Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-04 / 29. szám

A HELYZET 13 • Poda Jenő véleménye Honvédség kontra Lupis • Igaz-e, hogy jelentős összeget fektetett be a Hon­védelmi Minisztérium a Lupis Bróker Rt.-nél? - Igaz, de nem a Honvédel­mi Minisztérium, hanem a Honvédség Parancsnoksága (pár hete lett csak az új honvé­delmi törvény alapján össze­vonva). Az MH 1992 decem­berétől kezdve folyamatosan vásárolt államilag garantált kincstárjegyet így több megbí­zás keretében, amely eddig rendben folyt. De 1994. január végén több mint 800 millió fo­rint esetében a brókerház sem a kincstárjegyet, sem a pénzi nem tudta felmutatni. Ezért ke­rült sor a feljelentésre. A hon­védelmi költségvetés bevételt is előír a tárca számára, ezért „forgatják" a pénzt. • Igaz-e, hogy jutalmazás­ra kellett most a pénz? - Nem. A jutalmak összege TB-vel együtt több mint 2,4 milliárd forint, amit rendben kifizettek. A nyolcszázmillió nem lett volna elég erre. A tör­vény szerint egyébként a 13. havi bér kifizetésére októberig lett volna lehetőség, de régi szokás a januári kifizetés. • Igaz-e, hogy bizonyos fe­ladatokat, például a harcá­szatot, emiatt nem tudták végrehajtani? Pedagógusok értekeznek A Magyar Pedagógiai Tár­saság Csongrád Megyei-és Szeged Városi Tagozata febru­ár 7-én, 14.30-tól a Juhász A csütörtöki Délma­gyarország címoldalán már beszámoltunk a Magyar Honvédség és a Lupis Brókerház penge­váltásáról, amelynek 811 millió forintos tétje köz­érdeklődésre: tarthat számot. Az üggyel kap­csolatban interpellálni készülő fideszes képvise­lő, Wachsler Tamás nyílt kérdéseket intézett a Magyar Honvédség il­letékeseihez. Mi ugyan­ezeket a kérdéseket vál­toztatás néiküi tettük fel Póda Jenőnek, az MDF országgyűlési képviselő­jének, a parlament hon­védelmi bizottsága alel­nökének. - Nem, semmi ilyen nem történt, másképpen oldják meg az átcsoportosításokat. Az esetleges belső felelősséggel kapcsolatban vizsgálatot ren­delt el a (most már) felügyelő Für Lajos miniszter, illetve büntetőfeljelentést is tett a Lupis Brókerházzal kapcsolat­ban sikkasztás alapos gyanúja miatt. Kovács András Gyula Tanárképző Főiskola ta­nácstermében (Boldogasszony sugárút 6.) előadással egybe­kötött vezetőség- és küldött­választó értekezletet rendez. Az eseményen Dr. Mezei Gyu­la, a neveléstudományok kan­didátusa „A közalkalmazotti törvény és az iskolavezetés" címmel tart előadást. • Tavaly áprilisban a Record­Trade Kft. támogatásával Sze­geden jött létre a Vasúttörté­neti Alapítvány, amely a vasút­történet tárgyi eszközeinek, emlékeinek felkutatását, rend­szerezését és kiállítását tűzte ki legfőbb céljául. Támogatni kí­vánja továbbá a vasút iránt ér­deklődő, tehetséges pályakez­dő fiatalokat. Az alapítvány február 4-én és 5-én országos fórumot tart Szegeden, a Dr. Boros József utcában a MÁV Oktatási Fő­nökség épületében, amelyre olyan érdeklődőket hívtak meg, akiktói a további tevé­• Február 13-án autós amatőf* szlalomversenyt rendeznek Szegeden a nagybani virágpiac területén, az E5-ös út röszkei szakaszán a 177-es kilométer­nél. Az Autós Ördögök Talál­kozójának rendezője a Szegedi Roller AMSE, vezetője Farkas Gábor. Időbeosztás: 7-től 8.30­ig edzés, 8.30-tól 9.30-ig neve­zés, gépátvétel, illetve az első autó rajtja. Körülbelül 15 óra­kor lesz az eredményhirdetés és a díjkiosztó. Nevezési díj • Szlalom verseny a virágpiacon Autós ördögök találkozója 500 Ft (9.30-tól 9.50-ig van pótnevezés, 1000 Ft). A versenyen minden forgal­mi engedéllyel, érvényes mű­szaki vizsgával, valamint iga­zoltan befizetett kötelező biz­tosítással rendelkező gépkocsi indulhat. Géposztályok: széria csop.: 0-1100 ccm, 1100­1300, 1300-1600, 1600 felett. tatná a szegedi vasúti szolgá­lati helyek dokumentumait, vasúti jelzőlámpákat, gőzmoz­donyok alkatrészeit, vágányon guruló trazinákat, a régi vasúti jegypénztárak berendezését, eszközeit. H. Zs. Special csop: (széles felni, pá­lyagumi, ültetett