Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-09 / 107. szám
A szegedi 3-as számú választókerületben volt olyan választókör (például a Dózsa György Általános Iskola), ahol már déli fél 12-re a jogosultak 50 százaléka az urnák elé járult. A részvétel ilyen nagy arányát a rókusi kék iskolában (Csáky J. utca) is tapasztalhattuk, ahol hét szavazókört alakítottak ki a földszinti termekben. A belvárosi Radnóti gimnáziumban is magas részvételt észleltünk. HÉTFŐ, 1994. MÁJ. 9. VÁLASZTÁS '94 • 5 A politizálást tanulni is kell" Először választott, s már választható annak bemutatása, hogy ki mit csinált, hogyan dolgozott, megtanulta-e a szakmát, mármint a hivatásszerű politizálást. • Nyolc év nagy idő, ön mennyiben változott? - Meg vagyok győződve, ugyanaz az ember vagyok, sok tapasztalattal a birtokomban. Olyan pártot képviselek, mely négy év alatt megmutatta, mire képes. Akár a miniszterelnök-jelöltünk, két lábon állunk a földön, s józan gazdasági megfontolások vezetnek bennünket. Jó csapatmunkával, együtt sok mindent megvalósíthatunk. Előfutam után a döntő? Dr. Zalányi Sámuel (Fidesz) két kisgyermekével és feleségével déli harangszókor jelent meg a Dózsa György Általános Iskolában. Sikerült a mellékfolyosóra, öt percre „elrabolni" a doktor urat. • Reggel mire ébredt? - Szét idő volt, sokan a kertbe indultak dolgozni ettől függetlenül úgy látom, a választók a várt arányban jelennek meg az urnáknál. • A második demokratikus választásról, látom, már kialakult a véleménye... - Mégis nehezebb, mint az elsó; 1990-ben valami ellen szavaztak az emberek, most, a másodikon valami mellett teszik le a voksukat. Még nem tudjuk, mi lesz a végeredmény, hisz' nem voltak előfutamok. • Más szempontból... - Valóban, más szempontból május 8-a előfutamnak tekinthető; most dől el, kik jutnak a három hét múlva megrendezendő döntőbe. Ez „sportolói" esélylatolgatás, hiszen úszóként, futóként, könnyűbúvárként megszoktam a sportzsargont. • Ezek szerint vasárnap sem hagyja ki a sportolási lehetőséget? - A futás szerepel a délutáni programomban, este pedig a tévé elé ülök. Az eredmények sok mindent elárulnak majd... Pataki Sándor Fotó: Gyenes Kálmán Meglesték dr. Zalányi Sámuelt múlt négy év legnagyobb személyes sikere? - A magyar külpolitika és az európai egyesülés terén végzett munkám, kiemelten az Európai Unióhoz való csatlakozási kérelmünk lezárása, valamint az európai kisebbségi dokumentumok elfogadása. • Magától adódik a következő kérdés: akkor mi volt az elmúlt négy év legnagyobb balsikere? - Sok jó ötletünk és kezdeményezésünk nem talált megfelelő fogadtatásra a torony alatt. Sajnos, a szegedi önkormányzattal és a polgármesterrel az együttműködésünk nem alakult ki - s nem a mi hibánkból. • A '90-es parlament javarészt új emberekkel állt fel. Ön például kitől tanult? - Elismerem, a politizálást tanulni is kell. Örülök, hogy megismerhettem Antall Józsefet, s hallgathattam hosszú beszédeit, melyekkel az egész magyar történelmet átfogta. Megemlítem még Szabad Györgyöt, akivel az európai, közösségi kérdések kapcsán állandó összeköttetésben voltam. • Mi várható? - Jósolni nem tudok. Az MDF tisztességes, olcsó kampányt csinált. Az eldurvulási jeleket kivédtük. Általában fogalmazva, úgy érzem, az MDF meghatározó tényező maradhat. Személyemet illetően bizakodó vagyok. Mit kaphatunk - mit adhatunk? Dr. Horpócsy András (KDNP) a Radnóti Gimnáziumban választott. Feleségével és leányával jelent meg a körben. A kereszténydemokrata politikushoz intézett elsó kérdésünk: • Milyen gyógyírt javall a fiatal magyar demokráciának? - J. F. Kennedy, egykori amerikai elnököt idézem: Ne azt nézzük, mit kaphatunk, hanem hogy mit adhatunk. • Vasárnap fél 11-kor felállítható-e egy rövid távú prognózis? - Szeretnénk győzni, s ez az óhaj nem tűnik irreálisnak. • A gyógyszertári privatizáció kapcsán milyen véleménye alakult ki? - Értelmetlen e háború. A levét