Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-01 / 26. szám

KEDD, 1994. FEBR. 1. VÁLASZTÁSI KAMPÁNY 5 A mozaikokból összeáll a kép „AKI KÖZSZEREPLÉST VÁLLAL, AZ EGYSZERSMIND ARRA IS SZERZŐDIK, HOGY NYÍLT KÁRTYÁKKAL JÁTSSZA AZ ÉLETÉT" - MONDJA EGY VOLT VÁLOGATOTT ASZTALITENISZEZŐ, AKI VÁLLALATI VEZÉRIGAZGATÓVÉ KÜZDÖTTE FÖL MAGÁT. TALÁN NEM IS ELSŐSORBAN A GAZDASÁGI VEZETŐKRE GONDOLT, HANEM A POLITIKUSOKRA. KÖZELEDNEK A VÁLASZTÁSOK, NAPONTA ÉRZÉKELJÜK, HOGY A KAMPÁNY MÁR MEG IS KEZDŐDÖTT. ILLŐ HÁT MEGKÉRDEZNI: KIK A MI POLITIKUSAINK. MOSTANTÓL AZ OLVASÓKAT MEGISMERTETJÜK NÉHÁNY KÖZÍRÓ VÉLEMÉNYÉVEL. S MIKÖZBEN AZ OLYKOR EGYMÁSSAL IS FELESELŐ SZERZŐK JELLEMZIK A MAGYAR PÁRTVEZÉREKET, REMÉLJÜK, A MOZAIKOKBÓL KIKEREKEDIK A KÉP. • Ezúttal szakítok a portrésorozat hagyományaival, jellemzés helyett egy régi történetet mesélek el. Hátha ez is jellemző. A nyolcvanas évek közepén Csurka István hétvégi tárcarovatot mondhatott magáénak a Magyar Nemzet hasábjain. A szerkesztőségbeliek szerint busásan fizetett rovatot, amelynek haszonélvezetét „csak" az zavarta, hogy az éber főszerkesztő néha kihagyott egy-egy „túl kemény" frást. Emlékezhetünk rá, ezek voltak a híres Nehézfiú-tárcák. Eközben, Faragó Vilmos nevű kollégámmal együtt, gyanútlanul szerkesztettük az irodalmi hetilapot. Aztán egy Nehézfiú napon Vili átjött hozzám, a szomszéd szobába, s elmondta, hogy járt nála a testes tárcaíró, felajánlotta közlésre a Magyar Nemzet elutasította cikket. Nézzem meg, elvégre közösen vállaljuk a kockázatot. Hozzátette még. hogy megértené, ha nemet mondanék, elvégre kiskorú gyermekeket kell eltartanom, mi több: „a Pista is megértené". Elolvastam a kéziratot, kemény és kitűnő írás volt. nem esett nehezemre vállalni. Végül is arra szerződtünk, hogy tehetséges szerzőket jelentessünk meg, tekintet Csurkáról mondják Túlsúlyos szűz Csurka, a magyar politikai kupleráj renovált szüze. Popper Péter pszichiáter Szállj, szállj... Csurka István, a testes viharmadár. Tompa Imre hírlapíró, a Kurír munkatársa 28,8 millió A század talán legjelentősebb előlegfelvevője. Trunkó Barnabás humorista Szükség törvényt bont Csurka a jobboldal egyetlen tehetséges embere. Egri György szociáldemokrata újságíró, volt kanadai magyar emigráns Böhönye, a kalózok szeretője Az ember úgy van kitalálva, hogy nem keresi a meggyőződésére rácáfoló tényeket. Nagyot nevet, amikor olvassa, hogy a monori találkozón a család szentségéről értekezett az idevágó erényeket eddigelé nem csillogtató író. Beszélik azt is, hogy ezen a gyűlésen ezt mondta, azon meg azt - ááá, a nyilvánosság öngerjesztése elragadhatja a gyakorlatlant. Amikor seprőkkel hadonászó demonstrációt szervez a média megtisztítására, még akkor is abban bizakodik a barátságában megátalkodott, hogy majd elüti ezt az idétlenséget egy gesztussal: „Marháskodtam, vissza az egész." Csak amikor a nyári szél az ember arcába fújja a lapot, s benne az író elmélkedését a nagyváradi Szent László-ünnepségről, akkor áll meg az ütő. Egyik rossz mondat a másik hátán. Képzavar. Cikomya. Ez nem eszmezűr. nem frázis, nem pillanatnyi hergelődés. Itten egy dilettáns próbál nemzeti allegóriává föltomázni egy kis öregasszonyt. Az alapeszme Csurka István publicista találatára hajaz, de a kivitel... Nem kell visszakeresni, dőlnek