Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-14 / 61. szám

HÉTFŐ, 1994. MÁRC. 14. ÜNNEP 5 Előremutató ünnepek Interjú Göncz Árpád köztársasági elnökkel Fotó: Enyedi Zoltán • Március idusán Szegeden mond ünnepi beszédet a köztársasági elnök. A holnapi,, Klauzál téri ünnepség elé ajánljuk olvasóinknak a Göncz Árpáddal készült beszélgetést. • Ismerve a szegedi közállapotokat és tudva a határközeli helyzetet: mit jelenthet számunkra és mit jelent személy szerint önnek a félelemmentes élet? - Egyszerű és hétköznapi megközelítésben mindanynyiunknak azt jelenti, hogy nyugodtan elmehetünk bárki mellett az utcán. Ha viszont az összetettebb összefüggéseket keressük, akkor gazdasági és társadalmi kérdésekre kell választ adni. Az például, hogy Szegeden a félelem uralkodik, természetes következménye annak, hogy ez a szép város teljesen nyitott: a menekültek és a gyökértelenek tömege itt horgonyzott le, idáig ér a szerbiai, vajdasági szegénység, itt is erősen hat a határ túlsó oldalán vibráló nemzetiségi feszültség, egyszóval kiszolgáltatott és védtelen a határ innenső oldala. A vasfüggöny lebontása után ez az üres terület új vadászmezőt jelentett a szervezett bűnözésnek. A nyomorúság és a korlátozatlan lehetőségek együttese hozta létre ezt a mai állapotot, és Szeged fókuszként gyűjtötte össze mindazt, ami miatt is félelemről beszélnek. Szeged olyan érdekszálakat köt össze, amilyenekről eddig nem is tudtunk. Nem meglepő hát, hogy a rendőrség lépéshátrányban követi az eseményeket. Mindazonáltal nagyon jó, hogy végre rendőrségi síkra terelődött ez. a jelenség, mivel a lefülelt banda csak része valaminek. Nem hiszem, hogy tévednék, ha feltételezem, hogy megbízásból öltek, érdekeket szolgáltak és az érdekek mögött emberek és bűnszervezetek állnak a határ mindkét oldalán. A kérdés megoldása, pontosabban minden szál kibontása nem csupán Szegednek fontos, hanem az ország egészének. Itt biztosan többről van szó, mint a gyilkosságokról, a rendőrségnek éppen ezért könyörtelenül végig kell menni a nyomokon, vezessenek bármeddig. Akár valamiféle eddig ismeretlen politikai alvilágig. • Mit kell értenünk ezen a fogalmon? - A szervezett bűnözés természetes igénye, hogy megvesztegetésekkel a döntéshozatal közelébe kerüljön, s így szerezzen előnyt magának. Á rendőrség éppen ezért komoly feladatok előtt áll. • Az ünnepre terelvén a szót: mit jelent önnek, elnök úr, a lelki és a fizikai " szabadság? - A két dolog összefügg. Lelki szabadságról ai kor beszélhetek, ha sem az anyagi körülményeim, sem a környezetem nem határozza meg parancsoló erővel, hogy milyen véleményt formáljak a világról. Tehát jogom van levonni olyan következtetést is, amilyenre a magam erejéből jutok el. Ebből az is következik, hogy senki sem mentes a tévedés lehetőségétől, s épp ezért mindenkinek biztosítani kell a tévedés jogát. Ha mindenkinek megadjuk a tévedés jogát, akkor esélyünk van a szabad vitára csakúgy, mint a szabad belső fejlődésre. Ez utóbbinak vannak spirituális és logikai elemei, amelyek az önkifejezéssel válnak publikussá. Nos, ha ez a folyamat szabadon érvényesülhet, akkor általános a szabadság, tehát általános a szólásszabadság is. Torzul viszont, ha országhatár vagy másfajta korlát határolja be a vélemény kifejtésének lehetőségét. A fizikai szabadságot nagyon nehéz elválasztani a lelki szabadságtól. A sajtó szabad működése egyszerre fizikai és lelki szabadság. • Mindez milyen viszonyban van a sajtószabadsággal? - A véleményalkotás szabadsága szoros kapcsolatban van a sajtó szabadságával. A modern