Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-21 / 43. szám
4 Ili" SPORTJA 1994. február 21. Egy osztrák, akiárt a magyarok is szorítanak Jansen - aki nem adja fel... Miután a téli sportokban a magyaroknak nincsen éremesélyük, Hunyady Emese pedig máig sem tagadja, sőt, vallja, hogy magyarok a gyökerei, a többieknél nagyobb figyelemmel kíséri a hazai közvélemény az évek óta osztrák színekben szereplő sportolónő eredményeit. A 27 éves világ- és Európa-bajnoknőnek talán Eillehammerben adódik az utolsó lehetősége arra, hogy olimpiai bajnoki cimmel teljesítse ki pályafutását. A 3000 méteres táv ötkarikás bronz- (1992 Albertville) és ezüstérmese (1994, Lillehanimer) a következőket válaszolta kérdésekre a hétfői szereplés előtt. - Szive mélyén örül, vagy csalódott az ezüstérem miatt? - Is-is. Előzetesen bőven kiegyeztem volna egy éremmel, de amikor a nagy esélyes, az előttem sorra került német Gunda Niemann bukott, megérintett a nagy lehetőség szele. - Ez volt az egyik érzelmi véglet. A másik, amikor a később startolt orosz Szvetlana Bazsanova jobb időt futott, pedig a tévén keresztül úgy túnt, már mindenki Hunyady Emesét ünnepli. - A helyi kommentátor, meg az újságíró kollégák egy kicsit elkiabálták a dolgot, de aki egy picit is ért a szakmához, az tudta, hogy Bazsanovától az idén már háromszor kikaptam. Szerencsére ez mindvégig az eszemben volt, (gy nem csalódtam túl nagyot, meg azután nem is futottam meg életem legjobbját. - Miért nem sikerült gyorsabban menni a köztudottan kiváló minőségű hamari jégen? Kínai doppingbotrány a levegőben... Egy újabb dopping-botrány látszik megzavarni a sport világát, amely most a lillehammeri téli ötkarikás játékokkal van elfoglalva. A téli olimpia fővárosában tartózkodik Alexandre de Mérode herceg, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottságának vezetője is, akit vasárnap reagálásra késztetett egy újabb kényes információ. A NOB-hoz érkezett hfrek szerint egy Kanadában politikai menedékjogot kapott kínai állampolgár - neve titokban maradt - meglepő bejelentéssel szolgált. A kínai férfi elmondta. hogy ő a pekingi orvosi kutató-laboratóriumban dolgozott az 1990-es Ázsiai Játékok idején, mely versenyeknek a ktnai főváros adott otthont. A vallomásnak is beillő nyilatkozatá-. ban azt állította, hogy az Ázsiai Játékokon ő is segített a pozitív doppingeredmények meghamisításában - főleg azokéban, amelyek a kínaiakról készültek. A leleplezést, amelyben a pekingi kutató-laboratóriumot is vádolja, vegyes érzelmekkel fogadták NOB-körökben... - Nem állítom, hogy hazudik, aki ezt mondta, de nagyon óvatosan kell kezelnünk a dolgot. Folytatjuk a kivizsgálást, s a kínaiakkal továbbra is normális a viszonyunk. Az egész dolog olyan különösnek tűnik, majd meglátjuk, milyen eredményt hoz a vizsgálat. Mindenesetre míg valakire rá nem bizonyítják vétkességét, addig ártatlannak kell tekinteni - nyilatkozta Alexandre de Mérode herceg. A ktnai illetékesek azonnal tiltakozásuknak adtak hangot. He Zhienliang, a NOB kínai tagja például mélységesen meg is sértődött. - Egyszerűen elképesztőnek tartom ezeket a megalapozatlan állításokat! Ismét felhívom a figyelmet arra a tényre, hogy Kína is aláírta a doppingellenes küzdelemre felszólító nyilatkozatot - jelentette ki a vezető sportdiplomata. - Egyrészt túl óvatosan kezdtem, s így hiába hajráztam jól, jó néhány tized már az elején elveszett. Másrészt a verseny előtt nem sokkal antibiotikumot kellett szednem, ezért is voltam egy kicsit lassabb a megszokottnál. - Újdonsült világbajnokként érkezett Lillehammerbe. Nem fizetett túl nagy árat azért, hogy közvetlenül az olimpia előtt a tengerentúlra repült a vb kedvéért? - Egyáltalán nem