Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-21 / 66. szám

2 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. MÁRC. 21. TÖRTÉNELMI KRÓNIKA Március 21. 1556. Oxfordban eret­nekség vádjával megégetik Thomas Cranmer angol re­formátort, Canterbury érse­két. 1671. Lipót adórendeletet adott ki, amely kimondta, hogy minden megye maga tartsa el a területén tartóz­kodó császári katonaságot. A bécsi udvar ekkor kez­dődő abszolutista adópoli­tikája a jobbágyságot is ér­dekeltté tette a Habsburg­ellenes fölkelésben. 1704 Siegbert Heister tábornagy, a magyarországi császári erők új főparancs­noka a Dunántúl visszafog­lalására indult, a kuruc védelem összeomlott. 1757. Szeged és Tápé úrbéri egyezséget köt. 1877. A Szegedi Híradó könyvújdonságként ajánlja Varga Ferenc „Szeged város története" című múvet, amely a legrégibb időktől a török foglalásig tárgyalja Szeged múltját. 1918. Elkezdődik a né­metek nagy offenzívája a Somme folyónál, amely jú­ius közepéig váltakozó köz­pontokkal döntő eredmény nélkül folyik. 1919. Az anlantniisszió teljesíthetetlen követeléseit tartalmazó Vix-jegyzék ha­tására lemond a Berinkey­kormány. A szociáldemok­rata és a kommunista párt egyesül és kikiáltják a Ta­nácsköztársaságot. 1969. A budapesti Sza­badság-téri stúdióban fel­avatták az első magyar színes televízió adóberen­dezését. 1986. A bolgár nemzet­gyűlés felmenti Grisa Fili­pov kormányfőt, és Georgi Atanaszovot választja meg utódjául. 1990. A dél-afrikai politi­ka változásának következ­tében Namíbia elnyeri füg­getlenségét. 1990. Horn Gyula kül­ügyminiszter kezdemé­nyezésére, a választásokra országos listát állító pártok közül 11 nyilatkozatban el­ítéli a marosvásárhelyi ese­mények kirobbantóit. A ro­mán kormány közleménye Magyarországot teszi fele­lőssé a történtekért. 1991. A kormány elfo­gadja, és sürgősségi tárgya­lást kérve terjeszti a Parla­ment elé a volt egyházi in­gatlanokról szóló törvény­javaslatot. ELSŐ BETON SZEGED, DOROZSMAI UT 5-7. BIZTOS ALAP, ÉPÍTHET RÁNK! • Betoneladás: 326-858. n Épftőanyag-áruház: 326-735. fi Betonacél-értékesítés: 326-903. f~l Betonelemek: 326-903. NYARALJON IBIZAN a Baleár-sziget­• * Tours csoport legvarázslatosabb tagján! , immanuelle /1 hét már 32 900 Ft-tól hetente repülővel. Közvetlen tengerparti szállodák, ingyenes sportolási lehetőségek. HA ÁPR. 15-IG BEFIZET, 8% KEDVEZMÉNYT KAP. Szeged, Oroszlán u. 1. T.: 62/312-005, 471-066 A lehetőség idegen szóval SANSZ LEGYEN PARTNERE A MÜLLTRANS. Költöztetés profi módon, minimál áron. Hétvégi költöztetés 25% kedvezmény!! Tel/fax: 62311-211, 7-17 óráig. • Az októberi moszkvai puccs egyik vezetője, Alexandr Ruc­koj, aki csak nemrégiben sza­badult a börtönből, pályázni fog az államfői posztra. A volt orosz alelnök a japán hírügy­nökségnek adott interjújában vázolta politikai céljait. Ebből kiderül, hogy Ruckoj magát ártatlannak tekinti és a kom­munista, illetve nacionalista erők támogatásával igyekszik a hatalom legmagasabb csúcsára jutni. A politikus írásban válaszolt a hírügynökség kérdéseire. El­mondta, hogy kész indulni a következő elnökválasztáson, ha „az országnak szüksége van rá" és erről a döntést az elnök­választás kiírásakor fogja meg­hozni. Egyes politikai megfi­gyelők szerint - jóllehet 1996 májusában. Jelcin megbízatá­sának lejártakor válik esedé­kessé az elnökválasztás - nincs kizárva, hogy azt még az idén megtartják. Ruckoj tehát ­mint közölte - „nem távozik a politikai színtérről", a hazafias és szocialista erők frontját kívánja létrehozni. Az afga­Ruckoj pályázik az államfői posztra ...de mit szólnak hozzá a moszkvai utcán egyre gyakrabban feltűnó kozákok? nisztáni háborús veterán, aki az októberi felkelés előtt a Nép­párt élén állt, határozottan je­lezte: számít a parlamentben komoly befolyással bfró kom­munisták támogatására, szo­rosan együtt fog működni e párt vezetőivel. Jelcint keményen bírálta a politikust, megjegyezte, hogy vezetése alatt a „nép jelentős része teljesen elvesztette ha­zafias érzését" és ebből levonta a következtetést: az orosz ál­lam összeomolhat. Ruckoj a volt szovjet köztársaságok önkéntes alapon történő unió­jának megteremtésére szólított fel. Kijutott a bírálatokból a nyugati vezetőknek is, akik tá­mogatták Jelcint az októberi felkelés leverésekor. Ruckoj most is ártatlannak tartja ma­gát, közölte, hogy „az orosz alkotmány és a törvényesség védelmében" állt ki október­ben, továbbá, hogy a világ azo­kat tekinti reformereknek, akik ártatlan emberekre nyitottak tüzet. Jelcin elnök valamikori szö­vetségese, aki az 1991. évi el­nökválasztás után került az alelnöki pozícióba, közelebbi terveiről szólva kifejtette, hogy könyvének befejezésén dol­gozik. E várhatóan nyáron megjelenő műből kiderülhet, hogyan ítéli meg Ruckoj az 1 1991-93 között történt Kreml­beli eseményeket. • Kétfelől is szakadás fenye­geti az egykor legendás len­gyel Szolidaritást. A Maciej Jankowski vezette varsói szer­vezet, amely már többször ke­rült éles ellentétbe a szakszer­vezet országos vezetésével, a hírek szerint az utóbbi hetek­ben megtette az első lépéseket a pártalakítás felé. Politikai klubokat kezdtek szervezni, amelyek elképzelésük szerint később egységes, és egyértel­műen politikai szervezetet al­Ellen-Szolidaritás alakul kotnának. A radikális szervezet élesen szembenáll a Balce­rowicz nevével fémjelzett gaz­dasági reformokkal, s populista követeléseit szívesen ötvözi éles kommunistaellenességgel, némi antiszemitizmussal „szí­nezve" azt. A hét végén a Gazeta Wy­borcza számolt be arról, hogy a másik oldalról is mozgalom indult, amely számos tagot vihet el a Szolidaritásból. A szakszervezetben legtovább megmaradt, azt csak a par­lamenti választások előtt elha­gyó, vagy inkább távozásra kényszerített „nagy öregek" ­Bogdán Borusewicz, Jan Ru­lewski és Wojciech Arku­szewski - néhány napon belül létrehozzák a Demokratikus Centrum Társaságot. Mint Ru­lewski közölte, elsősorban azokra számítanak, akik ott­hagyták a Szolidaritást, mert nem értettek egyet jelenlegi vezetőinek politikájával, de őrzik 1980 augusztusának ha­gyományait, és hívei a meg­kezdett reformoknak. Krím Ukrajna kikapcsolta az áramot Megfigyelők szerint Kijev nyilvánvalóan így akarja fi­gyelmeztetni Jurij Meskov el­nököt, aki továbbra is kitart amellett, hogy megtartsa a fél­sziget hovatartozásával foglal­kozó és egy hét múlva esedé­kes népszavazást. A rádió az ukrán elektromos művek egyik főmérnökét idéz­te, aki szerint a Krím hatalmas adósságot halmozott fel, 8 mil­liárd dollár a kifizetetlen vil­lanyszámla. A most kikapcsolt vezeték a 2,7 millió lakosú félsziget összes napi szük­ségletének csak 40 százalékát szolgáltatta. Az illetékes sze­rint azonban a fennmaradó másik két fővezetéket is ki­kapcsolják, ha a krími vezetés nem rendezi a számlát. A fő­mérnök hozzáfűzte még: az egész országban súlyos ener­Aram nélkül maradt a hét végére a krími vá­rosok többsége, Szevasz­topolban a lakótelepe­ken már második napja nem tudnak főzni az emberek, mert az ukrán illetékesek kikapcsoltak egy fövillanyvezetéket ­közölte szombaton reg­gel a Szabadság Rádió. giakorlátozások vannak ér­vényben, ilyen körülmények között megengedhetetlen, hogy az egyik megyében tovább halogassák a tartozást Jrifize­tését és ne fogják vissza a fel­használást. Szevasztopolban a városi hatóságok azonnali hatállyal leállították az ipari üzemeket. Nem tudtak azonban mit kezdeni a tömegközlekedéssel, mert a mintegy 400 ezer lakost zömmel trolibuszok szállítják a munkahelyekre és azok áram htján el sem indulhattak a ga­rázsokból. Jelenleg csak a kór­házakban, a kenyérgyárakban, a tejüzemekben és a távfűtő­művek központjában van vil­lany. Meskov krími elnök közben rádiónyilatkozatában megerő­sítette, hogy utasítást adott az egy hét múlva sorra kerülő népszavazás előkészületeinek felgyorsítására. Elnöki meg­bízottakat nevezett ki, hogy azok minden egyes körzetben biztosítsák az aktus megtar­tását és zavartalanságát. Az Alpok-Adria meghívja önöket az 1994. március 22-én 14-18 óráig és március 23-án 9-14 óráig tartandó olasz