Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-17 / 63. szám

CSÜTÖRTÖK, 1994. MÁRC. 17. „Dzsungeltűz" Rókuson BELÜGYEINK 3 Somogyi Károlyné felvétele a tűz elhamvadása után készült. A kontaktlencse új birodalmában • A rókusi temető Makkos­erdő sor felüli részén tegnap délután kigyulladt a nádas. Mintegy 6-7 ezer négyzetmé­ternyi terület állt lángokban, amikor megérkeztek a szegedi és az algyői tűzoltók. A tűz senkit és semmit nem veszél­yeztetett, kár nem keletkezett, inkább haszon - fogalmazott tréfásan Sánta Ferenc tűzoltó hadnagy -, csak a temetőben összehordott mindenféle sze­mét, papír, műanyag fólia stb. tűnt el. A tüzet Tokodi János tűzoltó törzszászlós szerint gondatlanul elhajított gyufa vagy égő cigaretta vége okoz­hatta. A nem karbantartott te­rületeket a száraz évszakban a tűzoltók különösen veszélyes­nek ítélik, elmondták, a rókü'?i temetőhöz például évente tíz­szer-tizenkétszer kell a fen­tihez hasonló okból kivonulni. (Folytatás az 1. oldalról.) a korábbi hosszadalmas vizs­gálatok helyett - néhány má­sodperc alatt pontosan feltér­képezhető a szem szaruhár­tyájának felszíne, s percek alatt kiderül milyen kontaktlencsére van szüksége a betegnek. Az egyszerűbb kontaktlencséket a klinika azonnal a páciens ren­delkezésére bocsájtja, a bo­nyolultabb lencsékre is leg­feljebb 1 hónapot kell vára­kozni. A páciensek a világon forgalomban levő valamennyi kontaktlencséből válogathat­nak, hiszen a szemészeti kli­nika új laboratóriuma szám­talan kontaktlencsét gyártó céggel áll kapcsolatban. A kosrzerűen felszerelt laborban lehetőség nyílik olyan szembetegségek orvoslására is, amelyeket pillantnyilag az or­szágban másutt - műszer hiá­nyában - nem tudnak gyógyí­tani. Műtét nélkül korrigálják például a szaruhártya csúcsos előredomborodását, szabály­talan felszínű szaruhártyákra is tudnak felhelyezni kontaktlen­csét, valamint rendelhetők itt kozmetikai igényeket kielégítő színes kontaktlencsék. A szaruhártyatopográf mindezeken túl és mellett alkalmas a szemműtétek utáni sebgyógyulás ellenőrzésére, a szemcseppek hatássoságának vizsgálatára és nem utolsó sorban a kutatásra, oktatásra. Ez utóbbi azért is fontos mert itt szándékoznak kialakítani a kontaktológus szakemberkép­zés bázisát. A korszerű labora­tórium megteremtésével lehe­tőség nyílik arra, hogy az egyetemi oktatásban helyet kapjanak a kontaktlencsével kapcsolatos szemészeti ismere­tek, s így remény van arra, hogy mind több olyan orvos hagyja el az egyetemet, akik jártasak a kontaktológiában is. A SZOTE Szemészeti Klini­kájának új kontaktlencse labo­ratóriumát beutaló nélkül is felkereshetik a betegek. K. K. Jelentkezzenek a szavazatszámláló bizottságokba! „A május 8-i ország­gyűlési képviselő-választás lebonyolítása szavazat­számláló bizottságok köz­reműködését igényli. A négy évvel ezelőtt megvá­lasztott bizottsági tagok mandátuma lejárt, tehát ha ismét szeretnének köz­reműködni a bizottsági munkában, jelentkezzenek a polgármesteri hivatal jegyzői irodáján (Széche­nyi tér 10. I. em. 113-as szoba). Közel 400 választó­polgár jelentkezését vár­juk a szavazatszámláló bi­zottságokba. A közgyűlés által kinevezett tagok rész­vételükért díjazásban ré­szesülnek. Szavazatszám­láló bizottsági tag csak a választókerületben állandó lakóhellyel rendelkező választópolgár lehet. Az országgyűlési válasz­tókerületek a következők: 1. sz. országgyűlési vá­lasztókerület. Területe: A Belvárosnak a Tisza, Tisza Lajos krt., József Attila sugárút. Római krt. által határolt része, Felsőváros, Tarján, Újszeged, Szőreg, Deszk, Kübekháza, Tisza­sziget, Újszcntiván. 2. sz. országgyűlési vá­lasztókerület. Területe: A Belvárosnak a Tisza, Vö­rösmarty u., Széchenyi tér, Kossuth L. sgt., Párizsi krt., Londoni krt., Moszk­vai krt. által határolt ré­sze, Alsóváros, Móraváros, Kecskés István telep; Klé­belsbergtelep, Szentmi­hálytelek, Gyálarét, Béke­telep, Kiskundorozsma, Asotthalom, Domaszék, Mórahalom, Pusztamér­ges, Öttömös, Rúzsa, Zá­kányszék, Röszke. 3. sz. országgyűlési vá­lasztókerület. Területe: A Belvárosnak a Tisza, Vö­rösmarty u., Széchenyi tér, Kossuth La jos sgt., Berlini krt., Brüsszeli krt., József Attila sgt., Tisza Lajos krt. által határolt része, Északi városrész, Makkosháza, Rókus, Petőfitelep, Baktó, Tápé, Algyő, Bordány, Üllés, Zsombó." - hangzik a polgármesteri hivatal szerkesztőségünkbe eljut­tatott közleménye. • Pontosan 60 centiméteres. A szegedi Bal fasor egyik iro­dájának éjszakai látogatója volt. Az ismeretlen tettes egy 60 cm-es szamurájkardot, hordozható telefont és némi készpénzt vitt magával. A lopási kárt mintegy 80 ezer forintra becsülik; emellett az ablakkifeszítő 30 ezer forint rongálási kárt is okozott. Fenntartásos postacsekk. A Klapka téri Quint Kft. iro­dáját felfeszítve találták az ott dolgozók. A tolvaj vállalkozói számítógépet és 290 ezer forint értékű fenntartásos postacsek­ket vitt magával. A hírvivő. A Kollégium úti Gépjármű Mechanika Kft. iro­dáját is kirabolták. A „hírvivő" telefonos faxot tulajdonított el, 66 ezer forint értékben. • Szegedi bűnesetek Bal fasori szamurájkard Széksósi úti óvoda. Az ajtókifeszítők rádiósmagnót és videokészüléket loptak a Széksósi úti óvodából. Az intézmény kára mintegy 35 ezer forint. Tettenérés. A rendőrjárőr előállította a 26 éves Sz. M. Sólyom utcai lakost, akit tetten értek, amint az egyik, Űrhajós utcán leparkolt gépkocsit el akarta vinni. Elszámoltatása folyamatban van. Hamis kazetták Silány minőségű videoka­zetták kerültek forgalomba TDK és Sony márkajelzéssel ­közölte tegnap a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet. A tájékoztatás szerint a hamisított kazetták típusjelézése TDK E-195 HSED és Sony E-195 VA. Ezek árusítását a KERMi megtiltotta, kötelezve az eláru­sítóhelyeket, hogy a vásárlói reklamációkat vizsgáitatás nél­kül, a vételár visszafizetésével azonnal rendezzék. A Kermi felhívja a vásárlók figyelmét, hogy az eredeti csomagolású kazetták mindkét típusánál jól látható az AFBL 911 E 195 Made in Japan jelzés. Az Agiárszövetség választási listája Az Agrárszövetségnek már sikerült összegyűjtenie az or­szágos lista állításához ele­gendő számú választói ajánló­cédulát. Az erről kiadott tegna­pi közlemény kiemeli: az or­szág közvéleménye - úgy tű­nik - megértette, hogy szükség van egy tiszta, új erőre a Par­lamentben. Búzássy Lajos pártigazgató a bejelentést kommentálva el­mondta: a pártnak hét megyé­ben sikerült annyi kopogta­tócédulát összegyűjtenie, hogy területi listát állíthasson, és így már jogosult az országos lista állítására is. • Diadermine, a krémek krémje Henkel-show a Tiszában Látványos műsor keretében tegnap, szerdán délután a Tisza Szállóban mutatta be kereske­delmi partnereinek a Henkel Magyarország Kft. új Diader­mine névre hallgató kozme­tikumait. Egy francia est, ahol jól szó­rakozhat - kínálta magát a meghívó, s a Tiszában mindent el is követett a rendezés, hogy a vendégek úgy érezzék magu­kat, mintha este lenne. A hang­versenyterem ajtajában pezs­gővel köszöntötték a belépő­ket, majd a budapesti Maxim jóvoltából színes varieté és kabaré következett. Miközben minden arról szólt - maga a show-műsor keretsztorija is ­hogy a világ az új kozmeti­kum, a Diadermine krémcsalád körül forog, a meghívottak francia finomságokat kóstol­hattak meg, francia zenét hall­gathattak. Azok között a sze­gedi kereskedők között, akik máris rendeltek az arcápolók­ból, kétszemélyes párizsi utat sorsolnak ki. F. K. @ songrádon és Kisteleken annyira feledhetetlenek Haj­dú János gáláns, barna zakós meghajtásai a néhai magyar hétvégekről, hogy a két helység szocialistái úgy döntöttek, nem tudnak maguk közül a parlamenti válasz­tásokra alkalmas jelöltet kiállítani? Hanem a budai he­gyekből hoznak egyet a Tisza síkságára? Valószínűtlen, hogy se Csongrádon, se Kisteleken ne volna az MSZP-sek között a jelöltségre érett hölgy vagy férfiú. Figyelem a Hajdú Jánoshoz kapcsolódó vitát, az