Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-30 / 304. szám

14 A HELYZET DÉLMAQYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. DEC. 30. Bolyai János Bartók Béla Templosnépítő egy templomromboló országában Temesvári találkozás Jecza Péter szobrásszal „Az engem segítő véletlenek egyenes vonalúvá tették egész eddigi életemet. Édesanyám sepsiszentgyörgyi székely leány volt, apám Lúgosról származott. Apai nagyapám ott volt zománcfazekas. 'Szüleim Sepsiszentgyörgyön ismerték meg egymást, ott házasodtak össze, s én ott láttam meg a napvilágot. Katolikusnak kereszteltek, magyar nevelést kaptam anyámtól. Példás családi életünk volt. Apám, anyám textilgyárban dolgozott, három műszakban, így mi gyermekek főztünk, takarítottunk, hogy segítsünk nekik. Én egész fiatal koromtól teniszeztem, s ennek köszönhetem, hogy szobrász lelt belőlem. Egy teniszversenyen meglátott Nagy József, a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceum szobrásztanára, s hogy az iskola csapatát velem megerősítse - miután meggyőződött róla, hogy jól rajzolok -. szüleim beleegyezéséi kierőszakolva, átvitt Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre. Apám könnyes szemmel hagyott a líceumban, s lelkemre kötötte: láss, tanulj, mi csak ezt tudjuk neked adni. Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában volt a műterem, így szabadidőmben nézhettem az épületben a színházi előadások, a táncok születését, a koncertek zenekari próbáit. Az irodalomból a versel szerettem, a regényeket nerr^ talán azért, mert úgy vélem, a szobrászat ellentéte a regénynek. A jó szobor hasonlítson egy szimfónia fináléjához, vagy egy vershez. A szobor nem tudja több tételben végigvinni szemlélőjét, az utolsó, kibontakozó fázist kell, hogy adja. Visszatérve a versekhez: a Bartók-szoborhoz is Illyés Gyula Bartók-versén keresztül közeledtem először. Ebben a vastag füzetben, csupa-csupa vers, kézzel írva. Ide másoltam kedvenc költeményeimet. Benjámin, Illyés, Nagy László, Kosztolányi sorjázik egymás után, meg Shakespeare szonettjei. A nagy magyarokhoz való vonzódásom is a poétáknak köszönhető. Az ő inspirációjukra készttettem el Körösi Csorna, Bartók, Bolyai, Dózsa és a többiek portréját. Vonzott a portrészobrászat, de annak tudatában, hogy a szobor nem dokumentál, nem azt mutatja meg, hogy milyen volt a szeme, a szája valakinek, hanem emléket állít. A versek igézetében a nagy magyarok szép emberek a szememben. Nem tudok törpét csinálni belőlük. A közelmúltban két magyar emlékművet avattak Temes megyében. Temesvárott Bolyai jános, Nagyszentmiklöson pedig Bartók Béla szobrát. Mindkettőnek alkotója Jecza Péter, a temesvári képzőművészeti főiskola professzora, az Európa-szerte ismert szobrász. O vallott életéről, műveiről - szobrokkal, szoborvázlatokkal zsúfolt műtermében. Rákóczi nem volt magas, de nem tudnám kicsinek ábrázolni, hiszen az emberi nagysága megnöveszti. Marosvásárhelyen Izsák Márton volt a mesterem, neki köszönhetem életem első megrendelését. Legényke létemre velem készíttette el a készülő Sztálin-szobor ruhájának egyik gombját. A szobrot azóta ledöntötték és darabokra vágták. Elszomorított a dolog. A történelmet nem szabad letagadni, elkövettük a dolgokat, tehát vállalnunk kell. Az elvált feleséget sem tagadja le az ember. Különben ha a történelem minden rendszerváltása megsemmisítette volna elődei szobrászatát, eltűnt volna a szobrászat nagy része. Nekem is szétvágták egy szobromat az elmúlt időben. Emil Bodnaras hadseregtábornokot ábrázolta. A megbízatás izgatott. Van egy buldog pofa, aki tengernyi katona parancsnoka és tüzér, erről kell szobrot csinálni. Egy szobornak nem az a tartalma, amit a politikusok belemagyaráznak. A szobrászat általánosságra és általános igazságokra törekszik. A művészet igazsága egy szubjektív, reflektív igazság, és nem objektív igazság, mint a tudományé, ezért a művészet igazsága nem évül el. Marosvásárhelyről a kolozsvári főiskolára kerültem. Mesterem volt Kádár Tibor, aki festészetre tanított. Én precíz, fegyelmezett ember voltam, s ezt tükrözték rajzaim is. Kádár egy ízben megtaposta munkámat, és így kiáltott: - Miért nem ment papnak! Ilyen fegyelmezetten nem lehet művésznek lenni. Legyen bátorsága tévedni! Ez a nagy pedagógus szabadított ki engemet a steril fegyelem börtönéből. Szerettem Szervátiusz Jenőt is, aki erdélyi, fenyőszagú romantikát igyekezett belénknevelni. Végezetül a francia kultúrán felnőtt professzor. Romul Ladea tette teljessé a kolozsvári hat évet. Eleinte kötődtem az anatómiához, és csak azt tudtam, a szobrászat a saját dinamikával rendelkező formák világa. Ám ezt a keretet túl szűknek éreztem. S miután feszegetni kezdtem, ismertem meg Henry Moore művészetét, s őt azonnal mesteremnek fogadtam. Abban az időben - a '60-as évek közepén - döbbentem rá, hogy a szobrászat kifejező eszköze a pozitív és negatív térbe helyezett formák organikus újrarendeződésének a-világa, egy idea jegyében, megmaradva a biomorf világban. 1963-ban fejeztem be tanulmányaimat Kolozsvárott. Ez a város kioperálta belőlem a nacionalizmust mindkét irányba, én ott lettem európai. Vörös diplomával végeztem, és mivel tanársegédet akartak belőlem csinálni, beléptettek a pártba. Ám ennek ellenére sem maradhattam Kolozsvárott, hiszen a négy magyar tanársegéd mellett én lettem volna az ötödik, s ezt már nem engedték Bukarestben. így jöttem Temesvárra harminc évvel ezelőtt, ahol azóta is élek. Jelenleg a Nyugati Egyetem képzőművészeti fakultásának vagyok a professzora. • A templomokkal 1976-ban kerültem kapcsolatba. Ismét csak szerencsém volt, mert amikor Ceausescuék a Dunai Vízierőmű-építés koncául dobták a régi Orsovát, hogy a felháborodást csillapítsák, engedélyezték, hogy az új városban templomot építsenek. Én vallásos ember lévén, jól ismertem az orsovai papot, Markovitsot és a vikáriust is. Ők kérték fel Hans Fockelmann német építészt és engem, hogy építsük fel a templomot. Én nemcsak a szobrokat készítettem, hanem - a román helyzetet jobban ismerve, mint német építészbarátom - az épület eszmeiségét is igyekeztem megfogalmazni. Ábban az időben a katolikus vallás csak tűrt volt, ezt igyekeztem tehát láthatóvá tenni. Ha a katolikus vallás megtűrt, akkor nem kiabálhat a templom. Belesimítottuk hát a hegyoldalba. Csak a tetejére csináltunk kereszt formájú ablakot, így oldalról hiába akart bekémlelni a Secu. A domborművek, mellyel a Concord-repülő testére emlékeztető tornyot körülvettem, segítik a közeledést a kereszt, az Isten felé. A templom német pénzen épült, ezért a nehéz világ az építkezés után várt rám. Állandóan figyelt a Secu, megpróbáltak beszervezni, amit én