Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-14 / 61. szám

6 ÜNNEP DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. MÁRC-14. Petőfi Sándor Nemzeti dal Talpra magyar, hí a haza! Itt az idö, most vagy jniha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig. Kárhozottak ősapáink. Kik szabadon éltek-haltak. Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer. Kinek drágább rongy élete. Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk. Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard. Jobban ékesíti a kart. És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak. Unokáink leborulnak. És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Pest, 1848. március 13. A magyarok Istenére... 77 Bem József 200 évvel ezelőtt, 1794. március 14-én született a mai Lengyelország (Galícia) Tarnów városában. Birtokos nemesi származású, apja ügyvéd volt. Fiatalon a katonai pályára lépett. 1809-ben a varsói tüzériskola hallgatója. A következő évben tiszt lett, majd belépett a napóleoni lengyel hadseregbe. Elvégezte a Napóleon által szervezett varsói hadapród iskolát is. Részt vett Mac Donald francia hadtest kötelékében a Riga körüli harcokban, majd a körülzárt Gdans védelmi harcaiban tilnt ki. Határozottságának, önállóságának itt adta először a jelét. Érdemei elismeréseként 1813-ban kitüntették a francia Becsületrend keresztjével. A Nemzeti dal tette az utókor számára is közismertté ezt a szólást. Elterjesztésében legnagyobb szerepe Dugonics Andrásnak volt. Etelkájában (1788) háromféle változatát is alkalmazta: Él még a magyarok Istene! Megemlegeted a magyarok Istenét! Megtanítlak a magyarok Istenére! A negyedikkel Szirmay Antal szólásgyűjteményében (1804) találkozunk: Nem rövidült keze a magyarok Istenének... Bibliai párhuzamok Eddig 1604-ből ismerjük első előfordulását, igaz, még latinul. A humanista történetíró, Szamosközy István kevés verseinek egyikében tette föl a kérdést: ubi est / Deus Ungarofum. qui defendat illos? Hol a magyarok Istene, hogy megvédje őket? Fényes István debreceni jegyző 1665-ben verses krónikájában ezt írta a Debrecenre támadó török-tatár seregekről: Az sűrű fergeteg, rettenetes hideg közzülök sokat megvett, / Látván nem mehetnek, sokan megismerték az magyarok Istenét. A nyelvtörténet búvárai (Tolnai Vilmos, Réthei Prikkel Marián, Szendrey Zsigmond, Csefkó Gyula) Dugonics előtt még további adatokat találtak: a Szentsei-daloskönyvben (1671); Zakarjás János dél-amerikai jezsuita misszionárius 1754-ben írt levelében; a szintén jezsuita 11lei János Három .szomorújátékábán (1767). A szólás előfordulásainak közzétevői abban mindnyájan egyetértettek, hogy a magyarok Istene fölélesztése és elterjesztése Dugonics érdeme. A tudósok azonban nem állapodtak meg szólásunk eredetében. Réthei Prikkel Marián 1911-ben a magyarok Istene valemennyi változatához meggyőző bibliai párhuzamokat vonultatott föl, bizonygatva, hogy szólásuk a zsidók Jehovájának papkrónikásainktól alkotott képmása. Valóban, az Ószövetségben több helyt előfordul az Izrael Istene kifejezés (1 Királyok könyve, 18, 36; 2 Királyok könyve, 9, 6; Ezdrás könyve, I, 3 stb.). Ebből az alapformából, bizonyította, más szólásokkal való vegyülés révén keletkezett valamennyi magyar változat. Ehhez az eszmei rokonságot - mint Tompa József 1968-ban rámutatott - a 16. század protestáns gondolkodásában makacsul érvényesülő zsidó-magyar történelmi sorsközösség tudata teremtette meg. Prédikátoraink vetették össze következetesen a három részre szakadt ország magyarságának viszontagságos sorsát az ótestamentumi zsidóságéval. Az ősvallási eredet - írta Réthei Prikkel Marián már 1906-ban - a mesék országába való. Ősmagyar gyökerek Többen ugyanis, mint Ipolyi Arnold, Simonyi Zsigmond, Vámbéry Ármin, Beöthy Zsolt, a szólás ősi