Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-31 / 305. szám

PÉNTEK, 1993. DEC. 31. SZILVESZTER '9311 Van képünk és tizenöt sorunk Csiperke telefonál Csiperke úr aznap tizenhá­romszor telefonált. Mindenféle baja volt, a szomszédjával, a miniszterekkel, a tejföllel, a kultúrával, az ufókkal, sőt, még a saját feleségével is. Közben persze megkérdezte koromat, szemem szinét, csa­ládi állapotomat. Mit mondjak. Csiperke úr az idegeimre ment. Éreztem, ez a fickó csúfot űz belőlem. Úgy döntöttem, meg­leckéztetem. Fogtam magam, és szóról szóra leírtam, amit mondott. Még a feleségével kapcsolatos nehézségeit is. Névvel, telefonszámmal. El­foglalta a Csörög rovat felét. Vígan kacarásztam magamban egész este. na most aztán jól megkapta a telefonlovag. Hol­nap nyilván rajta röhög majd minden ismerőse. Na és amit az asszonytól kap szegény pá­ra! Másnap reggel lerobbant a kocsim. Hívtam egy taxit, rá sem néztem a sofőrre. Csak ak­kor kaptam fel a fejem, amikor a férfi megkérdezte, hova lesz a fuvar. Jesszusom, hiszen ez A Csiperke! - A Sajtóházba ­mondtam, és éreztem, remeg a hangom. Csikorogva indult el a kocsi. Megértően néztem ma­gamra a két ülés közt heverő Délmagyarból. Keczer Gabriella Idén... Mozgalmas év volt. Lapoz­gatom a jegyzetfüzete(i)met és kiderül, hogy Dóctól Szegeden keresztül Hamburgig, Doma­széktól Darmastadton és He­idelbergen keresztül Baksig, majd Bécstől Budapestig, az­után az újszegedi Ligetből hő­légballonnal Szatymazig is el­jutottam... A legtöbb időt még­is itt helyben. Szegeden, a To­rony alatt töltöttem. Azután megírtam a hallotta­kat. (A látottakat már ritkáb­ban. Azt a tévé köz vet (tette...) Konfliktusaim? „Élesben"- so­ha. Ám a visszacsatolás újság­fróéknál is fontos körülmény, hasznos is időnként. Egyik képviselővel interjút készítet­tem, korábban írásaimban a ne­vét is alig frtam le, most azt kérdeztem tőle: igaz-e. hogy polgármester akar lenni? A kö­vetkező Torony alatti tanács­kozás szünetében már „vissza­hallottam", hogy én az idézett városatya házi újságtrója va­gyok... Elejtett szavakból, megjegyzésekből azt is meg­tudtam, hogy tudósításaimban ' nem kapnak azonos terjedel­met a frakciók, meg, hogy egy­egy fontosabb kérdésről írhat­nék bővebben is. (Bár, a fontos kérdések közérthető formában és idejében az Olvasó elé ke­rülnek az Ön kormányoz rova­tunkban - is.) Élmény? Kellemes meg­lepetés? Sok. Mégis talán az a legszebb, hogy idén jóval több lapot hozott a posta karácsony táján, mint tavaly... Kisimre Ferenc Kezdő kapitány Nem vagyok kezdő a Dél­magyarország kispályás labda­rúgócsapatában, pláne, ha ne­ves tornán indulunk, vagy na­gyobb közönség előtt játszunk. Ez a bizonytalanság arányban áll játéktudásommal, miután inkább szeretem, mint tudom ezt a sportot, s ha előnyeimet kezdik sorolni, a gyorsaság után akár abba is lehetne hagy­ni az egészet. Hiába hordtam a labdát, volt több pár tiszta zok­nim, szappanom, csináltattam egy garnitúra „Egy százalék" feliratú mezt, a kispadon kezd­tem. Legutóbb azonban csoda történt, egy ősz végi tornán ka­pitányként mutatkozhattam be. Természetesen nem én lettem a legöregebb, különösen nem a legügyesebb játékos, egyszerű­en csak minden „délmagyaros" kidőlt a sorból, s egyedül ma­radtam főállású tollforgató­ként. A többiek egykori mun­katársak, külsősök, pártoló tagok, barátok voltak. Sajnos erre a felismerésre csak meg­késve - az első mérkőzés alatt, csereként a kispadon ülve - ju­tottam, s ezt kijavítandó jelöl­tem magam a második fordu­lóra, immár kezdőnek. Kovács András ASER Enciklopédia SZAZALEK: Jégen ütött lyukak statisztikai fölmérésé­nek végeredménye. MADÁRETETŐ: A há­zépítés különleges módozatát példázó megállapítás. A meg­szokott befedési eljárások he­lyett egy nagy testű szárnyast ültetnek a falakra, amely testé­vel védi a bent lakókat. KÖPŐCSÉSZE.: Illetlen ivóedény, amely tartalmát időnként az asztalnál ülők ar­cába pöki. SZERVIZELÉS: Az a pil­lanat, amikor az autószerelők egyszerre végzik kisdolgukat. FÍRHANG; A „Függöny" cfmű opera nagyáriájának (kezdősora: „Szerelmem leng e selymen") ötödik hangja. DISZKRÉT: Titkos tisztás, amelyet hanglemezek gyártá­sára rendeztek be. BUKFENCET HÁNYNI: Talajtorna közben rosszul len­ni. NYELVVIZSGA: Magyar szakos szigorlatozó utolsó fe­ladata, amelynek során ízlelő­szervét kell megmutatnia a vizsgabizottságnak. MIMIKA: (becézett alak): Élénk arcjátékáról ismert Puc­cini-operahősnő. Nyilas Páter K. B(ela), egyben Izabella Király B(éla, egyben Izabella is, s hogy miétTvan ez így, alább kiderül) legutóbbi szegedi láto­gatása nagy show volt, de hogy igazából mekkora, az csak a na­gyobbacska osztályközösségnyi ember számára derült ki. A mint­egy 30-40 lélek előtt akkor már zászló volt bontva (sugaras bíbor szívvel, Nagy-Magyarország­gal), s futtatva volt az eszme. És üdvözölve Király Béla Izabella. Előbb azonban a párt felkérte az ő díszvendégét. Király Béla Iza­bellát. fáradjon a dtszemelvény­re. A politikusasszony, aki csak mellesleg volt aznap Izabella, természetesen felfáradt. Hozzá­tesszük, odafönt egyre komorabb arccal hallgatta a vezérszónokot, a pártprogram szerves rés-zeit, tudniillik a társadalom bűnöző elemeinek feldarabolását, a vese és a koponya kiszögezését, s mint lehetséges alternatívát, köz­téri kiszárítását. Talán súgott is valamit, ami közvetítők útján el­juthatott a mikrofonig, mert a szegedi recept valahol a közepe táján megszakadt, s a szónok át­adta a helyét, ahogy ő nevezte, Szabó Béla Izabellának. Az azo­nosítás egyre nehezebb volt, hi­szen súlyponteltolódás követke­zett be, a névből a Királybé el­tűnt, lődörgött ugyan valahol a közepén egy nagy B, döntött azonban az Izabella. Aki azt mondta, hogy ő szerencsére ne­hezen hozható zavarba. És ezt mindenki el is hitte neki. Happy end. Vagy ahogy egy tiszta ma: gyar ember mondaná: minden jó, ha a vége jó. Ódor József Volt egyszer egy közép­ázsiai ország. Ennek az ország­nak a fő ideológusai úgy talál­ták, hogy a nép kezd elkaná­szosodni, csak megy a maga feje után és nem akar hallgatni a jó szóra. Nosza kitalálták, hogy bálvány kell az istenad­táknak, hadd lelkesedjenek érte, és még nevelődnek is. Nem olyan sok idő múlva a fü­lükbe jutott, hogy messze nyugaton egy Atilla nevű vezérről, aki hadaival végig­mészárolta fél Európát, rock­operát írtak. Több se kellett. Megbízták az ország főzenészét valamint íróatyját, készítsenek rockope­rát a nagy Batu kánról. Ő sem volt kisebb, mint az az Atilla. Nem is telt bele fél év, a rock­opera elkészült. Látványos egy rockopera volt. Arról szólt, hogy Batu kán naggyá lett, mert isten akaratából dicső módon tizedelte meg a puhány és civilizálatlan magyarokat a Kárpát-medencében. A szín­padot az életképtelen magya­rok lenyilazott, lefejezett hullái borították s Batu kán nagysága láttán az emberek úgy érezték, soha nem volt magasztosabb az ország. Minden rendbejött, csak