Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-05 / 54. szám

KINCSKERESŐ SZOMBAT; 1994. MÁRC. 5. Unalmas vasárnap délelőtt volt. Más ember ilyenkor pihen, vagy a barátaival van. Ehelyett én? A szobámban kuksoltam, és éppen Avogadro törvényét próbáltam a fejembe verni. De hiába! Gondolataim egészen máshol jártak. A jövő hétvégén, a színházon... Már éppen azon voltam, hogy leteszem a kémiafüzetemet, amikor belépett anyu: - Megtanultad már a leckét? - Még nem... - sóhajtottam fel. - Akkor igyekezz! Ebéd után kikérdezem! Phű...! Akkor keresztet is vethetek a kikapcsolódásra - gondoltam. Néha komolyan elgondolkozom azon, mennyire elegem van az iskolából. Mennyivel jobb az állatoknak! Nekik nem kell tanulni, dolgozni, csak játszanak és alszanak. Ez lenne a nekem való élet! Mi is szeretnék lenni? Mondjuk, egy MACSKA! A „macskát" már magamról elfeledkezve, hangosan kiáltottam. Rögtön el is szégyelltem magam. Hogy néz az ki, hogy egy tizennégy éves lány magában beszéljen? Jó kicsire összehúztam magam, és reméltem, hogy senki sem hallotta a kiabálásomat. A művelet olyan jól sikerült, hogy tényleg elkezdtem összemenni... Vagy a szobám nőtt meg? Nem tudtam eldönteni, hogy melyik is történt valójában, ezért elhatároztam, hogy megkérdezem anyut. Amint kiértem az előszobába, elkezdtem kiabálni: - Anyu! Gyere csak! Kijött a konyhából. Legalább tízszer akkora volt, mint én. Nagyon meglepődtem. - Anyu! Én összementem! Megártott a kémia, és... Nem tudtam befejezni a mondatot, mert anyu közbevágott. - Milyen helyes kiscica! Biztosan éhes vagy, azért Tímár Krisztina Macskaszemmel nyávogsz ennyire! Adok neked tejet. - Miii?! Én? Macska? És nyávogok?! Miféle trükk ez? Anyu! Nem vagyok vicces kedvemben! Ne csinálj úgy, mintha nem értenél! kiáltottam dühösen. - Jó, jó... Adom már, cicuskám. Ne légy ilyen türelmetlen! Cicuskám?! Hát ebből elég! Megyek... A húgaim biztos megértenek - gondoltam, és bementem a gyerekszobába. - Zsuzsi, Kati! Segítsetek! Szóljatok anyu... - Nézd, Kati! Egy kiscica! - kiáltott Zsuzsi. - De aranyos! Nézd, borzolja a szőrét! - Macska a nénikéd! kiáltottam. - A nővéred vagyok! - Miért nyávogsz? Tejet kérsz? - kérdezte Kati. Hát ma mindenki megbuggyant - gondoltam. Legjobb lesz, ha elmegyek itthonról. Úgy néz ki a lakásunk, mint egy elvarázsolt kastély. Útközben kifelé, elhaladtam a nagytükör mellett. Hirtelen elállt a lélegzetem is, mert a tükörből egy helyes kis cirmos bámult vissza rám. Négy lábán fehér „zokni" volt, és farka végén egy fehér pamacs díszelgett. Na nem... - gondoltam. Ez nem lehet! Akkor mégsem a többiek buggyantak meg? Csak én változtam át. Egy MACSKÁVÁ! Él nem tudtam képzelni, hogy mit csináljak. Csak céltalanul bolyongtam az utcán, és nagyon el voltam keseredve. Hiszen én nem ezt akartam! Csak véletlenül kimondtam egy hirtelen jött gondolatot, és tessék! Most aztán nyakig bajban vagyok! A „Macskaszemmel" című frás szerzője, Tímár Krisztina (az Arany János Általános Iskola tanulója) első helyezést ért el az Arany János iskola rendezésében lebonyolított városi irodalmi pályázaton, amelynek fő támogatója a Tolkien Könyvesház volt. Képünkön Simái Mihály, a Kincskereső gyermekfolyóirat főszerkesztője gratulál a győztesnek, Szúnyog Erzsébet tanárnő társaságában. (Fotó: