Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-02 / 27. szám
IV. GAZDASÁGI MELLÉKLET SZERDA, 1994. FEBR. 2. -3, AIXAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG Ügyfélszolgálati Iroda Információk első kézből Az elmúlt év szeptemberében nyílt meg Szegeden az Állami Vagyonügynökség Csongrád Megyei Ügyfélszolgálati Irodája abból a célból, hogy ne csak a fővárosban kaphasson közvetlen információt a vidéki kisbefektető, a megvásárolható állami vagyonrészekre, a részvényekre áhítozó kárpótolt. A Tisza Lajos körút 63. szám alatti Progress Vállalkozói Központban helyet kapó iroda ügyfélfogadási rendje: hétfő 9-12, kedd-csütörtök 9-12 és 13-15 óra, péntek szünnap. Az ügyfélszolgálati iroda vezetője László Ildikó, segítségével az elkövetkező hónapokban heti rendszerességgel jelentkezünk itt az Egy százalékban aktuális Csongrád megyei információkkal. Ismertetjük a pályázati lehetőségeket, az eladó boltokat, üzemeket, üzletrészeket. Közzétesszük az. aktuális kárpótlásijegy-részvénycseréket, s jobb később, mint elkésve megfontolásból, átismételjük a privatizációs alapfogalmakat. Öszszefoglaljuk az alkalmazott és a közeljövőben bevezetendő privatizációs technikákat, valószínűsíthetően részletesen ismertetjük a hamarosan induló Kisbefeketetői Részvényvásárlási Programot. Az ügyfélszolgálati irodába betérők az ÁVU marketing adatbázisán keresztül megismerkedhetnek az aktuális országos tenderekkel. A lekérdezés területi csoportosításban éppen úgy kérhető, mint profilok szerint, s természetesen Fotó: Nagy László László Ildikó: Tessék parancsolni! minden pályázati felhívásban szerepel az illetékes ügyintéző neve és telefonszáma. Információkat kap az érdeklődő a kárpótlásijegy- felhasználás lehetőségeiről, a részvénycserékről, a kárpótlási földárveréseken keresztül egészen az előprivatizációs boltárverések időpontjáig. Ákinek nem elegendő a szóbeli felvilágosítás, illetve alaposabban el kíván mélyedni valamelyik privatizációs szakterületben, sok praktikus, közérthető nyelvezeten írott kiadvány közül választhat. Legtöbben az E-hitel feltételeit ismertető füzetet keresik, de a részletfizetési kedvezményeket taglaló kiadvány is kapós. Akinek komoly a szándéka, megvásárolhatja Szegeden is azokat a pályázati anyagokat, amelyekért eddig Budapestre az ÁVÜ-központba kellett mennie. A szegedi iroda kihelyezett ügyfélszolgálati napokat tervez, amelyeknek a Progress alközpontjai adnak helyet Makón, Csongrádon, Szentesen, Deszken, Pitvaroson, Rúzsán, Csanyteleken, Hódmezővásárhelyen. Két konkrét időpont már ismert, február 16-án délelőtt Makón, a Közösségi Házban, 17-én Szentesen a Kossuth tér 6. szám alatt lesz. SZEGED, TISZA LAJOS KRT. 63. Telefon: 483-683 Töretlen erővel folytatódott a hossz az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén. A részvények közül továbbra is a december végén tőzsdére került papírok vezetik a piacot, az általános áremelkedés azonban már a piac más szegmenseit is elérte. A várakozásokat felülmúló árat értek el a Pick-részvények, a már hetek óta megszokott tőzsdenaponkénti több száz forintos emelkedést is meghaladó gyorsasággal megközelítették a 9000 forintos lélektani határt. A Pick jelenleg a tőzsde legdrágább részvénye, ám 17-es értékű P/E mutatója (az átlagárfolyam és az egy részvényre jutó adózott eredmény aránya) még mindig elmarad a többi, hosszban aktív szerepet játszó papír mögött, ezért egyes optimisták a 10 