a Csurka nevű politikustól eredő űjabb és újabb nyomdai termékek. Aki - mint e sorok írója is - a kortárs magyar irodalom egyik legjobb novellistáját, drámaíróját becsülte benne, szegett kedvvel már csak a magyarázatot keresi: mi történt? Hová lett? Mindig is ilyen volt? Csak álcázásból írt olyan tehetséges darabokat, mint a Bálanya, a Deficit, a Döglött aknák, a Nász és pofon, Az uszálykormányos, a Vorosilov út? Benedek Marcell dramaturgia-szemináriumán azt tanultuk, hogy a drámai hős nem fejlődik, hanem kibontakozik. Semmi olyat nem tehet, amire utaló jelek korábban nem voltak benne fölfedezhetők. Csurka nevezetes alkotóházi botrányai ennek a mai viseletének lehettek az előjelei? Aztán nem is történt más, mint szabadságba érkezve kiengedte a féket? Az a szenvelgő cinizmus, amivel közhírré tette besúgói működését, ennél többről tanúskodik. Nem annyiról van csak szó, hogy „kijött belőle, amit eddig eltitkolt". Már tevőleges közreműködőként is arra készült, hogy ha majd lehet, megfizet a saját buzgalmáért. Mint a Koldusopera konyhalánya énekli: megjönnek a gályák, s tőle, a legragacsosabb kis cselédtől megkérdik, kit büntessenek, mire ő demokratikusan annyit felel, hogy MINDET. A Bálanya életrajzi ihletésű figurája, az értelmiségi kártyások között megtűrt Böhönye most megjártatja eddig lesunyt tekintetét a kompánián, s ugyanúgy felel, mint a kalózok szeretője. Berkes Erzsébet nélkül arra, hogy politikailag hová tartoznak. (A mai vádaskodók figyelmébe: a tehetségnek az a természete, hogy átsüt az ideológiai elkötelezettségen. Nehogy véletlenül félreértés legyen, ez a megjegyzés vonatkozik Csurka István egyikmásik mai írására is.) A tárcából természetesen botrány lett. Nemcsak azért, mert megjelent, hanem azért is, mert az elutasító főszerkesztő úgy vélte, hogy kijátszottuk az ő éberségét. Jelentette hát az ügyet. Fegyelmit kaptunk, sőt péntektől hétfőig fel is voltunk függesztve. Aztán a hét elején kiderült, hogy nem is olyan könnyű új lapcsinálókat szerezni... Mindezt csak azért írom le, mert a régi történetnek folytatása következett a rendszerváltás idején. Faragó Vilmos betöltötte a hatvanadik születésnapját, közöltek róla néhány köszöntőt. Az egyiket éppen Csurka István a Hitel című lapban. Tessék elolvasni, ennél pocskondiázóbb írást nagyítóval sem lehetne találni az amúgy nem szenteltvízzel fröcskölő sajtóban. Az erkölcsi következtetést az olvasóra bízom. Zöldi László Másfél éve megfogadtam, hogy többé nem írom le a nevét, ezt a fogadalmat eleddig sikerült megtartanom. Nevezzük most is ő-nek. Jókai- vagy inkább Mikszáth-figurának indult. Kedélyes, nagy, böhönye ember, lomha mozgású, de gyors agyú, akinek gátlástalan, öblös nevetése hozzátartozott majd' minden írói összeröffenéshez. Legitimációja vitathatatlan, hisz nem kinevezett, hanem valódi író, s nem úgy lett a múlt hőse, mint a legtöbb maiak, hogy visszamenőleg produkálták a hőstettet és egymást igazolták vele. Igaz, mindig suttogtak róla történeteket, de ez belefért a kedélyes böhönye imázsába. Még Aczél György is elnézőbb volt vele. Állítólag azt üzente, mikor egy szigligeti zsidózásából ügy lett, s a barátai azzal védték, hogy nem olyan ő, csak tetszik tudni, ha részeg, elveszíti természetes humanista baloldali szimpátiáit, nos, Aczél azt üzente: Mondják meg neki, hogy rúgjon már be egyszer jobbra is! A fene gondolta, hogy közben inkább munkaviszonyban van Aczélékkal, mint az Aczélboyok. Rejtélye azonban nem itt van, noha számos aláírása közül ez az egy, ami megmagyarázhatatlan. Rejtélye a politikai pályafutása. Nálunk az írók sorsa mindig is a politika volt. Ahogy Illyés Gyula mondta, az író nálunk a vízügyekért is felelős. Átmenet, átjárhatóság azonban szinte sosem volt a két szakma, a politikusi és az írói között. Petőfi, ugye, megcsinálta a forradalmat. Kossuth pedig megvalósította. Ráadásul ki nem állhatták egymást. Ady ezerszer elátkozta az úri Magyarországot, mégis Tisza István meg Kun Béla tette tönkre. Ő a változások egyik írói előidézője volt. Ha 1990-ben nem tesz mást, mint elégedetten hátradől és azt mondja: ezt akartam, ma szobra van - ha másutt nem, az emberi lelkekben. Ha nem mond semmit, csak írja tovább a regényeit, darabjait, ma megint - még mindig - nagy író. O azonban megcáfolván az illyési vízügyi idézetet, átment a politikába. Amihez csak két kérdés. Az egyik: valakit, aki sikeres, körülrajongott, közszeretetnek örvendő író volt, a pénzen és a hatalmon kívül mi vonz a közutálat felé? S a másik: ő, aki Molnár Ferenc és Karinthy óta a leghatalmasabb humorérzékkel megáldott magyar író volt. amikor egyszer a tükörbe néz (vagy megnézi magát a televízióban), hogyan nem röhög fel öblös nevetésével, mint régen.1 Csurka István író. Bp., 1934. márc. 27. Sz.: Csurka Péter, Bodnár Erzsébet. Nős, 1969, Borsányi Klára. Gy.: Endre, 1958 (első házasság), Eszter, 1969, Dóra, 1973. T.: Színház- és Filmműv. Főisk., dramaturgia, 1952-57. É.: 1956 a fó'isk. nemzetőrség vez., fél évre internálják. 1954 jelent meg első írása, 1956 első k.-e. írásaiból él, fő tevékenysége: dráma, novella, 20 könyv és 20 dráma. 1973-86 a Magyar Nemzet tárcaírója, 1988- a Hitel szerk. biz., 1981- a Magy. írók Szöv. eln.ségének tagja. 1987 az MDF egyik kezdeményezője, 1988-93 orsz. eln.ségének, 1991. jan.-jún. ügyvez. eln.ségének tagja, 1991-92 aleln., 1993 kizárták, 1993- a Magy. Igazság Párt ideiglenes vez.ségének tagja. 1993- a Magy. yt Körök eln. 1989-90 a Magyar Fórum főszerk., 1991- a szerk. biz eln. és a Magy. Fórum Kft. ügyvez. ig. 1990- országgy. képv. (Békés m., 1990-93 MDF, 1993- Magy. Igazság), 1990-92 a kult., oktatási, tud., sport-, tv- és sajtóbiz., 1992-93 a kult., tud., felsőoktatási, tv-, rádió- és sa jtóbiz. tagja, 1991-93 az MDF-frakció eln.ségének tagja. 1993- a Magy. Igazság nemzetpol. csop. ügyvivője. József Attila-díj (1969, 1980). F. m.: Tűzugratás (elb.-ek, 1956), Hamis tanú (reg., 1959), Százötös mellék (elb.ek, 1964), Moór és Paál (reg., 1965), A ló is ember (1968), Nász és pofon (elb.-ek, 1969), Ki lesz a bálanya? (színművek, 1970), Hét tonna dollár (1971), Kint az életben (elb.-ek, 1972), Egy fogadó lelkivilága (elb.-ek, 1976), Amerikai cigaretta (1978), Házmestersirató (színművek, 1980), Kettes kolbász (tárcák, 1980), Utasok (elb.-ek, 1981), Létezéstechnika (válogatott elb.-ek, 1983), Színleirás (1984), Dagonyázás (reg., 1985), Az elfogadhatatlan realitás (esszék, 1986), Középeurópa hó alatt (esszék, 1988), Vasárnapi menű (1989), Vizsgák és fegyelmik (színművek és hangjátékok, 1990), Új magyar önépítés (esszék, 1991), Vasárnapi jegyzetek (1991) (A Ki kicsoda 1994 alapján) Csurka mondja Munkamegosztás A kormány fegyelmez, az ügyészség kegyelmez. Szántó Péter 90-ben elmaradt a számonkérés Nem jó az a rendszer, amelyik rosszul kezdődik. Folt hátán folt A mai politikai rendszer a társadalmi közöny hátán él. Kihelyezett ülést tart a Magyar Igazság és Élet Pártja Én tudom, hogy miért voltak a rendőr-követőim a Mátrában. Vidróczkit keresték. Magyar Út Egy mozgalom szerveződik most, amely készen áll arra, hogy egy hálót feszítsen azok alá, akiket a pártból ez a válság kiszűr. Riogatás A mumusnak nincs szüksége anyakönyvi kivonatra. A mumusnak csak küldetése van. • Csurka István vitathatatlanul jelenség. Mint magánember, mint író. És az is, amit a hazai politikai életben képvisel. Megérteni leginkább némi politika- és eszmetörténeti háttérrel lehet. Szóval: az emberiség jókora hányada általában nem volt megelégedve azzal, ahogyan mindenkori világuk működött. Az elégedetlenségre többféle lehetséges válasz adódott. A messiásoké és vallásalapítóké (Jézus, Mohamed, Buddha...) vagy például a felkeléseket irányító népvezéreké (Spartacus, Geyer Flórián. Dózsa...). Az egyik féle válasz túlságosan elvont és ideologikus volt, minimális hatással az aktuális mindennapokra, a másikat pedig e szellemi háttér nélkül a gyors bukásra ítélt radikalizmus jellemezte. A harmadik - és mellesleg Recept és jelenség világunkat sok szempontból meghatározó - magatartás- és gyakorlati minta a filozófusoké, illetve a politikai eszmerendszerekben hatalomra aspiráló filozófiáké. A Platóntól Thomas Moruson át a francia felvilágosodásig majd a Marxig-Leninig tartó hoszszú sorban rendre születtek utópiák, amelyek az ideális és igazságos társadalom működési keretföltételeit próbálták leírni. Nem is volt velük semmi baj az utóbbi két évszázadig, mígnem a nagy francia forradalom idején nem próbálták meg az ideológiává „nemesedett" utópiát a gyakorlatba is átültetni. A kísérlet csődöt mondott, csakúgy, mint a hitleri vagy a lenini-sztálini próbálkozás esetében. Mert mindig kiderült, hogy a társadalom nagyon is bonyolult működő szövetébe szükségképpen egyszerűsítő ideológiák jegyében belenyúlni működésképtelenséghez, katasztrófákhoz vezet, egyes érdekeket a politikában elnyomni, egyes csoportokat a társadalomból kiszorítani pedig csak diktatúrákban lehet. - Csurka megmondja az igazat - vélik sokan. Valóban: igazságokat is kimond. Olyan igazságokat a mindennapok működési zavaraiból, melyek sokszor létező, kollektív igazságérzetre apellálnak, néha pedig egyes csoportok gyűlölségeinek-indulatainak más csoportok ellenében történő kijátszásának ősi, bűnbakfelmutató rítusát alkalmazzák, valamiféle törzsi igazságérzet-rituálé jegyében. Mindezek lényegében a korábban idézett politika- és eszmetörténeti világ tartozékai. Csurka végülis nem hagyja el a klasszikus, ám az eredeti szándéktól függetlenül is az ideokratikus diktatúrák irányába vezető, bejárt szellemi utat. Ezért (is) lehet veszélyes az általa fölírt recept. Mert a mi régiónk még nem ment át azon a tanulási folyamaton, mint a Nyugat. És növeli felelősségét az is, hogy nálunk sokkalta nagyobbak a társadalmi, szociális, politikai és gazdasági feszültségek, melyek mindig is jó táptalajai voltak a fentebb leírt metódusoknak. Szávay István