Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-24 / 300. szám

PÉNTEK, 1993. DEC. 24. DÉLMAGYARORSZÁG KARÁCSONYI MELLÉKLE • Milyen óráról lógsz most? - Tesiről. Ducsai tanár úrral lehet beszélni. • Talán mert tudja, hogy mozogsz le eleget... - Ő az ellen sem tiltakozik, ha a bordásfal gyönyörei helyett mondjuk történelemből próbálom utolérni magam. Pontosabban az anyagot. • Rajzból is szoktál pótolni? - Szoktunk. Úgy értem, a nagynéném férjével. Ő rajztanár, és év végén, amikor le kell adnom néhány képet, mindig besegít. Szegény, a múltkor majdnem rosszul lett. Az egyik művére csak négyest kapott... A párizsi túlzás lenne • Sokat hiányzol a Radnótiból? - Rengeteget. Pedig nem vagyok iskolakerülő típus. Tavaly például már az elméletinek gondolt, 250 órás „álomhatárt" is túlléptem. Szerencsére az igazgatónő és a tanári kar hihetetlenül megértő. Tényleg csak hálával tartozom nekik. • Az osztálytársaid sztárolnak? - Ezt hogy érted? • Hoznak neked párizsit a kisboltból? - Az azért túlzás lenne. Ellenben a kidolgozott tételeket azonnal odaadják. Jó fejek. • Félsz az érettségitől? - Még nem hallottam olyanról, akit meghúztak volna. Persze, azzal tisztában vagyok, hogy egy jobb jegyért nyújtani kell valamit. • Hova készülsz? - Amíg be nem fejezzük a beszélgetést, maradok. • Javul a humorod... Úgy értem, milyen pályára. Tűzoltó leszel, vagy katona? Netán gyors- és gépkocsirakodó? Esetleg... - Ne folytasd! Valószínűleg a jogi karra jelentkezem majd. A szegedire. • Elképzelem, ahogy tíztizenöt év múlva lecsukatsz egy másnapos úszómestert, vagy felmentetsz egy vizezett borral manipuláló kocsmárost... - Igen, vajból van a szívem. Az persze egyáltalán nem biztos, hogy a bíróság lesz a második otthonom. Egy jogi diplomával a zsebemben sokfelé elindulhatok... Elárulok valamit: nem is olyan régen még állatorvos akartam lenni. • Ha rám hallgatsz, végzett A sarokcsontritkulástól a Merle-kooyvekíg Fotó: Gyenes Kálmán Beszélgetés Fodor Rajmunddal, aki nem a futballistákra haragszik jogászként nem adsz majd injekciót senkinek sem. Hátha nincs hozzá tehetséged... - Biztosan nincs. Különben is, már letettem erről a dologról. Az állatorvosjelölteknek ugyanis Pesten kell okosodniuk. UÉs te irtózol a fővárosi szmogtól? - Azt még csak-csak elviselném valahogy. Magát az új környezetet viszont valószínűleg nehezen szoknám meg. • Szóval, a nyáron ezért mondtál nemet a budapesti sztárcsapatoknak. - Nagyrészt a suli tartott itt, Szegeden. Meg aztán hallottam arról, hogy a beilleszkedés talán épp Pesten a legnehezebb. A lényeg, hogy maradtam. Egyelőre, legalábbis... A jólétet ajánlották • A szüleid is ezt tanácsolták? - Az ő véleményüket mindig meghallgatom. Mégpedig azért, mert tudom, nekik is az a jó, ami nekem. Most nem akartak befolyásolni. • Ha nem titok, mit ajánlottak neked a pestiek? Honnan is kezdjem?... Talán egy három évvel ezelőtti pillanattól. Az egyik tévés kollégám akkor súgta meg, hogy nem akárki a szomszédja. Képzelj el egy langaléta, nyolcadikból kiöregedett srácot, mondta, akit az isten is vízilabdásnak teremtett, és akit az orvos eltiltott (erről majd később) a sportolástól... A gyerek persze inkább a Mindenhatónak hitt, semmint a dokinak, igy aztán a lázadók mosolyával az arcán rendre