Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-05 / 3. szám
2 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. JAN. 5. TÖRTÉNELMI KRÓNIKA Január 5. • Clintonra várva Magyar-Amerikai Koalíció 1463. Francois Villont (Francois de Montcorbier, született 1431 körül, Párizs), akit Franciaország első modern lírikusának tartanak, emberölés miatt halálra (télik. Az (téletet a mai napon átváltoztatták tízéves száműzetésre Párizsból. Ez a dátum az utolsó híradás Villon életéről. 1477. Az 1474 óta tartó burgundi háború alatt elesik Burgundi Merész Károly herceg (született 1433. XI. 10., Dijon) a Nancy előtt, a Svájci Államszövetség ellen vívott csatában. Ez a német-francia középbirodalomnak, Burgundiának a végét jelenti. 1589. Blois-ban, 69 éves korában meghalt Medici Katalin. Franciaország királynéjaként 1533 óta jelentős befolyást gyakorolt a francia politikára, s az ő nevéhez fűződik több ezer hugenotta lemészárlása is Szent Bertalan éjszakáján. II. Henrik francia király feleségeként lett királynő, majd halála után három francia király, II. Ferenc, IX. Károly és III. Henrik anyjaként, mint régens rendelkezett a politikai ügyekben. 1858. Milanóban meghalt Joseph Wenzel Radetzky gróf (született 1766. XI. 2., Trebnitz, Csehország) osztrák tábornagy. A Custoza melletti, és a morvái csata gycv/.tese, VÜ50-IŐI lombardvelencei főkormányzó. Em- Lányom művészettörténész lesz, fiam most fölvételizik a zeneiskolán. A sors fintora, hogy anyjuk nyelvét nem ők, hanem én tanultam meg. Még kezdő magyart is oktatok néhány órában! Fizetésem havi 3000 márka (körülbelül 150 ezer forint), de ebből csupán a lakásért 600 márkát fizetek! • Mit tartasz jónak a rendszerváltozásban ? - Az utazás-, a vallás és a vélemény szabadságát, az információk szabad áramlását. Ám furcsa módon éppen a volt keleti tömbről, benne a Magyarországról szóló információk váltak szegényessé. A fordulat előtt már másnap megkaptam Drezdában a Népszabadságot fillérekért. Most egy hónapig is (!?) várni kell rá - szinte megfizethetetlen árért. • Talán a magyarok iránt is nőtt az idegengyűlölet? - Szó sincs róla. Csak még nem teltünk el az évtizedekig elzárt nyugati tájak látogatásával... A drezdaiak mindennapi életében még a színesbőrűekkel szemben sem érezheted a faji előítéletet. Az állomásokon és az utcákon például a vietnamiak árulják a gyümölcsöt, zöldséget - jóval olcsóbban, mint az üzletben. A drezlékét őrzi id. Johann Straussnak a custozai győzelem hírére írt „Radetzky induló". 1876. Kölnben született Konrád Adenauer német centrumpárti, illetve CDUpolitikus, az NSZK első kancellárja. 91 éves korában, 1967. április 19-én hunyt el a Rajna-menti Rhöndorfban. Az április 25i gyászünnepségen 54 állam küldöttségei vettek részt. 1919. Berlinben kirobbant a „Spartacus-felkelés". Január 15-én Kari Liebknechtet és Rosa Luxemburgot, a felkelés vezetőit különítményes tisztek meggyilkolták. 1921. Bernben született Friedrich Dürrenmat drámaés regényíró. A XX. századi ember sorsát keserű iróniával ábrázoló regényeinek (A baleset) és színűveinek (Az öreg hölgy látogatása. Fizikusok) köszönheti népszerűségét. Otthonában halt meg 1990. december 14-én. 1953. Az ír származású Sámuel Becket „Godotra várva" című színművét bemutatja a Théatre de Babylone Párizsbán. 