, 200 néző. Vezette: Németh, Marjay Szolnok: SŰRŰ - Vargyas 1, Mohi, Lukács 1, TÓTH CS. 2, NAGY T. 3, KISS A. 2. Csere: Varga 1, Magyar. Hegyvári. Edző: Wolf Péter. Szentes: PODHÁNSZKY ­Melkun, Berki 1, Pellei 1, Halápi 1, Dongó 1, Szénánszki 1, HORVÁTH CS. 4. Csere: Ibolya, Piti, Kiss I. Edző: Tóth Gyula. Gól-emberelőnyből: 10/5, ill. 10/6. Négy méteresből: 0, ill. 1/0. ÚRBAN • Elóző napi, Budapesten ara­tott győzelmükkel helyzeti előnyben volt a szentesi női ví­zilabdacsapata. A döntőbe ju­táshoz ugyanis két megnyert mérkőzés szükséges a kiírás szerint. Erősttettek is a hun­gerites lányok, mert Justin Viki visszatért hozzájuk Németor­szágból. Váltakozó játék után az első gól az 5. percben született Pan­tyulina révén, 1-0. A negyed 2-2-es döntetlennel végződött. A második játékrészben még előSzör a vendégek vezettek 3-2-re, de ezután beindult a hazai gépezet és háromgólos vezetést harcoltak ki. A harmadik negyedet az el­puskázott, kihagyott szentesi helyzetek jellemezték, ebben a „vetélkedésben" különösen Pantyulina tűnt ki. Az utolsó játékrész két nagy Huff védés­sel indult, aki egyébként végig jó teljesítményt nyújtott. Ella­posodott a mérkőzés, de a ha­zaiak győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Sokat javult a társaság a Va­sas-mérkőzés óta, főként a kulcsemberek tettek ki magu­kért. Külön dicséretet érdemel Stieber Mercedes óriási küzde­ni tudása. Ha a döntőig folyta­tódik ez a folyamat, méltó ellenfelei lehetnek a Vasasnak. Hungerit-Szentesi SC­BVSC Steffl 7-5(2-2,4-1,1-1,0-1). Női mérkőzés. Szentes, 100 nézó. Vezette: dr. Kiss O., Németh. Szentes: HUFF - Tóth G. 2, Sípos E„ TÓTH N. 1, STIE­BER 3, Vincze Pantyulina 1, Justin. Edző: dr. Tóth Gyula, Fülöp Tibor. Gól-emberelőnyből: 3/3, ill. 8/3. Négy méteresből: 1/1, ill. 0. BARTHA LÁSZLÓ 2. perc: Puskás húzott el so­kat ígérően a jobb szélen, át­ívelt a másik oldalra, ahonnan Kovács T. a kapu elé adott, ám Katona elől, ha nehezen is, de Varró megkaparintotta a lab­dát. 10. perc: Gyors bal oldali vendégtámadás végén Nagy L. ügyesen kiugratta Verest, aki­nek éles beadása az utolsó pil­lanatban közbelépő Paksiról vágódott az alapvonalon túlra. 15. perc: A szegediek kapu­jától mintegy 25 méterre sza­badrúgáshoz jutottak a vendé­gek. Kovács I. végezte el, jól eltalált, a bal alsó sarokba tartó labdáját Kantár gyors vetődés­sel tenyerelte az alapvonalon túlra. Beívelés után az elmélá­zó védők között Raducu fejel­hetett, s nem túl erős labdáját a védők már csak a gólvonal mö­gül tudták „kikotorni", 0-1. 20. perc: A bal oldalon bontakozott ki szegedi táma­dás, Katona vihette fel a lab­dát. A 16-os magasságához ér­ve visszagurított középre, a nagy lendülettel érkező Kubát, 19 méterre a kaputól, habozás nélkül ellőtte a labdát, ami a vetődő Varró mellett a jobb alsó sarokban kötött ki, l-l. 39. perc: A kapujuktól 20 méterre szabálytalankodtak a balmazújvárosiak. A cseles szabadrúgást Puskás végezte el, a labdát okosan elrúgta a sorfal felett, ám a jobb oldali kapufa mentett. A labda éppen Nagy A. elé pattant, de a be­állós nem tudott élni az alka­lommal, 5 méterről a felső lé­cet találta telibe! Labdarúgó NB II. Szünet után a napokban fia­talon elhunyt volt szegedi já­tékos, Apró István emlékének egy perces néma felállással adózott a stadion közönsége. 