elbandukolt az újszegedi Sportuszodába, edzeni, meccset játszani. Bölcsen tette. Fodor Rajmund ma már - tizennyolcon innen, tizenhéten túl - a felnőtt válogatott hovatovább nélkülözhetetlen tagja, (sok egyéb mellett) egy Világ Kupa- és egy EB-ezüst büszke tulajdonosa. No meg egy város kedvence. - Lakást, kocsit, pénzt. Tehát jólétet. • Őszintén, egy pillanatra sem szédültél meg? - Csak elgondolkodtam. Ahogy minden, hozzám hasonló fiatalember megtette volna ugyanezt. És az is eszembe jutott, hogy mit kért volna a helyemben egy kispados focikapus. Teszem azt az utóbbi időben meglepő dolgokat nyilatkozó, BVSC-s Vezér Ádám. • Nocsak, haragszol a futballistákra? - Nem. Csak számomra felfoghatatlan, hogy a nemzetközi szinttől iszonyatosan messze álló magyar fociban hogy mozoghatnak milliók és milliomosok. És egyáltalán: hogyan követelhet egy cserejátékos „nagyoknak" dukáló dolgokat? • Javaslom, az értékkeresést hagyjuk egy másik alkalomra. Most inkább arról mesélj, hogy miért hordasz fülbevalót. - Ez a divat. Régebben a hosszú haj ment, most meg a fülbevaló. Ezt a kis aranydelfint egyébként még Sheffieldben, az EB alatt vettem. • A család hamar „befogadta"? - Aput puhítani kellett egy kicsit... De végül ő is megértette. hogy én sem vagyok különb a többi srácnál. • Rajmund, normális élet a tied? - Próbálom elhitetni magammal, hogy az. Tegnap is buliban voltam, szóval, nem csak a medence meg a póló létezik számomra. Ha kicsivel több időm lenne, az összes Merle-könyvet kiolvasnám. Meg állandóan moziban ülnék. Szeretem a jó filmeket. És persze a jó zenét. Vangelis-t. • Mivel leped meg édesanyádékat Szenteste? - Semmivel. • Ez komoly? - Teljesen. Már megkapták az ajándékomat. Nem tudtam volna elrejteni a lakásban... • Mit vettél nekik, hőlégballont? - Nem, egy ülőgarnitúrát. Ülőgarnitúra és „nevelgetés" • Fogadjunk, hogy külön kasszán vagy... - Van egy keretem, amiből igyekszem jól gazdálkodni. • A szüleid, gondolom, nagyon büszkék rád. - Anyuék olykor még gyerekként kezelnek, de bizonyos szituációkban már tanácsokat is kérnek tőlem. Azt hiszem, most vagyunk az „átmeneti időszakban", tehát amikor már nem csak a szüleim és még nem is a legjobb barátaim ők. Ádám öcsémmel merőben más a helyzet. Benne megvan a hat és fél évesek minden „gazembersége", ráadásul már ő is úszik, méghozzá Lihotzky Karcsi bácsinál. Ha esetenként elevenebb a kelleténél, én is „nevelgetem"... Az életéért küzdött • Mi igaz abból, hogy egy orvos majdnem megfosztott a sportélményektől? - Nem sok... Ennek a „dokiügynek" története van. Még az általános iskolában az Odessza II. egyik testnevelője le akart beszélni a pólóról. Mindenáron. Méghozzá egy másik sportág, a kézilabda kedvéért. Mit mondjak, elég rendszeresen vitatkoztunk. Egy idő után aztán „kiderült", hogy sarokcsontritkulásom van. Az orvos kitartó könyörgés után „elő is írta", hogy ne ugráljak túl sokat a parkettán. Erről ennyit. • A lányokkal mi újság? - Megvanpak. Tudod, hosszú távra még nem szívesen kötném le magam. Elég sok időt töltök távol Szegedtől. És nem szeretek mindennap telefonálni... • Ha csak három embernek mondhatnál köszönetei az eddigi (és ezutáni) sikereidért, kiket keresnél fel? - A családtagokat leszámítva Lihotzky Karcsi bácsit, a válogatott edzőit és