megtagadtam. Az igazi veszélyt azonban a Sepsiszentgyörgyön, a nyolcvanas évek elején illegálisan épült templom jelentette. A Csiky utcában volt a katolikus egyháznak egy telke. Csató Béla plébános engedélyt kért egy kis nyári ház építésére. Megkapta a beleegyezést, és az építkezésbe fogott. A hívek segítségével a kis ház idomtalan nagy hangárrá alakult, majd a falak felfelé is nőni kezdtek. A tető alá azonban nem építettek padlást, s az egész olyan lett, mint egy hatalmas, keresztgerendás szoba. Most már jöhetett a kórusrész építése is. Közben szüleimnél egy házszentelés alkalmával a tisztelendő meglátta a szobraimat, és elhatározta, hogy engem is megnyer a templomépítéshez. Megkeresett Temesváron, s én elvállaltam az oltár és a keresztút elkészítését. A templomot Szent Gellért püspökről nevezték el. Csató azonban figyelt ember volt, mert korábban már aláírt egy petíciót Ceausescu ellen, így én ismét a Secu látókörébe kerültem. Gondos figyelő emberek kísértek, lehallgatták a telefonjaimat, s észrevettem, hogy éjszaka átkutatták a műtermemet is. Ám ennek ellenére részt vettem az újszentesi templom építésében is, melyet a szomszéd faluban lebontott helyébe emeltek. A templom homlokzatát és architektúráját is én alakítottam ki, mivel építészbarátom időközben meghalt. Természetes, hogy a szentek szobrait is én készítettem el. Nem, mindezek ellenére sem templomépítőnek, hanem szobrásznak tartom magam. Bár a kettő között van összekötő köldökzsinór. Életem legnagyobb dicséretét egy svájci kiállításon kaptam, amikor egyáltalán nem vallásos szobraimat látva, egy kritikus így szólt hozzám: - Maga nagyon vallásos kell, hogy legyen, mert ezeken a szobrokon látszik, hogy hittel csinálták..." Lejegyezte: Sándor János Barlangi esetek Kinek a pap, kinek a papné. Lehet a világon csodálatosabb cseppkőbarlang az aggtelekinél, de nekünk ez a legszebb. Elámulunk a természet föld alatti csodáit látván, bármikorjárunk is ott. Cseppenként alakultak a csodák évmilliókon keresztül, hogyne ámulnánk! Hát még a nevek! Hogy ki „tartotta keresztvíz alá" a legszebb termeket, oszlopokat és függönyöket, talán meg se tudnánk már mondani. A föld alatti világ titokzatossága is hozta, hogy ókori hiedelmek szabadon keveredtek bibliaiakkal, egészen addig, amíg valakik fejükbe nem vették, hogy ez így nem mehet tovább. Az ötvenes évek legelején bizottság szállta meg a barlangot, a Művelődési Minisztérium küldte, és sorrajárva a járhatót, szocialistább neveket adott a mitológiaiak helyett. Templomterem, Dóm vagy Bazilika? Egy szocialista barlangban? Vagy Betlehem? A fölvilágosult dolgozó osztályokat nem lehet ilyenekkel megetetni! Ment a bizottság lépésről lépésre, és átkeresztelt. A templomi áhítatot sugárzó teremből Fekete terem lett, de nem a Fekeie sereg révén, hanem egyszerűen onnan, hogy a feneke fekete. Olyan klasszikus név, mint az Anyósnyelv, természetesen maradhatott, hiszen az a nép bővérű humorát jelzi. Ment tehát a bizottság kihegyezett tollal, és megállt az egyik lógó csoda előtt. Éz mi? Ez bizony a Rózsa Sándor gatyája. Micsoda?! A szocializmusban nem gatyázhatunk, elvtársak! Vakargatta a füle tövét minden illetékes, amíg végre kisütötte a legfőbb átíró: mostantól fogva legyen belőle Rózsa elvtárs munkanadrágja! És lett. Akkoriban történt, hogy egy fiatal geológus, -aki