Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-14 / 61. szám

4 llll SPDBÍJfl 1994. március 14. Tudósítóink figyelmébe! Megkezdődött n megyei első és másodosztályú labdarú­gó-bajnokság tavaszi idénye, amiről e/.entúl is szeretnénk pontosan és időben beszámolni. Hogy ezt megtehessük, nagy szükségünk van tudósítóink segítségére. Tehát, most március 13-án (vasárnap) és 15-én (kedden) is várjuk je­lentkezésüket a mérkőzések lefújása után. Tisztelettel kérjük a csapatok vezetőit, hogy a mérkőzé­sek befejezése után azonnal hívják szerkesztőségünket a 481—160-os és a 481-730-as telefonon. A megye I. osztályú mérkőzésekről szóló tudósításokban a két csapat neve, a mérkőzés félidei és végeredménye, a találkozó helyszíne, a nézők száma, a játékvezető neve, a csapatok pontos összeál­lítása (cserékkel együtt), az edzők neve szerepeljen. Fontos még a góllövés perce, története és a gólszerző neve, vala­mint egyéb, a mérkőzéssel kapcsolatos esemény (11-es, ki­állítás), és a jól játszók felsorolása, az ifjúságiak mérkőzésé­nek eredményének közlése. Á megyei másodosztály találkozóiról szóló tudósítások­ban kérjük közölni a két csapat nevét, a mérkőzés félidei és \égeredményét, a színhelyt, a nézőszámot, a játékvezető ne­vét. A továbbiakban szerepeljen a két összeállítása (cserék­kel), az edzők neve, a mérkőzés rövid értékelése. Zárásként a gólszerzők és a jól játszók nevét, valamint az ifjúsági mér­kőzés eredményét szíveskedjenek ismertetni. Tudósítóink segítségét előre is köszönjük. Vereség Siófokon Domaszéki sportcsarnokavató A vásárhelyi kosárlabdások Siófokon vendégszerepeltek, s nem sok sikerrel jártak a 13­20. helyért vívott mérkőzésen. A házigazdák végig vezettek, bár nem meggyőző fölénnyel... Siófok-HKK 87-81 (46-25) Siófok, 200 néző. Vezette: Purádi. Major L. HKK: KOCSERGIN (20). Polányi, Czuprák (9/3). Parády (13), SZVETNYIK (27/6). Csere: Jáhni (11), Véh (I). Edző: Valaczkay Győző, Gu­óth Árpád. - Itt ezentúl mindig vidám­ság lesz és gyerekzsivaj, mint ezen a mai ünnepen! - ígérte megnyitóbeszédében Dobó Szilveszter polgármester, a do­maszéki új sportcsarnok avatá­sára egybegyűlt lakosoknak. A hatalmas méretű, nemzetközi szabályoknak is megfelelő csarnok szépségével is kitűnik a megszokottól: a barnára pá­colt, hajlított fa szerkezet ott­honosságot áraszt. A község diákjai eddig az udvaron tornázhattak csak, s a falunak művelődési ház is kel­lett volna a régi, rozzant he­lyett. Ezért döntött úgy a kép­viselő-testület, hogy a tervezett épületben minden igényt kie­légítő tornacsarnok legyen ­elsősorban 300 diák és 100 óvodás számára - de a felnőt­tek rendezvényeit, ünnepsége­ket, találkozókat is tarthatnak benne. A kivitelezésre kiírt pályá­zatra 24 cég jelentkezett, s a választás végül a mórahalmi Konzol Kft.