Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-26 / 21. szám
20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. JAN. 26. Kié a Tornyai múzeum gyűjteménye? Hódmezővásárhely megyei jogú város polgármesteri hivatala keresetet adott be a Szegedi Városi Bírósághoz annak eldöntésére, hogy kinek a tulajdona a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum régészeti, népművészeti közgyűjteménye, valamint több műalkotás. A bíróságon kedden kezdődött tárgyaláson elhangzott, hogy a múzeumot a Csongrád Megyei Közgyűléshez tartozó Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága - mint önálló költségvetéssel rendelkező intézmény - működteti. A századelőn Hódmezővásárhely tulajdonában volt a múzeum, a város vezetése 1928-tól 1944ig mintegy 23 ezer pengőt fordított az ásatásokra, ezzel mintegy megvásárolva a leleteket. A néprajzi gyűjteményt jórészt ajándékba kapta a város. Ugyancsak ajándéknak számítanak azok a képzőművészeti alkotások, amelyeket a híres vásárhelyi iskola, a mártélyi képzőművész tábor, illetve a hagyományos őszi tárlatok alkotói adományoztak. A Belügyminisztérium Vagyonátadó Bizottsága viszont úgy döntött, hogy a teljes gyűjtemény maradjon együtt, méghozzá a megyei közgyűlés tulajdonában. Ezt Hódmezővásárhely nem fogadja el. A tárgyalást elnapolták, ugyanis a múzeum nyilvántartása annyira pontatlan, hogy a tulajdon bizonyítására kötelezett városi önkormányzat a dokumentumok jplentős részét nem tudta beszerezni. Az önkormányzat képviselője azzal is érvelt, hogy az adományozó művészek nem választják el egymástól a városi címet viselő múzeumot és a várost, ők a város lakosságának ajándékozzák műveiket. A felek mindenesetre kinyilvánították, készek közösen átnézni a nyilvántartásokat, pontosítani a dokumentumokat. A hét végétől, fennállásának 30. évfordulójától Fekete István író nevét viseli majd a Ságváritelepi Általános Iskola. Január 28-án, Fekete István születésének 94. évfordulóján az iskolában - többek között a Délmagyarország Kft. támogatásával is - névadó ünnepséget rendeznek, melyen Lippai Pál polgármester avatja fel az író szobrát, az iskola tanulói pedig műsorral kedveskednek a vendégeknek. Ebből az alkalomból a most már Fekete István Általános Iskolába várnak az intézmény 30 éves fennállása alatt ott dolgozó minden pedagógust. NE FELEDJE: LAPUNK A KÖZKEDVELT, SZÍNES TELE MAGAZINNAL EGYÜTT IS ELŐFIZETHETŐ! A TELE Magazinnal lapunk havi előfizetési díja :sak 110 Ft-tal emelkedik. ELŐFIZETÉSI IGÉNYÉT BEJELENTHETI: I a hírlapkézbesítőknél, » a 62/481-281es telefonon Németh Andreánál I a lapunkban elhelyezett kivágható szelvényen. lj rvendetes közéleti fejlődésről JJ számolhatok he: már több mint fél éve nem kaptam névtelen levelet! Szomorú azonban rám nézve, hogy az olvasói levelek, amelyeknek mindig nagyon örülök, ezzel a formulával kezdődnek olykor: „Tisztelt Z. úr, vagy talán elvtárs?!" Nocsak, nocsak... Merre hajolgat el már megint ez a Z. úr, vagy talán elvtárs, aki én vagyok? Az elvtárs szót legkorábbról én egy 1870-es kiadású kötetben tudom felmutatni. A kiegyezés után három évvel jelent meg tehát ez a munkácska, ami azért fontos, mert „A Honvédmenház könyve". Az elaggó 48-asok adták ki. Sokkal korábban ugye, nem is jelenhetett volna meg. Na, ennek a 111. oldalán olvasható e szó, amely abban az időben még semmi rosszat nem jelentett. A nádorhuszárok hazajöveteléről beszámoló írásban így hangzik a kerek, egész mondat: „Szólni nem volt tanácsos, mert kémek környeztek, bármerre mentünk: különben nem is volt rá szükség, egy kézszorítás, egy sokat mondó pillantásból megértettük mi egymást elvtársak. " Ebből a helyzetből azután majdnem nyílegyenes út vezeteti azokba az időkbe, amikor az elvtárs a kommunista párthoz tartozás kifejezője lett - és miután az ország teljes lakossága a párt vezető szerepe alá tartozott, leelvtársaztak-elvtársnőztek boldog boldogtalant. Mindenkit. Bár azt valószínűleg