Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-03 / 28. szám

6 Hirdetés DÉLMAQYARORSZÁG Csütörtök, 1994. Febr. 3. Süli András másik képe. (Fotó: Enyedi Zoltán) Algyő, hol vagy? Még mindig: A festő • Kerek huszonöt évvel később biztatnak egy fiatal néprajzost, csinálna filmet a magyar parasztfestőkről. A szegedi professzor a mi festőnket ajánlja. Összehord egy csomó képet, nyomozni kezd. Rátalál. Találkozik vele, és beszél, beszél, öt napon keresztül győzködik. Nem a festővel kell hadakoznia, hanem a Művésznővel. Mi köti ide? Ha költő lenne, már megírta volna ő is a Húsz év múlvát, az Anna-ciklusát, ha tanult föstő lenne, álomba vont képeket föstene. de a paras/.tfestő ilyen komplikált érzéseket nem tud keretbe foglalni. A Művésznőnek keresete nincsen. A képeire a finomabb emberek azt mondják, most már nem divatosak, a kendergyári munkásasszony meg nagy szemtelenséggel azt, hogy szemenszedett giccs. A szomszédasszony úgy véli, az a macska, ott a képen, inkább az oroszlánt formázza. Régóta nem vesz már tőle képet senki. Egyik szobáját albérletbe adja, a másikat, állandó félhomályban, maga lakja, a régvolt idők festője pedig a kamra kövén rossz kábátokon hál. Kétszer volt már tüdőgyulladása. Azt csak a szomszédok tudják, hogy a csontra száradt öreg szenet hord. Másnak. Az egyezséget a Művésznő köti, a pénzt is ő kapja. Egy darab kenyérrel megy dolgozni reggel. A villamosmegállónál szed hozzá egy zsebre való csikket. Néha kuporgat magának egy kis külön kosztra valót, bezárkózik a fáskamrába, és lopva ünnepel. A rokonok - tiszta lelkű emberek - azt várják, öregségére majdcsak előveszi valami baj. Úgyis szeretetházba adja az a nő, nem tartja magánál. Legalább akkor hazavihetik, hogy valami örömet is lásson. A film kedvéért visszamegy a faluba. Busszal. De a buszról a vonatot is látni. Gyerek tud csak így fölkiáltani: Ott a vonat! Ott megy a vonat! Kinevetik érte a buszban. Nem tudják, hogy negyedszázada nem ült vonaton. Senki nem tudhatta, hányszor nézte meg magának nyáron az állomást, és november ködében olyan szépen megfestette gondolatból, mintha onnan nézné a kis hídról az egészet. Legeltette a libákat egy kislány, a kecskéit egy asszony és a disznait egy ember. Azért a tél is bekéredzkedett a képbe, mert olyan sokasággal termettek ott a varjúk, mint zimankós hidegben. Az állomásra is rászállt egy, éppen a két kémény közé. Hárman keresik másnap. A Művésznő nyit ajtót. Beáll a két ajtófélfa közé, támasznak vetett lábakkal, hogy be ne mehessen senki. - Sajnos, tárgytalan az ügy. • Hogyhogy tárgytalan'.' - Úgy, hogy itt maguk nem filmezhetnek. Meggondolta az öreg, és kész. Azt mondja, nem neki való már, hogy mutogassa magát. A képeiért nem kapott semmit, miért háborgatják megint? • Hol van most? - Semmi köze hozzá! Ha valaki el tudja képzelni ehhez azt a pokoli lármát, ami a szomszédokat fél perc alatt kicsalta, de hamar vissza is kergette, annak biztosan fölmondja a fantáziája a szolgálatot, ha a Művésznő húgáról esik szó. Mert előkerül ő is, s ömlik belőle az áradat fél órán keresztül. Végkövetkeztetés: meggondolta magát, maguk pedig ne zaklassák a szegény embert. • Ezt tőle szeretnénk hallani! - Abból nem esznek! Ha csak szóval folyik a párbaj, még nincs baj. Hátha elődugja a fejét valahonnan a festő. A három közül az egyik odatámaszkodik az ajtófélfához, közel a Művésznőhöz. - Tegyünk le róla! Ha meggondolta, hát meggondolta. De hallottunk róla, nem akárhová vetette a sors. Mert, ugye, vénségére kerülhetett volna a juhszélre is, vaiaini csőszkunyhóba, de lám. a kimondhatatlan szerencse művészetet pártoló, sőt művészetet élő emberek közé vezérelte. Nemcsak városi födél van a feje fölött, hanem napról napra találkozása van az alkotó művészettel is. A haragos arc rózsaszínűvé halványul. Ez már kellemesebb beszéd. • Mit festett utoljára, Hölgyem? Lehetne látni? A Művésznő nem zárkózik el előle, de most, per pillanat, nem alkalmas az időpont. Máskor inkább! - írni kellene erről a környezetről! A mindig örök művészet lényege bukkanna elő valahonnan... Bársonyos pír az arcon. Csak a húg szeme szikrázik még. Ő be se fejezte a csatát, és a nővére máris kötögeti a békét? Belekiált, hogy miféle emberek maguk? Értsék meg, szó se lehet róla! Hívok egy rendőrt, majd az leigazoltatja magukat! - De lehet róla szó, csak az időpont nem alkalmas. - Ha itt most nem alkalmas, tisztelettel meghívjuk egy csöndes beszélgetésre a cukrászdába. Hálás tekintet az arcon. És a békésre fordult beszélgetés közben ázottan, sárosan megérkezik a festő. Most látom először. Ő festette volna azokat a képeket, amelyeknek mindegyikéről meg lehetne írni a naiv festők katekizmusát? A képek szerzője párját ritkító egyéniség, aki itt áll, riadt szemű, akarat nélküli maradék belőle. Mire megszólalna, megint kitör a vulkán. Ketten mondják helyette az igét: - Meggondolta, szó se lehet róla! Nem mondom tovább. Délre bejutottunk. Pergett a gép, nyílt az ajtó, bealázatoskodott rajta a festő, úgy, ahogy talán mindig szokta, ha nagy ritkán bejöhet ebbe a szobába. Macskákat szokott ide hozni - mert mi, a Művésznővel, kérem szépen, igen szeretjük a cicákat. Tessék csak nézni, a falon is mennyi van belőlük. Leült az ajtó mellé odakészített székre, és hagyta, hogy filmre vegyék beszédes némaságát, elnehezült kezét, és nézte, hogyan veszik mellé a környezetet, a Művésznő képeit. A magnetofonra ennyit mondott: - Itt élek huszonöt éve. Azóta nem festettem semmit. Nem érez tragédiát a szavai mögött. Ha valaki fakereplőt meg kis talicskát vett a vásárban a fiának, láthatta ott azt a melegben is esőkabátos kis embert. Ő festett csodálatos világot, tengernyi derűvel akkor, amikor még igaz volt a mese. (Folytatjuk.) Horváth Dezső GÉPKoa> p.f i* » Miklós folyamaiban volt • Megint karamboloztam. Most is úgy, hogy viszonylag messze voltam a helyszíntől. Szegezdi (talán) János Kecskeméten hátulról belerobogott parkoló kocsimba, majd udvariatlanul elhagyta a helyszínt. De vannak még jó emberek, fölírták a rendszámát, és Szegezdi (talán) Jánost egy óra múlva fülön csípték a rendőrök. Ezzel kezdődött az ügyintézés. Mindeddig megtartóztattam magam attól, hogy bármilyen „privát ügyem" megírjam az ojságban. Most végre hagyom magam meggyőzni Günter Wallraff német kollégámtól, aki a hetvenes évek eleje óta úgy dolgozik, hogy álcázza magát. Sose újságíróként jelenik meg a színen, hanem hol arabnak, hol koldusnak, hol munkakeresőnek adja ki magát, és amit így élesben tapasztal, azt írja meg. Én magamnak adtam ki magamat, és így gyűjtöttem