Révész Róbert) A szerencsétlenségemet tetőzte, hogy nem figyeltem, ki van előttem, és beleütköztem egy bernáthegyi kutyába... Az rögtön elkezdte vicsorítani a fogát. Nyilvánvalóan arra számított, hogy a „vakarék macska" hanyatt-homlok menekül. De én csak egykedvűen néztem rá, és fel sem fogtam, hogy most veszélyben vagyok. - Hé, vakarék! - szólalt meg a kutya. - Kotródj innen, vagy személyesen ismerheted meg a gyomromat! - Nekem ugatsz? szóltam vissza neki. - Mert ha igen, akkor azt mondom, hagyj békén, vagy megbánod! A kutya nagyon meglepődött a váratlan fordulaton, én pedig kihasználva az alkalmat, eliszkoltam. A macskák körében gyorsan hírnévre tettem szert, mert én voltam az első, aki a Nagy Bernáthegyivel szembeszállt. A jószerencsém úgy déltájban összehozott egy nagyon öreg macskával. Nagyothallott egy kicsit, de azért sikerült nagy vonalakban elmondanom neki a balesetemet. Miután végighallgatta, rettenetesen kacagni kezdett. - Mi van ezen olyan mulatságos? - kérdeztem. - Ó, fiacskám...! - felelte. - Mi ugyanabban a cipőben járunk. Valamikor én is ilyen fiatal macska voltam, aki emberből lett. Azt is kiderítettem, hogyan lehet visszaváltozni, de mire kiderült, már nem is akartam igazán. - Na és hogyan? - kérdeztem türelmetlenül. - Kérlek, mondd el! Én nagyon szeretnék újra ember lenni! - Hát jó. Elmondom. De félek, hogy nem fog sikerülni, ugyanis át kell menni a Belvároson. Végig a Kárász utcán. Ezután be kell menni a Burger Kingbe, és ott addig nyávogni, míg enni nem adnak. Ez eddig nem is gond, de ha ma lemegy a nap, már hiába kapsz enni, nem változol vissza. - Akkor nincs egy perc vesztegetni való időm se! Sietek! És mindent nagyon köszönök! - Nincs mit. Járj szerencsével! Nem volt könnyű feladat, amire készültem. A Kárász utcán ugyanis nyüzsögnek az emberek, és egy macskának sokkal bonyolultabb eljutni valahová, mint egy embernek. De a cél érdekében összeszorítottam a fogam, és nekivágtam. Már rögtön az első percben egy kislány hajolt le hozzám: - Cicuka! Gyere velünk! Mama, vigyük haza...! - Fúj, kislányom! Teszed le azt a macskát! Még csak az hiányzik, hogy valami betegséget kapjál! Gyere! Úgy nézett ki, hogy tiszta a levegő, de akkor egy öltönyös úr állt meg előttem: - ...a macska emlősállat, az oroszlán egyenes ági leszármazottja... vagy inkább fordítva? Mindegy! Húsevő, de nem veti meg... Úgy elöntöttem, nem várom meg, amíg ez a biológia-zseni hazavisz felboncolni, ezért gyorsan elmenekültem. Egy öreg nénibe botlottam a Kárász utca közepén, aki azzal az eltökélt szándékkal gyömöszölt a szatyrába, hogy hazavisz. Mire kiszabadultam, ismét az utca elején találtam magam. Am mégsem volt az utazás hiábavaló. Rájöttem, hogy a s^atyorstop lényegesen gyorsabb módja az utazásnak. Ezért találomra beleugrottam az egyik férfi kosarába, és egészen az utca végéig utaztam. Innen már gyerekjáték volt az étteremig jutni. Igen ám! De hogy menjek be? Hiszen az ajtót emberi alakomban is nehezen nyitottam ki! Kénytelen voltam megvárni, amíg bemegy valaki. Mikor bent voltam, odasétáltam egy-két bizalomgerjesztő vendég asztalához, és hangosan nyávogni kezdtem. A legtöbben fölháborodtak a jelenlétemen, de a gyerekek visongva rohantak megsimogatni. És... nem hittem a szememnek! Az egyik