Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-18 / 89. szám

1994. április 18. Ili i SPORTJA 3 Birkózó EB Repka arany-, Hamzók ezüstérmes A szombati döntő két ma­gyar finalistája közül előbb Hamzókot hívták szőnyegre, de ő az előző nap bordatörést szenvedett, s így csak 15 má­sodpercig tudott birkózni. így is ezüstérmes lett. Aztán következett a máso­dik magyar finalista, Repka Attila, a francia Ghani Yalouz ellen. A magyar birkózó dik­tálta az iramot, mégis leküldték békaállásba. Ott érződött egy kis idegesség, a bírók szerint lábbal akadályozta a franciát, ezért Repkát intették, a franciá­nak két pontot adtak. Az utolsó perc némi izgalmat hozott, Ya­louz kiemelte Repkát. A leve­gőben azonban a magyar zseniálisan szembefordult ellenfelével, aki így csak egy pontot szerzett, Repkáé volt a győzelem 4:3 arányban. Repka Attila az eredmény­hirdetés után tömören ennyit nyilatkozott: - Ugye emlékezetes, az év ed­dig lepergett hónapjaiban sokan, sokféleképpen és több okból támadtak. Most üzenem azoknak, akiknek bajuk akadt velem, lehel, hogy januártól márciusig voltak gondok körülöttem, de válaszként üzenem: megnyertem az EB­aranvérmet...! Együtt a válogatott labdarúgók Vasárnaptól együtt készülnek a magyar labdarúgó válogatottak a dánok elleni barátságos találkozók­ra. amelyek közül az olimpiai együttesek összecsapását kedden 19, az A-válogatottak mérkőzését pedig szerdán 19.15 órától ren­dezik meg Koppenhágában. Az olimpiásoknál senki nem hiányzik a meghívottak közül, az A-keret tagjainak sorából a Belgi­umban, az Ekerenben profiskodó Halmai Gábor engedélyt kapott a későbbi csatlakozásra, mert terhes felesége napokban várja gyerme­küket. Az egykori kispesti fut­ballista abban állapodott meg Ve­rebes József szövetségi kapitány­nyal, hogy kedden a dán főváros­ban találkoznak. Az olimpiai keret játékosai a vasárnapot regenerálódással, pihe­néssel töltötték, az A-keretben fi­gyelemben vettek viszont délután átmozgató edzésen vettek részt a Népstadion szoborparkjában. A „fiatalok" hétfőn reggel már utaznak, délután kint. a találkozó színhelyén edzenek, a „nagyok­nak" pedig két foglalkozásuk lesz Budapesten, ők csak kedden reggel kelnek útra. 14. p.: Hleba ívelt be sza­badrúgást az alapvonalról, és a jókor érkező Csehi öt méterről a bal alsó sarokba fejelt, 1-0. 20. p.: Egy összecsapás után Kapics orrcsonttörést szenvedett. 49. p.: Várszegit akasztották a 16-oson belül, a büntetőt Puskás lőtte a jobb alsó sarok­ba, l-l. 60. p.: A lőni készülő Gu­boczot szabálytalanul akadá­lyozták a büntetőterületen be­lül, a 1 l-est a „sértett" értéke­sítette, 2-1. 61. p.: Bíró futott el a bal szélen, élesen belőtt labdáját Rumán két méterről a kapuba pofozta, 3-1. 