Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-17 / 40. szám

10 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. FEBR. 17. Fotó: Révész Róbert • Amint arról a fölújítás megindulása óta többször is írtunk, a szálloda rekonstruk­cióját a Régi Hungária Rt. vette kezébe. A '80-as évek végén megkezdett munka eddigi költségei mintegy 250 millió forintra rúgnak. Ez nem kevés pénz, ám a befejezéshez még legalább 300 millió, más számítások szerint 350 millió forintra lenne szükség. Az épületet kívülről teljesen rendbe hozták, sőt, még egy szinttel meg is emelték, ily módon növelve az alacsonynak (télt szobaszámot. A belső munkák is megindultak, ám a pénz közben egyre fogyott, végül pedig elapadtak a for­rások... Túlzás nélkül állíthatjuk: az egész világot körbejárva igye­keztek tőkeerős partnereket keresni - sikertelenül. Az itt­hon várt gazdasági föllendülés még várat magára, s a délszláv háború, sem csábítja errefelé a befektetőket. Még 350 millió kellene Dominent Bútoráruház köszöni eddigi vásárlásukat és továbbra is várja vásárlóit: modern konyhákból, ülőgarnitúrákból, szekrénysorokból és a 2/94-es lakáskultúrában megjelent Slumberland termékeiből álló kínálatára. Árengedményt nem hirdetünk, mert árainkat előre a vásárló érdekeit figyelembe véve alakítottuk ki! Győződjön meg róla! A pontosság érdekében közöljük, hogy az 1994. február 11-én, a DM-ben közölt cikkben, tévesen jelent meg, hogy a volt MEH-központ helyén nyitottunk üzletünket. Mi ezen központtól a volt klubhelyiséget béreljük 200 nm-es nagyságban. Cím: Bocskai u. 8/B Tel.: 485-185/17 Nyitva: H.-P.: 9-17, Szo.:10-13-ig. UNITED COLORS OF BENETTON A balástyai Rákóczi Szövetkezet ELADÁSRA HIRDETI AZ ALÁBBI ESZKÖZEIT. Rába 250-es tartozékaival. Kertitox 2000-es, pótkocsik, szippantó Hamszter, burgonya­vető, válogató, gyűrűshenger, öntözőberendezés, csövek. BÉRBE KIADÓK: 60, 70, 145 férőhelyes istállók, gabonatároló sztn, szolgálati lakások. Érd.: 62/378-522 de., Hegedűs József AJATE Gazdasági Igazgatóság felvételre keres 2 fő közgazdasági szakközépiskolai végzettségű, költségvetési pénzügyekben jártas munkaerőt. Jelentkezés: Szeged, Rákóczi tér 1. Telefon: 312-518 Eladó a Hungária! Ezek után nem sok választás maradt: legalább az eddig beépített pénzt igyekeznek visszaszerezni, s fél éve vevőt keresnek az épületre. Komoly érdeklődő már több is akadt, de egyelőre még csak a tár­gyalásigjutottak. Talán segíthetett volna a gazdaságos működtetés ki­alakításában, ha a Dózsa György és Arany János utca sarkán álló üres telken föl­épülhet egy bank- és irodaház, amely a szállodához is kap­csolódva, annak funkcióit egészíthette volna ki. A terv azonban a hivatali előírás által megkövetelt parkolóhelyek számán bukott meg. Bár nyolc­féle tervváltozat is készült, egyiket sem fogadták el. A polgármesteri hivataltól kapott tájékoztatás szerint a Hungáriával kapcsolatban „jelenleg nem folyik enge­délyeztetési eljárás." Megkérdeztük Kass János grafikusművész véleményét is, hiszen az ő nagyapja építtette a szállodát (amely a '30-as években bejelentett bankcsőd óta viseli a Hungária nevet). Kass János még a fölújítási tervek elkészítésében is részt vett: a szálló esztétikai meg­jelenésének. arculatának ki­dolgozására kérték föl. Azóta viszont megszakadt a kapcsolat. „Valószínűleg én lennék az utolsó, aki megtudja, mi történik az épülettel. Vé­leményem szerint pazarló módon folytak itt a dolgok, meggondolatlanság volt pél­Szegeden, a város központjában, zárt területen, szolid bérleti díjért FEDETT SZEMÉLYGÉPKOCSI­TÁROLÓK, MELYEK RAKTÁROZÁSRA IS ALKALMASAK. BÉRELHETŐK Cím: Tisza Volán Rt. Jármű- és Alkatrészkereskedés. Szeged, Mars tér 10-11. Érdeklődni lehet a helyszínen munkanapokon 6-14 óráig, vagy a 62/421-956 telefonszámon. ••••••••••••••••••••••a S LIBERTY FOTÓSTÚDIÓ! g Szegeden először • 1 db színes fénvkép (7x10 cm) ára g csak 10 Ft • g Továbbá: 9 cm il3 cm 19 Ft 10 oiulá cm 32 Ft 13 