kislány egy hamburgerhússal közeledett felém! Meg voltam mentve! Vagy mégsem? A másik oldalról a főszakács közeledett egy seprűvel. Csak tehetetlenül toporogtam, és vártam, ki ér ide előbb. A kislány nem figyelt a lába elé, és fölbukott az egyik szék lábában. A hús kirepült a kezéből, és pontosan a lábam előtt landolt. Hirtelen nem tudtam mit csinálni...! Egyik énem azt súgta, egyem meg a húst, és menjek haza a szüleimhez. A másik énem pedig azt, hogy a macskáknak nincsenek kötelességeik, nem kell tanulniuk, és jobban járok, ha macska maradok. A szakács pedig vészesen közeledett... - Kriszta! Ml lesz már? Mondod azt a törvényt? hallottam anyu hangját. - Mi... mi...? Hol? ...de hát...-tértem magamhoz. - Ne ámuldozz! Úgy nézel ki, mintha aludtál volna. - Dehogy... csak... Hűha! Aludtam volna? Akkor ez csak álom volt? Lehet... Unalmas ez a kémia - gondoltam magamban. Azért arra kíváncsi lennék, vajon megettem volnae azt a húst? Az „arcszámlálás" nyertesei „Tolongás" című kóprejtvényünk rajzolója összesen huszonhárom arcot rejtett el a nagy összevisszaságban. Kicsit nehéz lehetett összeszámlálni - ezt abból gondoljuk, hogy tizenöttől huszonnégyig mindenféle eredményt kaptunk... Ha minden megfejtőt nem is tudunk megajándékozni, azért köszönjük, hogy velünk játszottak! A szerencsés nyertesek: Szabó Lajos, Hódmezővásárhely, Nagy András János u. 5., Kiss Andrea, Szeged, Pf. 312., Megyeri Viktória, Szeged, Zátony u. 38., Teimel Etelka, Szeged, Oskola u. 18., és Fehér Tamc Szeged, Agyagos u. 24B. III. 9. Tamás még az arcok orrát is kifestette, mégpedig pirosra, így aztán sokkal könnyebb volt a számolás... A nyerteseknek gratulálunk, jutalmukat postán küldjük el! Keresztrejtvény Ritka magyar férfinevek 4 L ő + r N c X r 1 d 3 X 4 c X a X Á h K X rí 11 G X H l X Jt X ü u í; X ir x 13 24 % u X k X lí X v b\ x j4 u j! X k x íj X l X íz X 4 S Vízszintes: 1. Ritka férfinév. 7. Ritka férfinév. 9. Térden alul, bokán felül érő rövid harisnya. 10. Mosonmagyar... (dunántúli város). 12. Ebbe az irányba. 14. Betűvetés. 16. Ez már majdnem erdő! 17. Megye a mai Göröbországban, névelővel (A NOMOSZ). 19. Kettős betű. 21. Tévé! 22. SOA 23. Riom közepe! 25. Ritka férfinév. 28. Svéd és luxemburgi autójelzés. 29. UDE. 31. Fogdarab! 32. Lakrész! 34. Ritka férfinév. 36. Nem fölé. 38. Női név. 39. Huzal. 40. Gabonanövény. 42. Névelős énekesmadár. 43. Ritka férfinév. 44. Ritka férfinév. Függőleges: 1. Ritka férfinév. 2. Komor. 3. Egykori szekér jelzője. 4. RNE. 5. Csokifajta. 6. Nyom közepe! 7. Nagyobb település. 8. írásba foglalt. 11. Súrolószer. 13. Ritka férfinév. 15 Ritka férfinév. 18. Védé. 20. Székesfehérvár része! 24. Arra a helyre jegyzé. 26. Kacat. 27. Súlyarány, röv. 30. Tovataszít. 33. Kuba tengere. 35. Két névelő. 37. Csüngő. 39. Doromb páratlan betűi. 