55. perc: Puskás rúghatott szögletet a bal oldalról. A kapu előterében Popov ugrott a leg­magasabbra, és a beívelt labdát a hálóba „bólintotta", 2-1. 57. perc: Óriási szegedi helyzet maradt kihasználat­lanul. A vendégek térfelének közepén Katona szerzett meg egy átadást. Pár lépés után nagyszerűen tálalt a középen felfutó Kovács T. elé, aki bár­mit csinálhatott volna a labdá­val, hiszen már csak a kifutó Varróval állt szemben. A kö­zéppályás azonban elhamarko­dottan megpróbálta ellőnni a labdát a vetődő kapus mellett, akiről az alapvonalon túlra per­dült a lövés. A vendégek fociztak, ám a két pont a szegedieké Harmadszor nyárt „zsinórban" az FC Hiába a Szabó, Nagy L., Forkovec és Fige alkotta, áttörhetetlennek látszó védőfal, a berobbanó Popov (világos mezben) mégis megtalálta a rést: fejéről védhetetlenül vágódott a hálóba a szegediek győzelmet jelentő gólja. (Fotó Gyenes Kálmán) Szeged FC-Balmazújváros 2-1 (1-1) Szeged, Tisza-parti stadion, 1200 néző. Vezette: Sóthy (Dravecz, Makai). Szeged FC: Kantár - Paksi, Popov, Nagy A., Krajczár - Zámbori, Kubát, Gréczi, Kovács T. - Puskás, Katona. Edző: Nagylaki Kálmán. Balmazújváros: Varró - Szabó, Fige, Nagy L., For­kovec - Kaszás, Csatári, Bernát, Kovács I. - Veres, Ra­ducu. Edző: Kegyes László. Csere: Katona helyett Várszegi N. a 75., Veres helyett Loós a 80., Csatári helyett Pál a 84., Zámbori helyett Sch­warcz a 86. percben. Gólszerző: Raducu a 15., Kubát a 20., Popov az 55. percben. Sárga lap: Nagy A. a 13., Kovács I. a 34., Pál a 88. percben. 60. perc: Kovács I. szöglet­rúgása után meleg pillanatok adódtak a szegedi kapu elótt, szerencsére Raducu közeli fe­jesét Kantárnak remek reflex­mozdulattal sikerült hárítania. Nyugodt, a bentmaradást szinte már biztosra vehető újonc, és az NB ll-es tagságért élet-halál harcot vívó szegedi csapat csapott össze a Tisza­parti stadionban. Ez látszott is a játékon, tét nagysága, a „Győzni kell!" tudata az első negyedórában igencsak béní­tóan hatott a vendéglátókra. A stílusosan futballozó balmazúj­városiak egyik támadása a má­sikat érte, folyamatos játékuk arra engedett következtetni, ha ellenfelük nem változtat, ha­marosan baj lehet. Lett is, hi­szen a 15. percben a vendégek megszerezték a vezetést. A gól után az addig egysíkúan játszó szegediek megnyugodtak, élén­kebbé, határozottabbá váltak, és sikerült kiegyenlíteniük, mi több, a vezetést is meg­szerezhették volna, ha Nagy A. valamivel Higgadtabb. Szünet után a lendületes FC viszonylag hamar, mondhatni a legjobbkor talált a kapuba Popov révén. Hogy mennyire jól jött a gól, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a bal­mazújvárosiak ismét nekidu­rálták magukat, újból átvették a játék irányítását. A veszélyes helyzetek sorát alakították ki, más kérdés, hogy az önfeláldo­zó védők mellett csak elvétve jutottak lövéshez- A szegediek lelkes játékukkal, nagy akará­sukkal mindenképpen rászol­gáltak a nagyon fontos két pontra, ami továbbra is biza­kodással töltheti el a csapatot és szurkolóit egyaránt. Jó: Popov, Kovács T., Ku­bát, Puskás, illetve Fige, For­kovec, Kovács I., Raducu. Nagylaki Kálmán: - Há­rom mérkőzést nyertünk „zsi­nórban ", így most már tényleg saját kezünkbe vettük sorsunk irányítását. Kegyes