autó, sper-di­fi. stb) 0-1300 ccm, 1300 felett. A versenyen részt vehet bár­ki, aki érvényes „B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik. Szükséges dokumentumok: ér­vényes vezetői engedély, a gépkocsi forgalmi engedélye és felelősségbiztosítás igazo­lólapja. Műszaki követelmé­nyek: biztonsági öv, fékpróba, illetve a jármű osztályba soro­lása. K. A. PÉNTEK, 1994. FEBR. 4. Fórumot rendez a Vasúttörténeti Alapítvány kenységükhöz pénzügyi és tár­gyi segítséget is remélnek. Az alapítvány induló vagyona 50 ezer forint volt, jelenleg több mint 300 ezer forintja van. A fórum idejére a meghívott ven­dégek számára egy ideiglenes kiállítást is szerveztek a már összegyűlt anyagokból. Távlati céljuk: 1996-ra, a magyar vasúti közlekedés meg­indulásának 150. évfordulójára szeretnének Szegeden egy spe­ciális, a helyi hagyományokat bemutató állandó vasúttörté­neti kiállítást szervezni, Kecs­keméten peuig az egyediüá'ló keskeny nyomközű kisvasút végállomásán egy nyitott vasúti járműskanzent létrehozni. Mint Nagy Józseftől, az ala­pítvány kuratóriumának egyik tagjától megtudtuk, a szegedi állandó vasúti kiállítás bemu­Na startol, gyöztttt •! ^ ; yi/i Építkezők, figyelem ! A Ramon Téglagyár kisméretű tömör falazótéglát ajánl tavalyi áron 9,70 Ft/db áfával, gépkocsira rakva. Házhoz szállítást vállalunk. A téglát telefonon is megrendelheti. Vásárhely, Tanya 1314. GYORSÍTOTT AUTÓVEZETÉS RÉSZLETRE! elméleti KEDVEZMÉNNYEL! Tanfolyamot indít február 8-án, 16 órakor. Jelentkezni: Quality Autós­iskola, Mars tér 20. Nyitva: 9-17-ig. T.: 325-083. AJANLATA Ha még 94-es naptárát nem vette meg, térjen be hozzánk! Fali naptárak, asztali naptárak, előjegyzési naptárak nagy választékával várjuk! Nagy árengedmények! Fali és asztali naptárak már 100 Ft-tól Az év még csak most kezdődik! Nagyáruház-passzázs Tel : 62/324-860. A Héttér Fény Kft. 6791. Szeged, Forrai u. 8. (cégjegyzékszám: 06 09 001846/05) 1 500 000 Ft értékű alaptőkéjének 50%-át kitevő — kizárt tag üzletrésze — nyilvános árverésre kerül. Az árverés időpontja: 1994. február 18-a, 15 óra. Az árverés helye: 6724 Szeged. Szilágyi u. 2. II. em. 207. Az üzletrésszel kapcsolatos bővebb információt Nagy András tagi képviselő ad a 06 62/325-627 sz. telefonon. Az árverésre jelentkezés a helyszínen történik a kikiáltási ár (1.000.000 Ft, azaz Egymillió forint) 10%-ának megfelelő bánatpénz befizetésével, amelyet a jelentkezők három napon belül - a vonatkozó szabályok betartásával - visszakapnak. Az üzletrészt megvásárló a teljes vételárat három napon belül köteles a kft. pénztárába készpénzben befizetni. m 0= SULYOK-JAPPORT ÜGYVÉDI IRODA - mint az Agro-Product Hungary Rt. „f. a." felszámolója ­1994. február 18-án, 9 órától nyilvánoson értékesíti a részvénytársaság tárgyi eszközeit és készleteit. (A tésztagyártáshoz és a baromfi-feldolgozáshoz szükséges eszközök stb.) Felhívjuk az elővásárlásra jogosult hitelezőket, hogy a nyilvános értékesítésen gyakorolják elővásárlási jogukat. Értékesítés helye: Szeged-Szőreg, Tanya 2. / Érdeklődni: dr. Bakos Péter felszámolóbiztosnál lehet munkanapokon: 10-12 óráig. Tel.: 62/311-507. "=fl 1f7 j] Szegedi 19 9 4 július i Vásár 1 -1 o . Gyorsul az iram. Ezért ön, bármilyen szinten is vesz részt változó gaz­daságunk futóversenyében, napról-napra többet kénytelen teljesíteni. Ne fusson a kifulladásig, inkább vegye igénybe Magyarország legnép­szerűbb vidéki kiállításának teljeskörű szolgáltatásait. Legyen Ön is a kiál­lítónk, álljon a startvonalhoz! Mert: mint minden igazi versenyen, itt sem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, s ha Ön starthoz áll, már győzött, esélyei megsokszorozódtak. A siker garanciája a vásár fővédnöke-, a 125 éves PICK SZEGED RT. Ha Ön is ott akar lenni a rajtnál, várjuk jelentkezését február 28-ig! 6724 Szeged, Mars tér M ép. tel.: 62/ 313-917, 312-761 fax: 62/ 312-788 SZEGEDI NEMZETKÖZI VÁSÁR alapítva: 1876 -Szege,

Next

/
Thumbnails
Contents