történetesen az aggteleki barlang igazgatója volt, fejébe vette, megfejti az fegyik legnagyobb titkot. Vízfestéssel bizonyította, kell lennie egy másik barlangnak is, de ahhoz pénz kellene, hogy meg is találja. Kilincselt jobbra, kilincselt balra, csak kioktatást kapott: mit képzel maga! Ha lenne, már régen fölfedezték volna! Intették is: jobb lenne, ha jobban tisztelné tudós elődeit, és nem akarná fölfedezni, ami nincsen. Nyakas volt a geológus, talán az ország legelső barlangkutató táborát szervezte meg. Liftezéses módszerrel bontották ki az egyik víznyelőt, ami abból állt, hogy valakinek a lábára kötelet kötöttek, csigán beleeresztették a víznyelőbe, megfogta a soron következő kősziklát, és addig tartotta, amíg ki nem húzták. Már éppen ürgéket csapdáztak, hogy enni is tudjanak valamit, amikor végre bejutottak az új csodába. Lelkendeztek barlangász módra, le is mérték pontosan, és nagyon remélték, hogy az elején vannak még. Ürgehúson azonban nehéz barlangot kutatni, ez a szakasz pedig rövid volt ahhoz, hogy a hivatalosan kérhető támogatás alsó értékét akárcsak meg is közelítse. Fogta magát a fiatal geológus, bement Miskolcra az Észak-Magyarország szerkesztőségébe, és mínuszos hírben tudtára adta az országnak, hogy nyolcszáz méter az új barlang. Kivágta másnap az újságból a hírt, beküldte oda, ahová kellett, és azonnal kapott rá háromezer (!) forint támogatást. Ezen már ki lehetett bontani a teljes barlangot, amelyet Béke-barlangnak neveztek el. Amikor elment hivatalosan megköszönni a vastagnak már akkor se nevezhető állami segítséget, kikottyantotta valahogy, hogy azt is az újságbéli hírnek köszönheti. Fegyelmit is kapott azonnal. Akkor még nem azért adták a fegyelmit, hogy szóba állt a sajtóval, hanem azért, mert képes volt félrevezetni fölöttes hatóságait. A szocialista embertípus ilyen dőreséget nem követhet el, még akkor se, ha ürgehúson tengődik, és a világ másik csodáját fedezi is föl. Rendnek muszáj lenni! Horváth Dezső • Az alhitelező megfojtotta a fiatalembert Kik jártak a Zsidó Múzeumban? Egyelőre egyeden rendőr ellen sem folyik vizsgálat a Zsidó Múzeum kirablása miatt cáfolta ismételten a sajtóban megjelent híreket Sógor Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője sajtótájékoztatón. Ugyanakkor vizsgálatot folytatnak annak megállapítására, történt-e rendőri mulasztás a bűncselkménnyel kapcsolatban. Elhangzott: a múzeum riasztója a rendőrségen egy alkalommal jelzett. Az úgynevezett készenléti alosztály ki is ment a helyszínre, de kint az utcán nem láttak semmit. A nyomozás során a rendőrség jelenleg a tanukat hallgatja ki és az információkat rendszerezi. Sógor Zsolt beszámolt egy három évvel ezelőtti esetről is, amely csak tegnap zárult le. Három évvel ezelőtt egy apa bejelentést tett fia eltűnéséről. Az eltűnt személy keresése során a rendőrség eljutott valakihez, akinek egy szerződése volt a fiatalemberrel. Ennek értelmében az illető 800 ezer forint kölcsönt adott neki. Az összeg fedezetéül a szerződésben a fiatalember házát jelölték meg. Az írásszakértő azonban megállapította, hogy az aláírás nem az eltűnttől való. Az álhitelező végül bevallotta: azért, hogy megszerezze a szóban forgó házat, az áldozatot megfojtotta és a kerben elásta. A gyanúsított leírása alapján a rendőrök tegnap megtalálták a holttestet.