megissza a patikus és a beteg is. Az se nyer, aki a konfrontációt erőlteti. • Mi a vasárnap délutáni programja? - Mivel a sportrepülés a szenvedélyem, lazításként kimegyek a repülőtérre. Ennél jobb kikapcsolódást nem tudok elképzelni. „Hivatásszerűen politizálni! »» Rózsa Edit (SZDSZ) lakóhelyéhez legközelebb a rókusi kék iskola (Csáky J. utca) esik - itt hét szavazókört számláltunk. A képviselőasszonyt elkísértük az egyikbe. • Hanyadik országgyűlési ciklusra készül? - A parlamenti munkát illetően a harmadikra; más szempontból az elsőre, mivel eddig ellenzékiként foglaltam helyet a padsorokban. • Milyen előjelekkel készült a választásra? - Megoszlottak az izgalmak, mivel a húgomnak Békéscsabán kisebb műtétje volt. • Elégedett a kampánvával? - Legnagyobb sikerélményemet egykori tauruszos kollégám okozta; munkatársaim kopogtatócéduláival lepett meg. Azt hiszem, egy pozitív kampány alapvető célja Botka László az ország legfiatalabb képviselőjelöltje Botka László (MSZP) 22 éves, s kevesen tudják, hogy az ország legfiatalabb képviselőjelöltje. Először választott, s már választható... A joghallgató vízilabdakapustól kérdeztük: • Miként és mikor „harapott" rá a politizálásra? - Soha nem értettem azzal egyet, hogy az ifjúság apolitikus lenne. Amikor a szocialista párt a legmélyebben állt, 1991-ben, beléptem, mivel úgy éreztem, hogy korszerű baloldali politikai formáció, és megvalósítható a modernizációs programja. Ezt az eltelt három év, szerintem, bizonyítja. • lla a tinioldalba írnánk önről, mit említene meg? - Szeretem a jó zenét, minden műfajban; sportolok, vízilabdakapus vagyok. • Milyen közeli prognózist állítanak a huszonévesek elé? - Azt szeretném, ha minden tizen- és huszonéves itthon boldogulna, mivel szükség van ránk. A fiatalság jövőképét pozitívan kell alakítani - ne a múlttal foglalkozzunk; a sérelmekért nem érdemes feláldozni a jövőt. Azt szeretném, ha a közeljövőben valamennyi fiatal képességeinek megfelelően tanulhatna, s ne az anyagi szempontok döntsenek. Biztosítani kell az önálló életkezdés lehetőségeit. Ez alatt az első lakáshoz és munkahelyhez valójutást értem. Eredményes tanítómesterek Dr. Bratinka József családjával együtt érkezett Dr. Bratinka Józsefet lési ciklus tapasztalataival a (MDF) családjával kaptuk birtokában, állt kérdéseink elé. lencsevégre. Egy országgyű- • Ön szerint mi volt az elKirály Zoltán új körzetben • Zákányszék, Mórahalom, Domaszék Ikszek, változó időben • Kétszer is nyerő rojt a kettes, miért indult most az l-es választókörzetben? - Szükségszerűségből. Tudniillik elköltöztem, s már az l-es körzetben lakom, és számomra fontos az, hogy a képviselt hely az otthonom legyen. Ugyanakkor mint szociáldemokrata, ebben a körzetben sokkal inkább képviselhetem a bérből és fizetésből élők érdekeit, ugyanis az előzővel ellentétben itt nem falusi-mezőgazdasági érdekek fogalmazódnak meg elsősorban. Meg kell vallanom, ez utóbbiakhoz talán kevésbé is értek. • Ön '85-ös megválasztása után szembeszállt az állampárti törekvésekkel, 1990-ben az MDF oldalán jutott be a Parlamentbe, nem sokáig tartott azonban a barátság, hamarosan a legnagyobb kormánypárt ellenében kezdett politizálni. Ennyire kedveli a konfliktusokat? - '90 tavaszán természetesen még nem tudtam, hogy az MDF lesz a legnagyobb kormánypárt. Lakitelek szellemiségével azonban egyetértettem, s mert öt párt között az MDF is felkeresett, vállaltam a jelölést. Újságíró vagyok, az a szakmám, hogy tükröt tartok a hatalomnak, fellépek mindenfajta álnoksággal szemben, és mindig kételkedem. E kontrollt politikusként is érvényesíteni kívántam. • Nem fél attól, hogy hatalomra kerül? - Nem. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a szociáldemokrácia hosszú távon kormányzati alternatíva. Ha hatalomra kerülünk, én belső kontroll leszek. Segítő, kiegészítő ember. Azt hiszem ugyanis, nem vagyok igazán alkalmas politikai vezetőnek: nem tudom elfogadni a tekintélyelvűséget, mint Antall József, nincsenek diktátori hajlamaim, mint Torgyán Józsefnek, és nem vagyok jó szervező sem, mint Németh Miklós. • Derűsnek indul a vasárnap az 55-ös út felé. Előbukkan a felhők közül a nap, az út a mórahalmi irányban alig mutat forgalmat. Bezzeg a levegőben: a kétfedelű gép ejtőernyősöket dobigál magából. Számolom, mennyi ernyőt látok. Hat. Nem hiszem, hogy „választási fogás" lenne, de megnézem a pártlistát. Ez viszont csak gondolati játék. Zákányszék határában megállítok egy biciklist, kérdem merre vannak a szavazóhelyek a faluban. Útbaigazít, közben megtudom, most jött az öreg iskolából, ahol leadta a voksot. Úgy mondja, eligazodott a listákon, neveken, bár konkrétan nem szól pártról, jelöltről. Induláskor mégis kiböki: nem találta a nevek közt, akit keresett. Ki volna az ? A Horn Gyula. Mondom, ez itten a megyei lista, azon persze nincs. Látom nehezen érti, ne forszírozzuk. Az út egészében ennyi ikszét nem láttam, mondom a csupa új ház környékén a zákányi faluszélen. A sok meszelt iksz a raklapokon fölhalmozott téglát jelöli, kiderülne a kajla betű torzójából, ha lopnának a téglából. Csendes a község, a szavazóhelyiségek táján egészséges nyüzsgés. Vége a tízórás misének, tucatjával érkeznek az emberek. Szavaznak. Szaporodnak tehát az ikszek a szavazólapokon is, bizakodnak a szavazatszámláló bizottságban, hogy érvényes lesz a szavazás, meghaladja a részvétel a szükséges minimális arányt. A környékbeli tanyavidékről több irányból a választások érdekében autóbuszokat indíttatott részben önkormányzati költségen a községi képviselőtestület, ennek köszönhetően például a Liliomi részről egy busszal bejöttek délelőtt vagy húszan. Fél 11-kor délelőtt már 27 százalékos a részvételi arány. Óvatos kérdezősködés az utcán, minek következtében a már voksoláson túliak általuk favorizált pártokat említenek. Hirtelenjében a kereszténydemokraták, az SZDSZ és a szocialisták neve hangzik el leggyakrabban. A megszólítottak neve maradjon homályban. Ezt kérte később Mórahalmon is az elsó szavazáson túlesett Ildikó is, akinek ezáltal vezetékneve e papíron most nincsen. Kezében szorongatja a fényes kis érmét, s a nemzetisztn ékes emléklapot. Rövid tőmondatokban beszélünk. Ildikó tésztaüzemben dolgozik, a választás valójában fontos számára is, ámde a politika messzire esik tőle. Mellesleg pontosan megtudhatom, hogy az MSZP-re voksolt, csakúgy mint a család minden szavazó tagja. A négyes, kultúrházi szavazókörben egyébként igen jó a helyzet. Délidőben ezen, a települési szempontból frekventált helyen a szavazáson résztvettek aránya 35 százalék. Nem lesz itt baj, aktívan jönnek az emberek mondja Balogh Lajos a szavazatszámláló bizottság elnöke. A választás nyugodt, Mórahalom más részein is ünnepélyes csend honol, csak a kőiskolánál, meg a többi nyolc szavazóhelyen mozdul parkoláshoz, induláshoz néhány gépkocsi. Alkalmanként három-négy, de az szinte folyamatosan azonos számú jelenléttel. A megszólított emberek kivétel nélkül bizonyosra veszik, elég lesz a részvételi százalék. Hogy kinek, mit hoz? Választ majd rövidesen mindannyian kapunk. Találgatni nem érdemes. Csak nekem jut a találgatás, amint Domaszéken fiatal párt kérdezek arról, mi módon készültek a szavazásra. István, aki egyébként gépkocsivezető annyit említ: három párttal, illetve jelöltjeivel szimpatizált, a döntés már csak a szavazóhelyiségben született. Bizonyos az volt már előre, kire nem fog voksolni. Találgassak. Hozzáteszi viszont, hogy a mostani kormánnyal messze elégedetlen. Akkor nem találgatok tovább. A feleséget se kérdezem, kire szavazott. Csak arról tesznek említést, nem ugyanarra a pártra szavaztak. De jellemzésül megemlítik: az általuk szavazattal támogatott pártok jó koalíciós partnerek lehetnek. Derül, vagy borul, változékony a májusi, választásos vasárnap. Végszóként: a napsütésre morajlik egyet az ég. B. P.