1970. Max Born (született 1882. XII. 11.. Breslau, ma Wroclaw) német fizikus, a modern elméleti fizika egyik úttörője, akit 1954ben fizikai Nobel-díjjal tüntettek ki (a kvantumtechnika interpretációja, a kristályok rácsszerkezetének elmélete) meghalt Göttingenben. daiaknak ugyanaz a vietnamiak standja, mint a szegedieknek a Cserepes sor... Mindemellett azonban gyakran előfordul, hogy az Elba partján sétáló drezdaiak epés megjegyzéseket tesznek - maguk között -, ha Oroszországból visszatelepülő népi németekkel találkoznak. Pedig ezek a visszatelepülök nem tehetnek arról, hogy őseiket Katalin cárnő kicsalogatta a Volga mentére, Sztálin meg szétszórta és széttelepítette őket a volt Szovjetunió minden szögletébe. Elítélhetó-e, hogy most visszatértek apáik földjére? • Hogy látod az öregek helyzetét? - 77 éves anyám példáján szeretném érzékeltetni. Állami nyugdíjasház egyik egyágyas szobájában lakik, teljes ellátást és orvosi felügyeletet élvezve. Az NSZK-nak ez a szoba napi 90 márkájába kerül. Édesanyám ezért egész havi 1200 márkás nyugdíját leadja, de azért - nagykegyesen - 100 A magyar küldöttséget a Magyar-Ámerikai Koalíció küldi a találkozóra. (A koalíció több amerikai magyar szervezetet foglal magába és tagja a Magyarok Világszövetségének.) Bertalan Imre tiszteletes, a koalíció igazgatósági tagja az MTI-nek elmondta, hogy még nem kapták kézhez a Fehér Ház részletes meghívóját, így a kerekasztal-beszélgetés témája Walesa bírál „Jelcin megérezte a Nyugat határozatlanságát és egoizmusát, és ezért támaszt feltételeket" - nyilatkozta kedden Lech Walesa lengyel államfő a BBC televíziójának. Mint mondotta, ez a magyarázata annak is, hogy Jelcin megváltoztatta korábbi álláspontját Lengyelország NATO-tagságát illetően. A lengyel elnök „dezertálásnak" minősítette egyes nyugati politikusok félelmét Oroszországtól, és azt, hogy ennek következtében magára hagyják Kelet-Európát, különösen azért, mert véleménye szerint a demokratizálódó Oroszországtól való félelmek indokolatlanok. Szabadlábon a Secu-íönök A bukaresti ötödik kerületi bíróság kedden szabadlábra helyezte Ceausescu egykori titkosszolgálatának vezetőjét. lulian Vladot annak idején kilenc év börtönbüntetésre ítélték az 1989 decemberi kommunistaellenes tiltakozások elfojtásában játszott szerepéért. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a 61 esztendős Vladot azért helyezte szabadlábra az illetékes bíróság, mivel büntetésének több mint negyedét már letöltötte, és ez alatt jó magaviseletet tanúsított. márkát „zsebpénzként" visszakap belőle... A szegedi Démásznál sokan ismerik és szeretik Klaus Hübnert, drezdai partnervállalatuk mérnökét. Évek óta „ingázik" küldöttként, tolmácsként vagy turistaként Drezda és Szeged között. Húsz évvel ezelőtt kezdtem el magyarra tanítani, de a tanítás még mindig tart „levelező oktatás" formájában! Egymás után jönnek a magyar nyelvű levelek és mennek vissza - kijavítva, megválaszolva! • Hogy érzed magad friss nyugdíjasként? - Vegyesen, mert több évvel a korhatár előtt nyugdíjba kellett mennem... Kellemes viszont, hogy a Kanári-szigetektől egészen az Északi-tengerig eljutottam használt, de kiváló Ford kocsimmal, amit nemrégen vettem 11 ezer márkáért. Még tíz évvel ezelőtt jelentkeztem az NDK-ban egy Wartburgra. „Megkaphatja 1996ban (!), ha minden jól megy!" Bili Clinton elnök csütörtökön kerekasztal-beszélgetés keretében fogadja az amerikai cseh, lengyel, magvar és szlovák közösség képviselőit. A találkozóra a Wisconsin állambeli Milwaukeehan kerül majd sor. sem tisztázott, ám véleménye szerint egész bizonyosan szó lesz a NATO kibővítésével kapcsolatos kérdésekről. Közlése szerint szerda este a meg• A szlovák rádió értesülése szerint a szlovákiai Révkomáromban kedden aláírásgyűjtési akciót kezdtek Pásztor István polgármester ellen, aki a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnökeként a szombatra tervezett nagygyűlés egyik fő szervezőjének számít. Ismeretes, hogy Szlovákiában rendkívül nagy belpoli• Az indiánok jogainak érvényesítéséért harcot hirdető Zapatista Nemzeti Felszabaditási Hadsereg fegyveresei hétfőn két újabb várost ürítettek ki az általuk szombaton elfoglalt települések közül. A dél-mexikói Chiapas tartományban, elsősorban Ocosingo város körzetében azonban tovább folytaVlad kegyelmi kérvényét tavaly áprilisban még visszautasította a legfelsőbb bíróság. Sőt az ügyészség által benyújtott újabb bizonyítékok alapján a