41. Ugyanaz, mint a 19. sz. sor. 42. Arno-partok! (Szűcs Gyula) Beküldendő: a kilenc férfinév. Címünk: 6740 Szeged, Stefánia 10. Beküldési határidő: március 9. A címzés mellé írjátok oda: „Kincskereső-rejtvény" Jó szórakozást! Húsz év- húszezer olvasó Beszélgetés a Kincskereső főszerkesztőjével Mindenféle számítások szerint huszadik évébe lép a magyar gyerekek egyetlen „élő" kulturális folyóirata, a Kincskereső. A jubileumi évvel kapcsolatban különféle rendezvényekre készül a szerkesztőség és a lapot megjelentető Délmagyarország Kft. Előzetes tervekről, gondokról, örömökről kérdezzük a lap főszerkesztőjét, Simái Mihályt. - Mondd csak, ez a húsz év most sok vagy kevés? - Megélni sok volt. Ha a Délmagyarország korához viszonyítjuk, akkor ez a két évtized valóban gyermekkor. Ha a különféle érdekes, színes gyereklapok sorsát veszszük figyelembe, amelyek nem tudtak életben maradni, akkor háborút járt veteránok vagyunk. - Miért ilyen nehéz ma a gyermeklapok helyzete? - Nem a gyermeklapok helyzete nehéz, hiszen sohasem volt ennyiféle gyermekeknek szánt kiadvány. A különféle képregénymagazinok példányszáma is elég magas. Pedig az áruk sem alacsony. Az igazi kultúrát közvetítő kiadványok helyzete lett nehezebb függetlenül attól, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek készülnek. - Miért? - Nem hiszem, hogy az én dolgom lenne itt pár mondatban elmondani, miben különbözik a minőségi kultúra a tömegkultúrától. A minőségi kultúrát a világ minden pontján támogatással tartja fenn a társadalom. Még inkább i'ay van ez a gyermekkultúra esetében. - A Kincskeresőt is támogatják? - Természetesen. Támogat bennünket a kormányzat, különféle alapítványok, és támogatnak bennünket azok a pedagógusok, könyvtárosok, akik újra és újra megmagyarázzák a gyerekeknek, miért érdemes a Kincskeresőt olvasni. - Tényleg, miért? - Amikor tőlem kérdezik a gyerekek, rendszerint azt válaszolom, nem mindenkinek van rá szüksége. Csak aki úgy tervezi az életét, hogy többre vágyik. Tovább akar tanulni, többet akar tudni, sikeres szeretne lenni egy magasabb igényű társadalomban. A Kincskereső nem a jövendő irodalmárokat szolgálja. Ők tizenegynéhány évesen is megtalálják olvasmányaikat. Azokat segíti, akiknek a humán kultúra hozzátartozik a magánéletéhez és a legkülönfélébb területeken végzett munkájához. Azaz a leendő értelmiségieket. - Mi volt a legszebb ebben a munkában? - Kitűnő emberekkel dolgozhattam együtt. De talán ennél is nagyobb élmény volt az olvasókkal találkozni. Kevés folyóirat szerkesztője találkozhatott egyszerre több száz olvasójával, akik mind személyes jó barátként fogadták annak alapján, ahogy a lapból megismerték. - Valaha 50-60 ezer olvasója is volt a Kincskeresőnek. Aztán ez majd tizedére is csökkent. Most hol tartotok? - Még mindig mélyen, de már emelkedőben. Egyre reálisabbnak látszik jelszavunk: Húsz év - húszezer olvasó! - Minden héten vendégül lát benneteket a Délmagyarország. Mit reméltek ettől? - Köszönjük a lehetőséget, szeretnénk jobban megismerkedni olvasóinkkal, hogy pontosabban teljesíthessük kívánságaikat. - Erre szolgál a nemsokára induló vetélkedősorozat? - Az emberek mindig szerettek vetélkedni. Ma ennek a képernyő segítségével divatja is van. Szeretnénk mi is minden eszközt igénybe venni, hogy izgalmas vetélkedőink emlékezetessé tegyék ezt az évfordulót. - A Délmagyarország gyerekoldalai havonként összeadva majdnem egy folyóiratra való anyagot közölnek. Nem jelent ez konkurenciát a Kincskeresőnek? - Annyi feladatunk van, hogy mindenkinek jut elég. Jó lenne, ha mások is elszánnák magukat, hogy segítsenek rajtunk. Nem nekünk segítenének, hanem a gyerekeknek, akik számára húsz éve keresi a szellem kincseit a Kincskereső. - góbé >