Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-28 / 72. szám

HÉTFŐ, 1994. MÁRC. 28. „Menetrendszerű" razzia BELÜGYEINK 3 Fotó: Schmidt Andrea • Szombaton délelőtt nyolc és tizenkét óra között Szeged területén a helyi erők, valamint a Rendőri Ezred, a Szegedi Ren­dőr Szakiskola, a pénzügyőrség és határőrség, a Fogyasztó­védelmi Felügyelőség, a Munka­ügyi Központ és az APEH bevonásával közbiztonsági és idegenrendészeti akcióra került sor. Az immár menetrendszerű razzia célja: kiszűrni az utazó bűnözőket, körözött személye­ket, lopott járműveket, a hazánk­ban jogellenesen tartózkodó személyeket. Kiemelt figyelmet fordítottak a Cserepes soron, illetve a Mars téri piacon vám­és devizaszabálysértést elköve­tőkre, az engedély nélküli áru­sokra, a jövedéki törvény hatálya alá eső szabálysértésekre, to­vábbá a közbiztonságra veszélyt jelentő tárgyak felderítésére. A razzia eredményéről ma sajtó­tájékoztatón számolnak be a részt vevő szervek képviselői. Vasvári-nap A Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola nevelőtes­tülete és diáksága március 30­án 9-17 óráig Vasvári-napot rendez az intézményben. A programban vidám gazdasági vetélkedő, árutőzsde, meghí­vásos gép- és gyorsíró verseny, magyar és angol nyelvű szín­házi előadás, játéktörténeti bemutató, valamint sportver­seny szerepel. Az iskola egy­kor volt és mostani tanítványai pedig kedvenc szerelmes verseiket mondják majd el. A nap folyamán bemutatják a „Számítógéppel a Föld körül" elnevezésű hálózatot is. A rendezvényen fellép a Vedres István kollégium Concentus kamarakórusa és a Borica tánc­együttes. A Longman kiadó egész napos, vásárlással egy­bekötött kiállítást tart angol és német nyelvű irodalmi és üz­leti könyveiből. • Boross Péter: Balra tartanak a szocialisták (Folytatás az 1. oldalról.) László kérdéseire válaszolva elemezte a választások előtti politikai viszonyokat. Az MDF-et értékelve rámu­tatott: állapota, megítélése a közvélemény részéről folyama­tosan javul. Az elmúlt egy évben modem párttá vált, mű­ködése sokat erősödött. Ennek példájaként az Antall József halála után kialakult helyzet megoldását említette, hangsú­lyozva: az ő kiválasztása és miniszterelnöki pozícióba helyezése megmutatta az MDF egységét, azt, hogy ennek a pártnak már „fazonja" van. Az MSZP-ről szólva Boross Péter elismerte, hogy a szoci­alisták kedvezőbb helyzetben vannak, mint négy évvel ez­előtt. A maga részéről azonban - főként a visszaáramló tag­ságot figyelve - felfedezni vél egyfajta baloldali elmozdulást. A szó szoros értelmében vett visszarendeződéstől ugyan nem tart, ám az átalakulás szerves részét képező magá­nosítás és a kárpótlás, véle­ménye szerint, megtorpanhat a szocialisták hatalomra kerü­lésével. — Ez veszélyeket jelen­tene az országnak, amelyek lehetőségét teljesen kizárni nem tudom - mondta. Értéke­lése szerint a szakszervezetek jelentős tért nyertek a szoci­alista párton belül, s ez már az MSZP pártszerű működését is veszélyezteti. Példaként emlí­tette Boross Péter, hogy egy esetleges szocialista kormány­nak a Békesi-féle, liberális attitűdökkel átszőtt programot kellene végrehajtania, s ezt a pártban lévő szakszervezet nem engedné. Az MSZP kap­csán Boross Péter kitért arra is, hogy ez a párt az igazi szoci­áldemokrácia hiánya miatti űrt szeretné betölteni, s erre elvileg lett volna esélye, azon­ban e folyamat a „baloldali sasszék" miatt most nem ér­vényesülhet. A miniszterelnök megismé­telte azt a korábban