Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-24 / 19. szám

1994. január 24. I 111 SPORTJA 3 fimi a tied, az enyém is, ami az enyém, az nem a tied Első lépés a kupagyőzelem felé Röplabda Magyar Kupa G Papíron a felmondta a leckét Voronkov - egy emelettel feljebb. (Fotó: Gyenes Kálmán) Hideg volt pénteken a vásár­helyi kisfüves pálya tnellett. Csak két „megátalkodott" szur­koló leste a pályát, közben megbeszélték az aktuális ese­ményeket, ahogy szokták. - Na, ez is megvolt - mond­ta a fázósabb, miközben topo­rog. - Mármint micsoda? - kérdi a jobban öltözött. - Hát a sportcsarnok avatá­sa. - Szép dolog is ez. Hány évig bicikliztünk a Porcelán­csarnokba. ügy öt-hat kilomé­tert a hideg esőben? Most meg itt van a város közepén. - De akkor volt is miért. NB l-es lányok és fiúk a kézilab­dában - nem akármilyen mecs­csek voltak. Igaz, már ezt is a magunkénak érezzük az első pillanattól. - Már miért ne éreznénk? - Hát ennyire mégsem kel­lene. A sógoromtól hallottam, akinek a fiának az ismerőse ott volt hétfőn pakolászni, hogy hiányzott néhány mosdóról a műanyag csap, meg a fürdőből a tükör. Biztos azok is magu­kénak érezték, mint maga. Ak­kor meg teljesen mindegy: ott­hon van-e vagy máshol. - Lehet, hogy szuvenírnek vitték, az első találkozás emlé­kére... - No, akkor felkötheti a ga­tyát a gondnok, mert szom­bat-vasárnap kispályás foci lesz két nap is. Ha most is visznek az első látogatók vala­mit, alaposan ki kell nyitni a bukszát. - Pedig nincs arra pénz, még másra sem. - Rostás Gyuszi is panasz­kodott a héten a helyi lapban ­nem tudom, olvasta-e -, hogy alig három-négyszáz fizető né­ző volt az ősszel meccsenként. Pedig jól játszott a csapat, egy­szer sem kapott ki. Idei második NB l-es bajno­ki mérkőzését is simán meg­nyerte a Szegedi DRE. A diák röplabdázók ezúttal hazai kör­nyezetben fektették két vállra ellenfelüket. Szegedi DRE-Goodmayer SC 3:0 (13,5,10) - Hát ez így van, kevés az emberek pénze, de a mérkőzés­re kíváncsiak. Nem lehet őket elítélni. - Én másképp hallottam. Mindig a kisnyugdíjasok ve­szik meg a bérletet, akik jól ke­resnek, azokból pedig csak ke­vesen. - Azért az mégis túlzás, hogy a nézők egynegyede sem veszi meg a jegyet. Akkor mit gondolnak, miből tudunk előre lépni az NB 11-be? - Hát ahhoz alaposan meg kellene „fejelni" a belépőket is meg a szponzorokat is. - Én ilyen szponzort keveset látok, hacsak addig ki nem nö­vi magát. Néhány becsületes vállalkozó nem sajnálja a pénzt, de az kevés az NB II­höz. - Nem is biztos, hogy meg­lesz. Ott van a Kecskemét: a benzinkutasnak több pénze van, mint Vásárhelyen a jelen­legi összes szponzornak. Majd úgy csinál, mint Morvái; meg­veszi az egész szövetséget, há­zastul, mindenestül együtt. Az-­tán nézhetünk. Volt már erre példa Vásárhelyen, hogy nem a csapaton múlt az NB II. - Volt bizony, például a Kismotor ellen is. - Ne is emlegesse. Azóta is fájó pont az idősebb szurko­lóknak. Látom, a Váci gyerek meg nincs is itt. Ezek szerint igaz, hogy átigazolt a Délibáb­hoz? - Mi az a Délibáb? - A Kovács Józsi ABC-je, akik részt vesznek a Kelet-Ma­•gyarország Kupa kispályás baj­noki mérkőzésén is. - Ezt megnézzük. Ebben