Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-11 / 35. szám

PÉNTEK, 1994. FEBR. 11. • Tíz kilónként egy év börtön Balek volt a heroinos török BELÜGYEINK 3 Tavaly augusztus l-jén a vádlott a 68 AY 205 rend­számú kamionnal belépésre jelnetkezett Nagylaknál. A ra­komány hagyma volt. De nem­csak az bűzlött a vámosoknak, valami más is. A szimatuk iga­zolta őket. A zsákok között 88 zacskóban 52 kilogramm 85 deka heroin tartalmú port. ká­bítószert találtak. Ennek értéke a piacon 122 millió forintra rúg. Az első fokú tárgyaláson, a makói bíróságon a török elis­merte, hogy tudott az akcióról, bár nem volt tisztában, mekko­ra a szállítmány értéke. Ha minden jól megy, 20 ezer már­kát kapott volna a csempészé­sért Németországban. Ha ka­pott volna... A megyei bíróságon dr. Szabó Lóránt tanácsa tegnap tárgyalta Adlan Hikmet török állampolgár ügyét, aki nagy mennyiségű kábítószerrel való visszaélést követett el. Makón a vádlottat 5 év 6 hónap börtönre ítélték, ez ellen fellebezett enyhítésért. A me­gyei bíróság orvosi szakvéle­ményt kért, hogy a csempész­áru valójában mit is kóstál, mekkora dózist jelent. Ebből kiderült, hogy a mennyiség több ezer kábítószer-élvező éves adagjának felel meg, a ká­bítószer-függőségben lévők közül is több száznak elegendő lenne 12 hónapra. Hikmet védője arra világí­tott rá, hogy a vádlottnak fo­galma sem volt róla, milyen súlyos bűncselekményt követ el. Törökország elmaradott ré­széről származik, öt osztályt végzett, Európában először járt. (Négy gyermek, feleség és beteg testvérei ellátásáról kel­lene gondoskodnia.) Hiszé­kenységéből adódóan jó alany volt arra, hogy balek legyen, könnyen behúzzák a csőbe. Azt a mesét adták be neki, hogy ezekben az országokban - mint Magyarország - de­mokrácia van és csekélységnek számít a kábítószercsempészés. Akár mennyire is bedőlt a szö­vegnek, azért gondolnia kellet volna arra, hogy hazájában sem törökmézzel jutalmazzák az ilyen cselekményt, hanem életfogytig tartó börtönnel. A megyei bíróság bizonyára sajnálta Hikmetet, mivel láto­gatója még nem volt, csomagot nem kapott, beszélgetni nem tud cellatársaival, viszont a bűncselekmény súlyosságára való tekintettel kénytelen: helyben hagyta a makói bíró­ság ítéletét, az 5 év 6 hónap börtönt. Otthon ezt sokkal drá­gábban úszta volna meg, nem szólva róla, Törökországban nem azonosak a körülmények a börtönökben az itteniekkel. V. Fekete Sándor •MMMMHMM • A magyar Parlament már 1907-ben is elfogadott egy tör­vényt, amely előírta, hogy az állami intézmények közpén­zekből lehetőleg magyar ter­mékeket vásároljanak. Most a kormány hasonló paragrafusok elkészítésén dolgozik, s ha a T. Ház is egyetért vele, az állam­háztartásról szóló törvényt is ebben a szellemben kívánják módosítani. Miért van szük­sége egy köztudottan nyitott gazdaságú országnak ilyen sza­bályozásra? - kérdeztük Botos Balázst, a Pénzügyminisztéri­um helyettes államtitkárát. - Szeretnénk a közkiadások­kal is támogatni a hazai ipart, s egyben erősíteni a piaci ver­senyhelyzetet, célunk, hogy a hivatali megrendelésekben egyenlő esélyt biztosítsunk az Közpénzen csak magyar árul! állami és magánszektor cégei­nek. • Milyen forrásokat érint majd az új törvény? - Közbeszerzésnek minősül minden olyan beruházás, vá­sárlás vagy szolgáltatás, ame­lyet valamilyen hivatal, közin­tézmény „befizetési kötelezett­ség alapján keletkező pénzből" vásárol. Ebbe a vásárlói körbe a helyi önkormányzatok, a tár­sadalombiztosítási szervezetek, a közhivatalok és az állami szervezetek tartoznak. • A törvény, miszerint köz­pénzen csak magyar termé­keket vásároljanak, nem el­lenkezik a nemzetközi ke­reskedelem szabályaival? - Természetesen nem. A magyar piac továbbra is nyitott marad, de hogy a közpénzek­ből egy közhivatal milyen nemzetiségű árut vesz, az min­denütt az adott ország kormá­nyának „belügye". • Várhatók-e a beszerzé­sekben valamiféle prioritá­sok? - A legfontosabb szempont: a rendelkezésre álló pénzek minél hatékonyabb felhaszná­lása, a magyar termelés, a ha­zai foglalkoztatás támogatása, így például hatékonyabban tudja a pénzét egy hivatal fel­használni, ha olcsóbb, Magyar­országon gyártott gépkocsit vá­sárol, mintha egy hasonló kate­góriájú, de drágább franciát vagy németet. Mi következik ebből? Ki­szorítják a Mercedeseket, Volkswageneket, Audikat a Magyarországon gyártott „szolgálati" Suzukik, Astrák. Ferenczy Europress Lakáshitel­változások A lakáshitel-igénylésekben nem jelenthet akadályt az új formanyomtatványok hiánya: az igényeket az elmúlt évi nyomtatványokon is elfogadják - közölte az MTI-vel az OTP. Február elsejétől új állami lakástámogatási rendszer lépett életbe, amit jogszabályba is foglaltak. Az állam ettől fogva nem a hiteltörlesztésre, hanem a kölcsön kamataira nyújt tá­mogatást - a jogszabályban meghatározott feltételek meg­léte esetén - az új lakást ép­ítőknek, vagy vásárlóknak. A lakáshitelek terén újdon­ság, hogy az igénylő az úgyne­vezett halasztott kamatfizetési módot is választhatja: ha a bank a hitelbírálat során nagy bizonyossággal tudja valószí­nűsíteni a család jövedelmének növekedését. Ilyenkor a tör­lesztések évi összege bizonyos ideig növekszik. Az állami tá­mogatás független attól, ezt a módot választja-e a hitelfelve­vő, vagy sem. A halasztott ka­matfizetés egyike az OTP által ajánlott hitelfajtáknak, amely­ről nem a jogszabály, hanem a bank üzletági szabályzata ren­delkezik. Az új lakáshitelezési üzletszabályzat elkészült, s a fiókok rendelkezésére áll. Az újfajta lakáshitelezésre felkészült az OTP. Az ügyfelek türelmét kérik viszont azért, mert a halasztott kamatfizetés feltételeinek szemléltetését megkönnyítő számítógép-hát­teret csak február 14-étől tud­ják megteremteni országos há­lózatukban. Bánáti az elnök Szeged Centruma a centrumban Az Állami Vagyon­ügynökség igazgatótaná­csának január 12-i ülé­sén született döntés ar­ról, hogy a Centrnm Áruházlánc dolgozóiból és vezetőiből alakult konzorcium vásárolhat­ja meg a rt. részvényei­nek 51 százalékát. A Centrum Áruházak Rt. 3600 munkatársából álló Munkavállalói Rész­vénytulajdonosi Prog­ram (MRP-szervezet) 26 százalékos, a 270 főből létrehozott menedzs­ment és a hozzácsatlako­zó hazai beszállítókból álló társaság 25 százalé­kos tulajdonra tehet szert. Az alakuló közgyűlésen a munkavállalók háromnegyede alapította meg az MRP-t, s a Budapesten, az Erkel Színház­ban tartott fórumon a szervezet ügyvezetőségének elnökéül Bánáti Antalt, a szegedi Cent­rum igazgatóját választották meg. Mindez azon a sajtótájé­koztatón hangzott el, amelyet tegnap tartottak a Tisza-parti város áruházában. Bánáti Ántal elmondta még, hogy a szegedi dolgozók döntő többsége (269­ből 250-en) belépett az MRP­be, ami a cég jövője iránti nagyfokú bizalmat jelzi. Á privatizáció érdekessége: a menedzsment 25 százaléká­ból 12 nagy szállító 23 száza­lékkal részesedik, s ez megbíz­ható munkakapcsolat alapjául szolgálhat. Egyébként ez a 12 cég kizárólag magyar érdekelt­ségű vállalkozás. Áz ötmilliárd törzstőkéből 51 százalékkal ré­szesedő MRP és menedzsment tulajdona feletti részből az ön­kormányzatoknak 12,5 száza­lék jutott, további tíz százalé­kot pedig - várhatóan - ked­vezményesen vásárolhatnak meg a munkavállalók. W. I. P. • EMTT-,, vegyesboltok 99 Családi vállalkozás - kirakatban Szimpóziumot rende­zett tegnap délután a Hungária Szállóban az Első Magyar Telemar­keting Társulás. Az alaphangot Horváth La­jos, a Dél-Magyarorszá­gi Kerskedelmi és Ipar­kamara ügyvezető igaz­gatójának előadása adta meg, amiből egértelmű­en követekzik, hogy a kamara támogatja ezt a speciális franeihe vállal­kozást. Egy piramis­rendszer, amelynek nem az a feladata, hogy újabb szinteket építsen maga alá a nem mindig etikus „beszervezős-ju­talékos" megoldással. Az országosan pontosan 3564 vállalkozói engedéllyel rendelkező partner ugyanennyi vitrint üzemeltet majd kerítésé­re vagy a háza falára akasztva, tele hirdetéssel, üzleti ajánla­tokkal. Ez azonban csak a kira­kat, amely mögött lényegében egy-egy családi vállalkozás munkája van. Termékminták­kal, árusítással, piac- és közvé­leménykutatással, vevőszolgá­lattal, telefonmarketinggel, hir­detésszervezéssel és még sok később kialakuló aprósággal. Mindazzal, ami kihasználja az országos struktúrát, a gyors visszacsatolást. Mint Csiszár Sándortól, az EMTT megyei igazgatójától megtudtuk, már több mint száz partnerük van a lehetséges 120-ból, tehát a toborzás a ké­nyelmes és igényes szelekció szakaszába érkezett. Hatvanöt vitrin már áll, a többi azon mú­lik, hogyan győzi kapacitással a három műszakban dolgozó gyártó. A mikrostruktúra már működtethető, a főpróba pedig nem várt eredményt hozott Csongrád megyében. Elit élet­vitelű csoportból kellett meg­szólítani emebereket, s az ügy­félfelkutatás eredményeként milliós nagyságrenben kötöttek üzletet az ugyancsak meglepett megbízók. K. A. MWffiM j tj rthetelen döntést hozott a napokban az AV Rt. Eladó —' egy garantáltan veszteséges, csőd hátán csőd cég Bu­dapesten, ezért jelentkezik egy garantáltan nyereséges nagyvállalat vidékről, amely befektetne, fejlesztene, önerő­ből mindent megoldana és kikosarazzák. Inkább várnak még, illetve talán bevonják a rövidlejáratú hiteltörleszté­sekben fuldokló céget az adókonszolidációba. Azaz tovább támogatják, természetesen az adófizetők pénzéből. A tálalás tökéletes. AVÜ és az AV Rt. igazgatótanácsa egyszerre hirdetett eredményt a két Pick pályázattal kap­csolatban. A Gyulai Húskombinát részvényeinek ötven százaléka plusz egy szavazat megvásárolható, a Herz nem kapott szabad utat. Igaz, hogy az utóbbinál is kedvező az ajánlat, valószínűleg nyereségesen is tudná működtetni a cég - hogy ért-e hozzá az nem kétséges -, az azonban még­sem járja, hogy az ország két szalámigyára egy kézbe ke­rüljön. Ez majdnem monopolhelyzet - mondja az Á V Rt. Azért csak majdnem, mert szalámit azért más is gyárt, sok­sok kis privatizált húsfeldolgozó, ami természetesen minő­ségileg más kategória. Mi a monopolhelyzet? Ezt ma a Versenyhivatal tartozik megmondani. Persze neki sem a monopolhelyzettel van problémája, hanem inkább azzal, hogy visszaélnek vele. Ezt, mármint a visszaélést tehát most megelőlegezte a Picknek azÁV Rt. Az, hogy Szegeden egyéb minőségi sza­lámit is lehet kapni - a Jókai utcában kétezer forint felett is kínálják kilóját, a cég központjától egy kőhajításnyira, a Papagájban valamivel ez alatt adják az import szalámit ­nem mutat olyan veszélyes monopolhelyzetet. A korlátlan áremelésnek, a helyzettel való visszaélésnek pedig határt szab az a tény, hogy az emberek átállhatnak a sonkára vagy a kolbászra. i VI agyarországon tényleg nagy cégnek számít a Pick, -lJ-1 különösen a gyulai vásárral, illetve az óhajtott Hen­cei együtt lenne az, Európában azonban - ahova egyéb­ként nagyon igyekszünk - ettől a volumentől még nem ájulnak el. Márpedig a Pick szalámi felvevőpiacának csak a kisebbik fele található az országhatáron belül. Innen, no meg a kötelező szegedi elfogultság felől közelítve, a két márka közös tulajdonlása versenyképesebbé tehetné a ma­gyar húsipart a világpiacon. Vagy mégis maradjon „vidéki gyerek"? Legyen! Ha ilyen luxusra futja az adófizetők pénzéből. jfzJJi Olcsó csempék, fagyálló padlóburkolók, ragasztók, fugázók nagy választékban. Csaptelepek 3 év garanciával. Telephelyről: Thermoton, Uniform tégla, új csabai és holland tetőcserép. MODUL-BAU ÉPÍTŐIPARI KFT. SzcRcd, Csongrádi sgt. 27. T.: 491-022, 474-481 Szentes, József A. 24. tel.: 63/314-011 Nyitva: hétfűtől pengékig: 7.30-16-ig, szombaton: 8-13-ig. MODUL-BAU Rl PRimn DISZHOAT ÁRUHÁZ SZEGED, Boros J. u. 6-14., I. e. Nyitva: h-p.: 8-16, sz.: 8-12 - Knorr levesporok 49 Ft - Otthon kővé 200 g 58 Ft - Löncshús 400 g 88 Ft - Babfőzelék 400 g 76 Ft _ XUIoa a 1 ono • Az MTI értesülése szerint az Országgyűlés Házbizottságit csütörtöki ülésén úgy határo­zott, hogy a T. Ház április 7-én fejezzze be törvényhozói mun­káját. Az egyhangú döntés két fordulóban született meg, mert az első körben a keresztényde­mokraták április 19. mellett voksoltak. A kormány által a T. Háznak megalkotni javasolt Április 7-éig ülésezik az Országgyűlés 30-as törvénycsomagról a Ház­bizottság hétfőn délután, rend­kívüli ülésen dönt majd. M eg kellene ma állni egy percre, s rájuk gon­dolni. Nem, nem azért, mert világnapi parancs van rá. Inkább valami belső kész­tetéssel, emberségünk okán volna jó legalább egy perc­nyit velük lenni. A betegek - kiknek mára világnapot szabtak - ezt várják ugyan­is: az emberséget. Hogy amikor ők megfo­gyatkoztak benne, mikor nekik kevesebb a fizikai, szellemi erejük, s ennek kö­vetkeztében úgy érzik, nem teljes értékűek, pótoljuk meg erőiket az egészségese­kével. Gondoskodással, ellá­Ne csak aggódjon! tással, ápolással váltsuk ki az ő gyenge fizikumukat, jó szóval, vigasszal és biztatás­sal erősítsük a lelküket. Tet­tekben megnyilvánuló együttérzést adjunk - az segít. Ne csak aggódjunk, ne csak szorongjunk hozzátar­tozóink, barátaink beteg­ágya mellett, sokkal inkább azt keressük, mivel segíthet­nénk igazán! Tapintatosan, a beteg számára is efogad­ható - nem tolakodó, nem lekezelő, nem látványos és magamutogató, nem meg­alázó - módon. Önmagun­kat is emberibbé formáló­an. Nem feledve örökérvé­nyű igazát annak, hogy baj­ban ismerszik meg az em­ber igazán. Mégpedig azzal, mint tiszteli, segíti a kórral küszködőt. Aki maga is vizsgát tesz akkor, mikor gyógyulásáért, egészségéért harcol. Hogy el ne bukjon, abban rengeteg szerepe van az egészségeseknek (s nem­csak az orvosoknak, az ápo­lóknak). Ezt a szerepet min­denkinek kötelessége felvál­lalni! Kiváltképpen pedig azokat segítendő, akik gyó­gyíthatatlan betegségekkel viaskodnak. N em, nem elég csak saj­nálkozni, aggódni! Em­pátia kell mindenekelőtt, segítőkészség, és türelem. Ezt tudatosítani magunk­ban kellene megállnunk egy percre ma, a betegek világ­napján. Megkérdezve, mit is teszünk értük valójában? Szabó Magdolna

Next

/
Thumbnails
Contents