Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-12 / 9. szám

18 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. JAN. 12. AJÁNLATAINK Ernő is a különleges minőségű italt szereti EUSEBIUS BORKERESKEDES, Szeged, Kelemen u. 4. V Nyitva: 10-18 óráig Jf 1994. JANUÁR 12., SZERDA NÉVNAP: ERNŐ Magyar nyelvújítási alkotás a régi Erneszt utónévből. Ez az ófelnémet Ernust (Emst) átvétele. Jelentése: komoly, határozott. Nap kel 7 óra 29 perckor, nyugszik 16 óra 16 perckor. A Hold kel 7 óra 24 perckor, nyugszik 17 óra 13 perckor. A Tisza vízállása Szegednél kedden 353 cm; vízhőfok: 3,0 'C; Mindszentnél 380 cm; Csongrádnál 344 cm; a Maros Makónál 19 cm. NYOLCVANÖT ÉVES Méliusz József (sz. 1909.) (ró, költő, műfordító. Te­mesvárt született, Kolozs­várt működött, most Buka­restben él. 1949-ben a Ko­lozsvári Állami Magyar Színház igazgatója volt, amikor koholt vádakkal több évi börtönre (télték. 1968 óta a Román Írószövetség alelnöke. HETVEN ÉVE hunyt el Balassa Ármin (1861-1924) ügyvéd, (ró, szerkesztő. 1902-ben ő in­dította a Szeged és Vidéke című napilapot, amely Ba­bits Mihály, Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula pá­lyakezdésében nagy szere­pet játszott. Népszínműve­ket is (rt, Dankó Pista szer­zett hozzájuk dalokat. Híres büntetőjogász, neves védő volt. ORVOSI ÜGYELETEK • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri (13/57-es) este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE traumatológiai önálló osztálya (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 8. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermekse­bészeti betegek ellátása a gyer­mekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. • ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére, Szeged, Szent­háromság u. 1. sz. alatt. Telefon: 310-100. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ün­nepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása.' • ÉJSZAKAI ÜGYELET: hét­köznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sür­gős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyer­mekorvos kihívható. Telefon: 435-535. • GYERMEK FÜL-ORR-GÉ­GÉSZETI ÜGYELET: ma este 7 órától holnap reggel 7 óráig a Föl­Orr-Gégeklinika tart ügyeletet (Tisza L. kit. 111.. tel.: 310-233/1200­as mellék). • MÓRAHALMON REUMA­TOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15-18, pénteken 11-12.15 óráig. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCS­ADÁS: kedden, szerdán és pénte­ken délután 3-6 óráig a családse­gítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 324-824. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS, OPTIMÁLIS CSALÁDTERVE­ZÉS: Család- és Nővédelmi Ta­nácsadó, Debreceni u. 2. Telefon: 322-740. • S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT: éjjel-nappal hív­ható. Telefon: 311-000. A hfvás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Minden munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkohol­gyógyszer) krtzisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály, Kálvária sgt. 57. KözaKtíTúÉKoniTis • MENTŐK: 04. • RENDŐRSÉG: 07. • MEGYEI BALESETMEG­ELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 324-312. • TŰZOLTÓSÁG: 05. • MÁV-1N FORMÁCIÓ: 421-821. • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421478. • AUTÓMENTŐ: 470470. • ZÖLDTELEFON: 475-375. • ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HI­BÁK BEJELENTÉSE: 474-574. • GÁZSZOLGÁLTATÁSI HI­BÁK BEJELENTÉSE: munkana­pokon 7-18 óráig: 312-287; 312487. CELSIUS KFT.; 485-649. Éjszaka és munkaszüneti napokon; 314-968,472-572 (Dégáz) • GÁZKÉSZÜLÉK-JAVÍTÁS, HIBABEJELENTÉS; 314-097 (SZÉSZ); 485-649 (CELSIUS KFT.); 314-583 (FÉG); PROMETHEUS RT. Munkanapokon 7-15 óráig: 310-222, hétvégén, ünnepnapokon 0-24 óráig: 472-197. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HI­BABEJELENTÉS: 488-588, éjjel­nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁ­LÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155. • ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK érdekvédelmi szervezete: Szeged, Teleki u. 3. Fogadóórák: hétfőn 8-17, keddtől péntekig 8-16 óráig. Tel.: 310-750. • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOL­GÁLAT 088. • TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMUDVARI szolgáltatás: Zoll-Platz Kft. 325-788 • POLGÁRŐRSÉG, Szeged, Rókusi krt. 66. • NAPFORDULÓ SZOLGÁLAT - testi, lelki támaszadás daganatos betegek és hozzátartozóik szá­mára: kedden 8-12, csütörtökön 13-16 óráig. Telefon: 313-549. Cfm: dr. Boros J. u. 3. udvari fő­épület, földszint. • GYERMEKSORS ALAPÍT­VÁNY - a nevelőotthoni gyerme­kekért. Szeged, Londoni krt. 15. Tel.: 311-090. MNB 289-98008­34080-1. • TABÁN CSALÁDSEGÍTŐ közösségi ház, Szeged, Kereszt­töltés u. 13. Telefon: 326-636. Fogadóórák munkanapokon. • KÖZÉP-PONT Diákszolgáltató és Információs Iroda, Szeged, Takaréktár u. 2. Telefon: 321-103. • IFJÚSÁGI IRODA Információs és Tanácsadó Szolgálat, Szeged Arany J. u. 7. Telefon: 310-310. • DÉL-MAGYARORSZÁGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ALA­PÍTVÁNY, Szeged, Tisza Lajos krt. 47. Irodaház. Tel./fax: (62) 323425. • VÁROSI VÖRÖSKERESZT, Szeged, Szent Mihály u. 1. Tel.: 313-740. • GYÓGYÁSZATI ÉS ÉLETVI­TELT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZŐJE, Szeged, Szé­kely sor 21. Nyitva: hétfő, kedd 8-10, szerda-péntek 14-16 óráig. Tel.: 313-740. • NEVELÉSI TANÁCSADÓ. Szeged, Földmfves utca 3. Tel.: 311411. SZEGEDI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA Információk albérlettel, munkale­hetőséggel, oktatással, kulturális programokkal, olcsó szálláshe­lyekkel kapcsolatban; korrepe­tálás, gyermekfelügyelet közvetí­tése. Szeged, Felső Tisza part 2. Tel.: 314-344, fax: 313-647. IiIIOSSÍQSZOLGÍU.TITIS .GÁBRIEL) | mi| UíMför - x m • • • • • ÜVEG, TÜKÖR ÉS SZOLGÁLTATÁS Tükörkészttés, sík- és öntöttüveg­vágás, hőszigeteltüveg-készítés és -bedolgozás. T.: 62-311-240. Kárpitosbútor-javftás, asztalosipari munkák. T.: 311-790. Szobafestés, mázolás, tapétázás, parkettázás, melegpadló-burkolás. T.: 323-7662. Költöztetés, rakodás, szőnyegtisz­títás. T.: 311-003. ELŐNYÖS ÁRON A KOMFORTTÓL! száirittógépes^ BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS Saliber Szeged, Oroszlán u. 3. Tel.: 326-151 I SZ MERLEGJAVITÁS Közforgalmi, laboratóriumi mérlegek javítása, szerelése, hitelesítése. Mérlegkészítő, Javító és Kereskedelmi Szövetkezet Szeged, Lengyel u. 26. T.: 313-809. Makó, tel.: (65)311-294 Hmv.-hely, tel.: (62) 341-158 Szentes, tel.: (63) 312-252 -iCl NyomUatparl Aa / V Karaekadalmi Kft Névjegykártya, céges levélpapír, boríték, öntapadós címkék, matricák, nyomtatványok, bélyegző­készítés magas színvonalon 1 óra alatt a legkedvezőbb áron! Számítógépes betű ki vágás Szeged, Szentháromság u. 6. (a régi Hunyadi János sgt.) Tel.: 62323-400, 310-966 CELSIUS KFT. Fűtési ügyelet szombaton. Gázkészülék, gázka­zán, hűtőgép, hűtő­kamra, klíma, valamint háztartási, nagykonyhai készülékek beüzemelése, javítása, karbantartása. Szeged, Ág u. 3. NONSTOP hibafelvétel (16 óra után üzenetrögzítő) Telefon: 