maradtak. LEJEGYEZTE: OLASZ LÁSZLÓ Szeged, 100 néző. Vezette: Juhász, Bíró. Szegedi DRE: DOBOS, NYESZKOROMNAJA, Balogh, SIJAK, Kancz, Balázsik. Csere: Hu ff, Kiss. Edző: Ducsai Géza. Goodmayer SC: KÖR­MENDI, Szolosz, Czéh, SZO­Dobos ismét remekül irányított Aki csak pár perccel is to­vább maradt a büfében, mint illett volna, az nem láthatta, hogy „Pása" Voronkov és Hul­mann Zsolt vezérletével az első játszmában pillanatok alatt 8:0 arányban elhúzott a Pa­píron SC. A továbbiakban sem kellett aggódni az eredmény miatt, mert a két csapat között klasszis különbség mutatkozott nyitásfogadásban. A legfontosabb téma eköz­ben a Jelátón a lengyel kupa­győztes elleni vereség volt, ahol teljesen jogtalanul, a bírói tévedések sokaságával kellett búcsúznia Európa egyik leg­jobb röplabdacsapatának. Azért merem leírni, mert sze­mélyesen láttam a partit, s el­mondhatom, hogy a két litván játékvezető elcsalta a mér­kőzést a Walbrzych javára. A fiúk becsületére legyen mond­va: férfiasan viselték el a meg­fellebbezhetetlen tényt. Tu­dom, jövőre újra megpró­bálják. És akkor tán megint ró­luk beszél majd az ország. A tegnapi mérkőzésről csak annyit, hogy 54 perc alatt si­került 3:0 arányban legyőzni a Szolnok csapatát, amely külö­nösebb ellenállást nem fejtett ki. A mai visszavágó mérkő­zésen, Szolnokon a Nyári-Nus­ser edzőpárosnak csak azon kell törnie a fejét, hogy ki ma­radjon ki a tegnapi kezdőcsa­patból. A mérkőzés jegyzőkönyve: Papíron SC Szeged ­Szolnoki MTE: 3:0 (63,8) Újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Horváth, Feren­czi Papíron SC: VORONKOV, HULMANN, POP, Vámos, Schildkraut, Csíkos. Csere: Páros nwkőzések A hollandiai Wijk aan Zee-ben az ötödik fordulót bonyolították le a sakkvilágbajnoki páros'nérkőzé­sek során. Eredmények (az összesl.e't ál­lás feltüntetésével): Anand (indiai)-Juszupov (né­met) 1:0 (3.5:1.5) LOVJOVA, Szabó R., Koltai. Edző: Szappanos Tibor. Az ötven percig tartó, küz­delmes mérkőzésen a szegedi lányok a hálónál mutatott, ha­tározottabb játékukkal diadal­maskodtak a lelkes kecskemé­tiek felett. c 1 íi L. 1 ^ Röplabda Magyar Kupa L k Polgár, Melkvi, Petheő. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Szolnoki MTE: PAVUUK, Szalov-Halifman (mindkettő orosz) döntetlen (4:1) Kramnyik (orosz)-Judasin (iz­raeli) 1:0(3.5:1.5) Timman (hollandf-Lautier (fra­ncia) 1:0(3:2) Kamsky (amerikai)-van der Ster­ren (holland) döntetlen (3.5:1.5) Gelfand (fehérorosz)-Adams (an­gol) függő (2.5:1.5 - plusz a függő). Amikor az elmúlt hét pénte­kén délben megérkeztünk a szlovákiai Szülekre, ebbe az Alacsony-Tátra alján fekvő, jobbára magyarok lakta, több mint tízezer lakosú kisvárosba, a beígért hó helyett ragyogó napsütés és januári tavasz fo­gadott bennünket. De nem ta­láltunk havat későbbi lakhe­lyünkön, Ragyolcon (Abron­csoson) sem, a Szüléktől tíz ki­lométerre, a tengerszint felett mintegy ezer méter magasság­ban fekvő, hegyektől övezett üdülőhelyen sem, ahol han­gulatos, szaunával, sportpá­lyákkal és kitűnő szakácsokkal ellátott szállodában helyezked­hettünk el. Illetve csak a csapat kísérői, mert a focisták még körül sem nézhettek, dr. Tóth János edző ebéd után azonnal egy kis „átmozgatásra" vezé­nyelte őket, amiből aztán mint­egy másfél órás erőnléti edzés kerekedett. Hegyre fel, hegyről le, aztán következtek a medi­cinlabdák, s hogy jó legyen a hangulat, egy kis játék a foci­labdával, aminek eredménye még a vacsoránál is beszéd­téma volt. Fáradtan, de kitűnő hangulatban tértek nyugovóra a kényelmes szobákban, és reggel Puskás és társai „labda­éhségről" panaszkodtak. Ha éhesek voltak a labdára, akkor Szűcs, PADÁR, GULYÁS, Su­rányi, Buday. Csere: Papp, Illés, Pénzes. Edző: Illyés Gábor. Nyári Sándor: - Abszolút értelemben a papírforma érvé­nyesült. Különösebb szakmai értékelést erről a mérkőzésről nem akarok adni, hiszen 54 perc alatt nyertünk, megeről­tetés nélkül. A szuperliga és az európai mezőny között ennyi a különbség. Vasárnap Ausztrália tenisz Davis Kupa-válogatottja új ka­pitányt üdvözölhetett. A jövő­ben a 49 esztendős John New­combe tölti be ezt a tisztséget. Segítője egykori párosbeli partnere, Tony Roche lesz. Ők ketten versenyzőkoruk diadal­reggeli után meg is kapták azt: medicin formában. Az erősítő gyakorlatok után már szinte „kikapcsolódásnak" tűnt a hegymászás. Vagy talán csak azért, mert az utána következő „kétkapus" játékra gondoltak, s amely ezúttal döntetlennel vég­ződött. De mivel itt „vérre" ment a játék, nem ismerik a döntetlen fogalmát (vajon a ta­vaszi bajnokságban is száműz­ték a döntetlent?), a fél pályá­ról az üres kapuba kellett gurí­tani a labdát, aki tízből több­ször betalál, az nyer. Ez is döntetlen lett, s az első félidő­ben a kékeknél, a másodikban a fehéreknél játszó Kónya Zol­tán szakosztályvezetőségi tag rúgott egyik kapuba is, a má­sikba is. Végül is a csapat „új­kori" történeteiben először mégis csak döntetlen lett. Az ebéd ugyanis nagyon csalogató tud lenni... Délutánra várnézést (a kö­zeli, hét kilométerre lévő So­mosvárat tekintették meg) Illyés Gábor: - Sajnos nem tudtunk fölkészülni a Szeged pontos játékára, amely jól lát­szott a nyitásfogadásokon. A Papíron harmin centivel maga­sabban játssza a röplabdát. Amit itt mutattunk, annál töb­bet tudunk, s remélem, a mai visszavágón egy szetet el tu­dunk csípni. És ezt bravúrnak könyvelném el. BOKOR BÉLA Új kapitány mas évei során 12 Grand Slam­tornát nyertek egymás oldalán, párosban. Newcombe és Roche Neale Frasert váltja, Fraser az utóbbi 23 év során kormányoz­ta az ausztrál DK-csapatot. programált a „Doki". Simon Veszter és Tóth Ákos melegen érdeklődött: - Nyakkendőt is kössünk? Nem késett sokáig az edzői válasz sem: - Ha nyakkendőben akartok futni, akkor igen. Mert az utat oda is, vissza is, futva tesszük meg. A „várbevétel" kalandos módon ért véget, hiszen a sze­gedi „vitézek" hazafelé jövet eltévedtek, s ezért a hazáig ve­zető útnak dupláját tették meg. Szerencséjükre már a hegyről lefelé. Vasárnap sem volt pihenő. Nem maradt el a napi „ember­kínzás" - ahogy Hurguly Jan­csi nevezi a hegymászást. Még talán csak annyit: szerdán ba­rátságos mérkőzés következik Nagyszombaton, a helyi III. li­gás csapattal. Nem medicinlab­dával... P. SÁNDOR JÓZSEF fiz SZDRE Jobb volt a Goodmayernél Hegyre fel, hegyről le Hegymászók lettek az SZVSE focistái

Next

/
Thumbnails
Contents