Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-08 / 81. szám
PÉNTEK, 1994. ÁPR. 8. BELÜGYEINK 3 a FRÁSZ kerülgeti Figyelmeztető sztrájk a Magyar Rádióban A Független Rádiós Szakszervezet sztrájkbizottsága figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Magyar Rádióban csütörtökön 11 és 13 óra, valamint 17 és 19 óra között. A döntés alapján a Krónika műsoridejét, a Falurádió ismétlését és a Külpolitikai Figyelő című műsor adásidejét megrövidítették. Minden tudósítást és hírt a szokásosnál szűkebb terjedelemben mondtak el. Ezt a Független Rádiós Szakszervezet sztrákbizottsága csütörtökön a Rádió Márványtermében jelentette be a sajtó nyilvánossága előtt. írásban is kiadott közleményük szerint - amelynek elhangzását a Kossuth-adó főszerkesztője nem engedélyezte - nem csupán „az elbocsátandó és elnémított kollégák" mellett sztrájkolnak, hanem azért is, hogy „a Magyar Rádió ismét teljesíthesse közSzolgálati funkcióit, és a rádióban dolgozók újra nyugodt körülmények között végezhessék közszolgálati munkájukat." A sztrájkbizottság a törvényes keretek között járt el mondotta Győri László, a FRÁSZ elnöke - miután heteken át eredménytelen tárgyalásokat folytattak a munkáltatóval a Rádióban kialakult helyzetről. A figyelmeztető sztrájkról egyébként - a törvényben meghatározottak szerint tájékoztatták Csúcs László alelnököt. A nagygyűlésen jelenlévők közül 135-en kézfelemeléssel csatlakoztak a figyelmeztető sztrájkot meghirdetőkhöz, 35 támogató távirat érkezett más érdekvédelmi szervezetektől és szakszervezetektál, közöttük a hetvenöt ország 94 újságírószervezetét tömörítő Nemzetközi Újságíró Szövetségtől, a FlJ-től. A sztrájkbizottság azt is kinyilvánította a nagygyűlésen, hogy amennyiben a további egyeztetések is sikertelenül végződnek, abban az esetben már sztrájkolni fognak. Ezt azonban úgy tervezik, hogy a rádió közszolgálatisága ne sérüljön. • Csúcs László, teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnök csütörtökön reggel valamennyi munkáltatói jogú vezetőhöz levelet juttatott el, amelyben jelzi: nem zárható ki, hogy a Magyar Rádió a figyelmeztető sztrájkban meghatározott időpontokban részlegesen vagy egészen elnémul. Kéri továbbá, hogy a sztrájkban résztvevő közalkalmazottak névsorát péntek reggel 9 óráig juttassák el hozzá. Egyben közli, hogy a sztrájk jogellenességének megállapítása iránt bírósági eljárást indított. Csúcs László kilátásba helyezi, hogy „Amenynyiben a jogellenesség megállapításra kerül, az érintett közalkalmazottak ellen fegyelmi eljárást kötelesek kezdeményezni" a munkáltatói jogkörrel rendelkező vezetők. • - A május 31-i határidő a kárpótlások, a földkárpótlás befejezését jelenti. De itt nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy ez csak az úgynevezett első körben kijelölt, jóváhagyott földalapok árverésére vonatkozik. Tehát a később kijelölendő állami területekre nem - hangsúlyozta a kormánybiztos. • A földalapok cseréje igencsak nehézkes... - Igen. A minisztériumba érkező panaszlevelek azt mutatják, meg a vidéki fórumaink, amin résztveszünk, hogy még mindig sok a földalap-csere igény. Ezek főként a tanya melletti területekre vonatkoznak, tehát a tanyatulajdonosok kérik a cserét. Én viszont azt szeretném kérni tőlük, hogy igyekezzenek egy kicsit a földalapcsere-igények beadásával. • Május 31-án zárni a kör A föld- és „póf'-kárpótlásról Május 31-cig be kell fejezni a földkárpótlások „első körét". Mintegy 38 millió aranykorona értékű talál ily módon gazdára. Mire szorít a határidő, mi a helyzet a nem egészen pontosan „pótkárpótlásnak" nevezett folyamattal és a földkiadó-bizottságokkal? Erről nyilatkozott a Falutévének Zsámboki Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kormánybiztosa. mert a május 31-i határidő a földhivatalainknak is sok feladatot jelent. • A kárpótlási igények újbóli beadása milyen tapasztalatokat hozott? - Az országgyűlés teljesen indokoltan a kárpótlási igények benyújtását lehetővé tette újabb egy hónapra. Minden várakozást felülmúlóan, földhivatalainknál több mint ötszázezer igénylő jelent meg igazolásért, és már a négyszázezret megközelíti a beadott igények száma, ami legalább négyszerese a vártnak. • Nagyon sok helyen nem működnek a földkiadó bizottságok. Mit lehet tenni? - Tapasztaljuk és tapasztaltuk már régebben is, hogy a bizottságok egy része, sajnos nem. vagy nem megfelelően működik. Épp ezért az országgyűlés nemrégen olyan törvénymódosítást fogadott el, hogy a földművelésügyi hivatalok vizsgálják felül azokat a földkiadó bizottságokat, amelyek nem működnek. /71 zt írja az újság, egy olyan újság, amelyik nem szereti a _íU kommunistákat és új Magyarországot akar, hogy Thürmer Gyula Munkáspártja kisegíthette egy bizonyos összeggel a Torgyán-féle Kisgazdapártot, de a kicsi gazdák feltehetőleg nem tudták a tartozást készpénzzel rendezni, ezért a munkásosztály pártja rátette a kezét egy Duna-parti FKGP-ingatlanra. (Bár „érdemi" bejegyzést nem kért.) Ki meri ezek után azt állítani, hogy a Munkáspárt szélsőséges párt? Hiszen a kapitalizmus alapja a pénz. Ahogy Marx, Engels és Lenin elvtársak mondták: a tőke. Amely lehet éppenséggel egy nagyobb értékű ingatlan is. Én mar mindenképpen elhiszem, hogy a mai magyar társadalomban a politikai erők mind a centrumban vannak. Középutasak. f~fla szembejön két óriási kupac pénz, igazán célszerű LLi középen elhaladni, mert ez az alkalmas hely jobbra is, balra is kinyúlni a bankókötegekért. ARENGEDMENY! MODUL BAU GYÁRI ÁRNÁL OLCSÓBBAN! POROTON 36 POROTON 30 36x29x10 17 dh/nm 30x19x19 • 25dm/nm I. o. 88 Ft/db helyett 84 Ft/db I. o. 44 Ft/db helyeit 42 Kt/dh II. 0. 83 Ft/db helyett 79 Ft/db II. o. 41,5 Ft/db helyett 39.5 Ft/dh ÁFÁVAL, HÁZHOZ SZÁLLÍTVA! MODUL-BAU KFT. SZEGED. Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022.474-481 SZENTES, JÓZSEF A. U. 24. Tel.: 314-011. FORTUNA PANZIÓ Újszegeden, a Termál fürdő közelében kétágyas szobák, zuhanyozóval, telefonnal. Minibár, színes tévé, faxszolgáltatás. Szeged, Pécskai u. 8. Tel./fax: 62/431-585 Használt Hi-Fi készülékeinkből Technics Rs-Bx 747 deck 38 900 Ft Mission Cyrus erősítők 33 900 Ft Aiwa XA-003 erősítő 19 900 Ft MONITOR GMK, Szeged, Brüsszeli krt. 2. 62/323-670 • Az utóbbi évek legjobb termését ígérik Jól teleltek az ősziek Akár ötmillió tonnánál több termést is adhatnak az őszi vetésű kalászos gabonák. A tavaszi állapotfelmérés ugyanis azt mutatja, hogy igen jól teleltek a vetések. Mindezt Raskó György földművelésügyi államtitkár közölte csütörtökön. Az államtitkár elmondta: az őszi vetésű gabonák a szakemberek véleménye szerint az utóbbi évek legjobb termését Ígérik, ugyanis a vetések 90 százaléka jónak, illetve közepesnek minősíthető, ám ezen kívül a kitűnőnek és jónak minősíthető vetésterület aránya is 60 százalék feletti. Különösen jó termés ígérkezik a három nagy gabonatermelő megyében - Békésben, Jász-Nagykun-Szolnokban, valamint Hajdú-Biharban ahol a jó és kitűnőnek minősíthető vetésterület aránya 83, 70, illetve 57 százalék. Őszi búzából amennyiben az időjárás kedvező marad, akár négymillió tonnát is be lehet takarítani. A tél viszonylag kevés kárt tett a vetésekben. Raskó György mindennek alapján újólag szükségesnek tartotta felhívni a termelők figyelmét arra, hogy idejekorán próbálják a termést elhelyezni a piacon, mivel ez a későbbiekben a nagy mennyiség miatt akár gondokat is okozhat. Az államtitkár utalt arra, hogy amennyiben a helyzet valóban így marad, akkor e területen szükséges lehet az intervenció, illetve az exportszubvenció. A bélyeg nem ismer határokat Változások a devizaszabályozásban A pénzügyminiszter több tekintetben módosította a devizaszabályokat. A változtatásokról a minisztérium csütörtökön tájékoztatta az MTI-t. . Május l-jétől a postai forgalomban devizahatósági engedély nélkül az eddigi 3 ezer forint értékű árucikkek helyett 10 ezer forint értékűt lehet kiküldeni. Emelkedik a külföldinek adható ingóság értékhatára. A jövőben belföldi devizahatósági engedély nélkül 20 ezer forintig ajándékozhat külföldinek ingóságot. Fordított esetben pedig a korábbi értékhatárt eltörölték. Az eddigi 5 ezer forint helyett személyenként összesen 20 ezer forintot meg nem haladó értékű külföldi pénzt tarthatnak maguknál a magyar állampolgárok. Erre nem vonatkozik a felajánlási kötelezettség. Ugyancsak 20 ezer forintot meg nem haladó külföldi pénzt ruházhat át belföldi* természetes személy más belföldi személyre devizahatósági engedély nélkül. A jelenlegi 25 ezer forint értékhatár helyett a jövőben 100 ezer forintot meg nem haladó értékű külföldön lévő ingóságot, illetve az arra megnyíló igényt nem kell bejelenteni. A belföldiek személyenként az útiholmin felül 100 ezer forint, a külföldieknek pedig 20 ezer forint összértékű árucikket vihetnek ki. A tilalmi listáról a jövőben a bélyeg lekerül. • (Budapesti tudósítónktól.) Hetven cigány fiatal folytat jelenleg egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat Magyarországon - a cigányság arányát tekintve számuk akár tízszer ennyi is lehetne. Tanulási kedvüket fokozza „A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány", amely ösztöndíjjal tamogatja a tanuló roma fiatalokat. Az alapítvány ösztöndíjpályázatának eredményhirdetését tegnap tartották Budapesten, a Talpra, roma, hív a suli Miniszterelnöki Hivatalban. Az idei tanév első félévében 318-an kaptak az alapítványtól ösztöndíjat, a szám a második félévben ugrásszerűen megnőtt: a tegnapi eredményhirdetésen megtudtuk, hogy 1393 pályázó között 10 mi 11 ió 400 ezer forint ösztöndíjat osztott ki a költségvetési alapítvány. Ehhez hozzájön egy cigány építési vállalkozó 300 ezer forintos adománya, s egy kisebb, 20 ezer forintos adomány. A szakmunkástanulóknak, középiskolásoknak és nagydiákoknak adható ösztöndíj egyetlen kötelme a tanulás. Nem kell megígérni, hogy az iskola befejezése után cigányokat fognak segíteni, tanítani, gyógyítani, s ez nem mond ellent annak, hogy a magyar társadalom sokat vár a születő cigány értelmiségtől. Sok gyerek azt kérte az alapítványtól, hogy ösztöndíja - öt hónapra 20 ezer forint - az önkormányzathoz vagy az iskolába érkezzen meg, mert a papa torka fenyegeti a pénzt. Áz alapítvány nyári táborokat is támogat. Ludasak a nem fizetők A Mitax mindenkit kielégít • A hozzánk küldött levelek mind azzal vádolják az ön cégét, hogy nem teljesíti kötelezettségét. Például Nyíregyházáról is jelentkeztek, hogy a teljes összeg befizetése után sem kapták meg a megállapodásban rögzített bútorokat. De sorolhatnék még hasonló példákat. Miért e panaszáradat? - Tizenötezer ügyfelünk van az országban, és közülük sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit vállaltak, amikor beléptek vásárlói csoportjainkba. Amikor például árat emelünk ehhez a szerződés szerint jogunk van, mert a szállító is ezt teszi -, akkor sokan kérik viszsza a pénzüket, vagy elállnak a szerződéstől. • A nyíregyházi példában szereplő hölgy nem ezek közé tartozik. O befizette a kívánt összeget, tehát teljesítette a feltételeket. A gyártó cégtől mégis azt az információt kapta, hogy „az ön által megrendelt termék elkészült, azonban a Mitax Organ Kft. jelentős összegű fizetési tartozása miatt az árut az ön részére nem tudjuk kiszállítani." Erre mit válaszol? - Az elején kezdem. Nem is tagadom le, hogy a mi hibánk, Lapunkban már foglalkoztunk a Mitax Organ Kft. legutóbbi botlásával (Délmagyarország, 1994. ápr. 6.), és rengeteg olvasói levél érkezik a cég szerződéseivel kapcsolatban. Zömük arról panaszkodik, hogy a Mitax nem teljesíti vállalt kötelezettségét. ígéretünkhöz híven visszatérünk e témára, és megkerestük dr. Mirgay Zoltán ügyvezetőt. ha nem válaszoltunk ügyfelünk sürgető levelére... • ...nem a levélválaszról van szó. Magára a tényre, az át nem adott bútorra volnék kíváncsi! - Az nem jó kifejezés, hogy nem adjuk át. Mindenki meg fogja kapni a kért árut. Azonban el kell ismernem, hogy több esetben csúszunk az átadással. Ennek egyik oka anyagi természetű. Tizenötezer ügyfelünk 10 százalékával van problémánk, mert egyszerűen hónapokig nem fizetik a részleteket. Ez átlagosan havi 3000 forinttal számolva, cégünknek mintegy 4,5 millió forint bevételkiesést jelent egyetlen hónap alatt. Van olyan megye, ahol 24 ember már átvette a kért terméket, de nem fizeti utána a részleteket. • Egyáltalán, milyen termékekről van szó? - Háztartási eszközöket, gépeket, elektronikai cikkeket és bútorokat egyaránt lehet tőlünk részletre vásárolni. • Térjünk vissza az előbbi kérdésre. Ha jól értem szavait, azért nem kapják meg egyes csoporttagok a kért cikket, mert a többiek nem fizetnek? - Ha le akarjuk sarkítani a kérdést, akkor erről van szó. • Ugye tudja, hogy ez a pontosan fizető ügyfelüket egyáltalán nem érdekli. - Igen, tudom, s a késlekedésben mi is felelősek vagyunk. De az a havi 4,5 millió forint bevételkiesés azt eredményezi, hogy nem tudunk mindent időben szállítani. Emiatt van torlódás és emiatt vagyunk elmaradva az átadásokkal. Tavaly egyébként 500 millió forint értékben kaplak ügyfeleink a megrendelt áruból. Ezzel a késedelmes befizetéssel és az emiatti késedelmes átadással már megalakulásunk óta küszködünk. Sajnos, nyereségünk egy jelentős részét a lukak betömködésére kell fordítanunk. Ügyfeleinket nem érdekli, hogy társaik nem fizetnek, ezért miattuk is nekünk kell helytállnunk. Tudomásul kell vennünk, hogy a fizetési fegyelem ma Magyarországon ilyen. • Még mindig azt firtatnám, hogyan tudják kielégíteni a türelmetlen tagokat? - Drasztikusan csökkentjük a vállalat költségvetését, és az eddigi nem fizetőket - bízom benne, hogy nem bírósági perekkel - rá fogjuk venni: teljesítsék vállalásukat. Azt remélem, hogy ezáltal az eddigieknél több pénzt tudunk az átadásokra fordítani. - Tud valami konkrét ígéretet adni a Csongrád megyei várakozóknak? - Békés és Csongrád megyében közel 1200 ügyfelünk van... • ...és mennyi közülük, akik máig nem kapták meg a szerződés szerinti terméket? - Nincsenek többen hetvennél. Nekik tehát azt üzenném, hogy egyrészt nyitva az irodánk bárki előtt, másrészt az említett költségcsökkentési program miatt leges-legeslegrosszabb esetben két-három hónapon belül utolérjük magunkat. • Tehát minden vásárlójuk megkapja a terméket? - Igen. • Két hónap múlva találkozzunk ismét! • /Ilyen ígérettel már korábban is találkozhattak lapunk olvasói.) Vass István Péter