-re esett. Munkáju­kat már ismerték, s a legked­vezőbb ajánlatot is ők tették. A munkát a fiatal Szabó László tervei alapján kezdték el, s az átadást 1993. május 30-ra ígér­ték. ám menet közben sok mó­dosítást alkalmaztak, (gy az át­adás késett ugyan. - de megér­te. Összesen 55 millió forintba került az épület, s ebből 512 ezret a lakosság adott. A szom­bati avatóünnepségre sok szá­zan jöttek el, szórakoztatá­sukról színvonalas műsorral gondoskodtak. Csinos majoret­tek vonultak föl a műsor előtt, majd Kardos Lerencnek, a tornacsarnok vezetőjének és az iskola tanárainak irányításával óvodások és iskolások mutat­ták be műsorukat: játékokkal, jelenetekkel, labda- és karate­gyakorlatokkal, a zsombóiak pedig tornagyakorlatokkal szó­rakoztatták a közönséget. A szépen szóló énekkart Kovács Eszter tanárnő vezényelte. Volt még karate-bemutató és musi­cal-jelenet is. - Ne legyen egy napon sem üres a terem - kívánta megnyi­tóbeszédében a polgármester, s ezen az első napon kívánsága teljesült. A fél falu és az összes gyerek ott volt. FOTÓ ÉS SZÖVEG: SOMOGYI KÁROLYNÉ Több száz néző előtt gyorsultak a motorok Több száz néző volt kíváncsi az algyői olajmezőn megrendezett gyorsulási mo­torversenyre. amelyre számos versenyző jött el. Csak itt látszott igazán, hogy a sze­gedi nézők mennyire igénylik a motorver­senyeket, mennyire népszerű ez a sportág a szurkolók körében. Jó lenne újra többször rendezni ilyen vetélkedőket, mert a példa is azt mutatja, hogy van rá igény... Eredmények: 125 köbcentis kategóri­ájú motorok: I. Gécs László (Honda NSR 125) 2. Papp József (Cagiva Mito 125). 250 köbcenti: I. Biró Attila (Suzuki RGU 250) 2. Zsemberi Mihály (Honda UT 250). 500 köbcenti: I. Véghné Tátrai Edina (Kawasaki ZXR 400) 2. Tolnai Ká­roly (Yamaha RD 350). 750 köbcenti: I. Végh János (Yamaha YZF 750) 2. Kiss Tibor (Kawasaki ZXR 750). 750 köbcenti feletti: I Végh lános (Suzuki GSX-R I l(HI) 2. Pfeil János (Suzuki GSX-R 1100). Fotó: Révész Róbert Szegedi vigalom, szentesi siralom Szegény „s/parisok" aligha­nem tudták, hogy mire számít­hatnak a/ egyre inkább formá­ba lendülő szegedi itjak sátor­tetős bázisán. Hiszen a szom­bati meccs előtt nem a pont­szerzésért rimánkodtak, lianem egy tisztes vereségért... Az OK l-es vízilabda-bajnokság hét végi fordulójában a Szegedi VE igazán „kellemes", a Kontavill-Szentesi SC pedig fölöttébb nehéz ellenfelet kapott. A Bp. Spartacus a papírformának megfelelően csinos kis zakóval távozott a Tisza partjáról, míg a BVSC-Westel magabiztos győ­zelmet aratott dr. Tóth Gyula együttesének otthonában. Erről persze a vendéglátók hallani seni akartak, így aztán a Tungrum elleni sziporkázásüt meghosszabbító Molnár T. jóvoltából hamar tekintélyes előnyt szereztek Pozsgay Zsolt tanítványai (3-0). Két pazar szerelés után Fodor is betalált, majd egy emberelőny végén Nagy Gergely lövése jelezte: azért a Spartacus is a vtzben van. A második negyed Scse­gyerkin bámulatos védéseivel kezdődött, ám Török T. hamar megirigyelte a tapsot a népsze­rű Gyimától. A háziak mar­cona hekkje ugyanis egy bölcs íveléssel alázta meg Vineze Zsoltot, aki pár perccel később mehetett is köpenypróbára. Orosz higgadt helyezését kö­vetően (6-1) Scsegyerkin egy négyest is megfogott, nyilván azért, hogy nyugodtan adhassa ál a helyét a kaméleonok refle­xeivel megáldott cserekapus­nak. Bolyának. Túl a mérkőzés felén Mód és Molnár T. csalt könnyeket a fővárosiak szemébe (8-1), az iskolajátékban gyönyörködő szurkolók pedig már a vésze­sen közelgő „mócsingról" be­széltek. Az, hogy végül is nem lett tíz. gólos különbség a két csa­pat között, nem is annyira a végén már bátrabban tüzelő Kissen és Majoron múlt. ha­nem sokkal inkább az egészen fiatal harcosokat is bevető, te­hát