Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-22 / 298. szám
II. GAZDASÁGI MELLÉKLET SZERDA, 1993. DEC. 22. A 90 millió forintos ingatlanvagyonnal, 40 millió forintos árukészlettel és 40 millió forintos értékpapírban lévő vagyonnal rendelkező Egység ÁFÉSZ hat település: Kistelek, Baks, Balástya, Csengele, Pusztaszer és Opusztaszer területén működik. A rendszerváltás előtt a kereskedelem és a vendéglátás terén szinte monopolhelyzetben volt, az utóbbi években a magánvállalkozások számának rohamos növekedésével jelentős piaci pozíciókat veszített. A változásokról Bischof Józseffel, az ÁFÉSZ elnökével beszélgettünk. Tizenegy hónap alatt az önkormányzatok Budapesten 65, a megyei jogú városokban ugyancsak 65, a többi városban 28, a községekben 39, azaz országosan 197 lakást létesttettek. A központi költségvetési szervek által épített lakások száma 31, a gazdasági szervezetek pedig 1815 új otthont hoztak létre. Változatlanul egyre több lakás épül magánerőből: az idén eddig 13 338 készült el, igaz, ez valamivel kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. Emellett egyházak és alapítványok is létesítettek új lakásokat. A statisztika számot ad arról is, hogy több lakás szűnt meg mint tavaly; míg az elmúlt év 1 I hónapjában 2208 lakást számoltak fel, eddig az idén Az országban az év elejétől november vegéig 15 456 lakás épült, csaknem 3000-rel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül Budapesten 15,8 százalékkal több, az ország más részén 20-25 százalékkal kevesebb lakást létesítettek tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-t. már 2369-et. Az üdülőépftési kedv is csökkent: a múlt év 11 hónapjában 1539, idén 1262 üdülő létesült. Budapest után a legtöbb lakás - 2063 - Pest megyében épült, ezt követi Hajdú-Bihar megye 1030 lakással. A legkevesebb - 225 - lakást Nógrád megyében hoztak tető alá. Ezen belül az önkormányzatok szintén Budapesten építették a legtöbb - 65 - lakást. A fővárost Somogy megye követi 34 lakásssal. Ugyanakkor Csongrádban. Hevesben, Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Pest megyében, továbbá Vas megyében az önkormányzatok egyetlen új lakást sem létesítettek, de Bács-Kiskun megye és Győr-Moson-Sopron megye is csak egy, míg Fejér megye két új önkormányzati lakást tud felmutatni. A központi költségvetési szervek által épített lakások száma is minimális, mindössze öt megye akad, ahol egyáltalán építkeztek, közülük viszont GyőrMoson-Sopron megye kiemelkedik a maga 16 lakásával. Háromezerrel kevesebb lakás Csak magánerőből? Eva Dude szerint Magyarország vonzó a német befektetők számára Egy év alatt 10 milliárd bírság? A kormány is felelős azért, hogy az APEH növekvő feladataival nein tudott lépést tartani sem tisztviselőinek anyagi elismerése, sem a hivatal számítástechnikai fejlesztése hangsúlyozta tlagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke egy, a napokban tartott sajtóbeszélgetésen. Az APEH mindezeket figyelembe véve adóztatási tevékenységét az adott feltétekhez. igazította. Emiatt van az, hogy Dár a megszűnt vállalkozásokat soron kívül kellene ellenőrizniük, ezt a feladatát az APEH a gyakorlatban nem tudja teljesíteni. Jelentősen csökkent a helyi ellenőrzések száma is. Az ellenőrzési gyakorlat nem alkalmas arra, hogy feltárja a láthatatlan jövedelmeket. Miközben az állampolgárok bevallott adókötelezettsége folyamatosan nőtt, az adóellenőrzések száma csökkent, 1990-92 között a bevallások szerint feltárt adókülönbözet jelentősen emelkedett. Az adóhatóság szerint 1990-ben még 12,8 milliárd forintot tett ki az adóbírságok alapja és összesen több mint 4,6 milliárd forintos adóbírságot vetettek ki, 1991-ben már 20,6 milliárd forintra rúgott az adóbírságok alapja, a bírságok összege pedig elérte a 7,5 milliárd forintot. 1992-ben pedig mintegy 27,7 milliárd forintos adóbírság alap után több mint 10,3 milliárd forintnyi bírságot róttak ki. Monopolhelyzetünket ugyan elvesztettük, Az Alföldi Porcelángyár új szanitergyártó üzemcsarnokát pénteken Eva Dude, a NémetMagyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója avatta fel. Ez alkalommal beszélgettünk vele a magyarnémet gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok alakulásáról. - Információnk szerint a korábbiakhoz képest az idén jelentős mértékben csökkent a Németországba irányuló magyar export. Mi ennek az oka? - kérdeztük Eva Dude aszszonyt. - Valóban, és ez kétségtelenül hátrányos az önök gazdasági eredményeire, hiszen Magyarország legjelentősebb kereskedelmi partnere Németország. A két állam közötti export és import közel azonos súlyú volt az elmúlt időszakban, értékét tekintve elérte a 4,5 milliárd márkát. Ebben az esztendőben viszont 25 százalékkal kevesebb magyar áru érkezett hazánkba, Magyarország importja pedig 4 százalékkal emelkedelt. Ennek oka nem elsősorban minőségi hibákra vezethető vissza, hanem a Németországban is bekövetkezett recesszióra. - Meddig tarthat ez a nagyon kedvezőtlen tendencia a piacgazdaság megerősítésére törekvő Magyarország esetében? - Mi már nagyon reménykedünk abban, hogy hazánk elérte a gazdasági mélypontot, és jövőre pozitív fordulat áll (Fotó: Enyedi Zoltán) Eva Dude a porcelángyári avatóünnepségen be. Azzal magam is egyet értek, hogy ez a magyaroknak is kedvező lenne. - Tapasztalatai szerint a magyarországi privatizációs lehetőségeket mennyire tartják vonzónak a német pénzemberek? - Papíron közel négyezer, de a valóságban csupán ezerötszáz aktív német befektetőről beszélhetünk, de üzletembereink fgy is egymilliárd dollárnyi összeget hoztak már Magyarországra. Mi - a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara - a fokozódó érdeklődés miatt azonban arra számítunk, hogy növekszik majd a német-magyar vegyes vállalatok száma. Kint ugyanis úgy az infrastukturális, mind a bérköltségek nagyon magasak. Önöknél ezek a kiadások lényegesen kedvezőbbek, és ez komoly vonzerő. Ugyanakkor az Alföldi Porcelángyár jó példa arra, hogy érdemes itt befektetni, hiszen Magyarországon is lehet színvonalas, minden igényt kielégítő terméket előállítani. Ebből viszont nem csupán a német pénzemberek nyerhetnek, hanem a magyarok is, mivel az üzemek korszerűsítése mellett szaktudásuk gyarapodását is garantálja ez az együttműködés. N. Ráez Judit Alkatrészáruház, szerviz, autószalon...' A Capitol a „fordosokért" - Nem akartuk tovább göngyölíteni a gondokat - indítja a beszéletést Bischof József -, ezért csődeljárást kértünk. Harminc éve dolgozom a szövetkezetnél, tizenhetedik éve mint első számú vezető. Mindvégig likviditási problémákkal küzdöttünk, vállalkozó típusú szövetkezet voltunk, belefogtunk egy-két olyan dologba, ami sikereket is hozott működése alatt, azonban amikor felszámoltuk, komoly veszteséget eredményezett, amit kereskedelmi hitellel és más formában magunk előtt görgettünk. A veszteségek és a behajthatatlan kintlevőségek felhalmozódása volt a csőd egyik oka. Nagyrészt hitelből gazdálkodtunk, az árufedezetünknek körülbelül 40 százalékát fedeztük saját erőből, a többit hitelből. A magas kamatok miatt ez olyan terheket jelentett, amit nem tudtunk elviselni. A korábbi időszakban Kistelek térségében konkurrenciánk szinte alig volt. Ez az utóbbi években alapvetően megváltozott, a vállalkozások száma a kiskereskedelem és a vendéglátás területén rendkívüli mértékben megnőtt, ugyanakkor a környékünkön működő termelőszövetkezetek szinte megszűntek, vagy amelyik megmaradt, az is csak vegetál. Mivel a terület lakossága alapvetően a mezőgazdaságból él, ezért a vásárlóerő is csökkent. - Voltak eleve elhibázott beruházásai is a szövetkezetnek. - A Postakocsi Csárdát és a kempinget szándékaink ellenére a párt és a megyei vezető testületek elvárása miatt kellett megvalósítanunk. ÍVJjvel a mi működési területünkön voltak, ezért köteleztek bennünket a létrehozásukra, igaz, némi pénzt is adtak hozzá. A legutolsó ilyen beruházás az amelyek korábban is nagy konkurrencia közepette dolgoztak, kevésbé voltak megrázóak a gazdasági változások. Mi a helyi kereskedelem több mint 90 százalékát tartottuk kézben, ma pedig csak 40-45 százalékát. Ez óriási változás, a megmaradt hálózatunkban ma már csak 150-160 dolgozónk van. a központi igazgatásunk 87 főről 22 főre apadt. - Milyen terveik vannak ' - Legfőbb feladatunknak a napicikk és az élelmiszerforgalmazást kell tekintenünk, erre a legalkalmasabb a hálózatunk. Meg kell válnunk minden olyan tevékenységtől, ami nem nyereséges, ami nagy tőkét igényel - mint például az iparcikk kereskedelem —, és ami családi vállalkozásban eredményesebben üzemeltethető. Sikeres csődeljáráson vagyunk túl. A kijelölt ingatlanjainkat sem kótyavetyéltük el, mert 2,7-szeres áron tudtuk értékesíteni. A sikeres csődegyezségnek az volt a feltétele, hogy vállaltuk az egy éven belüli tartozásrendezést, amit teljesíteni is tudunk. Tavaly 67 millió forintos veszteségünk volt, döntő részben a behajthatatlan követelések lerása miatt. Ebben az évben már nyereséges lesz a gazdálkodásunk, a következő években pedig 450-500 millió formos árbevétel mellett 4-5 millió forintos nyereségre számíthatunk, Ez még csak a vegetáláshoz elég, a fejlődéshez a gazdasági élet általános fellendülése szükséges, ami ebben a régióban döntően a mezőgazdaságtól függ. H. Zs. A Ford márkaképviselet lényege egyfajta hármasság: minden hivatalos dealer köteles magas színvonalú szervizállomást, jól fölszerelt alkatrészbázist és autószalont fenntartani. A Capitol Kft. mindhárom ágazatban eredményes évet zár. A szalon híre az, hogy a Szegeden is mind népszerűbb Mondeo az év autója kitüntető cím birtokosa immár: több mint tucatnyi helyi gazdája (gy jó vásárt csinált. A szervizállomáson az őszi, ingyenes FORD átvizsgálási akció igen eredményes volt: több mint száz kocsi kereste föl a műhelyt, hogy a régi vagy új autók csak alapos műszaki ellenőrzést követően vágjanak a zord évszaknak. Természetesen, akiknek kisebb-nagyobb egység cseréjét javasolták, azoknak csak a szomszédba kellett átfáradniuk, hiszen az alkatrés/.áruhá/ban a legolcsóbban oldhatók meg az ilyen problémák. Itt vásárolni nemcsak az árak miatt érdemes, hanem azért is, mert az alkatrészek garantáltan eredeti gyártmányúak. és az árukészlet, a választék minden képzeletet felülműi a gyárral való közvetlen összeköttetés következtében, s így minden igényt viszonylag gyorsan ki tudnak elégíteni, akár a T Modellek, akár a világháború előtti Fordok bármelyik típusa legyen is keresett alkatrész gazdája. Á Capitol Kft. - amelynek budapesti központja a Fordon kívül a világhírű Neoplan buszok képviseletét (gyártását, beszerzését) is ellátja - minden kedves eddigi és jövőbeli üzletfelének kellemes és békés ünnepeket kíván, az őszi vásárlóknak azzal az üzenettel, hogy már javában szervezik számukra a forgalmi engedély mellé ,járó" egyhetes, ingyenes párizsi utazást. Autószalon cs szerviz Szeged, Dorozsmai út 12. Tel.: 62/325-587 Nyitva: hétköznap este 6-ig, szombat-vasárnap 15 órától de bizakodhatunk / / - mondja a Kisteleki Egység AFESZ elnöke Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark melletti Szeri Csárda volt, ami 1988-ban készült el. A megépítéséhez, kaptunk 5 millió forint támogatást és 5 millió forint hitelt, amit az idén fizettük vissza. Ma már a piac nem engedné meg, hogy olyan utasításoknak tegyünk eleget, amelyek gazdaságilag nem hogy megkérdőjelezhetők, hanem biztosan előre lehet látni, hogy veszteségesek lesznek. A korábbi meghatározö elképzelés az volt, a tagjaink ellátására mindenféle dologgal foglalkoznunk kell. mindegy, hogy milyen gazdasági eredményt hoz. -Az Egység AFESZ volt Kistelek körzetének egyik legnagyobb munkaadója. A foglalkoztatásban milyen változások történtek? - 1989-ig majdnem 500 dolgozónk volt, akkor kezdődött el a leépülés. Azoknak a nagyvárosi ÁFÉSZ-eknek,