okozott gondot az átállás, hiszen már Jaj a jégszobrokat megrongálóknak! A rendőrség két férfit, egy norvégot és egy holland újságírót pénzbírsággal sújtott, mert a Hamarban kiállított jégszobrokat megrongálták az éj leple alatt. Mindketten alkoholos mámorukban követték el tettüket, amiért a holland 1000, a norvég pedig 4000 koronás büntetést kapott. A különbségtétel okáról nem érkezett magyarázat... Ingyenruha Tonya Hardingnak Az amerikai múkorcsolyázónő, Tonya Harding várhatóan ingyen kapja meg az egyébként méregdrága ruhát, amelyben versenyezni kíván. Cindy Winn, az amerikai ruhatervező ajánlotta fel ezt a segítséget. Hogy miért? - Akkora hírt vertek már Nancy Kerrigan öltözete körül! Mindenhol csak azt lehetett hallani, hogy Kerrigan ruhája 13 ezer dollárba került. Hát én megmutatom a világnak, mire február 8-a óta itt vagyok Norvégiában. - Hogyan érzi magát negyedik olimpiáján, s ugyan tapintatlan a kérdés, de belefér-e még egy ötkarikás esemény a pályafutásába? - Most jobban érzem magam, mint legutóbb Albertville-ben. Valahogy nincs az a nyomasztó feszültség, amellyel a két évvel ezelőtti verseny járt, meg aztán nekem kifejezetten kedvez a fedett csamok, miután inkább a technikás, semmint az erős futók közé vagyok képes, ráadásul ingyen! - mondta az öntudatos Winn kisasszony. Björn Dáhlie multimilliomos A norvég Verdens Gang nevű napilap értesülése szerint az ötszörös olimpiai bajnok sífutó, Bjöm Dáhlie lillehammeri második aranyérme után tartozom. Hogy indulok-e még olimpián? Nem foglalkoztat egyelőre ez a gondolat. Az valószínű, hogy korcsolyázni fogok négy év múlva is, de csak akkor utazom olimpiára, ha még labdába tudok rúgni, vagyis van esélyem, mert kutyaütőként nem akarok szerepelni. - Az újabb, talán még a 3000-nél is nagyobb esély hétfőn következik: az 1500 méter. Melyik távot érzi most erősségének? - Tulajdonképpen mindegy, és az 1500 mellett indulok még 1000-ren és 5000-ren is. Az biztos, hogy mindegyik számban kizárólag az adott napi forma, a pillanatnyi hangulat dönti el, hogy hol végzek. - Tud-e róla, hogy Egyed Krisztina most szombaton adta át a múltnak a ttz évet élt országos csúcsát 500 méteren? - Fogalmam sem volt róla. Olyan régiek már az otthoni eredményeim, hogy nem tudom számon tartani. Azóta történt egy és más velem. De azért tiszta szívből gratulálok Krisztinek, akivel itt, Hamarban is jókat dumálunk, viccelődünk. éves jövedelme már több, mint 3 millió koronára fog rúgni. Az újság szerint ha Dáhlie az 50 km-es távon is aranyérmet szerez, akkor további 130 ezerrel növelheti bevételét. Végleges részvételi adatok A téli olimpia talán legzsúfoltabb versenynapján közzéA dobogó legmagasabb fokán Dan Jansen könnyeivel küszködik, mialatt szól az amerikai himnusz, és a csillagos lobogó az ég felé emelkedik. Az amerikaiak kiválósága tíz keserű év múltán lett olimpiai bajnok - így kezdi a „Jansen-sztorit" az AFP francia hírügynökség. Egy, még befejezetlen forgatókönyv hőse, a wisconsini gyorskorcsolyázó tíz kemény évet várt az olimpiai aranyra, mely minden alkalommal más boldogságának tárgya lett, egyszer sem Jansené. Á hamari lelátókon helyet foglalt család, Jansen szülei, és Robin, a fiatal feleség kislányukkal, a 9 hónapos Jane-nel még mindig nem tudja elhinni, hogy megtörtént, ami történt: Dan végre ötkarikás győztes. A fények kialszanak. Egy szervező Jansen karjaiba adja a kis csöppséget, Jane-t... egy keresztnév, Dan életének legszörnyűbb szakaszának emléke. Jane Jansen Dan nővére volt, aki leukémiában szenvedett, s a kegyetlen betegség éppen Jansen calgaryi olimpiai rajtja előtt néhány órával vitte őt el. Jansen sohasem felejtheti el, sem testvérét, sem a depressziót. amely hosszú