a Radnóti tanári karát. Ez, ugye, belefér a háromba? • Ha már a válogatottat szóba hoztad: ki a „király" a keretben? - A vízben egyértelműen Benedek, aki szerintem a világ legszuperebb pólósa. A parton pedig Dala a „leglazább". • Biztosan emlékszel rá, hogy a nagy Benedeket Szegeden elhomályosítottad. - Ez nem jelent semmit. Ő „rossz formában" is képes 3-4 gólt vágni és viszonylag hasznosan játszani. Amíg ez nekem nem megy, tévedésből sem szabad egy napon említeni vele. • Tényleg, az utolsó két bajnokin szinte kapura sem dobtál... - Akkor jött ki rajtam az esztendő minden fáradtsága. Komolyan mondom, a Szentes elleni meccs negyedik negyedében már az életemért küzdöltem. A következő pár hétben muszáj feltöltődnöm. Réthi I. Attila A

hogy az orosz választási eredmé nyékét elnézem, van esélye ennek az időjárási eseménynek. A történelem ugyan nem túl sokra tanít bennünket, és egyáltalán nem biztos, hogy aki a múltat ismeri, megérti a jelent, és eligazodik a jövőben. De mégis megéri, ha nem feledkezünk meg róla, hogy is élt minálunk Iván, a katona. Pocsékul. Nem kell azért sajnálni. O jött ide. még ha hozták is. A régi híd újszegedi lábánál üldögélt a tisztjei közt egyikük. Szökevényt vártak a napsütésben, a közkatona a dzsipsofőr s a tolmács volt egy személyben: „Uzsgorodról jöttem - mondta. - Anyukám magyar, apukám orosz." Arcát a nap felé tartotta, nem tudtunk még az ózonlyukról, és a bokor takarásából figyelte a hidat. Megkérdeztük tőle, milyen érzés hódítónak lenni. Azt válaszolta: jó. A kiskunhalasi olajvállalat egyik vezetője országgyűlési képviselő volt, még az ántivilágban. Ot. a helyi potentátot, kereste föl a kiskunmajsai szovjet laktanya parancsnoka, megérdeklődve, mit fog a hét végén csinálni? „Még nem tudom!" Hát, ha úgyis bizonytalan a pihenő, menjen ki hozzájuk a laktanyába. Kivégzés lesz! Nézze meg. Történt pedig, hogy az egyik kiskatonának otthon karamboloztak, és meghaltak a szülei. A szoldátka haza akart menni a temetésre, de nem engedték. mert csak fél éve volt még hátra a leszerelésig. Raktáros volt ez a katona, beballagott a raktárába, és mérget ivott. Megtalálták, bevitték Kecskemétre, kimosták a gyomrát, viss>fitették a raktárba. ahol újra mérget ivott. Megint megtalálták, megint bevitték Kecskemétre, megint kimosták. de már nem helyezték vissza a raktárba, hanem a tiszti bíróság saját hatáskörben halálra ítélte - utána egy kis vodka, uborkával. Kecskemét játszik a következő orosz történetben is. A városhoz közel, a Tőserdő lombjai közt volt egy kisebb szovjet garnizon. Az erdész folyton dühöngött, mert a katonák, rossz kosztjukat pótlandó, lopták a nyulat, a fácánt. Többször szólt a tisztnek, de nem történt semmi, mert nem tudta megmondani, ki volt a tolvaj. Zelei Miklós lövőre is tavalyi hó! Egyszer végre tetten ért egy kiskatonát, futott a tiszthez. „Megismerné-e?" „Meg." Sorba állította az oficer a csapatot. „Melyik volt?" „Ez!" Behívta a katonát meg az erdészt az irodába és megkérdezte, történt-e ilyen. „Igenis, történt." Az oficer hátraarcot vezényelt, és az íróasztalnál ültéből tarkón lőtte katonáját. A lakiteleki erdész sokáig a környék bolondokházainak volt a lakója. Szüretidő járta, este mentek haza Kecskemétre a szovjet katonák, és megálltak szőlőt