81. p.: Rumán sokadszor fu­tott el az alapvonalig, okosan ívelt vissza és Gubucz kapás­ból védhetetlen gólt lőtt a kapu bal oldalába, 4-1. A mérkőzés előtt két órával villámlással, dörgéssel kísért, jéggel dúsított zápor zúdult a városra. Ilyen viharosan kez­dett a hazai csapat is, rögtön három nagy helyzettel, majd az első negyedóra végén megsze­rezte a vezetést. Később is me­zőnyfölényben játszottak a kö­rösiek, a vendégek kontrákkal próbálkoztak, de ezek nem je­lentettek veszélyt Knotz kapu­jára. A szünet után kitámadott a Szeged és egyenlített. A kö­rösiek még magasabb fokozat­ra kapcsoltak, a széleken ve­zetett gyors támadásaikkal Négy pont a hátrány... Nagylaki: „Két gólt kaptunk vitatható körülmények között" Kiskőrös Stadler FC-Szeged 4-1 (1-0) Kiskőrös, 3500 néző. Vezette: Lettrich (Mezei, Szabó J.). Kiskőrös: Knotz - Kecskés, Makrickij, Kapics, Szabó B., Hleba, Gubucz, Nahóczky, Csehi, Rumán, Bíró. Edző: Teliinger Vilmos. Szeged: Kantár - Paksi, Nagy, Ioan, Krajczár, Illyés (Katona, a 77. percben), Gréczi, Kubát, Kovács, Vár­szegi, Puskás. Edző: Nagylaki Kálmán. Csere: Kapics helyett Laczina 20., Bíró helyett Csim­burovics a 77., Illyés helyett Katona a 77., Várszegi N. he­lyett Schwarz a 77. percben. Gólszerző: Csehi a 14., Puskás (1 l-esből) a 49., Gubucz (1 l-esből) a 60., Bíró a 61., Gubucz a 81. percben. Sárga lap: Nagy, a 60. percben. ja 0-1 (0-1), Budafok-BKV Előre 3-1 (l-l), ESMTK­Szekszárd 2-0 (1-0), Nagy­kanizsa-Pénzügyőr 4-1(3-0), Dorog-Keszthely 3-0 (1-0), Dunaferr-Százhalombatta 3-1(3-1), Veszprém-Bere­mend 1-0 (0-0), Mohács-Za­laegerszeg 0-3 (0-2). A Keleti csoport állása: megkavarták a vendégvédel­met. A tócsákkal tarkított pá­lyához jobban alkalmazkodó, technikásabb hazai csapat biztosan győzött. Kitűnt: Gubucz, Csehi, Bíró, illetve Kantár, Nagy. Teliinger Vilmos: - Amióta az NB II-ben szerepelünk, még nem sikerült győznünk, a ki­esés ellen harcoló Szeged el­len. Hiszek abban, hogy csa­patunkat most már nem lehet megállítani. Nagylaki Kálmán: - Egy perc alatt két gólt kaptunk, vi­tatható körülmények között. Ez ellen nehéz egy csapatot fel­készíteni és ez döntőnek bi­zonyult. SZABÓ FERENC További eredmények: Keleti csoport: Diósgyőr­Balmazújváros 3-2 (2-1), III. ker. TVE-Kazincbarcika 1-0 (0-0), Eger-REAC 3-0 (1-0), Gödöllő-Nyíregyháza 2-2 (0-1), Szarvas-Hatvan l-l (0-1), Kaba-Tisza vas vári 2-1 (2-0), Hajdúnánás-Tiszakécs­ke l-l (0-1). Nyugati csoport: Paks-Ba­1. Diósgyőr 22 12 6 4 34-20 30 2. Kiskőrös 22 10 9 3 41-23 29 3. III. ker. TVE 22 10 7 5 32-24 27 4. Kaira 22 10 7 5 28-23 27 5. FC Hatvan 22 11 5 6 29-25 27 6. Szarvas 22 9 9 4 22-21 27 7. Tiszavasvár 22 8 8 6 32-25 24 8. Hajdúnánás 22 9 6 7 29-24 24 9. Tiszakécske 22 9 5 8 29-27 23 10. Nyíregyháza 22 8 5 9 26-21 21 11. Balmazújváros 22 7 6 9 26-31 2(1 12. Eger 22 5 7 10 27-35 17 13. Gödöllő 22 5 6 11 26-34 16 14. Kazinctrarcika 22 3 9 10 21-31 15 15. RF.AC 22 3 7 12 20-38 13 16. Szeged 22 2 8 12 14-34 12 Nyugati csoport: 1. Nagykanizsait 13 5 4 39-13 31 2. Ilunaferr 22 13 4 5 31-15 3* 3. Zalaegerszeg 21 12 3 6 36-23 27 4. Keszthely 22 11 4 7 25-23 26 5. BKV Előre 22 9 6 7 25-21 24 6. ESMTK Hungaplast 22 9 5 8 25-16 23 7. Dorog 22 7 9 6 17-15 23 8. Budafok 20 8 6 6 28-23 22 9. Beremend 21 9 3 9 28-24 21 10. Veszprém 22 8 5 9 27-30 21 11. Százhalom. 22 9 3 10 27-34 21 12. Mohácsi FC 22 6 7 9 32-38 19 13. Baja 22 7 5 10 19-25 19 14. Paks 22 5­5 12 17-28 15 15. Pénzügyőr 22 2 9 11 14-37 13 16. Szekszárd 22 5 3 14 15-40 13 Totóeredmények A totó 15. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. ETO FC Győr-Békéscsaba 2-5 2 2. Csepel-Vác FC-Samsung l-l X 3. Haladás-Sopron 3-1 1 4. Nümberg-Duisburg 0-0 X 5. Schalke 04-VfB Stuttgart 0-1 2 6. Frankfurt-Wattenscheid 5-1 1 7. Atalanta-Napoli l-l X 8. Cremonese-Torino l-l X 9. Foggia-Genoa 3-0 1 10. Juventus-Lazio 6-1 1 11. Lecce-Reggiana 2-4 2 12. Parma-Cagliari 3-1 1 13. Sampdoria-Internazionale 3-1 1 Pluszmérkőzés: 14. Ferencváros-Siófok 1-3 2 Délmagyar-diadal Dumaszéken Hát persze, hogy kispályás foci­ról van szó... A domaszéki Poca­kos Lakatos vendéglő tulajdonosa ugyanis gondolt egy merészet, és szombat hajnalra (ez bizonyos kö­rökben 9 órát jelent...) összecsődí­tett négy csapatra való, bitumenre termett amatőr és félprofi futbal­listát. Csak azért, hogy „történjen már valami a faluban!" Az első, izgalmaktól teljesen mentes meccsen a Délmagyaror­szág 4-2-re verte a mórahalmi együttest (pedig Pénzes mester rengeteg, szerinte roppant hasznos tanácsot adott fiainak a pálya szé­léről), majd a Lakatos vendéglő - a bordányi gólvadász, Vadászi ve­zérletével - 1-0-ra legyűrte a Do­maszéket. A helyiek 3-l-re a Mó­rahalomtól is kikaptak, így ők már ekkor lemondtak az elsőségért járó 10 ezer forintról. A Délma­gyar-Lakatos mérkőzésen a Majorost, Dlusztust, Darvasit, Baloghot (sőt Lóczit és Szalait is) nélkülöző újságlrócsapaton ki­fogott egy kapuban röpködő vendéglős (0-0), de a Domaszék ellen (4-2) újra csülogott a DM-csa­társor. A Lakatos-Mórahalom derbin nem esett gól, így - vendéglátóink szerint - bejött a papírforma: I. DM 2. Lakatos vendéglő 3. Mórahalom 4. Domaszék. A legjobb kapusnak járó pénz­díjat Lakatos László, a gólkirály­nak felajánlott összeget pedig Réthi J. Attila vette át. A kocsmárosok és az öre­gebb labdarúgok jól ismerik a klasszikussá vált sportkeve­réket, a vébékát. A vörös bor és a kóla megfelelő vegyítését. A rövidítés most más tarta­lommal jelenik meg az Ady­téren. A Veterán Bajnokok Kupája néven tornát szervez a JATE SC és a HDS Délmadár hetilap. Versengésre hívják a krisztusi kort megélt sporttár­sakat, a játékhoz erőt és kedvet érző kispályás csapatokat. A harminchárom év felettiek összecsapásai jó mérkőzések­nek ígérkeznek, hiszen már több rangos kupaküzdelemben bebizonyosodott, hogy az éltesebb korú labdarúgók egy­más közt csodálatos dolgokra képesek. A kispályás labda­rúgás szerelmesei jól tudják: az ilyen versenyeken már nem Vébéká az fidy-téren annyira a lendület és az erő dominál, inkább a rafinéria és a finesz. Ezért érdemes felál­lítani a nevezési korhatár kü­szöbét. A fiatal labdazsong­lőrök nélkül is bíznak a szer­vezők a színvonalas kupaküz­delmekben. A rendszeres test­mozgásra kedvet érző csapatok képviselői Hegyes Péternél jelentkezhetnek (József Attila Tudományegyetem, Szeged. A 321 - 01 l-es telefon 35-83-as mellékén.) A mérkőzéseket, az eset­leges vitás esetek megelőzése végett - játékvezető vezeti. Rangadóra került sor a megyei bajnokság II. osztályában. A Csanytelek az Üllést fogadta, s amelyikük győz, az az élre ugrik a táblázaton. A hazaiak nagy küzde­lemben megszerezték a két pontot, de mivel a Ferencszállás is nyert, az Üllés most csak a harmadik. Vajon csak a jövő vasárnapig? Ferencszállás-Földeák 2-1 (2-1) Ferencszállás, 100 néző. Vezette: Kiss Ferencszállás: Csapó - Pipicz