Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-21 / 297. szám
8 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. DEC. 21. ünnepélyes díjátadás az év legjobb szegedi és negyei sportolóinak Tóthéknál a vízipóló napi téma Kapásból fel lehetne sorolni legalább négy olyan szentesi családot, amelyben napi beszédtéma lehet a vízipóló, hiszen náluk ez a sportág apáról fiúra, illetve leányra öröklődött. Közüllük is a legismertebbek dr. Tóth Gyuláék. A szentesi „vípólópápa" és két leánya az idén igazán eredményes évet mondhat magáénak: a klubcsapattal BEKgyőzelem, a női válogatottal Világ Kupa és Európa-bajnoki bronzérem. A férfi együttessel pedig 8. hely. A vízipóló a család egyik kohéziója, hiszen a három Tóth gyerekeknél természetes volt, hogy a járni tanulás után az úszás tudományának elsajátítása volt a következő lépés. A trónörökös azonban a család feje véleménye szerint nem egy kimondott vfzialkat. s fgy nem is nagyon erőltették, hogy ebben a közegben különösen nagy jártasságot szerezzen. A két leány azonban folytatta az apai hagyományokat, s egyre inkább kimutatták tehetségüket is. A 40 éves sportmúlttal dicsekvő dr. Tóth Gyulának azonban mindennél van egy nagyobb fegyverténye: a felesége igaz, hogy kézilabdás és atléta volt, de nem tudott úszni - ezzel pedig kilógott a családi sorból. Nem sokáig... Apa és Noémi leánya az idén a Csongrád Megyei Hírlap Délvilág év legjobbja címét kapták. Ha csak az előbb felsorolt eredményeket vesszük alapul máris kijelenthetjük, nem véletlenül. Azonban tovább lehetne színesíti a szentesi Tóth család portréját, de az idén mesteredzői címet kapó szakember minden nyilatkozatában hangsúlyozza: a két állandó segítő Kónigh György és Fülöp Tibor nélkül ezek az eredmények nem születtek volna meg. Akik a váltóbotot átveszik Egyetlen esztendőben sem hiányoztak a fiatal, még ifjúsági korban lévő sportolók azokról az ünnepségekről, amelyeken az év legjobb teljesítményét elérő versenyzőket díjaztuk. Az idén is ott voltak a kitüntetettek között, nem egy közülük a felnőttekkel egy sorban vívta ki a jogot a legjobbnak járó díj átvételére. Fodor Rajmund vízilabdázó például az év három olyan nagy nemzetközi versenyén is helytállt a felnőttek között, ami bárkinek dicséretére válna. A búvárúszók között a még tini korban lévő Savanya Norbert, vagy Bozsó Bea amellett, hogy kategóriájában fölényesen nyerte a világbajnoki címet, a nemrég lezajlott felnőtt országos bajnokságon is maguk mögé utasították a mezőnyt. A juniorkorú Nagy Zoltán és Borsodi Péter (mindketten a Pick Szeged kézilabda csapatának tagjai), már eddig is olyan eredményeket mutattak fel. amit számos felnőtt sportoló megirigyelhetne tőlük. A felsorolást még folytathatnánk a röplabdás lányokkal, az atlétákkal, a kick-boxosokkal és más sportágak kiváló ifjúsági versenyzőivel. Jó tudni azt, hogy a szegedi sportnak ilyen kitűnő utánpótlása van, olyan versenyzők, akik bármikor átvehetik a váltóbotot a felnőttektől, eredményeikkel nem fognak a jövőben sem csalódást okozni. Mindezek az ifjak megérdemlik az elismerést, a kitüntetést, amit boldogan és büszkén vettek át tegnap a díjkiosztó gálán a sportcsarnokban. Akiket megillet a megtisztelő cím A Pick Szeged klubjában megtartott állófogadáson mindenki jól érezte magát. (Fotó: Nagy László) Mint minden reveláción, úgy ezen is lehet vitatkozni... Mi, a Délmagyarország, a Csongrád Megyei Hírlap Délvilág sportrovata és a HDS & Délmadár őket találtuk érdemesnek a megtisztelő címre. Szerintünk ők voltak Szeged és a megye legjobb sportolói, akiket tegnap este ünnepélyes keretek között, a nagy nyilvánosság előtt köszöntöttünk és jutalmaztunk meg az újszegedi Sportcsarnokban, adtunk állófogadást tiszteletükre a Pick Rt. Szabadidő Központjában. Olvasóink érzéseit, jókívánságait is tolmácsoltuk valamennyiüknek, amikor azt mondtuk: köszönjük! Az év szegedi edzője: KŐVÁRI ÁRPÁD (Pick Szeged, férfi kézilabda). Az év szegedi női sportolója: TÖRÖK MARIANNA (Szegedi ESK, teke) Az év szegedi férfisportolója: TÓTH ISTVÁN (Combat „D" SE, karatéka). Az év szegedi ifjúsági lány sportolója: BOZSÓ BEA (Muréna Sz egedi Búvárklub, búvárúszó). Az év szegedi ifjúsági fiúsportolója: SAVANYA NORBERT (Muréna Szegedi Búvárklub, búvárúszó). Az év szegedi női csapata: SZEGEDI ESK (teke). Az év szegedi férficsapata: Pick Szeged (kézilabda). Az év szponzora: PICK RT. A DÉLVILÁG LEGJOBBJAI Az év Csongrád megyei edzője: DR. TÓTH GYULA (Szentesi SC, vízilabda). Az év Csongrád megyei női sportolója: TÓTH NOÉMI (Hungerit Szentesi SC, vízilabdázó). Az év Csongrád megyei férfisportolója: SZABÓ ATTILA (Hódmezővásárhelyi Gyermek és Ifjúsági Taekwon-do Klub, karatéka). Az év Csongrád megyei ifjúsági sportolója: MÉSZÁROS SÁNDOR (Eperjesi SK, birkózó). Az év Csongrád megyei csapata: HUNGERIT SZENTESI SC (női vízilabda). A HDS & DÉLMADÁR kitüntetettjei Az év szakvezetője: NYÁRI SÁNDOR (Papíron SC Szeged, röplabda). Az év csapata: PAPÍRON SC SZEGED (férfi röplabda). Az év sportembere: FODOR RAJMUND (Szegedi Vízilabda Egylet, vízilabdázó). Az év sportteljesítménye: SIPOS ISTVÁN (SZVSE, ultramaratonista).