megközelítéseket a francia felvilágosodásig vezethetjük vissza, majd következett az Egyesült Államok forradalma, amit különös módon nem szoktunk forradalomnak nevezni. Itt fogalmazódott meg a gyakorlatban a szabadság intézményrendszere, ami szorosan összefügg a republikanizmus gondolatával, a polgári ellenőrzéssel, a hatalmi ágak különválasztásával. Európaiak lévén nyilvánvaló, hogy a múltunk a királyságba nyúlik vissza. De semmi szégyellnivalónk nincs azon, hogy az Istentől eredeztetett királyságok után a népfelség elvének győzelmét fogadtuk el. • Közelgő nemzeti ünnepünk erre a fordulatra hívja fői a figyelmet. - Sőt, mindhárom nemzeti ünnepünk arról szól, hogy nemzetünk előre akart lépni. Szent István királyunk a nemzetségi társadalomból a korszerű keresztény államba vezérelte országát, március 15-én a feudális rendszerből nyílt egy út a polgári fejlődés felé, és 1956. október 23-án a magyarság a nemzeti önrendelkezés és társadalmi egyenlőség felé Indult el. • Hadd emeljek ki egyetlen, szimbolikus erejű momentumot ebből a folyamatból. Petőfitől tudjuk, hogy azon a szép márciusi napon a nép részeg örömmel kapkodta a 12 pont még nyomdameleg példányait. Van-e üzenete ennek a jelenetnek a kampányoló honpolgár számára? - A szabadságjogok közt kiemelt szerepe van a véleményalkotás és véleménynyilvánítás szabadságának és az alkotmány külön is kimondja: a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtószabadságot. Minthogy Magyarországon a nemzet tulajdonát képező rádió és televízió szerepe az elektronikus hírszolgálat terén kizárólagos, rendkívül fontos, hogy az ország lakosságát mindenről tárgyilagosan és sokoldalúan véleményeket és ellenvéleményeket ütköztetve - tájékoztassák. Kivált most, a választás előtt. Hogy a tények, a különböző nézetek ismeretében ki-ki maga tudja megalkotni politikai véleményét. A választás témája és tétje az ország állapota, nem a médiáé. Nem szeretném, ha a média állapota - ami természetesen szoros része az ország állapotának - mellékvágányra terelné a választási kampányt. De lévén, hogy ma a rádió és a televízió is kormányfelügyelet alatt működik, a kormány kötelessége, hogy gondoskodjék a sajtószabadság érvényesítéséről. Szeretném hinni, hogy ez megtörténik. • Ön, aki börtönben szenvedte meg azt, hogy volt szabadon kialakított véleménye, érez-e elégtételt most, a sajtószabadság ünnepén? - Érdekes a helyzetem, mert sem elégtételfélét nem érzek, sem a véleményemet nem fejezhetem ki szabadon, ebben ugyanis korlátoz a tisztem: én nem növelhetem a feszültséget ebben az országban. Nyilvánvaló, hogy sokkal határozottabban is szólhatnék, de hivatalomnál fogva fölülről kell szemlélnem, ami jelenvaló. • Végezetül a szegedi éveiről kérdezem. Úgy tudom, nagyon szeretett az egyetemen tanítani, s a várost is a szívébe zárta. Milyen érzésekkel jön a szerette városba? - Többször elmondtam már. hogy valószínűleg a világ legrosszabb tanára voltam, mert mindig ügyeltem arra, hogy a műfordítás szemináriumon mindenkinek igaza lehessen. Legalább egy kicsit. Talán éppen ezért élhettem át azt, ami egy tanárnak örök élmény marad: egyik diákom a szülés előtti napokban és a gyerek világra jötte után három héttel is ott ült az órámon. A többiek a koleszban ügyelték a kicsit. Egyébként akkor is hittem, ma is vallom, hogy egy közepes szemináriumnál többet ér egy randevú. Ez Szeged, ez a szép ebben a városban. Ezért jó Szegeden dolgozni és élni. Dlusztus Imre A sajtó olyan, mint a társadalom Lengyel András a közvélemény hiányáréi, a torzult nyilvánosságról • A téma: a sajtószabadság - ma; mit tart fontosnak erről elmondani a sajtótörténész? - Sajtószabadság van, amenynyiben ma bárki alapíthat lapot Magyarországon és abban bármilyen véleményt közzétehet, ami nem sérti az Alkotmányt. A nyilvánosság azonban korlátozott, manipulált. A klasszikus cenzúra úgy működött, hogy a cenzor azt mondta: ez meg ez a szöveg nem jelenhet meg. Az újságban másnap üres foltokat láttak az olvasók azokon a helyeken, ahonnan a cenzor a szövegeket kihúzta. Ez volt a cenzúrafolt, vagy cenzúratükör. S ez volt a tiszta beszéd, mert az olvasó számára teljesen nyilvánvalóvá tette: van cenzúra, működik; az újságíró olyasmit írt, amellyel összeütközésbe került a cenzúrával. Manapság nincs cenzűrafolt; de legalább olyan kemény beavatkozások vannak - ha nem kemenyebbek -, mint az első világháború környéki klasszikus magyar cenzúra működése idején. Sajnos az a helyzet, hogy ma elzárnak bizonyos információs csatornákat - és helyettesítik valami mással. Vagyis azt a látszatot keltik, hogy itt csorbítatlanul működik a nyilvánosság, lehetőség van artikulálni az érdekeket. Ezzel becsapják az embereket; természetesnek. normálisnak tüntetik fel azt, ami egyáltalán nem természetes. Ezt nevezzük manipulációnak. Csurka István például kijelenti, hogy most amikor nyilvánvalóan politikai okokból elbocsátottak újságírókat a rádióból - érkezett el a sajtószabadság. Vagyis azt mondja, ami történt, az nem valami rossz, hanem az ellenkezője: éz az eszményi, ez a megoldás. Ennél keményebb manipuláció nem kell. • Ha a nyomtatott sajtóban, az újságokban megjelenhetnek az eltérő vélemények, van-e akkora jelentősége a rádiós, tévés nyilvánosság korlátozásának, mint azt sokan mondják? - Éppen most olvasom Ormos Mária Hitler-könyvét; tudjuk, hogy Hitler milyen nagy előszeretettel támaszkodott a tömegpropagandára - a rádiót például nagyon rövid idő alatt „néprádióvá" alakította. amely folyamatosan propagandaszövegeket sugárzott. Ám amikor a háború alatt megismerte, hogy Sztálin ezt hogyan csinálja, azonnal rájött; a generalisszimusz módszere a követendő példa. Hiszen ő, Hitler, elkövette azt a baklövést, hogy a forgalomba került rádiókon lehetett sávokat váltani, más adókat keresgélni; Sztálin birodalmában viszont csak egyetlen adót lehetett fogni. Hitler rögtön rájött, ez a megoldás... De megoldás-e ez, valóban? Ormos azt írja, máig nem tudjuk meghatározni, mekkora tömegre volt hatással a hitleri tömeg/.avartalanul lenne jó ünnepelni; de most csak remélhetjük, hogy nem túl sokáig kell várni olyan sajtóünnepre, amikor csakis ezen az egy napon kerül szóba a magyar sajtóban a magyar sajtó. Antikor majd nem kényszerül arra. hogy folyton önmagával legyen elfoglalva. Hanem teheti a dolgát. Az alábbiakban részleteket közlünk abból az interjúból, amelyet Lengyel András irodalom- cs sajtótörténésszel készítettünk erről a témáról, s amelynek teljes szövegét a Délmagyarország sajtónapi különszámában olvashatják. propaganda és mekkorára nem. Mi is megtapasztalhattuk, milyen irdatlan mennyiségben adta ki a Szikra Sztálin, vagy Lenin műveit, a magyar lakosság túlnyomó többsége mégsem olvasta ezeket: Hitler könyvének hasonló volt a sorsa. • Csakhogy az olvasás más, mint a rádiózás, tévézés; ez utóbbiak nem kívánnak különösebb befogadói aktivitást, ennek következtében közléseik talán kevéssé hatnak. - Tény. hogy a háttér-rádiózás, vagy a háttér-televíziózás során is óhatalanul megmarad, beszivárog egy-egy szólam, egyegy frázis, valamely szövegelem és valamilyen módon hat. Az árnyaltság