J.. Kovács. Bíró, Bottyán, Pipicz Cs. (Dénes), Hegyesi, Juhász, Czérna, Szilágyi, Nagy Gy. (Hé­vízi). Edző: Köteles László. Földeák: Gera - Nagy, Hor­váth. Mészáros (Szabó G.), Bajusz, Kordó (Palócz), Kuranczi (Szűcs), Szabó Cs., Kiss, Balázs, Bugyi. Edző: Tóth Imre. Ha a mérkőzés első félidejének első 7. percét nem látta valaki, ne­hezen vette volna észre, hogy a második helyezett játszik a közép­mezőny végéhez tartozó csapattal. A hazaiak ugyanis hét perc alatt kétszer is bevették Gera kapuját, ám ezután inkább a vendégek vil­logtak. Gyorsan szépítettek, sok helyzetet kidolgoztak, de a hirtelen jött emberelőnnyel nem tudtak mit kezdeni. A második félidőre jelen­tősen esett az iram és a színvonal is. Összességében véve a hazaiak győzelmében a Fortuna is szerepet játszott. Gólszerzők: Szilágyi, Juhász, illetve Szabó Cs. Kiállítva: Juhász. Jók: Pipicz ]., illetve Bugyi, Kurunczi, Szabó Cs. Ifjúságiak: Ferencszállás-Föl­deák: 2-3 Csanytelek nyerte a rangadót Kiszombor-Szegvár 2-0 (1-0) Kiszombor, 200 néző. Vezette: Samu Kiszombor: Gulyás - Petyo (Csekő), Uracs, Gera (Botlik), Koczkás, Méhes (Moldován), Fan­csali, Juhász, Cseh, Katkó, Szabó. Edző: Haklik János. Szegvár: Ágoston - Szarka A., Szécsényi, Holozsai, Határ, Sza­nyi. Tulipán, Szarka F„ Buda, An­nus (Márki), Gila T. (Gila S.). Edző: Szita B. A mérkőzés elején mindkét együttes támadó szellemben kez­dett, de helyzetek főleg a hazaiak előtt adódtak. A második játék­részben a Szegvár együttese alig jutott át a felezővonalon s a Kis­zombor tetszés szerint alakította ki helyzeteit, ám ezekből csak egy­szer tudott a hálóba találni. A játék képét tekintve a különbség a vendégekre nézve hízelgő. Gólszerzők: Cseh. Juhász. Jók: Cseh, Juhász, Szabó, Fancsali, illetve senki. Ifjúságiak: Kiszombor-Szeg­vár: 0-1 Tanárkcpző-JATE 2-1 (l-l) Kisstadion, 200 néző. Vezette: Pördi Tanárképző: Steigerwald - Cs., Tóth. Cs. Nagy, Berta, Szovics, Johann (Lakat). Belegrai (Bucsi), Adorján, Paszternák (Pintér), Holl, Albert. Ező: Miskolczi József. JA TE: Bíró - Tóth N„ Gardi, Semlyi, Máté, Golyha, Tóth K„ Vass, Csigér. Bárányi. Rácz (Im­re). Edző: Tóth Károly. A küzdelmes, jó iramú mérkő­zésen megérdemelten nyert a főis­kolás csapat. Góllövők: Adorján, Albert, illetve Vass. Jók: Cs. Tóth, Adorján, Albert, illetve Máté, Vass. Röszke-Zsombó l-l (1-0) Röszke, 160 néző. Vezette: Bokor. Röszke: Szűcs - Csiszár, Horváth, Kovács, Papdi, Toppantó, Hornyák (Kiss), Tóth, Oláh (Gyöngyi), Bodor, Farkas. Edző: Berki István. Zsombó: Keresztúri— Ábra­hám, Selmeczi, Farkas, Nyerges, Fábián, Túri (Borossebesi), Rácz, Bacsó (Miklósi), Rudolics, Somodi (Szűcs). Edző: Talcács László. A megszerzett előny után a ha­zai csapat kihagyta helyzeteit, majd a vendégek egy szögletrúgás után fejesből egyenlítettek. Az ala­csony színvonalú, de sportszerű, mérkőzésen megérdemelte Zsom­bó az egyik pontot. Gólszerző: Kovács, ill. Farkas. Jók: Kovács, ill. az egész vendégcsapat. Ifjúságiak: Röszke-Zsombó 1-5 UTC-Tömörkény 1-2 (0-2) Kertész utca, 100 néző. Vezette: Horváth T. UTC: Szekeres - Herédi, Do­bó, Balogh, Pördi, Szél, Karkas, Dóra, Katona, Markó, Bokor (Szalai). Edző: Bucsek József. Tömörkény: Soós - Gémes, Csanytelek-üllés 1-0 (1-0) Csanytelek, 300 néző. Vezette: Sipos. Csanytelek: Berkes - Gémes (Gál), Muskó, Szabó, Licsicsányi, Maszlag, Mészáros, Somodi (Mrlják), Vikor, Fazekas, Kovács (Kádár). Edző: Dósa Rácz Pál. Üllés: Abonyi - Kálmán, Simái, Farkas, Badik, Bálint, Zakar, Grezser (Gyubic), Dékány, Buffnicz, Ürmös (Fábián). Edző: Simái Sándor, Batik Sándor. A gyors hazai gól után több veszélyes támadást vezettek a . csanytelekiek, de vagy Abonyi mentett, vagy a labda kerülte el a vendégek kapuját. Az üllésiek is próbálkoztak, de Buknicz lövését a kapufa hárította. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen megérdemelten nyert a hazai csapat. Gólszerző: Vikor. Jók: az egész hazai csapat, ill. Abonyi, Batik. Buknicz. Ifjúságiak: Csanytelek-Üllés 3-0 Labdarúgó O megyei II. o. Fehér, Sebestyén, Horváth, Rácz Cs., Laczkó A., Laczkó F„ Rácz J„ Vereb, Kádas (Papp). Edző: Fehér László. A vendégek kezdtek jobban, jól védekeztek és gyors ellentámadá­sokkal tették próbára az UTC vé­dőit. A hazaiak pontatlanul és ké­nyelmesen játszottak, igazi ve­szélyt támadásaik nem jelentettek a Tömörkény kapujára. így a ven­dégek két gólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A második félidő kezdetén szé­pített az UTC. Gyors és folyamatos támadásokat vezettek a hazaiak széleken, ebben elsősorban Szalai tűnt ki, de a további gólok elma­radtak. A vendégek egyre jobban fáradtak, ám hősiesen küzdöttek az eredmény megtartásáért, amely számukra fontos 2 pontot eredmé­nyezett. Gólszerzők: Markó, ill. Vereb (2). Jók: Balogh, Markó, Szalai, ill. Soós, Gémes, Laczkó F„ Vereb. Ifjúságiak: UTC-Tömörkény 0-0 Szentes-Szikáncs 0-1 (0-0) Szentes, 150 néző. Vezette: Hegyi. Szentes: Vadász - Lázár, Szél, Bugyi, Bakai, Tóth E„ Tary (Be­rezvai). Ökrös, Varga Zs„ Stráma, Sipos Á. Edző: Tóth István. Szikáncs: Enyedi - Szabó L„ Benkő L. Benkő Cs., Vajda, Bor­sodi, Szűcs, Bokor, Csávás, Prágai, Kiss Cs. Edző: Kérdő Sándor. Az elképzelés nélkül játszó ha­zaiak jó néhány egyéni hiba miatt szenvedtek vereséget. Gólszerző: Kiss Jók: Szél, Bakai, ill. Vajda, Kiss Cs. Algyő-Fábiánsebestyén 3-0(1-0) Algyő, 200 néző. Vezette: Csende. Algyő: Boros - Miku, Maksa, Beck, Portörő, Dobos, Soós, Ta­kács, Hetényi, Győri, terhes. Edző: Portürő Imre, portörő Lajos. Fábiánsebestyén: Gyuris ­Rózsa P„ István, Harkai. Rózsa S., Bogdán, Brlázs, Takács, Szolga, Balogh, Kajtár. Edző: Pataki Antal. A hazai csapat kitűnő játékkal, közönségét kiszolgálva sikerrel vette a nehéz akadályt. Gólszerző: Portörő, Győri (2). Jó: a hazaiaktól mindenki, ill. Gyuris, István, Rózsa P. Ifjúságiak: Algyő-Fábiánse­bestyén 2-2 A BAJNOKSÁG ÁI.LÁSA 1. Csanytelek 21 16 2 3 62-22 34 2. Ferencszállás 21 16 2 3 48-20 34 3. Üllés 21 16 1 4 57-26 33 4. Kiszombor 21 13 6 2 48-20 32 5. Fábiánsebestvén 21 12 2 7 35-19 26 6. Szentes 21 12 2 7 37-29 26 7. Tanárképző 21 8 8 5 32-28 24 8. UTC 21 9 3 9 22-22 21 9. Algyő 21 7 5 9 39-48 19 10. Röszke 20 7 4 9 36-36 IS 11. Szikáncs 21 5 6 10 20-24 K, 12. Tömörként 21 5 4 12 26-34 14 13. Földeák 20 7 | 12 31-16 14 14. Zsombó 21 3 5 13 22-51 1 1 15. Szegvár 21 1 4 16 16-70 6 16. JATE 19 2 1 16 20-52 5

Next

/
Thumbnails
Contents