lopni. De hogy észre ne vegyék őket, mindkét teherautónak eloltották a lámpáit. Jött egy személyautó, beléjük rohant. Négyen ültek benne négy halott. Utána a zűrzavarban beléjük rohant egy másik is, abban csak ketten ültek, s nem is haltak meg.. Valami szembejövő kihívta a rendőröket, azok megérkeztek, látták, hogy oroszok, és konspirálni kezdtek: eloltották a lámpákat. A rendőrautóba is belerohant valaki, annak azonban nem lett semmi baja. Úgy szólt azután a fáma Kecskeméten, hogy a két teherautónyi katonát kivégezték. Ha igen, az is kérdés, hogy az ő vérük számít-e a birodalomgyarapításban? A földre hullt orosz vér országnövelő hatásáról a kiskunmajsai Jonathán Tsz pincemestere. Kürti bácsi tudott sokat mesélni a nehézsúlyú, nagyparolis tisztek ivászatairól beszélve. Vedres elvtárs, az elnök hívta be az oroszokat a pincébe, csillogtak a cári-lenini epolettek, ömlött a bor, hersegtek a fogak a harapnivalóban, dús szellentések csaptak ki a címeres derékszíjak alól a tiszt elvtársak pedig csizmájuk sarkával olykor megdöngették a padlatot, és elmondták, hogy az a föld, amelyre orosz vér folyt. Oroszországhoz tartozik. Ezek a goszpogyin oficerek momentán sátorban laknak, és fázva, éhesen néznek v issza. Persze dolgoztak is a szovjetek a tsz-ek szőlőiben. A közkatonákra kék köpenyt húztak Móricgáton is, Kiskunmajsán is, hogy a közútról ne látszódjék, tovarisok hajladoznak ott, nem döntik, ápolják a tőkét. Hetven forintot kaptak egy napra, abban az időben, amikor a legrosszabb napszámos is négy-öts<pzat alkudott ki magának. A hetven forintból a tsz egy húszast levont étkezésre, a maradékot pedig fölvették a katonákat kivezénylő tisztek, és utazott a körömcipő a nagy Ural aljába. Az egyik bakonyi faluban két szovjet tiszt bement a helybeli kocsmába, és valami focijjgyön összevitatkozott a bennszülöttekkel. Az egyik szovjet ember kapott egy nagy fülest, amit a másik szovjet ember nehezen tűrt, és mielőtt kiosztották volna őt is. elszelelt, és régi szokása szerint tankkal tért vissza. A lövegtornyot a kot -, maajtó felé fordította, a csövet leengedte. Erre valaki rendőrért futott, de nem ért oda, mert eltaposta a másik tank, amelyik ott szorgoskodott parancsnoka mögött. A történet ennyi. Folytatása nem volt az ügynek. Nem úgy a pápai szilveszternek! A városszéli szovjet helyőrségről éjfélkor berobogott egy dzsip, és üdvlövéseket adott le a pápai főtéren. Berobogott a következő is, kiugráltak belőle az utasai, lelövöldözték szilveszterező bajtársaikat, és földobálták őket a mögöttük beérkező teherautóra. BÚÉK. Megemlékezhetnénk a pesti taxisról is, akit '86 őszén lőtt lekét részeg szovjet tiszt. Milyen közel is van még az az ősz! De lehet, hogy untatja már egy ki csit az olvasót, ahogy jönnek egymás után az esetek. Ha bn nánk madzaggal, sose szakadna végük! e még egyel hadd 0 meséljek el! Ami 0 0 kor semmi nem B W történt. Kijött H tiszt a pályaudv elé, akkor futott be Mos/k\ bői Vengrijába a hosszú gyöt vonat. A tiszt ifjú, karcsú. l e, kék szemű és magas, fal; először érkezett meg miliő, zánk, az állomáshelyére. Óli zéke kifogástalan, csizmái, arca ragyogott. Jobb Iái t rakta egy kőrakásra, ke, pőre tette, kihúzta rnag nézett, miránk. Csal kellett volna cserélni raji csillagát horogkeresztre.