Securitate-főnököt bűnrészesnek találták minősített gyilkosságban, s 12 évi börtönre növelték az eredeti ítéletet emlékeztet a Reuter. A politbüró 25 egykori tagja került börtönbe az 1989 decemberi forradalom győzelme után, ám közülük már csupán öten vannak rács mögött. A többieket „orvosi indokok alapján átmenetileg elengedték", vagy szabadlábra helyezték. Az összecsapásoknak több mint ezer halálos áldozata volt, ám a valódi gyilkosokat eddig nem fedték fel és nem állították bíróság elé - emlékeztet a Reuter. - ígérték. Végre elég időt fordíthatok régi hobbimra, a magyar nyelv tanulására. Ügy érzem, hogy minden új szó megtanulásával új színfoltját ismerhetem meg érdekes országotoknak! • A magyar turista ebben a pezsgő, új drezdai környezetben eleinte csak kapkod a fejéhez és - a pénztárcájához! Ez a város a magyarok számára az olcsó bevásárlások eldorádója volt! Ezeknek a „boldog időknek" most végleg befellegzett. A kenyér kilója 100150 forintba, a tej literje 80100 forintba kerül, átszámítva. Ez a kedvezőtlen árösszehasonlítás vonatkozik a műszaki cikkek zömére is, bár itt a minőség és a választék lényegesen jobb lett. - Igen, igen - mondják ismerőseim méltatlankodásomra -, de ezekhez az új német árakhoz igazodnak a mostani német keresetek is! • Csak a magyarok keresete nem akar igazodni jegyzem meg. A rendszerváltás előtt vasúton ezer forintból meg lehetett járni Drezdát. Ma ugyanez már tízezer forintba kerül! Tény azonban, hogy a magyar turisták zömét sohasem csupán az olcsó bevásárlás lehetősége csábította e német városba. A világon egyedülálló képtára, a Zwinger, a Szász Svájc páratlan természeti szépségei és Szászország barátságszerető lakói bőven kárpótolnak az úti fáradalmakért - és a kiadásokért! Patik István hívott etnikai képviselőket a nemzetbiztonsági tanács és a Fehér Ház illetékesei látják majd vendégül, a találkozó előkészítéseként. A mostani már a harmadik találkozó lesz a Magyar-Amerikai Koalíció és a Clinton-csapat képviselői között - az első kapcsolatfelvételre még akkor sor került, amikor Bili Clinton csak elnökjelölt volt - mondotta Bertalan Imre. Az előzetes értesülések szerint a csütörtöki találkozót megelőzően az elnök külpolitikai beszédben foglalkozik majd európai útjának céljaival. Pásztor István és polgártársai tikai vihart kavart a január 8-ra összehívott nagygyűlés. A szlovák rádió tudósítója úgy értesült, hogy a polgármester leváltását célzó aláírásgyűjtési Fegyveres mayák tódnak az összecsapások: katonai források szerint eddig legalább 86 áldozata van az összeJövóre a legjobb kilátásaik a cseheknek vannak, de hogy mennyire viszonylagos örömökről beszélünk, azt jól mutatja, hogy Csehországban viszont még eléggé az elején tartanak a privatizációnak, de a munkanélküliség megduplázásával számolnak. Ukrajna és Oroszország gazdasága viszont, a párizsi központú OECD általában megbízható előrejlezései szerint, idén és jövőre mutatja be azokat a gazdasági dugóhúzókat, amelyekből a kevésbé keleti szomszédok már kiemelkedőben vannak. Ők korábban kapták meg a gazdasági váltólázat, melyen, mint ma már világosan látható, természetesen mindenkinek át kell esnie, ha az egyik piacból a másikba, egyik gazdálkodási rendszerből a másikban akar kerülni. Most Ukrajna van a legroszszabb passzban; idén gazdasági teljesítménye 20 százalékkal csökkent, s jövőre újabb tízszázalékos romlást jósolnak. Oroszország nemzeti összterméke szintén folyamatosan csökken, bár pár százalékkal alacsonyabb ütemben, mint Ukrajnáé. Ennek a „vak vezet világtalant" állapotnak tudható be, hogy Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz választásokon kiemelkedett radikális pártvezér azzal dicsekedhet: Ukrajnát nem is kell bekényszeríteni újra az orosz karámba, visszakényszerül az magától is. Ez persze valószínűtlen, s Zsirinovszkij részéről csupán demagógia. Hisz ugyanő