Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-15 / 38. szám

KEDD, 1994. FEBR. 15. INTERJÚ 7 • Választási arcképcsarnok A mozaikokból összeáll a kép „AKI KÖZSZEREPLÉST VÁLLAL, AZ EGYSZERSMIND ARRA IS SZERZŐDIK, HOGY NYÍLT KÁRTYÁKKAL JÁTSSZA AZ ÉLETÉT" - MONDJA EGY VOLT VÁLOGATOTT ASZTALITENISZEZŐ, AKI VÁLLALATI VEZÉRIGAZGATÓVÁ KÜZDÖTTE FÖL MAGÁT. TALÁN NEM IS ELSŐSORBAN A GAZDASÁGI VEZETŐKRE GONDOLT, HANEM A POLITIKUSOKRA. KÖZELEDNEK A VÁLASZTÁSOK, NAPONTA ÉRZÉKELJÜK, HOGY A KAMPÁNY MÁR MEG IS KEZDŐDÖTT. ILLŐ HÁT MEGKÉRDEZNI: KIK A MI POLITIKUSAINK. MOSTANTÓL AZ OLVASÓKAT MEGISMERTETJÜK NÉHÁNY KÖZÍRÓ VÉLEMÉNYÉVEL. S MIKÖZBEN AZ OLYKOR EGYMÁSSAL IS FELESELŐ SZERZŐK JELLEMZIK A MAGYAR PÁRTVEZÉREKET, REMÉLJÜK, A MOZAIKOKBÓL KIKEREKEDIK A KÉP. Nagy Tamás Egy zöld a bárók közül? Van Torgyán Józsefnek egy gondolatmenete, amelyet minden nagygyűlésen elmond. Legutóbb például Szeghalmon fejtette ki, február elején, de tavaly legalább kéttucatszor részletezte a görögdinnyés hasonlatot. Azt ugyanis, hogy a régi nómenklatúra tagjai, a volt kommunisták megtartották a hatalmukat. Igaz, már más köntösben feszítenek (értsd: kormánypárti színben tündökölnek). Attól azonban, hogy zöld mázzal vonták be magukat. még maradtak belül pirosak, sőt vörösök. Csakhogy a falusi ember jól tudja, hogy eljön Szent Lőrinc-napja, amikor a disznók elé kell vetni a megmaradt dinnyét... A három pontot csak én tettem ki, Torgyán mostanában folytatja az eszmefuttatást, szerinte Szent Lőrinc-napja május nyolcadikán következik be, s a választások után lesz majd nemulass, zöldbáró. Csupán az a kérdés, hogy Nagy Tamás, ez a negyvennél alig idősebb agrárszakember az okkal - ok nélkül kárhoztatott hatalomátmentők közé tartozik-e? Kezdjük azzal, hogy mi nem fogható rá az Agrárszövetség elnökére. Nem fogható rá, hogy ragaszkodik a tegnapelőtthöz. A mentéhez, a zsinóros félkabáthoz (ez utóbbi a huszadik század legvégén a jelenlegi földművelési miniszter parlamenti viselete). Nem ragaszkodik a darutollas Bocskai-sapkához, a térdnadrágos cserkészruhához, a püspöklilához, a nemzeti komorságú feketéhez és a magyaros dohánybarnához. Nem fogható rá, hogy ragaszkodik a tegnaphoz. Az elegáns ingből kidagadó bikanyakhoz, a vaskos karon meghurkásodó konfekcióöltönyhöz, az apparatcsik-gondolkodásmódhoz, a kacsintgatáshoz és az ütemesen felhúzott vállhoz (egy időben majd' minden funkcionárius Kádárt utánozta). De gyanítom, Nagy Tamás nem ragaszkodik a feltételezett holnaphoz sem. A márkás öltönyhöz és a márkákban való gondolkodáshoz, a technokrata szemlélethez és a szociális érzéketlenséghez. Mihez ragaszkodik ez a falun élő, ráadásul a nagyvárosban is otthonosan mozgó fiatalember? Például a munkahelyéhez. Igaz, a gyáli termelőszövetkezetet átkeresztelte holdinggá, nyilvános megnyilatkozásaiból azonban kihüvelyezhető, hogy az ocsúval nem szívesen öntené ki a búzát. Lehet, hogy a magyar termelőszövetkezeti mozgalom erőszakban fogant, a gazdálkodók szövetkezése azonban még csak véletlenül sem bolsevik találmány. Megtisztítva a sallangoktól, ma is működő-, sőt fejlődőképes. Parlamentbe beválasztott képviselője aligha nevezhető zöldbárónak, még kevésbé görögdinnye-politikusnak. Ha ő ülne be a zsinórozott magyarkájű Szabó bársonyszékébe, akkor nemhogy elszabná, inkább naggyá tenné a huszonegyedik századi Magyarország mezőgazdaságát. Zöldi László Mezőgazdasági gépészmérnök. 1950. Nős. Gy.: egy leány, 1979, egy fiú, 1983. É.: 1972- a gyáli tsz-ben dolgozik, 1985- eln., ma a holding ig.sági eln. A Mezőgazd. Szövetkezők és Termelők Orsz. Szöv. eln., majd társéin. 1989- az Agrárszöv. eln. 1992-96 az Európai Mezőgazd. Szöv. aleln. és v.b.-tagja. 1992- a Magy. Raiffeisen Alapítvány kuratóriumának eln. 1990 országgy. képv.jelölt, 1993- képv. (Kunszentmiklós, Agrárszöv.-Közt. Párt). (A KI kicsoda 1994 alapján) Az ész bajjal jár? Kimivelt földmíves Kevésszer adatik meg az emberrel, hogy olyan valakivel találkozzon, akire az első benyomás alapján is azt mondhatja: hú, hát ez kristálytisztán okos. Az egyik ilyen embert úgy hívják: Nagy Tamás. Még valamikor a nyolcvanas években történt, a szocializmusnak nevezett rendszer idején. S már arra sem igen emlékszem, hogy Kádár regnált-e éppen vagy már Grósz Károly- volt a Fehér ház első számú lakója. Nos, akkoriban volt alkalmam találkozni Nagy Tamással, aki éppen a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének társelnöke volt. És újságírók előtt - ha jól emlékszem, a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából - olyan félelmetesen kemény kritikáját adta az akkori idők bornírt gazdaságpolitikájának, hogy a fal adta a másikat. Persze azóta eltelt néhány év. Ami a gazdaságpolitikát illeti, főleg ami a mezőgazdasággal, élelmiszergazdasággal kapcsolatos nézeteket, láttunk azóta bornírtabb ötleteket és folyamatokat is. Arról nem is beszélve, hogy közben mellesleg Nagy Tamásból afféle közellenséget is sikerült gyártani egyeseknek, mumust, aki még mindig ama bigott kommunista eszmerendszer szerint szeretné karámból akolba terelni - pulibőrbe bújt farkasként álcázva magát - a végre tulajdonhoz jutott, s ílymódon már fölszabadult és boldog parasztot. Ami a tulajdont illeti, az valóban nagyon fontos dolog. És nyilván Nagy Tamásnak sincs ellenére, hogy épeszű tulajdonviszonyok alakuljanak ki az élelmiszergazdaságban. Nem lehet ellenére, hiszen ez minden kibontakozás egyik alapföltétele. Legföljebb az a kérdés: épeszűnek tekinthető-e az, ami ezen a téren létrejött? Dehát ez már más lapra tartozik, az élet és a gazdaság kíméletlen törvényei egy-két évtized alatt úgyis megoldják e kérdést. Inkább térjünk vissza Nagy Tamáshoz! Mint említettem, első benyomásom az volt: kristálytisztán okos koponya. Ezt folytathatom azzal, hogy karizmatikus személyiség. (Erről föltehetően a nők tudnának többét mondani, különös tekintettel ápolt, kultúrált megjelenésére, értelmes arcára és magas termetére. Lehet, hogy furcsa ez a fölsorolás, dehát állítólag amerikában ne is igen pályázzon elnöki székre, aki alacsonyabb 180-nál és nem mutat jól a tévében!) És mindemellett az egész embert áthatja az igazába vetett szilárd hit, amit csak a sokrétű elméleti tudás és a sikerekkel ötvözött széleskörű tapasztalat adhat. És ez utóbbi tán a legfontosabb. Az, hogy Nagy Tamás sikeres ember. Nem hiszem, hogy gondot okozna számára jól - a hazai viszonyokhoz képest elképesztően jól fizetett munkát találnia valamely nemzetközi szervezetben, netán valahol messze, külföldön. És ő mégis maradt, ami. Remélem, nem azért, hogy ledarálják magánbirodalmakat építgető, pátoszosan gyűlölködő kis csinovnyikok. Szávay István Azt a szót, hogy paraszt, csak gúnyból használták falun. Amúgy voltak gazdák, napszámosok, béresek, földmívesek. A rendszerváltás megváltoztatta a tulajdonviszonyokat. Szétestek a mezőgazdasági szövetkezetek, aki kisgazdának állt, családi birtokot vásárolt (vissza?), aki parasztnak dicsértetett, nemzetgerinccé tornázta föl magát. A béresek munkanélkülivé lettek, csak földmíves nem akart lenni senki. Azazhogy egy fiatal mezőgazdász váltig hajtogatta, hogy nem ezt és nem így kell csinálni, jaj, mi lesz a parlaggal, mi a lerabolt erdőséggel, a drága traktorral, istállóval, tejüzemmel, a kül- és belföldi piaccal. Néhány ágazatvezető, téeszelnök, sertésfelvásárló vele jajongott, de ki figyelt rájuk? Mind az átkos rendszer „termékei" voltak. Mára mindenki tudja, a többség be is ismeri, hogy Nagy Tamás nem a levegőbe beszélt. Mondja a kormánykoalíció jó néhány képviselője, mondja az ellenzék, mondja az élelmiszerboltok pultja előtt merengő köznép: drága a kenyér, a tej, a hús, a krumpli. Csak a saját szerepébe szerelmesedett főember állítja, hogy sikerévet zár a mezőgazdaság. Most kéne az Agrárszövetségnek a mellét döngetnie: Na, milyen igazam lett! De Nagy Tamás nem politikát akar csinálni, hanem jó termést. Hitelről, beruházási módokról, piaclehetőségekről beszél, a menthető mentéséről, a megromlottból kikaparható értékekről. Hát ezért jött divatba az Agrárszövetség, ezért találják rokonszenvesnek az emberek Nagy Tamást. (Az MDF-es Horváth Béla is csinos fiatalember, de szóljon, akinek rokonszenves.) Szántó Péter Az agrárbarkochbás Nagy Tamás mondja Puritán Legszívesebben egy manikűrollóval járnék a fogadásokra, és mindenki zakójáról levágnám a márkajelzéseket. Gyál Én 1972 óta vagyok a gyáli szövetkezetnél, gyakornokként érkeztem oda. 1985-ben választottak meg elnöknek, az egy szép akció volt. Kevés helyen volt ilyen az országban, hogy a hivatalos jelöltet elküldik haza és a sorokból választanak valakit. Azóta is a szövetkezet elnöke vagyok. Ennek a szövetkezetnek nem azonos a sorsa a többiekével, hiszen kétmilliárdos tiszta vagyonunk van, minden évben, negyvenegy éves fennállásunk óta nyereségesek voltunk, így volt ez 1992-93-ban is, nincsenek hiteleink és vannak jelentős tartalékaink. Rág a féreg? Először azt a Kérdést kell feltennünk, hogy a magyar agrártársadalom egészséges része-e az egésznek, avagy hitvány eltartott férge? Operett Magyarországon valami történelmi tévedés folytán ötven évvel ezelőtti operettbe kezdtünk. Azt gondoltuk, hogy akkor leszünk nagyon vidámak, ha az országban két-három hektáros földbirtokok lesznek, és ezzel majd lehet valamit kezdeni egy modernizált piacgazdaságban. Mi az érték? Nem szabadott volna leragadni ott, ahol a magántulajdon szent és sérthetetlen, mert ezt az alapelvet talán mindenki osztja. Azt kellett volna végiggondolni, hogy negyven év munkájából mi az, ami érték, megmentendő, hasznosítható egy új korszakban. Kérdés Zsíros Gézához Mit vétett ez a nemzet, hogy ti hatalomra kerültetek? Nagy Tamást nem szívesen adnám föl kérdésként a barkochbában, mert játékostársam első viszontkérdése az volna: Személy? Fogalom? Én pedig nem tudnék neki válaszolni. Nem mintha kétségbe vonnám Nagy Tamás létezését, de hát tessék mondani, ki az a Nagy Tamás? Hol áll, mit képvisel, mik a javaslatai, elképzelései? Látunk egy rokonszenvesen okos fiatalembert, aki meggyőzően érvel az agrárszektor állami támogatása mellett, az állami gazdaságok, az Agrárszövetség mellett. És ahogy 1990-ben, a választási kampány során a tévében Zsíros Géza a maga csöndesen hisztérikus erőszakosságával beléfojtotta a szót, őt kárhoztatva a „szocialista mezőgazdaság" minden csődjéért, utóbb ez az elhallgattatás lett az erénye. Ha ezeknek nem kell, csak jó fej lehet. Én a magam részéről körülbelül annyit értek a közgazdaságtanhoz, különös tekintettel a mezőgazdasághoz, mint hajdú a harangöntéshez. (Mármost, ha tudja valaki, miért kellett értenie a hajdúnak a harangöntéshez, írja meg.) Egy dolgot azonban tudok. Régen, ha ment az ember az országban, vetett földeket, gondozott táblákat, épülő településeket látott. Ma meg parlagon hagyott földek, helyenként sáskajárás, szegénység (szegények, de a sajátjuk mondanák a harminchatféle kisgazda harminchatok). Az ember gyalog, kocsin korcsolyázhat a műúton a lócitromtól, mert megint divatban a lovasszekér (keserű, szükség szülte divat), és tehénnel szánt a paraszt, hárman tartják az ekét. Fájlalva látom, hogy fejtegetéseit mennyire kevéssé értik és értelmezik azok, akik földmívesek lehetnének ugyan, de nem elég míveltek ahhoz, hogy megértsék. Aki az édes magyar rögről szaval, aki árvalányhajat lenget vagy lágy kenyeret emleget, zajosabb sikert arat, mint ő, aki a dísztelen vetőmag-előleget, a műtrágya-kontingenst, a tejszövetkezeti feltételeket magyarázza. Mintha száz évvel ezelőtt volnánk, s mintha száz év keserves történelméből semmit se tanultunk volna. Kacagány, buzogány, a nemzet gerince, a Kossuth-nóta, hárommillió koldus országa, eriggy a Donig, s ha visszajöttél, majd visznek, de már Szibériába. Közben meg mondja néhány boldogtalan, hogy Kert-Magyarország, hitel, méhészet, falusi turizmus, minőség. Csak reménykedhetünk abban, hogy elképzeléseivel bekerül az új parlamentbe ez a földmíves programú fiatal gazdász. Berkes Erzsébet