ezer forintos ár elérését sem tartják kizártnak. Nem tartott sokáig az elbizonytalanodás a Glóbus részTőzsde: nincs megállás vények kereskedelmében, a hétfői nyitó árfolyamhoz képest több mint 1000 forinttal emelkedett a részvény árgörbéje, és elérte a 4300 forintot. Jól teljesítettek a Domus papírok is az elmúlt héten, a meglehetősen kiszámíthatatlanul viselkedő részvény árfolyama ismét megközelítette a néhány héttel ezelőtt már elért 3000 forintos határt. Nagymértékben emelkedett a Zwack Unicum és a Zalakerámia árfolyama, tőzsdei szereplésük során először az előbbi 5700, az utóbbi pedig 3750 forintos új árfolyamrekordot ért el. Kisebb mértékben ugyan, de tovább emelkedett a Prímagáz részvények árfolyama, és tartósan a 3500 forintos szint fölé került. A Budapesti Értéktőzsde legnagyobb volumenű részvényüzletét kötötték meg a pénteki kereskedésben a Danubius Hotels részvényeire. Az üzlet során vevőre talált az ÁVÜ Rt. portfoliójában lévő a társaság alaptőkéjének közel 30 százalékát kitevő - 2,38 milliárd névértékű részvénycsomag, a részvények kötési árfolyama a névértékkel megegyező 1000 forint volt. Lassan csökkent a kárpótlási jegyek árfolyama, a Chinoincsere múlt hét keddi lezárását követően az árfolyam visszaesett a már megszokott 700 forint körüli szintre. Ugyanakkor biztató lehet, hogy született néhány árfolyamemelkedésre spekuláló tavaszi opció a jegyre. Forgó Róbert Cenzor Kft. Az infláció trendje és előrejelzése A termelési költségek inflációs nyomását a központi költségvetés növekvő finanszírozási igénye tovább erősítette. A hitelkamatok - a magas hitelkockázat miatt - szintén nem követték az infláció mérséklődésének ütemét. Az agrárszféra kiteljesedett válsága további jelentős árfelhajtóként jelentkezett. Ezek a tényezők azóta is éreztetik hatásukat a gazdaságban, ezért nem meglepő, hogy az infláció viszonylag magas szinten stabilizálódott - írja 1994-es előrejelzésének az inflációval foglalkozó részében a Budapest Bank Rt. Gazdasági Elemzések Főosztálya. Bár az 1993 évi végleges fogyasztói árindex a tavalyihoz hasonló lett, az elhúzódó stagnálás miatt az infláció újbóli elszabadulása nem valószínű. A kutatók 1993-ban a fogyasztói árak 24 százalék körüli növekedésével számolnak. Az 1994-es infláció alakulását a költségvetési bevételek növelése érdekében idén augusztusban megemelt áfa-kulcsok inflatórikus hatásának áthúzódásán kívül jelentékenyen befolyásolja a forintleértékelés szintén áthúzódó hatása. Az inflációs várakozások magasak. A villanyáram- és gázszolgáltatás tarifakorrekciója, a mezőgazdaság ismert helyzete, a költségvetés finanszírozási problémái - s a deficittel együtt várhatóan emelkedő kamatok -, az 1994-ben is szükségessé váló forintleértékelés mind inflációt növelő tényezők. Á külkereskedelmi egyensúly javítására várhatóan részleges importkorlátozó intézkedések születnek. Az importverseny kizárásával egyes hazai vállalatok a piacon monopolpozícióba kerülhetnek, ami szintén áremelkedésekhez vezethet. Összességében elmondható, hogy az infláció önfenntartó mechanizmusai az árszínvonalat 1994-ben is magas szinten stabilizálják. Miután a gazdaság élénkülésének nem mutatkoznak jelei, így a kereslet oldaláról valószínűleg nem jelentkezik majd nagyobb mértékű inflációs nyomás. A jövő évi fogyasztói árak várhatóan 24-26 százalékkal haladják meg az ideit - vélik a Budapest Bank gazdasági elemzői. Reklám-MIX A napjainkban egyre növekvő piaci verseny a vállalkozások, vállalatok marketingtevékenységének dinamikus fejlődését idézte elő. A Szegedi Nemzetközi Vásár a marketingkommunikáció eszközeit alkalmazó vagy alkalmazni kívánó gazdálkodó szervezetek részére lehetőséget kívánt biztosítani a régiónkban működő reklámügynökségek, médiák, reklámeszköz-tulajdonosok, reklámvállalkozások, stúdiók, nyomdák megismerésére. Az 1994. február 23-24. között a Forrás Szállóban megrendezésre kerülő ReklámMIX szakkiállítás válogatási lehetőséget ktnál a cégek számára a reklámtevékenységet folytató Vállalkozások közötti eligazodáshoz, a partnerválasztáshoz. A kiállítással párhuzamosan a DmKIK február 23-án és 24én Reklám Szakmai Napokat tart, ahol a szakma jeles képviselői tartanak előadásokat. A kiállítással kapcsolatban bővebb információ a Szegedi Nemzetközi Vásárigazgatóságnál a 62/312-761 telefonon Sebők Zitától, a szakmai programmal kapcsolatban a DraKIK-nál a 62/321-343 telefonon kérhető. II. Csaba Expo A Mac-Line Stúdió Kft. a Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, Békécsaba megyei jogú város, valamint a Békés megyei közgyűlés támogatásával Csaba Expo - Keletkapuja elnevezésű, sikeres nemzetközj kiállítást és keleteurópai üzletember-találkozót bonyolított le 1993. júniusában Békéscsabán. A szervezők az elmúlt évi sikeres rendezvény folytatásaként a Mac-Line StúKamarai hírek svok^i ŰOatíűÜ torpn '•"mapscv 1IW0 dió Kft. 1994. június 14-19 között ismételten megszervezi a „II. Csaba Expo és Keleteurópai Üzletembertalálkozó" nevet viselő kiállítást. A kiállításra már több cég jelezte részvételét Oroszországból, Ukrajnából, Szlovákiából, Szlovéniából és Romániából. A vegyes profilú kiállításra valamennyi szakterületről érkező cég, vállalkozó számára kívánnak lehetőséget biztosítani a szervezők a kereskedelmi kapcsolatok kialakítására, továbbfejlesztésére, a külpiaci tevékenység elősegítésére. A rendezvényen szakmai napok keretében a mezőgazdaság és az élelmiszeripar aktuális kérdéseiről tájékozódhatnak a rendezvény szervezői. Bővebb információ: MacLine Stúdió Kft. 6726 Szeged, Füij. u. 92/B. T.: 62/4320-430, fax: 62/431-216. Poznani vásárok Közreadjuk a Poznani Nemzetközi Vásárok 1994. éves programját. A kiállttásokra a jelentkezési határidő a rendezvény megkezdése előtt 3-6 hónappal jár le. A rendezvényekre való jelentkezést kérjük a Poznani Nemzetközi Vásár elmére elküldeni: Mied/ynarodowe Targi Poznanskie 60-734 Poznan, ul. Glogowska 14, tel.: 0-61/692592, telex: 413251 targ. pl. 03.22-26. Gyógyászati Technika Nemzetközi Szalonja 04.12-15. Fogyasztási cikkek Tavaszi Vására 05.17-20. Nemzetközi Elektronikai, Távközlési és Informatikai Vásár 06.12-17. 66. Poznani Nemzetközi Vásár 09.06-09. Fogyasztási Cikkek Vására 10.20-23. Kiadványok Vására 10.25-28. Nemzetközi Reklám Vásár 11.22-25. Nemzetközi Környezetvédelmi Vásár 11.22-25. Kommunális Berendezések Nemzetközi Vására 12.06-10. Nemzetközi Small Business Vásár Belorusz projekt A Belorusz Köztársaság Erdészeti Minisztériuma projektet készft elő a Világbank esetleges finanszírozásával. A minisztérium a berendezésekre vonatkozó kereskedelmi információkat kér - katalógusokat, termékleírásokat és műszaki specifikációkat, valamint árlistákat - a gyártóktól és szállítóktól az alábbi területeken: Erdészeti betakarítógépek: láncfűrészek, erdészeti hidraulikus emelők, védőruházat, szállítógépek és egyéb - többnyire