cmil8 an 38 Ft • g Akció! Február hónapban a kidolgo­zzon képekhez képkeretet adunk aján­g dékba! Minden, nálunk vásárolt filmet g ingyen hívunk elő! • , • Cím: Szeged, Oroszlán u. 3. ••••••••••••••••••••••1 Tisztelt vásárlóink! Szerepelhetnek a Benetton­katalógusban! Értesítünk minden 1 és 100 évközötti fiatal érdek­lődőt, hogy azok, akik szerepelni szeretnének a Benetton-katalógusban 1994. február 22-én és 23-án (kedden és szerdán) nyitvatartási időben jelentkezzenek. Kérjük, hogy a bemutatkozáshoz smink nélkül jelenjenek meg. A fényképezés idejének változásáért szíves elnézésüket kérjük. UNITED COLORS OF BENETTON Szeged, Kárász u. 16. UNITED COLORS OF BENETTON Felvételre keresünk szegedi munkahelyre nöi benzinkútkezelöket Azon, 23-35 év közötti, fiatal agilis, érettségizett nők jelentkezését várjuk, akik megnyerő modorukkal, jó fizikai adottságukkal, kereskedelmi érzékükkel elősegítik célkitűzéseink megvalósítását. Felvételi feltétel: erkölcsi bizonyítvány. Fényképes, részletes önéletrajzzal várjuk a jelentkezőket a Shell Hungary Rt. Szeged, Szabadkai úti töltőállomásán. dául a szállodát két szintesre emelni. Jó, hogy közvetlen környezetét kicsit rende­zettebbé tették. Ekkora értéket sehol a világon nem hagynak tönkremenni, ezért én is bizakodom, hiszen az épület még áll..." - mondta Kass János. Bfzzunk hát mi is... Ny. P. Gazdag szegények Jókai Mór megbocsátásában bízva veszem kölcsön tőle regénye címét. Nem tudok jobbat kitalálni, találóbbat legalábbis nem annak a helyzetnek a jellemzésére, amelyben leledzünk - valószínűleg nem csupán - mi, szegediek, de hát nekünk a magunk baja fáj... Csak sorolnám: Indóház tér. belvárosi tömbrehabilitáció, parkjaink és fáink, parkolási helyzet, több tízezer elöregedő panellakás, csatornázás, külvárosi földes utcák, bérlakások felújítása, közterületi „kereskedelem", régi Hungária. Hát nem fényűző-e az a kor, melyben képtelenség megteremteni egy város normális működésének legalább az alapfeltételeit? Melyben - miközben az újszülött bajok is számosak - olyan értékek mennek lassanként, vagy éppenséggel rohamosan tönkre, melyeket pedig minden lehetséges eszközzel menteni, őrizni, azt ne mondjam, gazdagítani volna jó? Gazdag szegénység ez bizony, ez a tétlen herdálás, ez a „melyik ujjamat harapjam"-kényszer, ez a már-már fásultságba torkolló lemondás-sorozat, ez a nincstelenség okozta lendületvesztés. Hol követtünk el hibát, s végzetes-e vajon? Meddig húzódhat el büntetlenül egy városnyi „üzem" leállása? Kérdések, melyekre nálam okosabbak sem tudják talán a választ. Hát akkor sétáljunk el a Nagyállomás előtti térre, vagy a rókusi - temetőnek már nem nevezhető - szeméttelepre, álljunk a húsz percen túl is zárva tartható sorompók előtt, s a rozoga villamosok csuklórészének padozatán, merengjünk el a régi szép időkön, mikor még Ernő bácsi hitelezett az egyetemistáknak a Hungi-bárban, mossuk le naponta csizmánkról a sarat és várjuk a királyfit, aki életre csókolja Csipkerózsikánkat. A várost, mely nekünk még így is a legkedvesebb, hogy látjuk: napról-napra öregszik. S mint lakói is, egyre csak szegényedik. P. K. Akar egy megbízható elemet? Alkalmazza a BEREC-et! BEREC született angol. Munkabírása kitűnő. Árad belőle az energia. Magánélete rendezett, ideális család áll mögötte. Rendkívül kitartó, minden elvárásnak megfelel. A BEREC Anglia legkedvel­tebb elemcsaládja. Ajánlom Önnek! BEREC - Elemi erő A PANNÓNIA SZŐRMEGYÁR TERMÉKEI AZ ÚJ ÉVBEN IS RENDELKEZÉSÉRE ÁLLNAK! Csak hétvégén: Pénteken 14-17 óráig. Szombaton 8-12 óráig. Vasárnap 8-12 óráig. 20-30% árengedménnyel kínálunk: Női, férfi pannoftx- és irhabundákat Új Szőrmeajánlatunk: vörösróka, ezüstróka, nutria, pézsma, nyírott nyúl, kínai gida. 50% -os árengedménnyel vásárolhat juhszőrméból szövött szőnyegeket. Vásároljon közvetlen a termelőtől, még változatlan áron! Pannónia Rt. Kunszentmárton, TiszakUrti u. 2. Tel.: (56) 342-455

Next

/
Thumbnails
Contents