magyar eredetét vallották. Idézték a türkök nyelvcsaládjához tartozó ujgur KülTeginnek síremlékén talált föliratot, amely Kr. u. 732. augusztus l-jén kelt, és amelyben többször olvasható a Türk tengrisi, azaz a törökök istene kifejezés. Vámbéry Ármin 1911-ben maliciózusan meg is kérdezte a bibliai eredet mellett kardoskodóktól: tán ezt is a bibliában kell keresni? Minden bizonnyal Tagányi Károlynak volt igaza, amikor 1924-ben e két nézetet összhangba hozta. Szerinte a szólást a magyarság a régi törökségtől vette és tartotta fönn, legalább addig, amíg azután az irodalom a bibliai párhuzamok hatása alatt a néptől átvette, és átszármaztatta ránk. Költői változatok Csokonai, Dugonics nagy tisztelője, ugyancsak az Etelká-ban találhatta e szókapcsolatot. A magyar gavallér (1790) pávaként cifrálkodó címszereplőjéről írta: Dicsőbb a magyarok istenének szenté, Nagyobb méltóságot ád a magyar mente. Batsányi János Tekintetes nemes Abaúj vármegye örömünnepére, Orczy László 1790. április 16-i főispáni beiktatására írott versében csak a mondást idézi: Él meg, mondád, él a magyarok istene! Fazekas Mihály viszont megint önállóan alkalmazza. Ibrányi Farkast királyi biztosként küldték Debrecen nyakára. Amikor meghalt, 1815 végén, Pasquillus in Wolfgangum Ibrányi címmel Fazekas leplezetlen örömmel és gúnnyal parentálta el, élvén a gyűlölt komiszárius keresztnevében és Debrecen címerének bárányában rejlő szójátékkal is: Óh magyaroknak erőss, bölcs és szent Istene! Jámbor Bárányodnak ügyét többé farkasra ne bízd... Ebből a népi eredetű és költőivé vált hagyományból merített Petőfi, amikor a Nemzeti dal refrénjében a magyarok Istenére esküdtette meg forradalmas népét. Majd nemsokára külön versel is írt: Él az a magyarok istene, hazánkat Átölelve tartja atyai keze; Midőn minket annyi ellenséges század Ostromol vak dühhel: ő védelmeze. (A magyarok istene) Petőfi után Arany Jánosban is a zsidó sorspárhu/.am tudata munkált, amikor azt kérdezte 1848-ban: Él-e mé • az isten - az az isten él-e. Ki e dá. Kanaán országba vezérle Mint Izi áelt hajdan, Hozván őseinket füstnek fellegében, Égre fölpirosló tűzoszlop képében, Véres viadalban ? (Él-e még az isten?) Ugyancsak ezt a képet használta a Kossuth Hírlapjában 1848. december 21-én megjelent Riadó-jában Czuczor Gergely is: Él még a magyarok nagy istene. Jaj annak, ki feltámad ellene. Kevéssé ismert a múlt századforduló költője. Szabó Endre; inkább a klasszikus orosz költészet tolmácsolójaként frta be nevét irodalmunk történetébe. 1891-ben Ének a magyarok Istenéről címmel szembefordult az addigi költői hagyománnyal, és - akár Ady Pusztaszert - ő a hazai maradiság jelképévé tette a magyarok Istenét. A földesurak, sikkasztok, szolgák, idegenek és gézengúzok ura - úgymond - a magyarok Istene. Babits Istene Alighanem Babits Mihálynak A magyarok Istenéhez cfmű, 1927-ben írott verse az utolsó, amely ezt a költői fordulatot líránkban korszerű gondolatok megfogalmazására alkalmazta: Vagy-e? S ki vagy? S mienk vagy-e? Csupán mienk és senki másé? Szabad-e hogy csupán a mienk légy? És lehetsz-e az, aki vagy, ha csupán a mienk vagy? Babits e költeményében a magyarság történelmi sorsán és hivatásán töpreng. Mi vár reánk? És jön-e még igazság? Vagy mi leszünk a kereszirefesziteU a nemzetek közt? 1927-ben Babits, korábbi hallgatólagos nézeteivel szemben, Szekfű Gyula Három nemzedék-ének hatásától is megszabadulva, elszakad a keresztény-germán kulturális közösség mindaddig természetesnek tartott álláspontjától Mert nem lehetsz a mérges kis Wotanok öccse te, egy a sok közül, pogány csillag, hanem ki eljött, csillagoltó nap, s kinél kisebb nékünk nem elég: Magyarok és mindenek Istene. (A magyarok Istenéhez) Tagadja tehát, hogy „a magyarok Istene" „mérges kis Wotánok öccse" volna; „egy a sok közül"; „pogány csillag"; ellenkezőleg, egyetemes: „magyarok és mindenek Istene". Péter László Bem „Apb"-ra Katonai szaktudása, a műszaki tudományok iránti fogékonysága eredményeként tanszéket kapott a varsói tüzértiszti iskolán. 