vendéglátó- és élelmiszer-ipari gépeinek termékbemutatójára. Száraztésztagépek, fagylaltgépek, kávégépek, mosogatógépek, fagylalt- és süteményes hűtővitrinek, szeletelőgépek, gyomagológépek stb. A rendezvény helyszíne: Aranykorona Étterem Szeged, Victor Hugó u. 6. Érdeklődni: 92/314-721. Zalaegerszeg - Pécs Olasz fagylaltporok. '92-9J-94 díjnyertes erősítője (Hi-Fi Choice. YYhat Hi-Fi Anglia) a ROTEL RA 930 AX a minőség garanciája, ami olcsó is lehet. ROTEL erősítők 31 500 Ft-tól. Aki a hirdetést kivágja és behozza, 5% kedvezményt kap. Szeged, Kiss M. u. I. (Párizsi áruház mellett) Nyitva: H P: 9-12, 13-17, Szo: 9-12 A BT elítélte a hebroni vérengzést m iv J y * Hebron, 1994. március. (MTI - Telefotó) • Blokádmentes a maglaji út Szerb visszavonulás Szobor „Vovának", Anapában Az ENSZ Biztonsági Taná­csa hét végi határozatában kemény szavakkal (télte el a 30 palesztin halálát követelő, múlt hónapi hebroni vérfürdőt, melyet egy szélsőséges izraeli telepes hajtott végre, illetve az azt követő, újabb áldozatokat követelő erőszakcselekmé­nyeket. A testület határoza­tában ideiglenes nemzetközi jelenlétet követelt a megszállt területeken élő palesztin lakos­ság védelmére. A testület egyhangúan, sza­vazás nélkül fogadta el a ha­tározatot. A pénteki elfogadást három­heti alkudozás és többszöri halasztás előzte meg. A hatá­rozat célja, hogy utat nyisson a PFSZ és Izrael közötti, a meg­szállt területeken élő paleszti­nok önkormányzatára vonat­kozó tárgyalások újrafelvétele előtt. A határozatban nem esik szó arról, milyen formában képze­lik el a testület tagjai a nem­zetközi jelenlétet, bár az ENSZ és az Európai Unió felaján­lotta, hogy megfigyelőket küld a megszállt területekre. A ja­vasolt nemzetközi jelenlét nem foglal magában fegyveres ENSZ-erőket, amint ezt a PFSZ óhajtotta, minthogy ehhez izraeli hozzájárulásra volna szükség - trta a Reuter. Az egyes paragrafusokról rendezett előzetes szavazásnál az Egyesült Államok képvise­lője két pont esetében tartóz­kodott a szavazástól. Az. egyik pont Jeruzsálemet mint a meg­szállt területek részét említi, a másik pedig az, amely „meg­szállt palesztin területekről" beszél. Az Egyesült Államok szerint ebbe a megfogalma­zásba bele lehet érteni a szu­verenitást vagy az államiságot. A határozat egyebek között felkéri az Egyesült Államokat és Oroszországot, az arab-iz­raeli béketárgyalások két véd­nökét. hogy folytassák erő­feszítéseiket annak érdekében, hogy „új életet leheljenek" a közel-keleti békefolyamatba, és támogassák a palesztinok védelmét szolgáló intézkedé­seket. Washington közölte, azért kifogásolja Jeruzsálem státu­sának felvetését a határozat­ban, mert az izraeli-PFSZ megállapodás értelmében ezt csak az átmeneti ötéves pa­lesztin önkormányzati időszak második évének letelte után kell megtárgyalni. A boszniai szerb csapatok meglepetésre felhagytak az észak-boszniai Maglaj és Uso­ra ostromával. A szerb erők Teslicbe húzódtak vissza. így helyreállt a hónapok óta meg­szakadt szárazföldi összeköt­tetés a muzulmánok lakta Maglajjal és a horvát többségű Usorával. A szerb erők feloldották a A fekete-tengeri Anapa üdü­lőhely parti sétánya hamarosan újabb szoborral gazdagodik. A Vlagyimir Zsirinovszkij vezet­te Liberális Demokrata Párt helyi csoportja ugyanis szobrot akar állítani a pártvezérnek. A helyi párttagok a gyermek Zsirinovszkijt akarják meg­mintáztatni, nyakában az úttö­Maglajba vezető főút blokádját is, és ezzel tavaly október óta először ismét megnyílt az út az ENSZ segélyszállítmányai előtt. Az ENSZ élelmiszer­konvoja háborítatlanul foly­tathatta útját vasárnap délelőtt Maglajba. A város csaknem húszezer lakója légi úton ka­pott segélyeken tengődött már jó ideje. rőnyakkendővel és kezében a kürttel. Kiderítették ugyanis, hogy Vlagyimir Volfovics, amikor még mindenki csak Vovának becézte, Anapában nyaralt. A bronzból öntött kis Zsirinovszkij farkasszemet nézne az üdülőhely első számú köztéri szobrával, amely Vla­gyimir Iljics Lenint ábrázolja.

Next

/
Thumbnails
Contents