Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-14 / 61. szám

8 ÜNNEP DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, I 994. MÁRC. 14. Föltámadás a hullámsírból Igaz, hogy a 115 évvel korábbi Szeged lélekszámát tekintve az ország második városa volt, de a városiasodás szempontjából csak a 88. helyet foglalta el. A város vezetői csak a múlt század hatvanas éveitől kezdve kezdtek arra törekedni, hogy Szegedet a polgárvárosok rangjára emeljék. Ezt a városszépítő mozgalmat Szabados János tanácsnok irányította. Ő hívta haza a Szegedről elbujdosott Czimeg János mérnököt (vegyész), hogy a Széchenyi teret elsőként rendezze, és e munkálatokkal 1873-ra el is készültek. Valóban, azon túl, hogy 75 (mások szerint 70) ezer ember hajlékát elmosta a márciusi Tisza árja, gazdaságilag mit talált itt az árvíz? A város munkaképes lakosságának jelentős része a mezőgazdaságban dolgozott. A mai Felső Tisza-parton működött egy szeszgyár, amely abban az időben jelentős gazdasági potenciálnak számított, ugyanis évente másfél ezer hektoliter szeszt állított elő, miközben két gatterrel inár deszkakészítéssel is foglalkoztak. Az 1854-ben felépített Felső Tisza-parti gőzmalom mellett 90 vízi, 11 lóval vontatott száraz- és 4 szélmalom működött. Az árvízkor három jelentősebb és több kisebb kapacitású szalámigyár működött a városban. A paprikaipar éppen akkortájt bontogatta malmi szárnyait, hála a Pálfv testvérek áldásos tevékenységének. Túlvoltunk az első szegedi ipari vásáron (1876). Az árvíz romba döntötte az 1858-as alapítású gyufagyárat is, valamint a Maros utcai Feimayer-féle kékfestőgyárat. Szintén a veszteséglistára kell tennünk a Bakay-féle kendergyárat, amelyet a víz valósággal elsöpört. A mai Budapesti úton létezett egy csontliszt- és enyvgyár. Az árvíz ezt is pillanatok alatt romba döntötte. A két téglagyár kisebb sérülésekkel megúszta az árt. A három nyomda is károsodott. A város közvilágítását szolgáló olaj- és gázlámpák is jelentős kárt szenvedtek. A szegedi hajósélet és ácsmesterség virágzása az árvíz előtti évekre nyúlik vissza. Az árvíz 79 szegedi hajósgazdának mintegy száz vasból és fából épített hajóját találta el. Az árvíz előtti Szeged közel 3(10 utcájából, útjából és teréből csak 27 és a Széchenyi tér volt kövezett. Ezzel együtt az. Auslander és Társa cég postakocsijáratai már üzemeltek, Pestre és Temesvárra is. A vasúti hidat 1858-ban adták át a forgalomnak, ezt megelőzően négy évvel megnyílt az első vasútállomás, a mai rendezőpályaudvar helyén. A szeged-rókusi vasútvonal 1869-ben nyílt meg, de működött már a hódmezővásárhelyi vonal, és állandó közúti híd létesítésének gondolatával is foglalkoztak. De sem ebből, sem a lóvasút felállításából nem lett semmi. • Szeged az árvíz idején 6800 házat számlált, amelyek közül csak kevés maradt „állva". Összesen 262 épület maradt lakható. A város 1879-ben romba dóit, csak hatezer lakója maradt itt, a többiek elmenekültek. A keletkezett anyagi kárt a korabeli becslések mintegy 1 I millió forintra taksálták. Az újjáépítés első momentumaként az alföld-fiumei vasútvonal helyreállítására írtak ki pályázatot, amelyet a Deutsch és Társa cég nyert el, de mások is közreműködtek. Ezután került sor a városból a hatalmas mennyiségű víz kiszivattyúzására. E munkálatokat egy fővárosi gépész, Krause Waldemár irányította, és augusztus 25-ig 33 millió köbméter vizet emeltek ki, s így egyre (öbb sziget emelkedett ki a vízből. Az újjáépítés megszervezését és irányítását Tisza Lajos (a miniszterelnök testvére) királyi biztosra bízták, nagyszámú tanácsadó testülettel. A műszaki osztály élére Lecliner Ixijost nevezték ki, aki már korábban bebizonyította felkészültségét, mérnöki elhivatottságát. A műszaki osztály működési helyéül a főreáliskola épületét választotta, elhagyva a királyi biztost, aki tanyáját az Új-Zsótér-házban ütötte fel. Az újjáépítés kezdetéről az elsők közölt ki kell emelnünk azt a hatalmas munkát, amelylyel a várost ideiglenes körtöltéssel, szádfalakkal elválasztották a külső oldalakon lévó árvíztől, emberfeletti kitartással, s ezekről Jókai Mór is elismeréssel nyilatkozott a Honban. Legelőbb az újjáépítési alaptérképet készttették el, a Belváros háromszögelésével, a háromszögelési pontok megállapításával. amelyet Halácsy Sándor mérnök végzett, és emlékei ma is láthatók a Széchenyi és a Rákóczi téren, valamint másutt a városban. Az 1879. évi XX. te. ugyan megadta az újjáépítés és a városrendezés főbb irányelveit, de az adotí helyzet, a közvélemény és sok más egyéb tényező is, mind befolyásolták a terv kialakítását. Lechnerék a lehetőségekhez és a kor technikai szintjéhez képest igen körültekintóen járlak el, és 1879 szeptember elejére elkészült az új városrendezési terv, amelyre Szeged újjáépítését alapították. A tervet az újjáépítés ütemezésével is ellátták. Szervesen csatlakozott ehhez Szeged város építési rendszabálya, amit Tisza Lajos 