többször kifejtett véleményét, hogy elképzelhetetlennek tartja vá­lasztási koalíció, netán kor­mányzati együttműködés lét­rejöttét olyan pártok részvé­telével, amelyek évek óta nem találnak közös érintkezési pontot. Azzal a váddal kapcsolat­ban, hogy a kormány a válasz­tások előtt sikerpropagandát folytat, a miniszterelnök leszö­gezte: természetes, hogy a kor­mányzat megmutatja, milyen eredményeket ért el a nehéz viszonyok között. A pedál Félórás biciklizés után, amikorra az ember kezdi magát nyeregben érezni, nem idegesíti a szél, ami mindig szemből lengedez és a homlokából elfújja azt a néhány hajszálat, amivel születésekor megalamizsnázta a Mindenható, ami­kor észreveszi, hogy ő akár gyorsabban is tudna tekerni, ha az öregember nem totojázna annyit előtte, amikor már nézegetni is mer jobbra és balra, és a gyalogosan közelítő édesanyja mellett sent megy el köszönetlen, na éppen abban a harmincegyedik percben valami váratlan történik. A pedál - megunva az állandó hajtást - öngyilkosként veti magát az aszfaltra. Az ember persze semmit sem ért ­ilyet még nem művelt vele a kétkerekű jószág. Gyors fékezés, fordulás, és irány vissza a színhelyre. Már messziről látja, megvan, ám mire egészen közel ér, lefagy a mosoly az ábrázatáról. A pedál ugyan egyben van és ott van, csak éppen egy állati végterméken „feltét". Két ujjal óvatosan belecsippent, hogy legkevésbé érintkezzen a „főzelékkel", s röpíti is a fűbe. A nagyját letörölgeti a zsebéből elővett használt papír zsebkendővel, s mikor végezne e nem éppen kellemes tisztogatással, riadtan fedezi fel: ez a pedál nem az a pedál. Dühösen hajítja tova az ismeretlent, és az öreg után néz. Nem akar hinni a szemének. Már vagy tíz méterre egy lábbal tekeri biciklijét. A. Balogh Katalin Csökkenő exporttámogatás Hamarosan megismerhetik az érdekeltek az új exporttá­mogatási kulcsokat, amelyeket ebben az évben alkalmaznak majd az ágazatban. Erről Botos Károly adott tájékoztatást az agrárpiaci rendtartás tárcaközi bizottságának legutóbbi ülését követően. Az Agrárrendtartási Hivatal helyettes vezetője elmondta: már nyomdában van a rendelet, amely termékekre lebontva tartalmazza a konkrét támoga­tási kulcsokat. A támogatás tényleges értéke azonban az előző évhez viszonyítva - a forint leértékelésének hatása miatt - valamelyest csökkenni fog. így az e célra rendelke­zésre álló mintegy 23 milliárd forint vélhetően nem lesz elegendő minden igény kielé­gítésére. Ezért némely termék­kör exporttámogatása csökken­ni fog. Példaként említette Botos Károly a napraforgó­magot és a napraforgóolajat, ahol 5 százalékos mérséklő­désre lehet számítani. A forrás­hiány miatt a tárca nem tudta érvényesíteni azt az elképzelé­sét sem, hogy néhány húsipari, illetve baromfiipari termék­többlet exporttámogatást kap­hasson. • Az MDF Országos Választ­mányának vasárnapi egynapos zárt ülésén egyebek között jóváhagyta a párt eddig hiány­zó négy megyei listáját, és (gy készen van mind a 20 területi listája - közölte Farkas Gab­riella alelnök, aki azt is el­mondta: a Csongrád megyei listát Póda Jenő megyei elnök vezeti, a Hajdú-Bihar megyei lista élén Für Lajos pártelnök áll, Komárom-Esztergom me­gye listavezetője Halzl József, a Nógrád megyei első helyén pedig Schamschula György, a közlekedési tárca vezetője áll. Póda Jenő ­Előadások a Dugonics Társaságban Nyilvános bemutatkozó előadóülést tart március 29-én 18 órától a városháza díszter­mében a Dugonics Társaság Művészeti Szakosztálya. Az ülés programja: Bene Kálmán főiskolai adjunktus előadása A „színikritikus" Vajda János Szegeden címmel, Sándor János rendező előadása Egy elfelejtett színidirektor (140 éve született Makó Lajos) címmel, valamint emlékműsor w Ion egy magyar szólás: Dunába vizet. Ki hitte volna valaha, hogy eljön majd az idő, amikor a fölösleges ténykedést kifejező szólás a legnagyobb szükségletet fogja jelenteni, és már-már segélykiáltás formálható belőle: vizet a Dunába! Csavarjuk tovább a szót: sok víz nem folyt le azóta a Dunán, hogy Kodolányi Gyula, néhai Antall József mi­niszterelnök külpolitikai főtanácsadója 1992. október 24­én egy jó kis interjúval jelent meg a Mai Nap című dél­utáni lapban. Néhány napja ekkor már el volt terelve a Duna, és ne lessék kacagni, a Kodolányi Gyulával folyta­tott beszélgetés címe ez volt: trAz idő nekünk terel." Mit mondott a külpolitikai főember, aki a magyar prog­resszióban korábban arról volt nevezetes, hogy ő neveli Illyés Gyula unokáit? Ezt mondta: „Kezdeményezhetjük az európai biztonsági rendszer válságkezelő folyamatának beindítását, és természetesen elmehetünk egészen az ENSZ Biztonsági Tanácsig." Ehhez képest nem kezdemé­nyezték az európai biztonsági rendszer válságkezelő folya­matának beindítását, és természetesen nem mentek el az ENSZ Biztonsági Tanácsáig, nemhogy egészen, félig se. Egy Meciar nevű kiöregedett bokszbajnok szedte a zsi­lipkapu-pénzt a Dunán, a magyar kormány pedig nem­zetközi jogi úton gyűrte magát Európa felé, nagyon vi­gyázva rá, nehogy megdorgálják - most már nem a Krasz­naja ploscsagyról, hanem Vasington di szlből - béke­bontás miatt. Hiszen a magyar diplomáciai mentalitást, úgy látszik, végérvényesen jellemzi: az bont békét, aki tiltakozik az őt ért jogsérelem miatt. Ebből következik: ha minket ért sérelem, nekünk kell hallgatnunk. És ennek a gondolatnak a jegyében telt-múlt az idő. Most egy új, valószínűleg tárgyalóképesebb szlovák kor­mány szállt a pozsonyi ringbe. A választások utáni új ma­gyar kormány valószínűleg nagyobb sikereket ér el majd velük, mint az Antall-, és utána a Boross-kabinet Meciarral. Bár ez a mostani magyar kormány arra számít, hogy ő lesz az az új, amelyik eléri ezeket a sikereket - így korábbi önmagát győzi majd le a nemes versengésben. Milyen alapon számít erre? I ' l°gy tud ez az önmaga jogutódja kormány elszámolni <JJ az esküjével azután, hogy nem óvta meg az ország szuverenitását? Azután, hogy egy másik ország megvál­toztatta a magyar határt, és nem tett meg mindent, amit meg kellett volna tennie? Farkas Gabriella közölte: az Országos Választmány nem emelt vétót egyik megyei lista ellen sem, mert azok össze­állítása nem ütközött a párt alapszabályába, sem pedig a választási törvénybe, és a tes­tület „óvakodott volna attól", hogy személyi kérdések miatt vétót emeljen. b CEMENT I PSC 350-40-es 770 Ft/q áfával MODUL-BAU psc 260-60-as 680 Ft/q áfával 44 q-tól házhoz szállítva Szeged területén, körtöltésen belül. MODUL-BAU ÉPÍTŐIPARI KFT. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022, 474-481 ELSŐ MAGYAR KENDERFONÓ Rt. Balassi Bálint halálának 400. évfordulója alkalmából - meg­emlékezést tart Szigeti Csaba főiskolai docens, a műsorban fellép a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola irodalmi szín­pada és a Liszt Ferenc Zene­művészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma Régizene Tanszékének együttese. A programot Gyémánt Csilla főiskolai adjunktus, a szakosz­tály titkára vezeti. SZEZON ELŐTT KEDVEZMENYESEN! • RASCHEL-ZSÁKOT, • PP- ÉS KENDERZSINEGF.T, • KÖTÖZŐT, KÖTELET. szeged, londoni krt. 3. Tel.: 62/487-287 Fax: 62/311-665 FORTUNA PANZIÓ Újszegeden, a Termál fürdő közelében kétágyas szobák, zuhanyozóval, telefonnal. Minibár, színes tévé, faxszolgáltatás. Szeged, Pécskai u. 8. Tel./fax: 62/431-585 • Karopa Kft. Italáru Nagykereskedés mbmasság részére kis és nagy tételben is. Jeteink: Zsótér u. 4/B. TeL: 62/326-996 Szeged, Bal fasor 3-5. Tel.: 62/433-423 •Jyitva tartás: H-P: 7-17-ig, Szo: 7—13-ig íretettel várjuk kedves vásárlóinkat! Munkanélküliek, figyelem! Az Állás-Pont Liga munka­nélküli lányok és fiúk részére ingyenes tanfolyamokat szer­vez. Jelentkezhetnek biztosítási tanácsadói-üzletkötői tanfo­lyamral, valamint háztartási ismeretek - gyermekgondozói képzés; nyelvi felkészítés angliai állások betöltésére. Az United Way dél-magyarországi szervezetével közösen térítés­mentes személyiségfejlesztő tréninget is tartanak. Bővebb felvilágosítást a Kálvária su­gárút 14. szám alatt (szakszer­vezeti könyvtár) kérhetnek, érdeklődhetnek a 327-08l-es telefonon 9-13 óráig, illetve minden hétfőn 16.30-19 óráig az ugyanott működő Állás­Pont klubban. Berezelt" kórokozók A gyümölcsfák tél végi lemosópermctezésévcl ajánlatos mielöhb végezni, ugyanis a rügy pattanás utáni kezelés komoly károkat okozhat. A virágzás előtt almánál, körténél, csonthéjasoknál indokolt elvégezni valamilyen réztartalmú készítménnyel (Rokkol, Rézoxiklorid 50 WP, Bordói por stb.) egy lemosószerű permetezést, ugyanis ilyenkor még jelentősen lehet csökkenteni az áttelelő kórokozókat (varasodás, tafrinás levélfodrosodás). Azoknál a gyümölcsfáknál, ahol a tél végi lemosó­permetezés elmaradt, ezzel a kezeléssel még pótolhatjuk. Az őszibarack tafrinás levél­fodrosodását okozó kórokozó ellen csak megelőzéssel lehet védekezni. Csak 14 fok alatt, nedves időjárásban, rügypattanás után tud a fertőz/s elhatalma­sodni. Virágzás elctt réztartalmú készítményt használhatunk ellene, virágzás után pedig szer­ves hatóanyagúakat (Orthocid 50 WP, Bravó 500, Atemi C, De­lan). Nagyon fontos az időzítés, hűvös, nedves időjárás esetében a permetezéseket 5-7 napos gyakorisággal kell elvégezni addig, amfg a hőmérséklet 14 fok fölé nem emelkedik. Meggynél csapadékos időben nagy károkat okoz a monilia. E betegség ellen is hatásos a virágzás előtti rezes permetezés, valamint a virágzás kezdetén és végén Rovral, Sumilex 50 WP vagy a Ronilan 50 WP. Á tavaszi szántóföldi munkák közül időszerű a gabonafélék vegyszeres gyaomirtása. Ez a feladat megfelelő szaktudást és körültekintést igényel, ezért III. kategóriába tartozó készítmény nincs forgalomban. Azok. akik 80 órás tanfolyamot végeztek, és II. forgalmi kategóriájú növény­védőszert vásárolnak, illetve használnak fel őszi búzában kétszikű gyomnövények ellen, a Bromotril 40 EC, Bromotril 25 SC. Buvirex 240 EC, Pardner készítményeket használhatják. Ahol a vadzabfertőzés erős a Grasp gyomirtó permetezőszer áll rendelkezésre. A Pardner és a Grasp őszi és tavaszi árpában is használható. Akinek nincs nö­vényvédelmi végzettsége, az ehhez a feladathoz szolgáltatást kell hogy igénybe vegyen. A gyomirtás megkezdése előtt minden esetben gyom­felvételezés alapján döntsük el a védekezés szükségességét, s a kezelés után a permetezőgépet alaposan mossuk ki - tanácsolja: a Csongrád Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás

Next

/
Thumbnails
Contents