időre hatalmába kerítette az amerikai klasszist. De győztesen vívta meg azt a csatáját is. - Sosem adom fel - mondta tették a végleges részvételi számadatokat. Eszerint Lillehammerben 67 ország 1884 versenyzője lépett, illetve lép fel a küzdelmek során. Nyolc ország (Amerikai Szamoa, Örményország, Bosznia-Hercegovina, Grúzia, Izrael, Kirgizisztán, Moldova, Trinidad-Tobago) első alkalommal nevezett a téli játékokra. Teljes a Huber-család éremgyűjteménye A Guinness-rekordok könyvébe illőt produkált az olasz Huber-család. A família négy tagja is részt vehetett az olimpián. sőt, közülük hárman együtt begyűjtötték a teljes éremkollekciót. Wilfried arany-, Norbert ezüstérmes lett a férfi kétüléses szánkósok között, míg Günther a kettesbobversenyben szerzett bronzérmet. Jansen, s ennek ékes bizonyítéka az olimpiai aranyérem. A pici lány mosolyog, miközben a stadion közönsége tapsol és tiszteleg az olimpia egyik legnagyobb gyorskorcsolyázó egyéniségének. Calgaryban Jansen kétszer is elesett, Albertville-ben nyújtott teljesítménye pedig méltatlan volt tehetségéhez. 500 men negyedik lett, s az 1000 mes táv mezőnyében csupán a 26. helyre futotta erejéből. Végül a rekordok embere Hamarban visszakerült a csúcsra: bár 500 méteren még a balszerencsés múlt kísértett, Hiszen csaknem bukott, s csupán nyolcadikként végzett, 1000 méteren azonban aranyérmes lett, egyben új világrekordot állított fel. - A Jane halálát követő napok rettenetesek voltak számomra. Összetörtnek és elhagyottnak éreztem magam, hiszen nekem ő többet jelentett, mint testvér. Ő volt az, aki ápolta a lelkemet egy-egy vereség, kudarc után, és együtt örült velem, ha sikeresen teljesítettem. Azonban a sportot nem akartam abbahagyni, így aztán elhatároztam, hogy sohasem adom fel. Ezzel Jane emlékének is tartozom - mondta Jansen. Néhány év múlva pedig Jansen majd elmeséli kislányának, miért is lett Jane a neve. Az olimpia legfiatalabb újságírója Egy 14 éves tinédzser fiú, Brage Kvasbö számít az olimpia legfiatalabb akkreditált újságírójának. Az iskolás gyermek a VG napilapot tudósítja, amúgy „civilben" a P3 rádióállomás ifjúsági osztályának munkatársa. Nemcsak az osztrákok gyászolnak Nemcsak az osztrák küldöttségnek van oka gyászolni Ulrike Maier halála miatt. Vasárnap a holland gyorskorcsolyázók is fekete karszalaggal a karjukon léptek jégre, miután szombaton autóbaleset következtében elhunyt egyik társuk. A 19 éves Renske Vellinga, aki az olimpián szereplő Rintje Ritsma és Falco Zandstra jóbarátja és klubtársa volt, Heerenveenben az edzésről hazafelé tartva vesztette életét. A 20 km-es biatlon versenyt az orosz Szergej Taraszov (középen) nyerte (MTI - Telefotó) m Szikrázó jelenetek tarkították a norvég-svéd hokimérkőzést. (MTI - Telefotó) fikkszej Urmanov a férfi műkorcsolyázás boldog győztese Az orosz sportolók és szurkolók ismét egy aranyéremnek örülhettek a szombaton késő este véget ért férfi mőkorcsolyázásban. Meglepetésre az alig 20 éves szentpétervári Alekszej Urmanov a kúr után is meg tudta tartani elsőségét a legnagyobb ellenfelek előtt, s aranyérmet vehetett át. - A szabadprogramom bemutatása előtt már éreztem, hogy jó napom lesz, de az aranyéremre gondolni sem mertem, hiszen rengeteg profi kiválóság is szerepelt a mezőnyben. Aztán egyszer csak az álmom valóra vált! - mondta Urmanov a körülötte tolongó újságíróknak. A kanadai Elvis Stojko (21) joggal volt elégedetlen. Döntő mozzanatnál hibázott, így, ha látszólag minimális különbséggel is, a bfrák csak a második helyre tartották jónak teljesítményét. - Sajnos, elrontottam az első tripla Axelt, s ekkor már „lőttek" az aranyéremnek - mondta a kanadaiak olimpiai ezüstérmese. Lillehammeri hírpelyhek