filológiai erény, de nem túl hatásos. Megpróbálhatom precízen, érvek és ellenérvek sorakoztatásával, kiegyensúlyozottan, az árnyalatokra figyelemmel előadni a mondanivalómat - sokkal kevésbé lesz hatásos, mintha néhány szlogent mondok, ha egyszerűsítek, vulgarizálok, valamilyen módon sokkolom a megcélzott befogadót. A nyilvánosságnak persze körei, bugyrai, rétegei vannak. Az a bizonyos tényfeltáró újságírás, amit sokan eszménynek vallanak, de nem művelnek Magyarországon, az azért nagyon hatásos tud lenni - egy meghatározott, szűk körben. - Vagyis hatásos lehet az egyoldalú, egyszerűsítő újságírás, a sokakat megcélzó, hatásvadász szála-' mokkái operáló rádiózás a tömegre? Az árnyalt közlés pedig jobbára csak az értelmiséget éri el? - Különféle elméletek és a tapasztalat szerint egy-egy társadalmi csoport adott esetben több lehet, mint önmaga; mert kisugárzása van. hatni tud más csoportokra. A véleményt, a benne kialakult képet képes továbbadni, átsugározni. Ezért tartom még talán a rádióban történteknél is veszedelmesebbnek például a Valóság szerkesztőinek a kiebrudalását. Mert a Valóság még az utóbbi, szürkülő korában is olyan folyóirata volt a magyar értelmiségnek, amely orientációs erővel bírt. Néhány ezren olvasták csupán, de olyanok, akik a saját köreiknél jóvai szélesebb körben véleményformálók. Ha megszűnnek az ilyen jellegű műhelyek, akkor meg lehet fojtani az egész szellemi életet, mert elvágják a közvéleményf orientáló értelmiség szellemi közlekedésének útjait. A mostanihoz hasonló rádiós „megoldással" legföljebb meg lehet nyerni egy választást; de nem lehet megnyerni az értelmiség mértékadó köreit. Mindazonáltal a tendencia egyértelmű: megszüntetni az orientáló képességű értelmiség szellemi műhelyeit. egyszermind a tömegbefolyásolást megcélzó rádiót és tévét is elfoglalni, kisajátítani. Ha a jelenlegi kormányzat adna magára, akkor egyértelműen e tendencia ellen foglalna állást... • ...- Mindenki szabad sajtót akart 1989-ben; ezek szerint ezt mindenki másképpen értette? - A szabadságot a legtöbben úgy képzelték el, hogy Lakatos Ernő ne szólhasson bele a sajtó dolgaiba. De a magyar társadalom szereplőinek fogalmuk nem volt arról, hogy a melletlük levő másik ember mit gondol valójában a legfontosabb értékekről. A magyar társadalom úgy ment beie a rendszerváltásba, hogy egyedei nem voltak teljesen tisztában azzal, hogy mit csinálnak, s főképp, hogy amit csinálnak, annak milyen következményei lesznek. Ez ma elég világosan látszik. Amikor kiderült, hogy X mást gondolt, mint Y, ezt a másságot ugyanúgy nem viselték el, mint Lakatos Ernő korlátozó gesztusait... •...- Mi a teendő? - Néhány dologban meg lehetne állapodni. Egy sajtótörvény kellene. Bibó István azt mondja, hogy kell egy hatékony közmegegyezés, egyetlen hatékony elem, amelyben egyet tudunk érteni; ennek az egyetértésnek a talaján jelennek meg a különböző, egymástól eltérő részletvélemények. A baj csak az, hogy úgy tűnik, a magyar társadalom jelenlegi állapotában ilyen közmegegyezést nem lehet létrehozni. Ezért van médiaháború. kultúrharc és még a magánkapcsolatok megromlása is ide vezethetp vissza; mert más-más kulturális beidegzettségek működnek és nincs meg az a közös minimum, amiben egyetérthetnénk. Nem marad más lehetőség, mint a jogi szabályozás és a konfliktusok sorozata; ezeken keresztül meg kell védeni a nyilvánosságot, illetve a lehetőséget, hogy lehessen nyilvánosság. Ha ezt feladjuk, akárminek is nevezzük, a valóságban az történik, hogy a demokrácia, mint olyan - megszűnik... Sulyok Erzsebet