485-649,485-652. Üzlet: Budapesti körúti szolgáltatóház. Telefon: 485-650. AGA MŰSZAKI GÁZLERAKAT - Acetilén, oxigén, argon, - szén-dioxid, Aga-mix, orvosi kevert gázok, nitrogén, - hegesztőkészletek, tartozékok, - palackbérlet, szaktanácsadás, házhoz szállítás. Szeged, Tápé, Ásványhát sor 12. Tel.: 62/326-899, 326-349,330-508 Nyitva: hétfő-péntek 7-15 óráig. . < . KAROSSZÉRIA-, LAKAT0S­ÉS AUTÓFÉNYEZŐ MŰHELY Gyári színkeverés Szeged, Felhő u. 4. Tel.: 62/313-144 prom^heue GROUPE GÉNÉRALB DE CHAUFFE TELJES KÖRŰ KAZÁNHÁZI SZOLGÁLTATÁS Gázégők, gázkazánok, olajégők, vízlágyítók beszerzése, üzembe helyezése, javítása, karbantartása, cseréje. Környezetvédelmi és emissziós mérések. Vegyszeres tisztítás. Munkavédelem. Tűzvédelem. IS 6723 Szeged, Becsei u. 1. «(62)310-222* A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások, és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat. Leadás legkésőbb a megjelenés előtt 2 nappal levélben, vagy hétköznap a 481-460-as telefonon (Czakó Julianna). Új! Autókozmetikai Szalon Szeged, Rákóczi u. 13. Vállalunk: mosást, polírozást, szélvédőjavítást, gravírozást. Telefon: 312-917 Termelési, raktározási és áruforgalmazási célra alkalmas 1000, 2000 és 4000 nm nagyságrendű épületeket bérbe adunk hosszabb időszakra is, teljes infrastruktúrával. Telefon: 62/435-144 munkaidőben. ADMIRALITAS Hajózási és Kereskedelmi Kft. FOLYAMI HOMOK és SÓDER házhoz szállítás Megrendelhető: (62)313-470, 312-692 Szeged, Csongrádi sgt. 27. Telephely: Szeged, Boszorkány-sziget FELVETEL Felvételre keresünk érettségizett fiatalokat üzletkötői munkakörbe, gk.-használattal, idegen nyelv ismerete és gépészmérnöki végzettség előny. Jelentkezni lehet: VoXer Kft. Szegedi Iroda (62) 493-186, munkaidőben. SEGÍTÜNK A VALASZTASBAN! % HUMANITAS & CD BAR BT. Szeged, Fekete sas u. 22. Telefon: 311-122. HEVESINÉ K. KATALIN KÖNYVKERESKEDŐ CD: The Ken Peplowski Quintet: Sonny Sidg, 1850 Ft Könyv: Gordon: V. E. T. tréning, 1450 Ft „KONYVCENTRUM" Szeged, Tisza Lajos krt. 83. T.: 473-600. Alternatív tankönyv - Tankönyv - Szépirodalom ­Ifjúsági, gyemekirodalom - Segédkönyv - Ismeret­teijesztő kiadványok széles választéka. L1BKK Kt I. Nyitva. hétfő-péntek 9-18, szombaton 8-12 óráig. ÜVEGEK, TÜKRÖK méretre vágása, helyszíni beépítése rövid határidővel. Minőségi munkáért garanciát vállalunk. Szeged. Szt. István téri Üveg bolt. Tel : 62/313-484 A Móra Ferenc Mg Szövetkezet telepén található 1000 nm-es és 2000 nm-es, baromfinevelési technológiával felszerelt, fűthető épületek, amelyek egyéb célra is alkalmasak, hosszabb távra bérbe kiadók. Bővebb felvilágosítás a 62/313-302 telefonon, munkanapokon 8-16 között. Újra itt a szolnoki csapat! Amerikai, NATO- és katonai ruházat egyedülálló választékban! Repülősdzsekik, overallok, bakancsok, katonai ingek, zubbonyok és nadrágok. Magas minőségű használt ruházat, divat- és sportruházat! A vásár helye: Szeged, Helyőrségi Klub 6720 Victor H. u. 6. Ideje: 1994. január 10-11-12. alapítva 1869 <g Akció! Picador szalámi 695 Ft helyett 550 Ft Csak a Pick Szeged Rt. üzleteiben: Pick Márka Áruház (Passzázs) Húsáaiház (Maros u. 21.) Húsbolt (Vásárcsarnok, Mars tér) ••• ÖRÖMMEL ERTESITJUK ONT, HOGY A FEKETE SAS U. 25. SZ. ALATT 300 nm-en, MEGNYITOTTA EXKLUZÍV BÚTORSTÚDIÓIT, A NATIONAL BT. ninir KONYHABUTOR-STUDIO KLOSE-MobiRt ÉTKEZÖBÚTOR-STÚDIÓ, valamint ÜLŐGARNITÚRA-STÚDIÓ egy helyen, a FEKETE SAS U. 25. SZ. alatt Nyitva: hétfőtől péntekig 9-1 8, szombaton 9-1 3 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents