Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-23 / 299. szám
• Kiléptek az illegalitásból Idegenvezető: Innovációs Alapítvány, Szeged A hivatalos bejegyzés előtt már májustól érdemi munkát végzett a menet közben formálódó társaság. Az „illegalitásból" előlépő alapítvány kuratóriumi tagjai - a Talent Alapítványt képviselő Kapás Ferenc, az Innovációs Kamarától Mogyorósi Péter és az egyetemi szaktekintély, valamint a jelek szerint sikeresen lobbizó önkormányzati bizottsági elnök, Mécs Imre — egymást kiegészítve szóltak az esélyekről és elképzelésekről. Véleményük szerint főként a biológia és határterületei kecsegtetnek eredménnyel. Nem egy újabb hivatalt kívánnak maguknak teremteni, hanem a meglévő intézményi és műszerhálózat szintézisével próbálkoznak. A városunkba érkező külföldi delegációk, a befekteni szándékozó üzletemberek nem szívesen mennek oda, ahol a házigazdák azt sem tudják megfogalmazni, hogy mit akarnak. Az alapítvány fő tevékenysége a mit, miért és hogyan szakszerű megfogalmazása. A szegedi önkormányzat, a A CIPŐ DISZKONTBAN OLCSÓ ÁRAKKAL várjuk vásárlóinkat ffi-, női csizmák, hótaposók, félcipők, papucsok, gumicsizmák 120-4600 Ft-ig. Kereskedőket is kiszolgálunk! Nézzen be hozzánk, megéri! Burek pékség mellett Szeged, Kálvária sgt. 50. Nyitva: kedd-péntek 8-16.30-ig, szombaton 8—12-ig. Szeged szellemi jrotenciálját érzékelteti, hogy közel négyezer tudományos kutató és oktató dolgozik városunkban. Szakmai sikerekről hallani olykor, de az eredmények gazdasági vetülete már kevésbé markáns. Ezen szeretnének változtatni azok, akik 6 millió forintos alaptőkével életre hívták az Innovációs Alapítvány, Szeged-et. A Talent Centerben tegnap, szerdán megtartott sajtótájékoztatón örömmel jelentették be, hogy az önkormányzat - ha csak a második közgyűlési fordulóban is - kötélnek állt Nem annyira a hozott 4 millió forint érdemel említést. hanem a kívülállóknak így demonstrálható tekintély és súly. Magyar Innovációs Kamara, a Talent Információs és Árutőzsde Alapítvány, a Progress Vállalkozásfejlesztési Intézet lypö- System Nyomdaipari Kereskedelmi és Reklám Gmk. Tervezésiül a kivitelezésig — Szita és Ofszet nyomtatás — Stancolás, aranyozás — Ragasztókötés Névjegykártya, céges levélpapír, boríték, öntapadós címkék, ügyviteli nyomtatványok, prospektusok újságok, könyvek. Várjuk megrendelésüket és érdeklődésüket! 6771 Szeged, Makai üt 4. Tel.: 62/406-670 és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány mellé hamarosan várható a megyei közgyűlés belépése is. Vélhetően az akadémiai bizottság, egyetemek, főiskolák, és informatikai cégek is társulnak ehhez a résztvevőknek és a városnak is üzletet ígérő vállalkozáshoz. Egy jövendő technológiai park és innovációs centrum kiépítése térségi méretekben lehet a fejlődés motorja, ezért sem véletlen a nagyvárosok éleződő versengése. Esélyeinket növelő új fejlemény még, hogy a kezdő vállalkozások segítésére, az újszegedi Talent Centerben megálmodott inkubátorház megvalósíthatósági tanulmányához és tervkészítéshez szükséges összeget sikerült előteremteni. T. Sz. I. Dec. 19-én elv eszett egy rövid szó'rú* magv ar vizsla szuka kutya. Törzskönyvi száma: 7739 Kérjük a becsületes megtalálót, magas jutalom ellenében jelentkezzen a 62/311-430. vagy a 62/313-742 telefonszámon. DISCOS TOURS Irodánk Szegeden új helyen, Kossuth L. sgt. 25. Telefon: 62/324-182. TRIESZT-BÉCS-MÜNCHEN, ISZTAMBUL-PÁRIZS-RÓMA-i útjainkat folyamatosan indítjuk. Discos a megbízható útitárs! CSÜTÖRTÖK, 1993. DEC. 23. GAZDASÁG 7 • Ha hinni lehet dr. László Andrásnak, a Co-Nexus nevű hazai befektetési nagyvállalkozás vezetőjének, akkor a kétezredik évtől, azaz mindössze hét év múlva Magyarországon egy új autópálya segíti majd a közlekedést a déli országrészben. Az első kapavágás már 1994-ben megtörténik. Ez a fejlesztés, könnyen belátható, a gazdasági fellendülés újabb járulékos esélyét nyújtja tíz déli megye, nevezetesen Szabolcs-Szatmár-Bereg, HajdúBihar, Békés, Csongrád, BácsKiskun, Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Vas számára. A 723 kilométer hosszú autópálya az ország leghoszszabb gyorsforgalmi útja lesz. Jelentősége a keleti és déli átmenő forgalom meggyorsítása szempontjából rendkívüli jelentőségű. A nyugati határszélen fekvő Füzes és a keleti Barabás között a személygépkocsi-forgalom öt-hat órára rövidül. Budapesten és az ország központi részén is tehermentesítődik ezáltal a forgalom. Ez növeli majd a közlekedés biztonságát, de főképpen az országon áthaladó tranzitforgalom levezetéséi segíti, amelynek erős növekedésére számíthatunk. Hiszen kelet felé tekintve Ukrajna bekapcsolódása várható a nemzetközi folyamatokba. A gazdaság felpezsdülése nyilvánvalóan a román és a szerb gazdaságot is érinteni fogja. Az egyelőre hevenyészett térképre nézve is rögtön megállapítható azonban, hogy legalább ugyanennyit jelent az új közlekedési és szállítási fővonal a hazai felhasználók, mindenekelőtt a regionális ipari és mezőgazdasági centrumok számára. Gondoljuk csak el, érdeklődést és olyan építőipari csoportok, amelyeknek már van gyakorlatuk hasonló munkákban. • Mit tudnak ígérni a leendő befektetőknek a megtérülést illetően? - Úgy gondolom, ezt a programot az összes kockázatával együtt vonzóvá lehet tenni. Természetesen egy olyan befektetésnél, amelyik 2000ben kezd majd üzemelni óriási a kockázat. Számítások szerint 35 év alatt térül meg az autópályára fordított összeg. • Mi a tapasztalata, nem zavarja a külföldi vezető bankokat a szomszédban dúló háború? - Magyarországot és ezen belül is a déli régiót stabilnak tartják a nyugati pénzügyi körök és ez lehet a befektetés alapja. Persze egy ilyen nagy munkának mindig van politikai kockázata. • Azt mondta, hogy a nagy nyugati építőipari cégek máris élénken érdeklődnek. Terveznek-e valamilyen protekcionalista lépést a magyar befeketetőkkel szemben? - Az természetes, hogy a külföldi cégek magyar munkaerőt fognak alkalmazni, a déli építőipari cégeknek pedig nagy lehetőség, hogy alvállalkozóként részt vegyenek ebben a munkában. • Kalkuláltak-e már pályadíjakat? - A megtérülés részletes tervei ezután készülnek csak el. De egy^ jn^gyar cég állítása szerint a többi pályára eddig kiszivárogtatott összegeknél alacsonyabb lesz a „déli" díja. R. G. helyet foglal el a közlekedési tárca. A tárca kész a konceszsziós tárgyalás lefolytatására, két feltétel teljesülése esetén. Az egyik a versenytárgyalásoknál megkövetelt feltételek teljesítése és az építési engedély megszerzése, a másik pedig a komoly befektetői és hitelezői szándék igazolása. A beruházás a december végi állapotok szerint állami tehervállalás nélkül valósulhat meg: szerződést írtak alá a Partners In Industry Limited nevű amerikai társasággal, amely pénzügyi szolgáltatásokra szakosodott, s amelynek leányvállalatai Londontól Moszkváig megtalálhatóak. Dr. László András véleménye szerint a befektetés megtérülési ideje 35 év lesz. Az autópálya használati díja jóval alatta lesz az állami autópályákon várható hasonló költségeknek. További ígéret, mely szintén nagy jelentőségű az érintett megyék szempontjából: a becslések szerint az építkezésen foglalkoztatottak átlagos létszáma tízezer fő felett lesz. Amennyiben a beruházási és engedélyezési folyamat olyan sima lesz, ahogyan azt a Déli Autópálya Részvénytársaság vezetői december közepén Budapesten megtartott sajtóértekezletükön leírták, még mindig lehetnek gondok a környezetvédőkkel. A velük folytatott tárgyalások nem minden esetben gördülékenyek. A Magyarországon működő 150 környezetvédelmi szervezet közül 24 tiltakozott az építés ellen, és ezek közül több olyan csoport is akadt, amelyeket a mai napig nem sikerült meggyőzni e beruházás racionalitásáról. Rusznyáklános Délre jön a nemzetközi töke? • A napokban Budapesten a Kempinski Holtelben jelentették be. mérföldkövéhez érkezett a déli autópálya megvalósítása: konzorciumi szerződést ír alá az építésre több világcég és a Déli Autópálya Rt. A sajtótájékoztató után lan A. Coletól, a 330 milliárdos beruházást bonyolító cég, a Partners In Industry Limited igazgatójától többek között arról érdeklődtünk, hogyan csatlakozott egy világcég a déli autópálya programjához? - Felkértek finnünket, vizsgáljuk meg ennek a hatalmas projektriék a fibah^/.froVhatóságát. Ez a program nem csak Magyarországot érinti, az egész európai gazdasági vérkeringésre hatással lehet. • Hogyan látja ma, kik lehetnek a program finanszírozói? - Elsősorban a nagy nemzetközi bankok mutatnak Sugaras fejlesztés a közúthálózatban mivel ér fel maga az a tény, hogy Zalaegerszegről Debrecenbe, vagy Nyíregyházára nem a fővároson keresztül, hanem kétszer kétsávq^ (plusz leállósáv) autópályán lehet árut szállítani. Az építési terv ilyenformán nem csupán közlekedésfejlesztési elképzelést, hanem a fél országot érintő területfejlesztési programot jelent. Az osztrák-magyar határtól a magyar-ukrán határig húzódó útvonal feloldhatja a sugaras és centrális közúthálózatokban A déli nexus okozott feszültségeket. A déli autópálya a sugár irányú autópályák kiegészítéseként ellensúlyozza a sugaras szerkezetből adódó hátrányokat. Feltéve, ha elkészülnek ezek az autópályák is az ezredfordulóra. A déli nexus egy rendkívül komplex vállalkozás keretében valósul meg. A megvalósíthatósági tanulmányok, engedélyezési tervdokumentumok elkészítését a Co-Nexus csoport kezdeményezésére létrejött Déli Autópálya Kft. vállalta, amely időközben részvénytársasággá alakult át. Több mint 260 részvényese van, és ebből 160 olyan önkormányzatot találhatunk, amely az autópálya vonalán levő megyékben helyezkedik el. Az autópálya közvetlenül érinti Debrecen, Szekszárd és Kaposvár városokat. A Szekszárd körzetében épülő Duna-híd is bekapcsolódik majd a pálya vonalába. A beruházás előkészítése az ország közútjaival foglalkozó kutató-, tervezőintézetek és csoportok, az önkormányzatok összehangolt tevékenységén alapszik, és csak így haladhat előre. Ezek között is speciális •btiuT u vb bilim iáugfiffi á'jll'