Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-15 / 87. szám
• Brüsszeli katonai források szerint amerikai harci repülőgépek tévedésből lelőttek Észak-Irakban két amerikai blackhawk helikoptert - jelentette tegnap délután a Reuter hírügynökség. Később a Pentagon és a Fehér Ház nem hivatalos formában, de megerősítette, hogy a két amerikai helikoptert „baráti tűz" pusztította el. Egy névtelenül nyilatkozó katonai, illetve elnökségi forrás szerint 12-24 „magas szintű személy" vesztette életét a helikoptereken. Az üggyel kapcsolatos rögtönzött washingtoni sajtóértekezletén Bili Clinton amerikai elnök mélységes sajnálatának adott hangot a tragikus esemény miatt és alapos vizsgálatot ígért az ügyben. Elmondta, a Pentagon most próbálja meg feldereíteni, miért nem érzékelték az amerikai harci gépek illetve a térségben lévő AWACS felderítő repülőgépek azt, hogy a helikopterek amerikaiak voltak. Tisztes nyugdíj Kalasnyikovnak Borisz Jelcin orosz elnök havi 80 dollár értékű nyugdíjat adományozott a híres orosz géppisztoly feltalálójának, Alekszej Kalasnyikovnak. Az elnöki iroda szóvivője, hogy a 74 éves feltaláló, akinek neve Vietnamtól Közép-Európáig fogalommá vált, „a hazának tett különleges szolgálataiért" 145 ezer rubel nyugellátásban részesül, ami az oroszországi minimálbér tízszeresének felel meg. Kalasnyikov nyugdijkora elérése után még sokáig aktiv szerepet vállalt az oroszországi fegyvergyártásban. Á 80 dolláros nyugdij lényegesen magasabb, mint az oroszországi átlag, de messze elmarad a világszínvonaltól egy olyan ember esetében, aki a világ fegyverpiacát forradalmasító lőfegyvereket tervezett. Egy szabványos Kalasnyikov géppisztoly jelenleg mintegy 300 dollárba kerül a moszkvai feketepiacon. A „Kalasnyikov" megbízhatóságáról és kiváló „harci" minőségéről hires. Iga^ - Szegeden a lap! DÉLMAQYARORSZÁO PÉNTEK, 1994. ÁPR. 15., 84/87. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 17 FT (tósfiSa A húsz tagú Országos Választási Bizottság (OVB) 10:10 arányú szavazással május 29-re, vasárnapra tűzte ki a választások 2. fordulóját. A május 29-iki dátumot a kolaíciós pártok, az FGKP, a MIÉP, a parlament által megválasztott OVB-tagok támogatták a többi tíz párttal szemben. A szavazásnál Németh János OVB-elnök voksa döntött. (Jegyzetünk a 3. oldalon.) • Magyar-román pártcsúcs Szegeden Horn Gyula kész a kiegyezésre A romániai kisebbségek problémáit teljes mértékben megoldja a román alkotmány ama rendelkezése, mely szerint a ratifikált nemzetközi emberjogi szerződések előnyt élveznek a belföldi törvényekkel szemben. Románia így közvétett, „implicit" módon, eleget tesz a nemzetközi szabványoknak - mondotta tegnap Horn Gyulával, az MSZP elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján Oliviu Gherman, a legnagyobb román kormánypárt, a Szociális Demokrácia Pártja elnöke. Oliviu Gherman egyúttal a román szenátus elnöki tisztét is viseli. (Részletek az 5. oldalon.) Katonatisztek a Hittudományi Főiskolán Tíz esztendeje nem készülhetett • Kovács János alezredes, a szegedi műszaki dandár parancsnok-helyettesének és Létai Attila alezredesnek, a dandár törzsfőnökének vezetésével harminc katonatiszt tett volna hasonló felvétel... (Fotó: tegnap udvariassági látogatást a Hittudományi Főiskolán. A dandár tisztikara az Aidából ismert Bevonulási induló taktusaira lépett be az épületbe, ahol dr. Benyik György szentRévész Róbert) írástudós fogadta a vendégeket. A ferencesek által előadott Húsvéti Himnusz után, a főiskola életéről és jelenéről szóló rövid videofilmet, majd később az épületet tekintették meg a katonatisztek. A látogatást fogadás zárta. Tóth János, a Magyar Honvédség Helyőrségi Klubjának igazgatója érdeklődésünkre elmondta: - A rendszerváltás után a honvédség - több évtizedes ideológiai deformáltság után, amikoris egyik fél sem lépett, léphetett a másik házába - felvette a kapcsolatot az egyházakkal, többek között a katolikus egyházzal is. A tábori lelkészi státusok újraélesztése, a püspök úr látogatása, dr. Benyik György egyháztörténeti előadássorozata jelzésértékűek. Ez az udvariassági látogatás tovább mélyítheti a kapcsolatot a honvédség és az egyház között. Megtudtuk még Tóth Jánostól, hogy május 4-én a Fogadalmi Templomban, míg június 19-én a Zsinagógában a Honvéd Művészegyüttes férfikara lép majd fel. Ss. C. Sz. Vandái betörők a Dobó utcai óvodában Ckatatér. Kirángatott fiókok, szétdúrt iratok. A behemót páncélszekrények megadóan fekszenek a földön. Kirámolták őket. Miként a Dobó utcai óvodát és bölcsődét is tegnap reggelre virradóra. Szerencsére az apróságok, a gyerekek nem sokat vettek észre az egészből és néhány év múlva talán nem is emlékeznek rá, hogy betörők jártak az oviban. A felnőttek, a gondozónők, az óvónők lassan már profivá válnak, hogy mit kell ilyen esetben tenni, hiszen nem ez volt az első eset, amikor az éjszaka leple alatt hívatlan alakok látogatták meg az épületet. (Folytatás az 5. oldalon.) Ez az UH-60 típusú helikopter megúszta. Két társa azonban... (MTI - Telefotó) • Döntött a közgyűlés: A város önkormányzata eladja bérlakásait Hogy milyen óriási érdeklődés előzte meg tegnap a szegedi képviselő-testület ülését, azt mindennél ékesebben bizonyítja a reggel kilenc óra előtt megtelt dísztermi karzat, amelyen az érintettek, érdekvédelmi szervezetek, polgárok vettek részt. S az is, hogy tegnap három országgyűlési képviselő (Póda Jenő, öéczi József és Király Zoltán) is tiszteletét tette a Torony alatt. Az érdeklődő közönség azonban nem sokáig töltötte meg a karzatot, mert a napirend megállapításánál a közgyűlés úgy döntött, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló rendeletet csak az ebédszünet után tűzi napirendre. így is lön. Tühegyi József előterjesztése nyomán tárgyaltak (Folytatás a 6. oldalon.) Csokifaló, gonosz bácsik „A kazettánkat felfeszítették, háromezer forintot vittek el belőle" - mondotta Kiss Józsefné bölcsötlevezető. (Fotó: Gyenes Kálmán) • „Baráti tűz " Saját helikoptereiket lőtték le az amerikaiak Mai mellékletünk: 2 A két párt első' kapcsolatfelvételét a románok kezdeményezték. (Fotó: Schmidt Andrea)