László: - Azt hi­szem, most is bizonyítottuk, hogy újonc létünkre jó csapat vagyunk, helyünk van az NB 11­ben. Ezen a meccsen is mi fo­ciztunk jobban, de a szerencsé­sebb Szeged nyert. GVÜRKIERNŐ További eredmények KELETI CSOPORT: Hat­van-Kiskőrös 3-2 (3-2), Nyír­egyháza-REAC 2-0 (1-0), Tiszavasvári-Diósgyőr 4-3 (1-2), Kazincbarcika-Kaba l-l (0-1), Gödöllő-Hajdúná­nás 2-1 (0-1), III. ker. TVE­Szarvas 0-3 (0-1). NYUGATI CSOPORT: Paks-Dorog 3-0 (1-0), BKV Előre-Dunaferr l-l (0-1), Százhalombatta-ESMTK 3-0 (2-0), Keszthely-Nagykanizsa 1-2 (0-0), Baja-Pénzügyőr 0-3 (0-2) , Beremend-Szek­szárd 7-0 (4-0), Budafok-Mo­hács 0-2 (0-1), Zalaeger­szeg-Veszprém 2-1 (l-l). A Keleti csői >port (110 2. Hatvan 3. Szarvas 4. Diósgyőr. 5. Tiszav. 6. T.kécske 7. Kaba 8. H.nánáx 9. III. ker. 10. Ny.háza 11. B.újváros 12. Gödöllő 13. K.barcika 14. Szeged 15. Eger SE 16. RF.AC 25 13 6 25 11 9 25 12 6 25 10 8 25 11 6 25 10 25 10 25 10 25 10 25 8 állása: 4 47-28 32 35-28 32 30-26 31 39-29 30 39-31 28 8 7 7 6 7 7 6 410 5 8 5 7 4 7 6 5 7 7 8 33-29 28 7 .29-27 28 8 33-27 27 8 32-29 27 9 29-21 26 10 31-36 23 12 30-38 20 11 26-36 18 12 18-35 18 13 28-40 17 14 27-46 15 A Nyugati csoport állása: 1. N.kanizsa 25 16 5 4 45-15 37 2.ZTE 25 15 4 6 43-25 34 3. Dunaferr 25 14 6 5 34-17 34 4. Keszthely 25 12 4 9 30-27 28 5. Budafok' 25 10 7 8 37-32 27 6. ESMT 25 10 6 9 28-20 26 7. BKV 25 9 7 9 27-25 25 8. Dorog 25 8 9 8 18-20 25 9. Sz.halomb. 25 11 3 11 32-36 25 10. Beremend 25 10 3 12 37-33 23 11. Mohács 25 8 7 10 36-40 23 12. Veszprém 25 8 5 12 29-37 21 13. Bajai FC 25 8 5 12 23-32 21 14. Paks 25 7 6 12 22-29 20 15. Pénzügyőr 25 410 11 19-38 18 16. Szekszárd 25 5 3 17 16-50 13 fiz élen a helyzet változatlan A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság 24. fordu­lójában az élen álló négy csa­pat sorrendje nem változott, mivel valamennyi győztesen hagyta el a pályát. Üllésen rangadót játszottak, s a ma­gasabb osztályba menetelő együttes nagy küzdelemben győzte le a Szentesi Bányai SE-t. Üllés-Szentesi Kinizsi Bányai SE 2-1 (2-1) Üllés, 500 néző. Vezette: Bali. Üllés: Abonyi - Kálmán, Simái, Farkas, Batik, Bálint, Zakar (Kormos), Csiszár, Gre­zsa, Dékány, Buknicz. Edző: Simái Sándor, Batik Sándor. Szentesi Kinizsi Bányai SE: Vadász - Lázár, Nagy, Berezvai, Bakai, Bugyi, Tari (Varga), Szél, Ökrös, Stráma, Sípos. Edző: Tóth István. A szentesi vezető gól után Buknicz két szép góljával beál­lította a végeredményt. A szen­tesiek az egész mérkőzés alatt lelkesen küzdöttek. A második félidőben a sok kihagyott gól­helyzet és a vendég kapus pa­zar védései miatt maradt az el­só félidei eredmény. A nagyon szépen és lelkesen játszó üllési csapat jól szórakoztatta a né­zőket. Góllövő: Bukincz 2, ill. Nagy. Jók: Kálmán, Bálint, Gre­zsa, Buknicz, Dékány, ill. Lá­zár, Bugyi, Szél, Stráma. Ifjúságiak: Üllés-Szentes B 2-1 Tömörkény-Algyő 2-1 (0-11) Tömörkény 200 néző. Vezette: Kérdő (kiválóan). Tömörkény: Soós - Papp, Sebestyén, Nánási (Kiri), Gé­mes, Rácz Cs., Laczkó A. (Rácz J.), Laczkó F., Samu, Bori, Kádas (Jaksa). Edző: Fe­hér László. Algyő: Boros - Niku, Portö­rő, Beck, Makra, Kovács, Do­bos, Hetényi, Győri, Soós, Far­kas. Edzó: Portörő Imre, Por­törő Lajos. Végig sportszerű mérkőzé­sen majdnem elfelejtették a tö­mörkényiek, hogy