1812-ben főhadnagy, majd 1819-ben kapitány lett, kinevezték Bontemps tábornok hadsegédjévé. Csatlakozott az. 1830—31 -i lengyel felkeléshez, őrnagyként részt vett az oszrolenkai véres ütközetben. Bemnek volt köszönhető, hogy a lengyel hadsereg nem semmisült meg teljesen. Előléptették tábornokká, majd Franciaországba emigrált, beutazta fél Európát. Az 1848-as év számára is meghozta a változást. Galícián át, 1848. október 14-én Bécsbe érkezett, elvállalta a főváros védelmét. A túlerővel szemben nem tudta az osztrák fővárost megvédeni. A harcok során több súlyos sebesülést is kapott. 1848 őszén Magyarországra érkezett, s azonnal felajánlotta szolgálatait Kossuthnak Az ellenséget ott kell megverni, ahol éppen kéznél van..." vallotta Bem. Bemet a magyar kormány előléptette honvéd tábornokká s 1848. december 1-jei hatálylyal kinevezte az erdélyi hadsereg parancsnokává. A demoralizált seregnél gyorsan rendet, fegyelmet teremtett. Megkövetelte, hogy a járandóságát a katona megkapja. Petőfi barátját. Teleki alezredest Bem így oktatta ki: „... legelső a fegyelem, utána a lelkesülés... el kell érni, minden ember A kormány és az országgyűlés küldöttsége 1849. április 5-én Szászsebesen átnyújtja Bemnek a kitüntetést elégedett legyen!" A megfegyelmezett, jól ellátott honvéd sereggel azonnal támadásba ment át. December 20-án Désre érkezett. 23-án támadott, s a császáriak már menekültek, karácsonykor bevonult Kolozsvárra. Az első győzelmek után Bem tovább üldözte az ellenséget. 1849. január 13-án Marosvásárhelyre érkezett, majd 18án Medgyesre. Sikert sikerre halmozott, hiszen ekkorra már felszabadította fél Erdélyt. Január végén az ő táborába helyezték szolgálattételre Petőfi Sándor honvéd századost. Bem tábornok nem ismerte a túlerőt, ezért szállt szembe 1849. február 4-én Vízaknánál az ellenséggel. Itt jelentéktelen vereséget szenvedett az erdélyi had. de ezt az ellenség nem tudta kihasználni. Bem nagy jelentőségű győzelmet aratott a piski csatában, másnap elfoglalta Szászvárost. Nagyszebenben 1849. március 11-én történt elfoglalásával szinte egész Erdélyt megszabadította az ellenségtől. A hős, vakmerő tábornok érdemeit a magyar kormány igyekezett elismerni. Kitüntette Bemet az újonnan alapított Katonai Érdemrend II., majd I. osztályával s 1849. március 23-án az országgyűlés kinevezte honvéd altábornaggyá. Májusban Orsováig hatolva a Bánátot is megtisztította az ellenséges hadaktól. Júniusban visszatért Erdélybe, ahol hónapokig feltartóztatta a jelentős túlerőben és minőségi fölényben lévő cári - császári csapatokat. 1849. július 31-én Segesvárnál, augusztus 6-án Nagycsümél vereséget szenvedett. Augusztus 9-től a Temesvárnál összpontosított magyar csapatok fővezérévé nevezték ki. Még azon a napon Temesvárnál döntő vereséget szenvedtek a magyar seregek. A honvéd seregek egy része felbomlott és menekült. Augusztus 13-án a fősereg Világosnál letette - Görgey tábornok vezényletével - a fegyvereket, s zászlókat. Bem még 17-én visszafoglalta maradék csapataival Dévát, másnap elhagyta Magyarországot, ismét emigrációba vonult. 1849 őszén Törökországban mohamedán hitre tért, tábornoki rangban. Murád pasa néven a török hadseregben folytatta katonai szolgálatát. 1850. december 10-én a szíriai Aleppoban elhunyt. Bem „Apó" olyan forradalmár volt, aki, ha ellenséget talált a világon, mindenütt kész volt ellene harcolni - feltéve ha ezzel hazájának használhat valamit. Kiválóan képzett, bátor katona volt. Jól értett a tüzérség alkalmazásához, de szót értett az egyszerű katonákkal, s a tisztjeivel is. Kenyeres János >