a tapasztalatokat, amelyek nyilván se nem jobbak, se nem rosszabbak a másokéinál, de lényegesen különböznek attól, mintha riporterként jelennék meg a Biztosító szegedi kirendeltségében, a Szent István téren, udvariasan érdeklődve, uraim, mi a helyzet. Magamnak adva ki magamat, a „karambol" másnapján, december 16-án kívántam hangos jó reggelt a Biztosító két kedves hölgyének a szegedi Szent István téren, és ettől a perctől kísértem figyelemmel azt, amit mentalitásnak hívnak, és a legnehezebben változik. Az érezhető módosuláshoz két-három emberöltő is kell. Innen startolva, ahol most vagyunk, körülbelül hatvan-nyolcvan év, mire úgy intézhetünk ügyet, ahogyan mondjuk egy holland hivatalban - ma. Hamar kiderült a pultnál, hogy ügyem nem Szegeden, hanem - mivel pesti lakos vagyok - a fővárosban tartozik ahhoz a Biztosítóhoz, amelyről első látásra azt hinné az ember, hogy országos cég. Aztán kiderült, hogy tényleg az. - Nálunk csak a bejelentést lehet megtenni, és aztán majd Pesten kell mindent elintézni valahogy (gy a hölgy. • l)e én Szegeden akarom megcsináltatni az autót. Lukács Krisztián karikatúrája - A központban nem örülnek neki. • Akkor ilyen rossz időben, csúszós úton fessenek szívesek kimenni hátsó index nélkül helyettem az ötös útra - (gy én. - Akkor miért folytatta az útját a baleset után? Haza kellett volna menni - tanít a hölgy. • Félúton történt, itt volt dolgom, logikus, hogy ide jöttem, hiszen a kockázat azonos. - Épp 'az lett volna logikus, ha visszafordul. • Miért? Volt már kényszerhelyzetben asszonyom? Ez itt is Biztosító, Pesten is Biztosító. Itt elintézzük az összes papírmunkát, kárbecslést, megcsináltatom azt a nyomorult autót, és Pesten majd kifizetik. Mi a probléma? Itt figyelemre méltó közlés következett: - Ezt a pesti központban tessék megkérdezni. • Ne haragudjon, asszonyom, én dolgozom a Biztosítónál vagy ön? Ez az önök munkahelyi és szervezeti problémája, mondják el önök a pesti központjuknak. Miért én fejlesszem a vállalatukat? Bonuszt kapok érte? De tudja mit, ha ad egy panaszkönyvet, beleírom ezt az egészet, és biztos eljut a pesti központba is. Jó? És az a zseniális, hogy mire idáig dühödtünk, addigra minden elkészült. Jött a kárbecslő is, és kifogástalanul elvégezte, ami rá tartozott. Mi szükség volt a közjátékra? Hogy tudjam azért, hol lakik a jó isten? Teltek-múltak a hetek, és egy szürke, januári reggelen megjelenek a pénzemért Budán, a Hamzsabégi út 60.-ban. Alighanem ez lehet a pesti központ. Egyszerű, de tanulságos út vezetett idáig. Amikor az összes számlám együtt volt, bekúsztam velük ugyanide. Puhított szocreál stílusú épület, srévizavé a Fürst autóbusz garázzsal, aminek biztosan más már a neve. Szétnézek. Zárva feliratú állvány támasztja ki a pesti központ ajtaját, jelezve, hogy nyitva van. Belépve, egyből azon kezdek töprengeni, vajh, mire költik itt a kötelezőkből behajtott sok-sok forintot? Van valami bensőséges stichje a hivatalnak, amitől azonnal Tirana külsőn érzi magát a kuncsaft, és lélekben felkészül rá, hogy ítt*tölti hátralévő életét. De nem! Én ugyanis Gajdosnéhez tartoztam, aki csak másnapra ígérte bentlétét, így egy újabb kedves hölgy minden papíromat berakta egy nagy borítékba, azzal, hogy másnap hívjam Gajdosnét. Hívom a közvetlen számát. De sok a dolga, s azt mondja a telefonban, hogy egy pillanat türelmet!... Ilyenkor nem kell bedühödni,'hanem az ötödik percben leteszi az ember a telefont, és újra hívja Gajdosnét, de már a központi számon kéri a mellékét! Gajdosné fölveszi a melléket is, és hallom, ahogy megnyugodva nyugtázza a másik készülék süketségét: „Ez már letette!" A duplanyomulásos módszernek köszönhetően elmondhatom neki, hogy nála az ügyem. Ő azt mondja, hívjam holnap, s akkor majd kiderül, mikor mehetek. Hívom a következő napon is, a központi számon. - Nagyon sokan vannak mondja a telefonos. - Nem tudna-e inkább bejönni, ahelyett, hogy telefonál? • Én épp azt szeretném megtudni, mikor menjek be - felelem találékonyan, mint akit egyáltalán nem lepett meg a kérés. - És ha nem kell bemennem, akkor nem is mennék be, csak azért, hogy személyesen tudjam meg, hogy nem kellett volna bemennem - kapcsolják Gajdosnét. ő előzékenyen invitál, hogy minden rendben, másnap mehetek a pénzemért. Megyek is! Az üvegablakokra mindenütt jobb, rosszabb kézírással írt fecnik, lapok celluxozva. Föl se szabadna, hogy tűnjön, hisz én is itt születtem. De Gajdosné is. Úgyhogy nincs sehol. - És nincs kész semmi! sikít egy következő kedves hölgy, amint megtalálja a borítékom. • Nekem Gajdosné megígérte. Ebben a hivatalban is áldozatkész mindenki. A kedves hölgy áldozatkészen odaadja papírjaimat a kárszámító kárszakértőnek, aki a számlákat ellenőrzi. Én pedig áldozatkészen puhára várakozom magam. Mire kész a kárszámítás, már nincs erőm megkérdezni, hogy miért kaszálnak le háromeiírnégyszáz forinttal. Mi volt túlszámlázva? Sose fogom megtudni! A kiadott papíron nincs is rubrika erre. így ment, és tulajdonképpen ez még jól ment. Hisz sehol, semmilyen komoly probléma elő nem adódott. Csak mégis. Az egész volt borzasztó egy kicsit. Zelei Miklós • Társastánc Szegedi sikerek A szegedi társastáncosok, a Papíron SC, a Probitas TK és a Pro-Art Szvit TE versenyzői a minap Budapesten, Szentesen és Csongrádon bizonyították rátermettségüket. A papironosok - oktatójuk Zsilák Zsuzsanna - a fővárosban a Tendance klub által rendezett eseményen vettek részt, amin nagyszerűen helytálltak. Az Eiler Mihály és Takács Alexandra páros (D osztály, felnőtt korcsoport) standardban és latin-amerikai táncokban is az első helyen végzett. A Varga Szilárd, Németh Ágnes kettős (E osztály felnőtt krcs.) standardban második, latinban harmadik volt. A Probitas táncosai (tánctanáruk dr.Taródiné Tóth Erzsébet) Csongrádon jeleskedtek. Első helyen végzett a Csányi Gábor, Ábrahám Dóra (E oszt. jun. I., latin), a Tímár László, Szalai Nóra (D oszt., jun. I. standard) páros. Má- „ sodik lett a Bozóki Csaba, Szögi Szilvia (C oszt., jun. I„ standard) kettős, míg a Rivlin Misa. Rúzsa Judit (E oszt., jun. L, lat.), a Lukács Tamás, Franczia Eszter (E oszt., jun. I., standard) és a Kothencz Dániel, Mészáros Bernadett (D oszt., jun. I. lat.) duó a harmadik helyet szerezte meg. A Pro-Art fiataljai közül oktatójuk Szabó Tibor - Varga Zoltán, Kisteleki Marina (E jun. 1., standard) és Tóth Attila, Törökgyörgy Melinda (D jun. II., standard) Csongrádon, míg Papp Péter, Malatinszky Erika (E oszt., juin. II., standard) és Tóth Attila, Törökgyörgy Melinda Szentesen végzett az első helyen.