szovjet és kelet-európai gyártmányú - nehézgépek pót. alkatrészei. Erdészeti szaporítóanyag feldolgozási és tárolási rendszerek. Légszennyezés-ellenőrző berendezés: védőruházat, személyi dózismérők, sugárzás/szennyeződés-vizsgáló és ellenőrző berendezések stb. Fatüzelésű energia: fatüzelésű ipari kazánok és segédberendezések. Az érdekelt szállítók közvetlenül az alábbi címre küldjék a katalógusokat, leírásokat, specifikációkat és árlistákat. Erdészeti Minisztérium, 220039 Minszk, Cskalov u. 6. Belorusz. Tel.: (70172)244705, fax: (70172)244183. Üzleti ajánlatok Olasz cég különböző fémtermékek (pl. huzalok, fémalkatrészek) gyártóit/forgalmazóit keresi. cs0042 ír cég tiszta pamut és nyomott szatén anyagot vásárolna. cs0043 Román műanyagot és gumit gyártó cég vegyes vállalati partnert keres. cs044 Kanadai fogyasztási és élelmiszercikkek kereskedelmével foglalkozó cég gyümölcskoncentrátumokat és paradicsompürét keres. cs0045 Kanadai cég speciális tetőszigetelési technológiával rendelkezik, melyet szívesen átadna hasonló területen működő, érdeklődő magyar vállalkozások számára. cs0046 Kanadai export-import kereskedelemmel foglalkozó magánvállalkozó könnyűipari termékeket, fogyasztási cikkeket keres Magyarországról. cs0047 Amerikai cég rendszeresen vásárolna fagyasztott csirkét, 1000 tonnánként. cs0048 Görög cég gépkocsikba való riasztóberendezést kínál. cs0049 Holland bútorkereskedő cég választékának bővítésére új bútormodelleket keres. cs0050 A partnerkereső cégek címei, prospektusai, díjtétel ellenében, a kódszámra történő hivatkozással a Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamaránál beszerezhetők (6721 Szeged, Tisza L. krt. 2-4., tel.: 321-343. 321-512). Mezőgazdasági kamatok A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alacsony kamatra adja a magyar bankoknak a továbbkölcsönzendő 103 millió dolláros mezőgazdasági hitelkeretet, de lemondott arról, hogy ellenőrizze, nem toldják-e meg ezt a magyar bankok kizsákmányoló saját kamattal a kliensek számára. Emmanuel Forestier, az EBRD magyar csoportjának tagja csütörtökön elmondta az MTI-nek, hogy a hitelkeretet továbbkölcsönző négy magyar bank az EBRD rögzített és változó kamatfeltételei közül választhatott. Az EBRD változó kamata a magyar bankok számára ebben a vállalkozásban hathónapos LIBOR plusz 1 százalék, és ez most összesen 6,375 százalékot jelent. Változó kamatot választott a Kereskedelmi és Hitelbank, valamint részben - az ECU-ban fölveendő kölcsönökre - az OTP - mondta az EBRD munkatársa. MAGYAR NEMZETI BANK Valutaárfolyamok pénznem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 151,07 152,57 154,07 Ausztrál dollár 71,74 72,41 73,08 Belga frank (100) 280,88 283,63 286,38 Dán korona 14,91 15,06 15,21 Finn márka 18,04 18,21 18,38 Francia frank 17,07 17,24 17,41 Görög drachma (100) 40,34 40,74 41.14 Holland forint 51,69 52,21 52,73 ír font 144,45 145,85 147.25 Japán yen (100) 92,17 93,10 94.03 Kanadai dollár 76,32 77,08 77,84 Kuvaiti dinár 339,11 342,44 345,77 Német márka 57,89 58,49 59,09 Norvég korona 13,46 13,60 13,74 Olasz líra (1000) 59,31 59,92 60,53 Osztrák schilling (100) 823,63 831,98 840,33 Portugál escudo (100) 57,59 58,16 58,73 Spanyol peseta (100) 71,62 72,35 73,08 Svájci frank 68,83 69,49 70,15 Svéd korona 12,66 12.78 12,90 USA-dollár 100,98 101,98 102.98 ECU (Közös Piac) 112,52 113,64 114.76 Az 1 %-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS