Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-24 / 300. szám

PÉNTEK, 1993. DEC. 24. /K ff víH' I VÁROS ÉS KÖRNYÉKE 21 VT Kistelek, művelődési A kultúrál támogatni kell! w - Két és fél évvel ezelőtt, amikor a képviselő-testület pályázatot irt ki a művelődési ház vállalkozás szerű üzemel­tetésére, akkor annak én vol­tam a legnagyobb ellenzője ­mondja Hell Antalné. Közel 10 éves népművelői múltammal úgy gondoltam, hogy így az értéket képviselő művelődési formák el fognak halni. A vál­lalkozónak pénzt kell keresni, és ez el fogja sorvasztani azo­kat a kisközösségeket, amelyek még ide jártak. A pályázat megjelenése után más lehető­séget nem láttam arra, hogy itt továbbra is művelődési ház működjön, mint azt, hogy ma­gam is beadtam egy pályázatot. Ebben vállaltam, hogy azzal a kevés költségvetési támogatás­sal biztosítom a működést, ami korábban is járt az intézmény­nek. A szerződésben csak any­nyi szerepelt, hogy az eddig itt működő csoportoknak tovább­ra is helyet kell biztosítani, és az intézmény megmarad mű­velődési háznak, nem lesz belőle kocsma. • Ez az épület nem ne­vezhető éppen ideálisnak művelődési célokra... - Az épület körülbelül száz éves, és nem alkalmas egy ekkora város közművelődési feladatainak ellátására. A mai világban, amikor a legtöbb em­ber konszolidált lakáskörülmé­nyek között lakik, megfelelő technikai felszerelésekkel el­látva, akkor nem szívesen jön el egy kívül-belül rettenetesen lepusztult épületbe szórakozni. Mivel én nem tőkével indultam ennek a vállalkozásnak, ezért a Néhány hete az újrainduló kisteleki moziról szóló cikk bevezetőjében helybeliek véleményére hagyatkozva azt írtam, hogy a vállalkozási formában működő kisteleki művelődési ház nem látja el feladatát. A kategorikus, sommás ítélet talán elhamarkodott volt, de arra mindenképpen alkalmas, hogy a korábban ezt a beszélgetést elhárító népművelő-vállalkozót szóra bírjam. Az újságíró számára mindig gyanús, ha valaki azzal zárkózik el a tájékoztatástól, hogy épp nem aktuális... Ezért is örültem, hogy Hell Antalné végül vállalkozott a beszélgetésre, beavatott egy kisvárosi művelődési ház működtetésének tipikus gondjaiba. ház működtetése mellett kellett kigazdálkodni a pénzt, amiből szinte a teljes bútorzatot kicse­réltük. Ehhez sokat kellett spórolni és olyan rendez­vényeket tartani, amelyek be­vételt hoztak. Nem állítottunk be játékautomatákat, nem csi­náltunk egész héten nyitva tartó presszót vagy kocsmát, amiből az italfogyasztás miatt jóval nagyobb bevételünk lehetett volna. A parkettát és a beázó tetőt is rendbe kellett ho­zatni, a legkisebb esőnél meg­telt a vízóraakna vízzel, a vécé sajnos még ma is balkáni szin­tű. Nem tudom, hogy mennyire lehet ezt az épületet pénz nél­kül olyan színvonalasan rend­behozni, hogy ide valaha is szégyenkezés nélkül be lehes­sen hozni bárkit. • Hogyan működik a ház? - Minden napnak megvan a maga funkciója. A hétfő pél­dául teljesen a nyugdíjasoké. Az elmúlt időszakban sikerült egy kétszáz fős nyugdíjas­klubot megmentenünk a fel­bomlástól, annyira megerő­södtek. hogy fél éve már ön­álló egyesületként működnek. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván Fogas és Társa Építőipari és Kereskedelmi Kft. Az 1994-es esztendőben is várom építeni, átalakítani vágyó lakossági és közületi megrendelőimet. 6721 Szeged, Teleki u. 17. Tel.: 324-037 Szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk valamennyi kedves ügyfelünknek a Csongrád Megyei Kárrendezési Hivatal dolgozói. miként a társastáncosok is. A pályázatomban célként szere­pelt, hogy önálló közösségeket szeretnék kialakítani, mert Kisteleket úgy érte a rendszer­váltás, hogy nem voltak ilyen kisközösségei. A művelődési háznak ebben is katalizátor szerepet kell játszania: létrehoz közösségeket, istápolja őket egy ideig, amíg önállóan is életképessé válnak, majd sza­badjára engedi őket. így alapít­ványoktól, az önkormányzattól könnyebben tudnak pályázatok útján pénzt szerezni. A legna­gyobb csapdája ennek a vállal­kozásnak az, hogy amíg költ­ségvetési intézményként kap­tuk a támogatást, addig az in­tézmények, vállalatok is adtak pénzügyi