a magyarok morogtak egy kicsit. Panek József Attila Francia vendégem azok kö­zé tartozott, akik hittek Lévi­Strauss professzornak, és meg­győződésük, hogy a világban nincs alsóbb rendű hagyo­mány. A kultúra, mondta, a történelem szorításában alakul, • és ha lélegzethez jut, civilizá­ció lesz belőle. Egyszer azonban megütköz­ve pillantott rám. - Attila! Csak nem ó? - né­zett fel egy újságból, amelynek vastag címe az új magyar ős­nemzeti rockopera bemutatóját hirdette. De igen, mondtam bajt sejtve, ő az, megzenésítve. - Le fléau de Dieu! Az Isten ostora, aki végigrombolta a ke­resztény Nyugatot! Egy rock­operában ünneplik? Nem hit­tem volna, hogy egy nemzet büszke lehet rá - felelte értetle­nül: Ki-ki választhat, hogy mi­re büszke, még egy nemzeten belül is, mondtam óvatosan; különben Vercingétorix sem volt humánusabb fickó, mégis lett belőle képregény. - Lehet - felelte -, de ugye megérti, én akkor is furcsállom. (Megértet­tem). De a beszélgetés másra tere­lődött. Lassan elindultunk a dóm felé. Szép idő volt, mel­lettünk a járdán ötéves fiúcska futkározott az anyja körül. Vendégem megtorpant. - Ezt fordítsa le! - kiáltotta hirtelen. -Mit? - Hát azt, amit a gyereknek mondott. - Csak annyit-mondott, hogy maradjon nyugton. - De hogy szólította meg? Hát bizony. Azt mondta: „Attila, kicsi fiam, ne szladgálj annyit!" Panek Sándor Falusi budi Béci barátom, társulatával együtt, nagyon szerette a vi­déki kiszállásokat. A környe­ző falvak szinte mindegyikét becserkészték már, egyesek­be úgy mentek, mintha haza mennének. Tudták, hogy hol, milyen a közönség, a fogad­tatás, mennyi kell a sikerhez, milyen nagy a kultúrház szín­pada. még azt is, hol áll az il­lemhely. Ahova most utaztak, ott is sokszor járt már Béci. Megint szívesen ment, csak délelőtt ne evett volna annyi szilvát. Már az autóbuszban izgett­mozgott, nagyon csikart a ha­sa, váltig fohászkodott, hogy kibírja odáig... Ahogy kinyílt az autóbusz ajtaja, nem is állt le senkivel beszélgetni, mint máskor tette, hanem irány egyenesen a kultúrház udva­rának végébe. Ott állt a desz­kából eszkábált fabódé, a mentsvár... Pillanatok alatt megkönnyeb­bült, s boldogan dörzsölgette markában a kissé érdes új­ságpapírt. Felállt, felhúzta a nadrágját, s önkéntelenül hátra tekintett. Legnagyobb megrökönyödésére az elő­adásra gyülekező falusiakat látta. A budinak hiányzott a há­tulja. P. Sándor József A felmentő sereg Mintegy harmincan lehet­tek. A felmentő - fekete - se­reg ünnepelt. A vendéglő kö­rüli gépkocsipark több tíz­milliót ért. Taxis barátom, aki erőszakkal gyömöszölt kocsijába, saját felelősségé­nek tudatábanköltségére vitt a helyszínre: - Ez itt Csongrád megye „stricitársa­dalmának" színe-java. A krém. Lehet, van közötfük csaló és rabló is. E három „szakma" együtt jár... A bíróságon decemberben fel­mentett - emberöléssel, -kín­zással, lányok megerőszako­lásával és eladásával vádolt ­menőt éltetik... A menők menőjét finom itókák uralták. Fülbevalója azért nem volt mindegyik­nek... Vastag arany nyaklán­coktól görnyedeztek, és sú­lyos karperecek húzták dol­gos kacsóikat. Egyetlen nő képviselte az „árut". Itt rival­gás volt a csevely. E „fel­mentő sereg" láttán - kese­rűen. önkritikusan - így tehe­tem fel az év kérdését, talán sok olvasónk nevében is: ha már igazságot nem szolgálta­tunk, akkor a jog fegyverét is hagyjuk a tokban rozsdásod­ni? Pataki Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents