Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-29 / 24. szám

JAMBUS SZOMBAT, 1994. JAN. 29. Hollósvölgyi Iván Sehol határán Milyen új ma itt a csend, hosszan tartó, és e legesleghátsó udvaron mennyi autó parkol. Hány szélvédő mögött mintáz pilóta arcot egy váratlan karambol? Mennyire mélyen alszol, mennyire magad vagy. Úgy vagyok már, fekete alak, fényképalbumban ragadt életed őre, vaksággal birkózó görög árnyék, mint aki nem lát. A láb folyton kétség indáiba botlik, s tündér tunikában lejtóző csodafák vonják fehér-fekete táncukba a lelket, amely alig boldogul így a szerelemmel. Az országútmenti erdő - mint felsértett karod -, mindig kétségbeejtő, hosszú sétáktól jelölt. Pótolhatatlan földje nem tágít, vágyik utána, vonzza magához a megküzdő lények bokáit humuszába. Azután esik, mindig esik, kivédhetetlen kopogás a táj. Nyílik esernyő szirmok virágoskertje, óh. mélységből villogó szembogár, mindenem ott van, egy helyre rejtve, kifordul az ernyők fekete kelyhe, szél lesz, nekitámad a zápor zuhogó acélhuzalának. Befogott száj, hallatlan jaj, sikoly, repülőgép zaj. Rád tapad, gyászlik arcodon az ing, fölötted kering minden mondat, amit a Föld angyalai fák képében és inkognitóban mondtak. Milyen új ma itt a csend, és mennyire hosszan tartó világosságot vontat minden autó. Varró Sándor „ Végtelen lelkünk veges vízen 55 Immár fél évezred, és még egy esztendő is elmúlt, hogy Kolumbusz K. Indiába indulván felfedezte az Amerikai Egyesült Államokat, a hozzá tartozó földrésszel együtt. Hosszú, óceánt átszelő útját mely a jelentős mennyiségű rum miatt - hányattatásoktól sem volt mentes, a szigorú vámvizsgálat zárta le. De hogyan is került a civilizált Európa követe az Újvilágba? A titkosan őrzött hajónapló ide vonatkozó részleteit tárjuk most önök elé, dramatizált változatban. Időpont: 1492, éjszaka Helyszín: A Santa-Maria fedélzete (közelebbről, valahol az Atlanti-óceánon) Szereplők: - Kolumbusz K., a hajó elóbb megbízott, majd kinevezett kapitánya. - Egy ismeretlen, álarcos férfi, kezében tőr. - Néma szereplők, úgymint a hajót kísérő sirályok, nagy halak, a nagy halakban kis halak, egy tyúk, mely Kolumbusz K. tojását fogja tojni. - Valamint a hajó útját keresztező Golf-áramlat. történés Ismeretlen, álarcos férfi (továbbiakban: Férfi): Kezeket tel! Ez itt egy hajóeltérítés! Ne tanúsítson ellenállást, és ne Lackó Valéria: Kis zöld kép (Fotó: Révész Róbert) A JAMBUS IRODALMI PÁLYÁZAT FŐSZPONZORA A TOLKIEN KÖNYVESHÁZ HETI AJANLATA Ormos Mária: Hitler Ottlik Károly: Protokoll Viselkedéskultúra a mindennapok gyakorlatában Usborne Enciklopédia gyermekeknek Várom vásárlóimat a régi Bruckner mellett, a TOLKIEN KÖNYVESHÁZBAN, hétköznap reggel 9-től este 7-ig, míg szombaton 9-től 13 óráig Tisza L. krt. 39. NÉMETH GYŐZŐ cégtulajdonos A Jambus Irodalmi Pályázatra beküldött írások közül közlésre fogadtuk el Hollósvölgyi Iván: Sehol határán cfmü versét, valamint Varró Sándor: „Végtelen lelkünk véges vízen" című írását. Háy Repülőtér Megvédsz-e szíveddel, ha jönnek az utasszállító gépek? Elémállsz-e, hogy az American Turists írom New York szívem előtt a szívedet tépjék széjjel? Jaj, lelkem lelke eltakarsz-e, ha jönnek a menedzserek? (Tudod, a bőrömet akarják, a testem.) Szeretlek, ne félj, szív vagy te, a szívben vagy. Várom őket, ne félj, a bőrük kell nekem, nem kell nekem, a kocsijuk se kell nekem. János versei Nő, utca, férfi, folytatás stb. Balra egy szép nő, jobbra férfi áll az utcán, (így kezdődik.) Aztán: Balra egy szép férfi, jobbra nő áll az utcán. (A folytatás: fordulat.) Forgó-pergő - ahogy látom. Úgy látom, forgó-pergő: nem untat, változik, meglep és felkavar. Sebességből sebességbe kapcsol a nap. (Jobbra férfi, balra nő, / balra férfi, jobbra nő.) Sahold... hát nem, a hold nem hiányozhat. próbálkozzon a riasztócsengővel! Kolumbusz K. (továbbiakban: Kolumbusz K.): De kérem, ne bökdössön azzal a micsodával, még megtalál szúrni! Férfi: Ez itt a kezemben egy damaszkuszi acélból készült tőr. Valódi toledói. Kolumbusz K.: Ne dicsérje, nem veszek semmit! Férfi: Követelem, hogy a kormánylapátot fordítsa meg, és a szelek dagasztotta vitorlák repítsék a hajót Amerikába. Kolumbusz K.: Hová, maga reneszánsz bandita? Férfi: Irány Amerika, ha kedves az élete! Kolumbusz: Sajnálom, ez egy menetrend szerinti indiai járat. Talán Bombayban lesz csatlakozás. Különben is, lebeszélem Amerikáról. Nagy ott a nyüzsgés, sötétedes után nem tanácsos kimenni az utcára, tudja a bűnözés miatt. És... egyébként sincs még fölfedezve. Férfi: Ne vitatkozzon, mert döfök! Kolumbusz K.: Te is fiam, Cassius? Férfi: Talán Brutus. Kolumbusz K.: Nézze el, gyenge voltam irodalomból. Férfi: Figyeljen ide, én el tudom intézni, hogy Amerikát magáról nevezzék el. tudja, a sógorom befolyásos ember. Kolumbusz K.: A, ne etessen. Utánanéztem, rólam úttörőcsapatot fognak elnevezni, de aztán jön a rendszerváltozás, és az úttörőket is szélnek eresztik. Érdemes nekem ezért törnöm magam? Kit érdekel manapság egy új földrész? Férfi: Ne legyen már olyan szkeptikus, hiszen ön áll a kormánynál. Kolumbusz K.: Nem tesz semmit. Férfi: Kapitány úr, megkínálna egy cigarettával? Kolumbusz K.: Tudhatná, hogy dohányt csak később fogok Európába szállítani. Férfi: Bocsánat, álarcban vagyok. De hát az a sok cigarettareklám a hajó oldalán... Kolumbusz K.: A szponzorok miatt van. Csak így fizetnek. Férfi: Uram, az Ön nevét együtt fogják emlegetni Hillaryval, Teleki Sámuellel, Heyerdahllal, ha változtat az alapkoncepcióján, és hajlandó Amerikába vitorlázni, mert ha nem... Kolumbusz K.: „Egy reggel indulunk és velőnk teli tűzzel, s fájó dacot dagaszt, s keserű vágy izen, megyünk, s a kósza kedv táncos habokra űz el, ringatva végtelen lelkünk véges vízen." Sajnos a hiteles dokumentumként őrzött hajónaplóból kitépték a további lapokat. így a történések alakulásának mikéntjéről, csak a szóbeszédre hagyatkozhatunk. Bányász J. István Dá vid A sokaság vért akart látni. Kerekké merevedett orrcimpáikkal a homokba szívódó vörös élet szagát akarták érezni. Az arcuk eltorzult, lélegzetük hörgéssé szakadt, testük hajlataiból bűzös cseppek gördültek elő. A csend úgy feszült föléjük, mint egy végsőkig terhelt izomköteg, melyet a következő, legapróbb mozdulat is szövetjeire szakítana. A tömeget a felajzott várakozás eggyéolvasztotta, s ha egy közülük mást akart volna, a többi üvöltve tépte volna szét, gondolkodás nélkül. Dávid egy gömbölyű, nagyon régi kövön ült, inas hátára meleget szórt a nap. A szelet hallgatta, mely körülölelte őt, és hűvös fürtjeivel a tarkóját simogatta. A völgyön túl emelkedő dombokat nézte, lába alatt a kócos füvet. Testét mindjobban ellazította, különös hangulat és érzés felé úszott, melynek finom burkában a táj, a levegő, a föld és az ég részévé válhat. Szemben vele egy robusztus alak állt fel a távolban és indult felé. Testének roppant izmai, pikkely formájú szemekből fűzötf páncéljának nyomódtak, bőrét durván dörzsölte a fém, régi sebhelyei kivörösödtek, sárga verítékfonalak futottak végig rajtuk. Keze kapocsként zárult síjjyos dárdájának vastag nyelére, rézből való sisakján időnként megcsillant a nap fénye, hátára vetett hatalmas pajzsának szíja a vállába mélyedt. Ocsmány szavakkal gyalázta a fiút. Dávid, a pásztor, aprót fordult a közeledő óriás felé, szeme összeszűkült, s szívta magába a látvány minden részletét. Ujjhegyei végtelenül lassan, önállóan simítottak végig botjának faragott jelein, a napszítta sérüléseken. Aztán patak koptatta parittyaköveit vette kézbe, sima felületük önmagukba fordultak vissza. A gáth-ai, a harcos, úgy tört előre a fiú felé, akit össze akart törni, mint egy halálosan felingerelt bika. Fejében az értelem szikráit elfojtotta a düh és az erőszak. Lábai alatt a súlytól robbant a terméketlen por, s szürke fellegei az ég felé gomolyogtak. Dávid, miközben lecsúszott a kőről, ujjai közé igazította a parittya fényesre kopott bőrszálait. Belehelyezte az egyik követ s a szálakon engedve vagy feszítve besúlyozta a szerszámot. Izmai ellazultan vártak, bensője tiszta és nyugodt volt. Idegei, a teste a körülötte levőre figyelt, benne a közeledő óriásra, mozgására, a távolságra, és várt. A tömeg önkéntelenül, lassan húzódott közelebb, mindenki látni akart mindent, az izzadt, poros testek egymásnak feszültek. Dávid keze váratlanul megmozdult. Az oroszlánra gondolt, aki bárányt rabolt a nyájából, és akit sokáig üldözött, aztán megölt. Meglendítette a parittyát, a levegőben sziszegett a kő, majd recsegve csattant, s a gathai mintha falnak ütközött volna, fejét kemény erő lökte hátra. Hosszú pillanatokig döbbenten állt, aztán dárdája kibukott kezéből, s a roppant test döngve a földre zuhant. A csend megnyúlt, a levegő megállt, a völgyre rázuhant a forróság. Dávid a tetem felé indult, odaérve lehajolt, s kihúzta hüvelyéből a nehéz kardot. Felegyenesedve a dombok felé nézett, egy fuvallat kisimította homlokából a haját. Dávid az óriás feje után nyúlt, s miközben a tömeg már majdnem beteljesedve és kielégülve felhördült, magasba emelte a kardot.