handabandázik arról is, hogy „miért nem vesszük vissza Alaszkát és Lengyelországot". Nos, remélhetőleg ez nem történhet meg, s általánosságban véve a kelet-európai gazdasági trendek éppenséggel azt igazolják, hogy a Szovjetunió a maga katonai és ideológiai terrorjával mesterségesen tartotta vissza fejlődésében ezt a térséget, mely nagyobb relatív teljesítményekre képes most, mint „a nagy testvér". Ez Lengyelországra is igaz, bár az ottani előrejelzések talán a legellentmondásosabbak. Idén 3, jövőre 4 százalékkal nő a nemzeti össztermék, azaz ez a legjobb eredmény -a térségben. A munBombariadó Nem volt izgalomtól mentes az orosz kormány tegnapi munkanapja: a kabinet székhelyéül szolgáló, frissen felújított „Fehér Házban" bombariadó volt. Jevgenyij Rjabov, a belügyminisztérium szóvivője az Interfax hírügynökségnek elmondta: délután egy telefonáló arról értesítette a rendőrséget, hogy az épületben pokolgépet rejtettek el. A „Fehér Házat" részlegesen kiürítették, a szakemberek azonban az alapos kutatás ellenére sem találtak semmiféle robbanószerkezetet. akció máris megkezdődött. A Matica Slovenská révkomáromi székházában szerdán este népgyűlésen akarják megvitatni a város polgármestere ellen felmerülő kifogásokat. A petíciós törvény értelmében a polgármester leváltását célzó indítványhoz 4-5000 aláírásra van szükség. tűzéseknek, más becslések ennél .jóval többre teszik a halottak számát. A „zapatista" - többségükben maya származású - indiánok számát egyes források 600-ra, mások kétezerre becsülik, s jelenleg még három nagyobb települést (Altamiranót. Huixtant és Chanalt) tartanak a kezükben. Az egy helyben járás és a lassú fejlődés nem megvetendő állapot annak számára, aki az utóbbi években csak hátrált. Magyarország, Csehország és Lengyelország túljutott a rendszerváltási gazdasági váltóláz legsúlyosabb szakaszán, és lassú növekedésre számíthat már a következő évben. Legalábbis ez tűnik ki a 24 legsikeresebb tőkés országot egyesítő OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) év végi elemzéséből. kanélküliségi ráta viszont 17 százalék marad (nálunk 13 százalékról elindult visszafelé), akárcsak Bulgáriában, melynek gazdasága Romániával és Szlovákiával egyetemben továbbra is visszaesőben van, ha nem is „szovjet" méretekben. Az OECD-jelentés tárgyilagosan megállapítja, hogy a közöspiaci társulási szerződések alig javítottak valamit a társult tagok kereskedelmi esélyein. Az idei forgalom a kelet-európai országok számára összesen 6,5 milliárd dolláros deficittel járt. Mint tudjuk (nem az idézett jelentésből, hanem hazai forrásból), Magyarország e tekintetben listavezető: egymagában másfél milliárd dolláros külkereskedelmi mérleghiányt ér el ebben az évben. Az infláció továbbra is bénító hatással van a térség gazdaságára. Jól tudjuk, hogy a csehek 21 százalékos és a magyarok 23 százalékos pénzromlása is csaknem követhetetlenné teszi a gazdasági eseményeket. De kissé keletebbre nézve azt kell mondanunk, hogy nálunk, úgy látszik, még mindig van minek örülni. Romániában az idén az infláció 275 százalékos lesz, az oroszoknál a tavalyi 1500 százalékról idén 900 százalékra csökken, az ukrajnai fogyasztói árak viszont 4000 százalékkal nőttek egyetlen év alatt. A. P. Vörös-tenger 7* Tours Ltmmanuelle Egy- és kéthetes üdülések 7* Tours Ltmmanuelle már 29 900 Ft-tól. Remek időjárás, gazdag programok Emmanuelle Tours, Szeged, Oroszlán u. 1. T.: 62/312-005, 471-066 • Drezdai hétköznapok - szegedi szemmel Volt partnervárosunk a németországi rendszerváltásban (2.) Volker Kunért tizennyolc évesen, Magyarország iránti szimpátiából jelentkezett a meifleni magyar tanfolyamon. A következő nyáron már a szegedi Csávoly családnál gyakorolhatta a magyart. Később Lipcsében tanári diplomát szerzett, és - Tüskevárról magyar feleséget hozott... • 4000%-os infláció Ukrajnában Toporogni jő