érte, és az ellene érvelőket. Arra még egyikük sem adott elfogad­ható magyarázatot, hogy miért ragaszkodik hozzá ilyen megbonthatatlanul az MSZP csongrádi és kisteleki szer­vezete. Tényleg nekik kell annyira? Vagy másoknak, más­nak? Az MSZP vezérkarának? Horn Gyula pártelnöknek? Mi a titka a csongrádi, a kistelekiforró ragaszkodásnak? Csupa kérdés a pártélet. Úgy tudjuk, ugye, hogy az MSZP-ben nincs demokrati­kus centralizmus. A mostani szocialista párt nem vállalt elődjében, az MSZMP-ben ez szabta meg a lehetőst geket, a cselekvés, és a nemcselekvés irányait. A slfvesen felejtő honpolgár, és az önfeledt ifjúság ked­véért idézzük föl, hogy mi volt a demokratikus centra­lizmus, a kommunista pártok felépítésének szervezeti alap­elve: „A demokratizmus fejezi ki - írta a Pártépítési kis­szótár húsz évvel ezelőtt -, hogy a párt valamennyi vezető szervét demokratikusan és titkosan választják... a vezető szervek tagjai egyenjogúak és kötelesek rendszeresen be­számolni az őket megválasztó pártszervezetnek. A cent­ralizmus fejezi ki, hogy az alsóbb pártszervek és -szer­vezetek alá vannak rendelve a felsőbb pártszerveknek; a kisebbség köteles alávetni magát a többség határozatának; a pártfegyelem minden párttagra egyformán kötelező." Mai magyarra fordítva ez annyit jelent, hogy a párt­felsőbbség utasításait az alulmaradtak tűzön-vízen át köte­lesek végrehajtani. ,\e hát az MSZP állítja, hogy már nincs ilyen. Am egy L / ilyen furcsa esemény után, mint Hajdú János csong­rádijelölése, csak köteles elgondolkodni az ember. Mi van akkor, ha Hajdú tényleg a felsőbbség embere az MSZP-ben? És a helyi szervezetet csupán , felkérték" Bu­dapestről, hogy indítsa? Indítsa őt a 94-es parlamenti vá­lasztásokon, még akkor is, ha ettől az MSZP országos vezetősége elhatárolja magát! Akkor az van, hogy a demokratikus centralizmus mód­szerével sikerült bizonyítani, hogy az MSZP-ben nincs de­mokratikus centralizmus: mindenki láthatja, a párt és ve­zetői elviselik, hogy egy helyi szervezet ilyen jelentős kér­désben ellentmondjon. Akkor az van, hogy kísértet járja be, ha nem is Európát, de Dél-Magyarországot. UjJAALAKITOTT HORGÁSZCIKKBŐL T SZEGED BELVÁROSÁBAN! Márkás horgászfelszerelések, csalik SZEGED, és etetőanyagok + szolgáltatások: BARTÓK TÉR 14. horgászcikk-bizományi, tel.: 62/312-125 javítás, rendelésfelvétel Fischer Ernő­kiállítás nyílik Fischer Ernő festőművész nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Móra Ferenc Mú­zeum és a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola Rajz Tan­széke gyűjteményes kiállítást rendez a kiváló képzőművész alkotásaiból. A tárlatot március 1 8-án délután fél 5-kor Szu­romi Pál művészeti író nyitja meg a Móra Ferenc Múzeum Képtárában (Horváth Mihály u.5.). A Losoncon született, Aba­Novák Vilmos tanítványról ­aki 1964 óta számos jelentős, országos jellegű, hazai kiállítá­son, önálló és kollektív kül­földi tárlaton mutatta be mű­veit - egyik méltatója, Sipos András a következőképpen ír: „Fischer Ernő nem azt festi amit látunk, ami csak úgy van: ahogy látjuk. O a mélyebb va­lóságot festi meg. Atszelle­mített tárgyainak azért nin­csenek határai, mert az gúzsba kötné a végtelen lehetőséget. Ebben a képi világban a van, a lét, valamivé lenni, valamivé válni." Dér Endre szerint a mai lélek, a modern ember belső világának legfinomabb rezdü­léseit, a bölcs és etikus ember tartását, könyörtelen igazság­keresését kevés művész képes oly feszítő filozófiai töltéssel s ugyanakkor oly lenyűgöző líraisággal kifejezni, mint épp Fischer Ernő. Lemondott a Rádió egyik vezetője Lemondott tisztségéről Obsina Béla. a Magyar Rádió Elnöki Hivatalának megbízott igazgatója, az igazgatótanács tagja, az MR egyeztető biz­ottságának egyik tárgyalópart­Csúcs László, a Magyar Rá­dió teljes elnöki jogkörrel fel­ruházott alelnöke szerdán el­mondta: Obsina Béla lemon­dását elfogadta, annak okáról azonban nem kívánt nyilat­kozni.

Next

/
Thumbnails
Contents