1880. február 7-én adott ki a város részére. Szeged újjáépítését előíró 1880. évi XVII. te. főbb pontjaiban így rendelkezett: a tiszai rakpart, az állandó közúti híd, a két körűt, a négy nagy sugárút és a három kis sugárút, közkertek, a Mars téri laktanya, két falazott főcsatorna, a vár lebontása és a terv kivitelezéséhez szükséges kisajátítások. A rakpart és a híd költségeit az állam állta, és a város tulajdonába engedte. Következő és fontos lépésnek a feltöltést tekintették, a körtöltéskiépítéssel együtt, közel 12 km hosszan. E munkálatok kivitelezésére a norvég származású, ácsból lett budapesti vállalkozóval, Gregersen Guilbranddal kötöttek szerződést. Ezeket a munkálatoka a műszaki osztály részéről Kuklay Béla mémök irányította és ellenőrizte. A feltöltési munkálatok befejeztével a kijelölt utcákat, utakat és tereket végleges, szilárd burkolattal látták el. Ezeket a munkákat Juraskó Jakab mérnök irányította. A kétéves munka során 332 ezer négyzetméter terület kapott szilárd útburkolatot, miközben megkezdték a fásítást is. Ekkor kapott parkosítást a Széchenyi, a Mátyás, a Dugonics, a Korcsolyázó (ma Ady Endre) tér és a Stefánia sétány, ami azóta jócskán szűkült, éppen a centenáriumi partfal miatt. A nagyméretű kertészeti munkálatokat 1883-ban fejezték be, 303 ezer facsemete és számos cserje, díszfa kiültetésével, Fiala Antal és Süvegh Mihály szakmai, valamint Kuklay Béla mérnöki irányításával Ezután következett a csatornázás és a vízellátási hálózat létesítése, ami már akkor. Lechner Lajos véleménye szerint is sok kívánnivalót hagyott. E munkák irányítója Puhala Adolf mémök voit. Az újjáépítés következő nagy vállalkozását a közúti híd jelentette. A pályázatra 29 hídterv futott be, s ezek közül Feketeházy Jánosét fogadták el kivitelezésre, Eiffel „lobogói alatt". A már nem létező híd a Tisza medrét egy, az árteret három nyílással hidalta át. A híd hossza 401 méter, szélessége 11 méter volt. A Tisza nulla pontja felett 13,75 méteres szabad nyílást alakítottak ki. A hidat 1883. szeptember l-jén adták át a forgalomnak. Az építési munkálatokat a műszaki osztály részéről Feigelstock Gyula és Gruber Antal ellenőrizték. (A jelenlegi közúti - régi - híd 1948-ból való.) A vár lebontásával és a közúti híd felépítésével kerülhetett sor a rakpart kiépítésére, Wein Aurél tervei alapján, ami a kedvezőtlen talajmechanikai viszonyok miatt csak 1886-ra fejeződött be. Már építés közben, de később is - legutóbb 1960-ban - több partfalmegcsúszás jelentkezett. A rakpartot 5210 méter hosszan alakították ki, amelyet ha sokszor toldozni-foldozni is kellett, közel 100 évig jól állta a Tisza és a Maros szeszélyeit, és szépen szolgálta a partot és Szegedet, városias megjelenését, a korábbi kietlen, szakadozott, omladozott partrészek helyett. Eme alapmunkálatokra épülhetett azután az eklektikus város köz- és magánépületeivel: Városháza, Milkópalota, a Klein-palota (ma JATE Jogi Kar), a Jerney-ház, Balog János háza, Becsey Károly háza (mindhárom a Széchenyi téren), a Törvényszék, a Tisza Szálló, az 1. sz. Postahivatal épülete, de ebből az időből való a Csillagbörtön és több más jeles épület, köztük katonai, polgáriak, Újszegedre 1883-ra Vigadót emeltek, aminek ma már se híre, se hamva. Az Európa Szálló épülete (ma Démászszékház), a „kakasos" templom szintén kiemelést érdemel e korból. A rekonstrukciós építkezések legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott a Jiraszek és Krausz-cég volt, és legjelentősebb épületeik a színház, a financia és legalább még 20 kétemeletes magánház. A magánházak építési munkálatait a műszaki osztály részéről Müller Béla mémök látta el. Lechner Lajosék gondoltak paraszti környezetünkre is, és legalább 20 típusterv alapján épült újjá az Alsóváros, kiemelkedően szép oromfalaikkal. A nagyarányú építkezések során 1883 végéig 26 két-, 211 egyemeletes, 836 magasföldszintes, 1314 földszintes utcai, 246 földszintes udvari lakóházat, ezeken túl 514 műhelyt, istállót, gazdasági épületet és 80 színt építettek. Ez összességében 3227 épületet jelent. A város újjáépítését 1883 októberére jó megközelítéssel befejezettnek tekintették. A rekonstrukcióra több mint 33 millió forintot fordítottak, számosak eladósodva. Szeged újjáálmodóját, Lechner Lajost a szemtanú, Mikszáth Kálmán így jellemzett: „E fürge kedves alak örökké siet, mindig fárad, jár valamiben, s még, amikor saját mulatságára diskurálgat, akkor is Szeged érdekében informál: eleven kék szemeivel, villogó pápaszemén keresztül, már évek előtt olyannak látta Szegedet, aminő lett." Szeged egyik nagy szerelmese, Granasztói Pál építészmérnök és városesztéta így vallott városunkról: „Szegedhez fogható, ily egységes, formás város e korszakból Európában nincsen, s noha a maga, kora nemzetközi módján épült újjá, lényegében mégis sajátságos alföldi magyar város maradt... Belvárosa pedig egészében müemlékfélévé válik." Bátyai Jenő