a jövőre is figyelő Pozsgay mesteren. A szegedi kamaszok közül Németh és az első OB I­es derbijét játszó, 15 és fél éves Csörgő is eredményes volt, csakúgy, mint a rutinosnak mondható Halász és Megyeri. Fodor (4-es sapkában) már biztatóan mozgott. (Fotó: Gyenes Kálmán) (Itt illik megjegyezni: az után­pótlásért dolgozó id. Lihotzky Károly valamint dr. Kiss Lajos változatlanul „gyártja" a tehet­ségeket!) A fölényes győzelem után is feltehető azonban egy go­noszkodó kérdés: vajon hány góllal nyertek volna a hazaiak, ha néhány emberelőnyt is érté­kesítenek?... Szegedi VE-Bp. Spartacus 12-6 (4—1, 2-0, 3-2, 3-3) Újszegedi Sportuszoda, 150 néző. V: Erdős, Báthory. SZVE: SCSEGYERKIN ­Csapó 1, Fodor 1, MÓD 1, Molnár P., MOLNÁR T. 3, Török T. 1, Orosz 1, Halász 1, Csörgő I. Megyeri I, Németh 1, Bólya (kapus). Edző: Pozs­gay Zsolt. Bp. Spartacus: Vineze ­NAGY G. 2, Bali I, Berecki, Ofner. Juhász I. Major 1, Csá­nyi. Illés (kapus), Derekas, Kiss 1, Tóth. Edző: Gerendás Lajos. Gól-emberelőnyből: 7/0, ill. 7/2. Négymétereshői: 1/0. ill. 2/1. RÉTH1 • Kontavill-Szentesi SC-BVSC 8-13 (3-3, 0-3, 2-4, 3-3) Szentes, 300 néző. Vezette: Szentgyörgyi, Székely. Szentes: Podhanszky ­Dongó L.. MELKUN 2, Berki, Pellei 2. Ibolya, Halápi 1, Don­gó T„ TARY. Szénászki, HOR­VÁTH CS. 3. Edző: dr. Tóth Gyula, Fülöp Tibor. HÉTFŐ Kézilabda Tcremkézilabda Kupa. Újszegedi Sportcsarnok, 8. Röplabda MK. Nők. Szegedi DRE­Extrade SC, Arany J. Ál­talános Iskola (Rókusi krt.), 15. KEDD Labdarúgás Megyei I. osztály. Tápé­Zákányszék. Tápé, 14.30, Kovács. Mártély-Apátfal­va, Mártély, 14.30, Hegyi. Ruzsa-Móraváros, Rúzsa. 14.30, Sipos. Kistelek-Csa­nádpalota-Nagylak, Kiste­lek. 14.30, Kormányos. Bordány-Tisza Új, Bor­dány, 14.30. Rácz. Kiskun­dorozsma-Mórahalom, Kis­kundorozsma, 14.30, Bá­nóczki. Csongrád-Sándor­fal va, Csongrád, 14.30, Ser­főző. Mindszent-Szentes, Mindszent, 14.30, Molnár. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Sportműsor Megyei II. osztály. Fá­biánsebestyén-Tömörkény, Fábiánsebestyén, 14.30, Csuka. Üllés-UTC, Üllés, 14.30, Bokor. Szentes De­co-Röszke, Szentes, 14.30, Bodő. Csanytelek-Algyő, Csanytelek. 14.30, Horváth, Zsombó-Szikáncs, Zsom­bó, 14.30, Kószó. Szeg­vár-Földeák, Szegvár, 14.30, Szombathelyi. Ta­nárkép/ő- Kiszomhor, Kiss­tadion, 14.30, Magyari. JA­TE-Ferencszállás. Kertész u., 14.30, Dudogh. Előmér­kőzést az ifjúságiak játsza­nak. SZERDA Kézilabda NB I. Férfiak: Pick Sze­ged-Győr, újszegedi Sport­csarnok, 18. PICK SZEGED-GYŐR FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKI MÉRKŐZÉS Szerda, 20.30 óra Sportközvetítés a TELIN TV-ben A műsor támogatói: Kőbányai Sört Értékesítő Kft. Hét vezér u. 26/B II nu MEREY-JARMU Mérey u. 15. SUZUKI SZENTGYÖRGYI El PALMA FOTO Bartók tér 6„ | Nagyáruház emelete 1SuroS-port 6 Sportbolt . — üzletében — PROKO Utazási 0> TRétVEL Iroda | Szabad­kai út, *' a műjégpálya mellett 3f\fri9o V T RADE Petőfi .DE S. sgt. KLÍMA ÉS HŰTÉSTECHNIKAI BT -| G POMUS T.. _ . r_ Duqon cs iminiiw y •.. ,-T » tér 8-9. Fisnr­Elektroprofil Kft. Szeged, Dan­kó Pista u. 4. Renault Szalon AC Dorozsmai út. 48. RENAULT EDUSCHO frrrisss S MMTfllrt Szőreg, tqdiv 1 Magyar fogáuad kft u. 134. JLOX3 £ A Délmagyarország hétvégi családi lapja

Next

/
Thumbnails
Contents