Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-02 / 77. szám

SZOMBAT, 1994. ÁPR. 2. ÜNNEP 9 „Az örökös kegyelet környezi álmaidat" Beszélgetés Csongor Győzővel a Kossuth-évfordulé kapcsán • Kossuth Lajos száz éve halott. Április 2-án temették el a budapesti Kerepesi temetőben. Emlékét nemcsak hazánkban és a környező országokban őrzik tisztelettel, hanem távolabbi államokban is. A centenárium alkalmából New Yorkban és Washingtonban is megkoszorúzták Kossuth emléktábláját, Torinóban pedig nagyszabású eseménysorozattal emlékeztek meg a magyar politikusról. De nem kell olyan messzire mennünk. Csongor Győzőnek, a Móra Ferenc Múzeum egykori igazgató-helyettesének lakásában, a gazdagon berendezett könyvtárban, számtalan értékesnél értékesebb könyv és relikvia, ritkaságszámba menő dokumentum, fénykép, levelezőlap és újságcikk található az 184849-es szabadságharccal és Kossuth Lajossal kapcsolatosan. Csongor Győző szakmáját tekintve botanikus, de mint mondta: világéletében többirányú tudományos kutatómunkát végzett. Ezek közé tartozott s tartozik a szabadságharc emlékeinek gyűjtése is. Csongor Győző versbe fűzött ars poeticaja a következőképpen szól: „Fényben fürödnek a füvek, ha büszkén felragyog a hold, én - szólt a szentjánosbogár - a magaméból világítok." Csongor Győzőnél a Kossuth-tisztelet és a szabadságharc emlékeinek gyűjtése apai örökség. Ezzel kapcsolatos első emléke gyerekkorából való. „A Zsótér-házban nőttem fel. Édesapám sokszor elmondta, amikor a barátaimmal játszottam az épületben, hogy vigyázzunk a lépcsőre, mert azon 1849-ben a képviselőház tagjai és maga Kossuth Lajos járt fel s alá. Apám - akit a szegények ügyvédjének neveztek - rajongott Kossuth Lajosért. Gimnazista korában már Kossuth-motlvumokat kutatott a népköltészetben. Később írt egy ódát a szabadságharc tiszteletére. (Ebből részlet: „Észak erős szele zúdult a hős magyarnak ellene, megállja harcát bármint hajdanán, úr lett az ellen édes otthonán.") 1919-ben öt év börtönre ítélték apámat, mint a direktórium elnökét. Amikor kiszabadult, elmondta nekünk, hogy sohasem a börtön gyalázza meg az embert, hanem az elkövetett bűn. E tekintetben példaképül állította elénk Kazinczyt, aki szintén éveket töltött börtönben. " Csongor Győzőnek otyan, Kossuth Lajosról szóló könyvritkaságok vannak a birtokában, mint Zimándy Ignác: Kossuth Lajos a magyar intelligencia és az emigráció ítélőszéke előtt, Henthaller: Kossuth emlékezete vagy mint Ballagi Aladár: Kossuth Lajos észak-amerikai beszédei a nemzetiségről és a nemzetek testvériességéről című írása. De ott fekszik a polcon a Gracza György által írott, szabadságharcról szóló, ötkötetes mű is. És még sorolhatnám a könyvcímeket, legalább háromszázat. Az egyéb dokumentumok és illusztrációk, valamint újságcikkek és fényképek száma is több százra tehető. Csongor Győző életének, szenvedélyének mesélése közben kezembe adott egy műanyag dobozt, benne néhány préselt, megsárgult levéllel. „Ennek az értékes tárgyi relikviának a története ahhoz az 1826-ban született szegedi ügyvédhez, Rigó Józsefhez kapcsolódik, aki tagja volt a Pilvax-körnek, aki ismerte személyesen Petőfi Sándort, s aki a szabadságharcot mint főhadnagy harcolta végig. Rigó József - aki rajongott Kossuth Lajosért - a forradalom leverésekor fogságba került. Szabadulása után viszszajött szülővárósába. Szegedre. 1894-ben, legjobb tudomásom szerint, egyedül ő vett részt a városból Kossuth Lajos torinói temetésén, ahonnan magával hozott néhány levelet Kossuth halotti koszorújából. Ezeket aztán szépen lepréselte, s őrizgette egészen haláláig, 1901-ig. Hogy kinek adta át halála előtt ezt a rendkívül értékes relikviát, nem tudom. Én 1956-ban Vedres István dédunokájától, Vedres László nyugalmazott ezredestől kaptam. Gondolom azért bízta rám, mert tudta, hogy gyűjtöm a szabadságharc emlékeit és ápolom Kossuth emlékét. Azóta őrizgetem e becses kincset. Ami nekem rettentően fáj Rigó Józseffel kapcsolatban, és szégyenlem is magam a város nevében az az, hogy sírkövét amelyen a következő szöveg állott: „Mint ifjú karddal, mint ifjú akarattal, büszke merész szóval védted a hont s igazát! Szivedben szeretet lángolt. nemestte a jellem... Az örökös kegyelet környezi álmaidat." valakik, valamikor eltüntették, s azóta sem emeltek neki újat." Kiderült, hogy Csongor Győző rokonságából többen is részt vettek a szabadságharcban. Apai dédapja mint tűzmester harcolt a forradalomban. Korabeli elbeszélések szerint oly' kiváló céllövő volt, hogy tizenöt méter távolságból bárkinek kilőtte a szájából a szivart. Az anyai dédapa, aki a kápolnai csatában esett el, szintén negyvennyolcas honvéd volt. Egy bizonyos Sebes nevű honvéd is a családhoz tartozott. Sebes a vízaknai csatában vesztette életét. Holttestét, érdekes körülmények között, 1893-ban találták meg. Történt ugyanis, hogy a vízaknai csata halottait a hideg idő, no meg az oszták üldözés miatt nem tudták eltemetni, ezért ügy, ahogy voltak, bedobálták őket az egyik közeli sótárnába. 1893-ban egy felhőszakadás alkalmával „előűsztak" a testek a tárna mélyéről. A több évtizedig sóban konzerválódott holttesteket jól fel lehetett ismerni. Sebes honvéd is köztük volt. Egy távoli rokon. Debreceni Ignác főhadnagy szintén harcolt a forradalomban, sőt mi több, az amerikai szabadságharcban is az északiak oldalán. Csongor Győző sajnálatos dolognak tartja, hogy az amerikai szabadságharcról, amelyben sok negyvennyolcas honvéd és tiszt vett részt, nem beszélünk eleget. Pedig ott, mint mondta: a legmagasabb rangú magyar katonatiszt egy szegedi születésű férfi. Szárnyald Gyula tábornagy, Petőfi jóbarátja volt. Sz. C. Sz.