futballozni mentek fel a pályára. Aztán a bekapott vendéggól felébresz­tette a hazaiakat és nagy nyo­más nehezedett a kapujukra, de kétszer így is sikerült bevenni a nagyon jól védő vendégek kapusának hálóját. Gólszerzők: Samu, Rácz J., ill. Győri. Jók: Gémes, Laczkó F., Papp, ill. Boros, Niku. Ifjúságiak: Tömörkény-AI­gyó 2-2 Földeák-Röszke 2-0 (1-0) Földeák, 200 néző. Vezette: Csende. Földeák: Varga - Nagy, Horváth, Bajusz (Szűcs), Mé­száros, Kurunczi, Palóc (Szabó G.), Kiss, Kordó, Bugyi, Ba­lázs (Orosz). Edző:_Tóth Imre. Röszke: Szűcs - Csiszár, Tóth, Papdi, Gyöngyi (Nagy), Szalma, Toppantó, Hornyák (Horváth), Kovács, Bodor, Ta­nács. Edzó: Berki István. Nagyon korrekt játékvezetés mellett ilyen különbségben is megérdemelt a Földeák győ­zelme. Gólszerzők: Bugyi, Kiss G. Jók: az egész hazai csapat, ill. Tóth, Papdi. Ifjúságiak: Földeák-Röszke 6-1 Szikáncs-Kiszombor 0-1 (0-1) Szikáncs, 100 néző. Vezette: Nagy. Szikáncs: Enyedi - Borsodi L. (Benkő L.), Prágai, Wolf, Benkő Cs., Borsodi R., Bokor, Vajda (Szabó L.), Rostás, Sza­bó A., Csávás (Kiss). Edző: Kérdő Sándor. Kiszombor: Gulyás - Pe­tyó, Uracs, Tóth, Botlik (Mol­dován), Méhes, Cseh, Juhász, Koczkás (Haklik), Katkó, Sza­bó. Edző: Haklik János. A hazaiak több nagy helyze­tet hagytak kihasználatlanul, többek között egy 1 l-est is. A döntetlen talán igazságosabb lett volna. Gólszerző: Juhász. Jók: Borsodi R., Benkő Cs., ill. Juhász, Koczkás. Szegvár-Csanytelek 0-2 (0-1) Szegvár, 300 néző. Vezette: Samu. Mindvégig izgalmas mérkő­zést játszott a két együttes, azonban a szegváriak 1-0-ás vendég vezetésnél 1 l-est hibáz­tak. Zsombó-JATE l-l (0-0) Zsombó, 200 nézó. Vezette: Kószó. A mérkőzést végig irányító Zsombó hadilábon állt a góllö­véssel, az egyetemisták pedig az utolsó percben gólt lőttek. Ifjúságiak: Zsombó-Szaty­maz l-l A bajnokság állása 1. Csanytelek 24 19 2 3 73-24 40 2. Üllés 24 19 1 4 64-28 39 3. f .szállás 24 17 4 3 54-22 38 4. K.zombor 24 14 6 4 49-22 34 5. K. Bánva 24 14 2 8 45-32 30 6. F .sebestvén 23 13 2 8 39-29 28 7. Tanárk. 23 9 8 6 38-31 26 8. kos/ke 24 9 4 11 47-42 22 9. UTC 24 9 3 12 22-34 21 10. Földeák 23 9 2 12 36-48 20 11. Szikáncs 24 6 7 11 25-26 19 12. Tömörk. 24 7 5 12 30-36 19 13. Algyő 24 6 6 12 40-55 18 14. Zsombó 24 3 6 15 25-60 12 15. Szegvár 24 2 4 18 19-81 8 16. JATE 23 2 2 19 24-62 6 UTC-Ferencszállás 0-4 (0-2) Szeged, 150 néző. Ve­zette: Kiss T. UTC: Szekeres - Bodor (Magda), Dobó, Katona, Pördi - Martonosi (Ba­logh), Szél, Dóra - Herédi, Bokor, Szalai. Edzó: Bu­csek József. Ferencszállás: Csapó ­Pipicz, Kócsó, Vörös, Bottyán - Bíró, Hegyesi, Kovács - Szilágyi, Nagy, Czérna. Csere: Dénes, Ta­kács, Hévizi. Edző: Köte­les László. Hideg, szeles időben kezdődött a mérkőzés, a lelkes vendégcsapat már a harmadik percben vezetést szerzett Szilágyi góljával. A hazaiak erőtlen támadá­sai veszélytelenek voltak. Az első félidő végén Szilágyi növelte az előnyt. A második félidő ismét a vendégek erőteljes táma­dásaival kezdődött, az UTC próbálkozásait nem kísérte szerencse, fóleg a játékot szervező középpá­lya mondott csődöt. Az erőteljes támadások újabb két gólt eredményeztek a vendégeknek Kovács ré­vén. Jók: Herédi, Balogh, ill. az egész csapat. Ifjúságiak: UTC-Fe­rencszállás 1-3

Next

/
Thumbnails
Contents