segítséget, mondván, hogy a kultúrát támogatni kell. Amint vállalkozás lett, min­denki azt mondta: kap a ma­szek pénzt, csinálja abból. • Mennyi az a pénz? - A város mindenkori mű­ködési kiadásainak 1,5 százalé­ka, vagyis jelenleg alig több mint 2 millió forint évente. Erre hivatkozva még az is in­gyen akarja a helyiségeinket igénybe venni, aki a tevékeny­ségével pénzt szeretne keresni. Ilyen esetben szerintem termé­szetes, hogy bérleti díjat ké­rünk. Akkor is fel vannak há­borodva, amikor a szolgáltatás­ként nyújtott hangosításért pénz kérünk. • Milyen programokat rendeznek? - Mindegyik korosztálynak szerettünk volna programot csinálni, sok dolog elindult, sok hamvába holt. Van nagyon jól működő kerámia-szakkö­rünk, gyerek citeracsoportunk, break-csoportunk, most indul egy színjátszókor és egy nép­tánccsoport. 320 forintért ne­ves előadókkal 8 előadásos gyerekszínházat csinálunk. A felnőttekkel nagyon nehéz közösséget létrehozni, de mű­ködik a gazdák és a kertbará­tok köre, a galambászok egye­sülete. Közhasznú tanfolyamo­kat is rendezünk a felnőtteknek a munkaügyi központ támoga­tásával. A két kisteleki együt­tes is rendszeresen fellép ná­lunk. Zömmel talán nem any­nyira látványos, kevés embert vonzó rétegprogramjaink van­nak, de ezeket nagyon fontosak tartom. A mi nagytermük a városban az egyetlen hely, ahol lakodalmat lehet rendezni, helyet kell biztosítanunk az Ipartestület és a Vöröskereszt báljainak is, így szinte minden szombatunk foglalt. Augusz­tusban sörfesztivált rendez­tünk, ami nagyon jól sikerült, és ezért hagyománnyá szeret­nénk tenni. Sok helybeli polgár az egész működésünkből csak a péntek esti diszkót ismeri, és úgy tudja, hogy ebből tetemes bevételünk van. Ez igaz. de ezt zömmel visszaforgatjuk más tevékenységeinkbe, és ebből tudjuk a házat felújftani. H. Zs. Ne költse el pénzét meggondolatlanul. Áprilisban nyíló, minden igényt kielégítő' Belvárosi Bútorszalon eló'zeteseként január 8.-február 28. között. Kiss Menyhért utca 3. alatti üzletünkben bútorvásárt rendezünk. Szlogenünk: Azért mert olcsó, még lehet jó is. Kedves vásárlóink és üzleti partnereink! Békés? karái kívánnak Önöknek a Delta Kereskedelmi Vállalat dolgozói Papír írószer Nagykereskedés vállalkozói igazolvánnyal rendelkező üzletkötőt keres Jelentkezés: Tiszta jutalékos jeligére a Sajtóházba. Boldog, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk minden kedves volt és leendő vendégünknek. MARIRA PANZIÓ Szeged, Nyíl u. 45. Fax/tel: 313-S61. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új ével kíván minden kedves vásárlójának a Gratia Excluzív Olasz Cipők Szalonja, Somogyi üzletház. r A CSISZÁR AUTÓS ISKOLA KELLEMES ÜNNEPEKET, BALESETMENTES, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN MINDEN KEDVES ÜGYFELÉNEK! A következő tanfolyamunk január 10-én indul. Szeged, Kolozsvári tér 3/A. Tel.: 319-055. ÜZLETHÁZUNK AJANLATAI nyitva: ELELMISZERO. 5% kedvezmény minden RUHÁZATI O. 10* nyugdijasoknak hélfón. kedden 7-7-ig MŰSZAKI O. 50% befizetése után 7-7-ig 4 havi kamatmentes hitel. Kávéház; rendezvények, autómosó S-l l-ig Minden egység vasárnap is nyitva! DESZK. AI.KOTMÁNY IJ. 13. T.: 371-233 Nagykereskedelmi raktárunk. Szeged, Damjanich u. 15. ^^^^ Ünnepi italok, üdítők és még sok más 1000 nm-en. f Magánszemélyek kiszolgálása is. V-éTII^^ Nyitva: 6-16-ig szombaton 12-ig T.: 323-461. f ij I 0 1 & i 1 1 1 1 I s Boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kíván minden eddigi és leendő vásárlójának az ANDREAS KFT. 1994-ben is várjuk vásárlóinkat és megrendeléseiket Szeged, Tölgyfa u. 12. Tel.: 62/323-762, 62/323-613. a ! i I i \ I I Születésnapi nyereményakció 2 évesek lettünk. Szeretnénk, ha Ön is velünk ünnepelne, ezért visszanyerheti gépkocsija árát, ha 1993. december 1. és 1994. január 31. között Sunny Micra vagy Primera személygépkocsit vásárol. További nyeremények: 10 napos nyaralás Cipruson egyiptomi és izraeli hajókirándulással (2 fő részére) 1 hetes nyaralás Cipruson 1 db autórádió 6-10. díj: lábszőnyeg-garnitúra a vásárolt NISSAN gépkocsihoz SORSOLÁS: 1994. február 19. 2 díj: 3. díj: 4-5. dij:

Next

/
Thumbnails
Contents