a legelvetemültebb pufajkás se mondta, midőn esti portyára indult, hogy: „Megyek elvtársnőzni"... Ha mondja, ebből megszülethetett volna akár a „vérelvtársnőző barom" kifejezése is. De e szófacsaráscsűrés teljesen elméleti. Nem igazolta vissza az élet. Amint némelyik kitűnő újságcikket. De nem erről szól a dal. Azokban az időkben is kaptam ám leveleket, és volt amelyik így kezdődött: „Tisztelt Z. elvtárs, vagy talán úr?!" A múlt és a mai megszólítást egymás mellé rakva, még akár azt is gondolhatom, hogy nem járok én rossz úton. Miután mindenkit leelvtársaztak akkortájt, lassacskán, ahogy a diktatúra butult és fáradt, a titulus el is vesztette politikai töltését. Továbbra is jelezte az állapotokat, de semmi több. És maradt benne valami feudális mellékíz, miszerint fölfelé a „Tisztelt Elvtárs." dukált, lefelé meg csak a „kedves elvtárs" járt ki. De végül is az egészet senki nem vette már komolyan. Ma újra jelentéssel, és érzelemmel telítődött az elvtárs megszólítás. Amolyan szépítő kifejezés vált belőle, amit a nyomdafestéket nem, vagy csak egész nehezen tűrő szavak helyett alkalmaznak. Ha például valaki azt akarja írni, hogy menjek a jó b ba, akkor így váltja ki a brutális szóhasználatot: „Kedves Z. úr, vagy talán elvtárs?!" És ebből tudhatom, hogy menjek a... Azért se. Bááá! Ságváritelepiből Fekete István iskola • Szerencsés szerencsétlenség Bajén Leomlott az iskola fala Negyvenöt tanuló és az iskola gondnoka rekedt bent hétfőn délelőtt Baján a tanítóképző főiskola gyakorlóiskolájában, amikor az épületnek 15-20 méteres szakaszon leomlott az egyik oldalfala. A helyszínre érkező szekszárdi tűzoltók létrával mentették ki k RÁDIÓ JPARTBCTOP kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!'g| mindennap 16-18 óra között a 94,9 MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged. Aranv János u. 7. II. em. Tel: 480-166/127. Fax: 325-930 m Múzeumi szünet A Móra Ferenc Múzeumtól kapott információink szerint a múzeum január 25. és február 2. között a közönség számára technikai okok miatt zárva tart. az emeletre szorult tanulókat, akik elől a folyosói lejáratot elzárta az omlás. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A szerencsétlenség nyomán, mely könnyen tragédiával is végződhetett volna, szakértők bevonásával vizsgálatot indítottak. • Forráskúti piperecikkek A szegedi 1. sz. rendőrállomás dorozsmai akciócsoportja fogta el a betörőket. Kiderült, hogy a két fiatalember H. Z. és J. A. a forráskűti Gyapjas dűlőben lévő vegyesboltot fosztotta ki. Nagy mennyiségű cigarettát, piperecikket, italárut és kávét vittek magukkal gépkocsijuk csomagtartójában. A becsült lopási kár mintegy 50 ezer forint. Az áru hiánytalanul megkerült. • Törlesztő részlet elmaradásról kapott értesítést a múlt év összegzéseként Németh Istvánné kübekházi olvasónk. Kiderült, hogy az általa 1993. februárban befizetett csekkre a kübekházi postán 1883. februári pecsétet ütöttek. Valószínűleg ez zavarta meg az OTP-t és kéri újfent a pénzt. Olvasónk most talpalhat igazolni a dolgokat. Mint hírlik, nem egyedül járt pórul a múltba kalandozó .stempli miatt. • A város épületeinek állapota miatt tárcsázta számunkat Aigner Jenő. Nehezményezi, nyilván nem ok nélkül, hogy a Hétvezér utca 13. sarki ház alagsori részét hagyják tönkremenni. Csúful szétvert állapotában is látható pedig, hogy a szuterén nagyon alkalmas lenne műhelynek, vagy valamilyen üzletnek, szolgáltatónak. Hiszen ebből állítólag nincs elég a város frekventált részein. Olvasónk elmondta továbbá, hogy a Hajnóczy utca elején, a Tiszavirág épülete korántsem a műemléki jellegű épületeknek kijáró «((f>»)))))) WIESTEL. Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma 8 és 10, valamint 15 és 17 óra között oszthatják meg ügyeletes újságíró kollégánkkal, Becsei Péterrel. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont cfmű rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. kezelésben van. Elég megtekinteni a rozsdás dróthálót, külsó ablaktábla helyett. • Többen tiltakoznak a tömegközlekedési járművek jegyellenőreinek durva, minden intelligenciát nélkülöző fellépése ellen. Magát megnevezni nem kívánó.telefonáló hölgy olvasónk egy nyugdíjas asszony tortúrájának volt szem és fültanúja a 9-es trolin. Jóllehet a nyugdíjas asszonynak, aki még nem érte el az „ ingyenutas 70 évet ", csak buszra volt bérlete, mégsem igényelt volna az eljárás expedíciója két ellenőrt és egy rendőrt is ráadásnak. Lassacskán elég lesz a rendőri kiséretes ellenőrök pökhendi uralmából. • A nagy sztk reumatológiai rendelésénél uralkodó tarthatatlan helyzet miatt telefonált R. J. Olvasónk felesége csak akkor tud a rendelésre menni, amikor a férj hazaér, lévén egy éves kisgyermekük. A rendelésen azonban- már délután 4 órakor közlik ( holott a rendelés este 7-ig tart ) a kezelésre érkező asszonnyal a kartonozóban, hogy jöjjön máskor, mondjuk dél körül. Az ilyen ellátás tűrhetetlen, balkáni és az intézkedésért felelős vezető válasszal tartozna: a betegellátásért fizetett havi tekintélyes összegért csak ez jár ? • Az önkormányzat által kivetett kommunális adó igazságos voltát kérdőjelezi meg az állítás, amellyel N. G-né fordult hozzánk. Olvasónk nyugdíjas pedagógus, aki a nyugdíj mellett dolgozik, büfét vezet. Évi 54 ezer forint a jövedelme, a kommunális adója pedig ezer forint. Éppen annyi, mint az évi bruttó 24 millió forint bevételt meg nem haladó vállalkozónak. HIVATALOS SZERVIZKERESKEOÉS PAPP AUTÓHÁZ KFT. Alkatrészeladás Garanciális és fizetőjavítás Autóértékesítés Szeged, Kereskedő köz 3. "églapítás 1973. (Sssm^ ÉTKEZÉSI JEGY A SZEMÉLYUÖVEDELEMÁDÓ-MENTES ÉTKEZÉSI HOZZÁJÁRULÁS \ város 15 élelmiszerboltjában és diszkontjában, valamint 35 vendéglátóegységben. FEKETE SAS U. 2. T.: 311-859 .490-490, 35 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! • Számítástechnikai szaktanfolyamok a Szofi Számítástechnikai Oktatóközpontban. - számítógépkezelő, szövegszerkesztő - adatbázis és táblázatkezelő - windows és winword intenzív tanfolyamok. Tel.: 62/326-642. (x) I VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS \)MÉTEO\ ISMÉT TAVASZ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint megáltozik az időjárás, enyhül az idő, csaknem tavaszt idézve. A nap folyamán megnövekszik a felhőzet, viharos széllel, sok helyen esővel lehet számolni. Ma délután a legmagasabb nappali hőmérséklet 5-10 fok között alakul. 1 • Lakossági fórum A Dél-magyarországi Vagyonvédelmi Kamara a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával közösen ma 18 órakor lakossági fórumot rendez a Victor Hugó u. 6. sz. alatti volt tisztiklubban. Témája: milyen lakás- és autóriasztókat szereltessünk fel? • Hagyományos és modern gyors nyelvtanulás az Intenzív Nyelviskolában. Speciális tanfolyamok vizsgafelkészítés. Érdeklődés, beiratkozás a Deák Gimnáziumban munkanapokon 16,30-18 óráig- (*) • Pénzügyi tanácsadó (volt Adótanácsadó) tanfolyamot indít a PERFEKT Pénzügyi Szakoktató Rt. Jelentkezés: 62/311-373, 62/486-286/ 228. (x) • Képesített könyvelői tanfolyamot indít érettségizetteknek a PERFEKT Pénzügyi Szakoktató Rt. Jelentkezés: 62/311-373, 62/486-286/ 228. (x) • Jogtörténeti előadások Jogtörténeti tudományos ülést rendez január 27-én délelőtt 10 órától a kari tanácsteremben (Tisza Lajos krt. 54.) a JATE jogtörténeti tanszéke. A rendezvényre hármas évforduló alkalmából kerül sor: Bónis György (1914-1985) születésének 80., Both Ödön (1924-1985) születésének 70. és Iványi Béla (1878-1964) halálának 30. évfordulója van idén. Az ülésen elhangzó előadások: Ruszoly József - Három szegedi jogtörténész, Érszegi Géza - Bónis György és a decreta, Blazovich László - A Telegdy-per, Balogh Elemér - Középkori magyar szentszéki oklevelek regesztái (beszámoló Bónis György poszthumusz művének sajtó alá rendezéséről), Homoki Nagy Mária - A jobbágyi birtoklás kérdései.