Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-16 / 293. szám

8 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. DEC. 16. W A Marícanö bonvivánja: M. Kontz Gábor Imádom a frakkos szerepeket w Öt éve települt át Ko­lozsvárról, az ottani opera tenoristájaként a legnép­szerűbb szerepeket éne­kelte. Három évadot dolgo­zott végig a debreceni szín­házban, idén szerződött át Szegedre, de fellép a Fővá­rosi Operettszínházban is. M. Kontz Gábor a szege­diek előtt nemrég Lensz­kij szerepében debütált, holnap a Marica grófnő bonvivánjaként lép a közönség elé. Fotó: Nagy László • A szakmában sokan nem tartják értékes műfajnak az operettet. - Rendszerint azok, akik nem tudják, milyen nehéz ope­rettet játszani. Ez háromembe­res feladat. Tudni kell énekel­ni, táncolni és nem árt jó szí­nésznek lenni. Néha egy-egy dalbetét jobban megdolgoztatja az énekest, mint egy operaária. Egyébként pedig operettet csak jól szabad csinálni. Jól csinálni pedig szerintem úgy lehet, hogy a szerepeket operaéneke­sek éneklik. De legalábbis olyan kvalitású művészek, akik tisztességgel le tudják énekelni a megírt dallamokat. Mikro­fonnal, vagy a veszélyesen magas hangokat egy terccel mélyebben énekelve bűn ope­rettet előadni. Az. operistának persze SCbpindent meg kell ta­nulnia ahhoz, hogy kirándul­hasson e másik világba. Pél­dául szépen kell beszélnie, de rutint kell szereznie ahhoz is, hogy a táncbetét után bírja szusszal a továbbéneklést. • Egy bonviván ritkán perdül táncra... - Nem tudom ki hogy van vele, én szívesen vállalom. Né­metországban a Csárdáskirály­nőben a rendező kérésére ko­moly teljesítményt igénylő koreográfiát táncoltam végig. Igaz. nekéiil ez azétt nem okoz gondot, mert négy évei jártam balettiskolába. Mikor Pethő Lacinak említettem, hogy a Maricában is szívesen táncolok először meglepődött, de aztán beleegyezett a dologba. • A próbán megfigyeltem, ágy tűnt nekem, On a lelke­sedni tudó művészek fajtá­jából való. - Úgy érzem, ha nem tudok valamit sugározni a próbákon a kollégák felé, akkof nem ol­dottam meg a szerepet. Bor­zasztóan fontos nekem, hogy ha a partnerem szemébe nézek lássak ott valamit abból a ha­tásból is, amit én váltottam ki. Bevallom, imádom a frakkos szerepeket, a hősszerelmes figurákat. Szerepeimet nagyon komolyan veszem, ha van rá módóm hónapokig gyakoro­lom. Ha kell, a tükör elé állok, vagy a barátaimat kérem meg, hogy véleményt mondjanak a készülő alakításomról. Az igazi kontroll persze a közön­ség. Sokkal fontosabb, mint a sajtóban megjelent kritika. • Lelt-e már barátokra Szegeden? - Barátokra talán még nem, de remek kollégákra ta­láltam. Olyan szeretettel fo­gadtak itt, amit nem is remél­tem. Úgy érzem, értékelik a munkámat. Jól esett például, mikor az első Anyegin próbák után Angyal Mária azt mondta nekem: „Ehhez nem tudok mit hozzátenni", vagy legutóbb Molnár Laci megjegyzésének örültem: „Először fordul elő, hogy nem a szólistákkal kell foglalkoznom"- mondta, s azt hiszem ez nagy dicséret. Saj­nos a színház berkein kívül még nagyon kevés embert is­merek Szegeden, de úgy érzem a közönség már szeret. S ez igazán boldoggá tesz. Pacsika Emília Kedden délután három órá­tól tartotta évadzáró közgyű­lését a Csongrád Megyei Köz­művelődési Egyesület Szente­sen, a Hegedűs László Helyőr­ségi Klubban. A szokásos évadzáró köz­gyűlésen Kruzslicz Pál elnök köszöntötte a megye jelenlevő közművelődési dolgozóit. Elfogadhatatlannak tartotta azt a jellemző gyakorlatot, mely az intézmények költségvetését igyekszik lefaragni, kigyomlál­ni, csökkenteni. A jelenség oka: a kormányzat és az önkor­mányzatok érdekei képviselőd­nek elsősorban. Mindezek elle­nére nem nagyok a vesztesé­gek az utolsó négy-öt évben. A megyében található 54 közmű­velődési intézményből kettőt zártak be, 6 szerződéses rend­szerben üzemel. Szabó Lajos titkár az egye­sület pénzügyi mérlegét ter­jesztette a jelenlevők elé. Azt is elmondta, hogy a megyei egyesület szerződéses megálla­podást kötött a Magyar Nép­művelők Egyesületével. A jövő évi terveik között szerepel többek közt a média és a közművelődés viszonyá­nak tanulmányozása, megyei tapasztalatcsere, Vásárhely kulturális életével való ismer­kedés. Az egyesület nívódíját az idén hárman kapták meg: Rácz Erzsébet (Szeged, Tantusz Mű­velődési Ház), Mészáros János (Szeged, Tantusz Művelődési Ház) s Szél Ferenc (Szentes, Művelődési Ház). Korom Modellező gyerekek a Dózsában Karácsonyi hangversenyek Az emberiség egyik nagy, évezredes álma a repülés. Ika­rosztól Leonardo da Vinciig számtalan legendás alakja van a technikatörténet e különle­gesen izgalmas fejezetének. Talán éppen Leonardo volt az első, aki kitartó, rendszerezett tudományos megfigyelésekre alapozva szerkesztett a madár­szárnyhoz hasonló repülő gé­pezetet. De ez is, mint őutána még évszázadokig minden pró­bálkozás, kudarcra ítéltetett. Nem csoda, ha a felnőttek és gyerekek körében még ma is valami misztikus dolog a repü­lés, különleges példakép a pilóta, népszerű játékszer a repülőgép-modell. Mindezeket tudva, a tanulók lelkes részvé­telére számítva rendezi meg a Dózsa György Általános Iskola Zöldpont Klubja a vitorlázó SZEGEDI G YERMEKKA RÁCSON Y! repülés 100., és a motoros re­pülés 90. születésnapja tiszte­letére a siklórepülő-modellek versenyét. Mivel az általános iskolai technikaoktatás kereté­ben a központi műhelytől min­den iskola megkapja az alap­anyagokat egy egyszerű mo­dell, a „Mini Moki" összeállí­tásához, így más iskolák tanu­lóinak is nyitva áll a lehetőség, hogy bekapcsolódjanak a já­tékba! A repülőmodell-versenyt 1993. december 16-án, csütör­tökön délután 15.00 órától tartják az iskolai tornacsar­nokban. Cím: Szeged, Szent György tér 7. A versenyre ellá­togató gyerekeknek - a győzte­sek díjain felül - kis meglepe­tést is tartogatnak a rendezők, akik mindenkit szeretettel várnak. • A Szegedi Zeneiskoláért Alapítvány téli bérletében a Király-König Péter Zeneiskola tanárainak karácsonyi hangver­senye december 17-én, 18.30-tól kezdődik a JATE Aulában. Mű­soron: Bertali, Allegri, Bach, Boz­za, Vitali, Haydn, Corelli, Brahms, Esterházy művei. A zeneiskola növendékeinek kamarazenekarát Demeter László vezényli. A Ge­dói Általános Iskola ma délután • S.T. programtervező mate­matikusnak éppen tele volt a hócipője az állást hirdető cé­gek „lelketlenségével". Azt ta­pasztalta, hogy a hirdetésekre jelentkezőknek nem annyira a rátermettségét mérik, hanem azt, kit mennyire lehet bepa­lizni: aki a legkevesebb bérrel megelégszik, azt veszik fel. - Minden tanfolyamon, amit munkanélkülieknek szervez­nek, minimum számítógépke­zelést oktatnak, a legtöbb állás elnyerésének alapfeltétele, hogy az ember tudjon bánni a géppel - magyarázza a fiatal­ember, s szenvtelen arccal, mint aki unásig ismert tényt közöl, hozzáteszi: - Túlkínálat van és én túlképzett vagyok. A nyelv és a lélek A TIT által meghirdetett nyelvtanfolyam amolyan men­tőöv volt számára - és a társai többségének. Nemcsak azért, mert a kiváló nyelvtanárok ­dr. Zánthó Róbert a tanfo­lyamvezető tanár, a munkanél­küliek csoportját pedig Füzyné Varga Annamária tanította ­már a felvételi beszélgetésen jótékony lélektani hatást értek el. Elmondták a jelölteknek, hogy ez a nyelvtanulás más lesz, mini a többi, ha befejezik, beszélni fognak angolul - erre akár mérget lehet venni. A jelöltek - szinte mindegyikük legalább egy éve munka nélkül volt - talán nem is az angoltu­dásért szálltak ringbe; hanem a reményért, hogy visszasze­rezhetik önbecsülésüket. Végre egy hely, ahol biz­tatják őket: képes vagy valami­re! Sikered lesz! - A TIT szövetségi iroda szerződése alapján lett Ma­gyarország is tagja ennek a nemzetközi nyelvtanítási szisz­témának - mondja dr. Kanyó Zollánné, a TIT ügyvezető igazgatója. - Legelőször a nyelvtanárokat képezték ki, jórészt angliai tanfolyamokon. Mi a tudományegyetem nyelv­16. 30-kor kezdődő karácsonyi hangversenyén a Szegedi Kon­zervatórium Musica Parlante együttese lép fel. Tábori Péter (oboa) közreműködésével. Vezé­nyel: Meszlényi László. Mű­soron: Handel, Vivaldi, Mar­cello, Mozart művei. tanáraival dolgozunk, nagyon jók a tapasztalataink, a munka mellett tanulók is rendre képesek levizsgázni, bár ebben a rendszerben nem is a vizsga a lényeg. A királynőt megszólítani nem kell félnetek Hanem mi? - kérdeztük Füzyné Varga Annamáriát. - Talán nem helyénvaló, hogy nyelvtanár létemre ilyet mondok: nem kell tudni úgy beszélni, mint az angol király­nő - de mondjuk megszólítani őt, azt tudni kell. Elég, ha az anyanyelvűt megértjük és ő is megérti, mit mondunk. Az ICC olyan beszédközpontú tanítási rendszer, amelynek nemzetkö­zileg elfogadott vizsgáit nem kell megismételni, mint más nyelvvizsgákat; a tanulást per­sze nem lehet abbahagyni, de tény, hogy ez módszer haté­kony indítást képes adni. Akár társalgó körökben, akár mun­A Csongor téri Általános Iskola karácsonyi koncertje szintén ma délután fél 5-kor kez­dődik, a Felsővárosi Templom­ban. A műsorban fellépnek az iskola jelenlegi és volt ének­zene szakos tanárai és növendé­kakörökben, vagy egyéb tanu­lási formákban folytatják a nyelvtanulást az ICC-vizsgával rendelkezők, magabiztosabbak, eredményesebbek. A vizsgán nyoma sincs az egyébkor saj­nos megszokott hangulatnak, amikor a vizsgázónak az az érzése, alig várják, hogy vala­mi hibát kövessen el. Ebben a rendszerben lehetőség nyílik szinte személyre szabott okta­tásra: aszerint differenciálunk, hogy ki milyen tudással ren­delkezik és mi a célja a további tanulással; a hallgató azt kapja, amire szüksége van. Most például, amikor először foglal­koztam munkanélküliekkel, őszintén szólva nagyobb élményt jelentett számomra látni, hogy a tanulási sikereik nyomán hogyan tér vissza az önbizalmuk, mint az, hogy jó vizsgaeredmények születtek. Sz.-nének két-három szak­mája is van. Építésztechno­lógus üzemmérnökként elbo­csátották az egykori építőipari mamutcégtől; „még a gyes alatt" elvégezte a SZÉF me­nedzserképző tanfolyamát, később egy titkárnőképzőt. Alapfokú angol nyelvvizsgája kei. Vezényel: Jurái Miklósné és Gulyás Mária. A Csongor téri iskolában december 17-én, dél­előtt a hagyományos karácsonyi játszóházat is megrendezik. A Tarjánvárosi IV. számú Általános Iskola december 18-ra tervezett karácsonyi műsorát az iskola a szombati nemzeti gyásznap miatt december 17-én, pénteken 16 órakor tartja. mellé most azért szerezte meg az ICC-vizsgát, mert abban reménykedik, ha „életszerűen" képes angolul beszélni, több­féle, külkapcsolatokkal dolgo­zó cégnél lehet esélye... A munkáltató diszkrét bája - Az egyik hirdetésben angol levelezőt kerestek; akkor már erre a tanfolyamra jártam, gondoltam, megpróbálom. Képzelje el, ott gyötörtek leg­alább fél óráig, amikor végre kinyögték: nekik nő kell ­nevet keserűen a programozó matematikus. - A tanári képesítésemmel lehetetlen elhelyezkedni Sze­geden, grafikusként pedig azért nem kellek, mert nő vagyok, aki netán szülhet - mondja a tanárképző után a képzőművé­szeti főiskolát is elvégzett fia­tal nő, s megkér, az ő nevének még a kezdőbetűit se írjam le. Megpróbálkozik az angol tan­folyam után „szabad szellemi foglalkozásúként" munkát sze­rezni magának, s nem lenne jó, ha leendő megbízói tudomást szereznének róla, milyen elke­seredett volt, mielőtt „el tudta adni magát". - Az angol azért kell, mert számítógépes animá­ciós munkát is vállalnék; arra is gondoltam, hogy elmegyek Amerikába és portrékészítés­sel, ámyképrajzolással próbál­kozom. Már nem félnék az ut­cán, mondjuk New York-ban; járok egy ismerőshöz társalog­ni, egyetlen szót sem tud ma­gyarul. Egész jókat dumá­lunk... Sulyok Erzsébet Drága Anyu, Apu! Képzeljétek el. hogy 22-én, szerdán, az ÚJSZEGEDI SPORTCSARNOKBAN egész napos GYERMEKKARA CSONY lesz. Én már alig várom, hogy olt lehessek, hiszen ilyen csodálatos program ritkán van Szegeden. 10 órakor a STAFÉTA együttes koncertezik, majd rögtön utána. 11 órakor, a kedvencem. HALÁSZ JUDIT fog énekelni. De déltől lesz TÁNCBEMUTATÓ és MAJORÉT I IK. TIN1SZÍNPADON KI MIT TUD? zenél a LOS ANDINOS együttes és a KAMASZKASZINÓBAN én is szerencséi pórbálhatok A moziban pedig a DENIS, A KOMISZ és a TOM ÉS JERRY cimú filmeket vetítik. De lesz még JÁ1SZÓHÁZ is. a DM Kölyök oldala nyereményjátékának résztvevői közöli a DÉLMAGYARORSZÁG értékes JÁTÉKOKAT sorsol ki. És a terem közepén pedig egy hatalmas karácsonyfa fog pompázni. Drága Anyukám, míg én oda leszek, le addig nyugodtan Itidsz vásárolni vagy takarítani. Én ezzel is segíteni akarok neked. IX- ha kedved van. Apuval akár el is kísérhetlek. Sokszor csókol benneteket gyermeketek. ^ ( Főszponzor: DELMAGYARORSZAG Könyv- ós lapkiadó Kft. További szponzorok: Dobó Cse­mege, Képesboh., Audio Trade CfP" Kfrr, Szöged Nagyáruház, Pell­/ kán Papír-írószer és Játék, Selló Üzletház, Censor Kft.. Barát Papír. I.tla ABC, Print-Ker Kft.. Delta Ker. Vállalat. Rosso élelmiszerbolt, Délker-Tisza Kft., Maros Áruház. Szilágyi Gézáné diszgyertyaké­szitó, Bedö Albert Erdőgazdasági Szak­munkásképző Iskola. 116 Nyelviskola. „Mái nem félnék a New York-i utcán" Nemzetközi nyelvvizsgával, munkáia várva Felsőfokú végzettséggel rendelkező, fiatal, ám hosszabb ideje munkanélküli emberek vizsgáztak nemrég Szegeden; a vizsga tétje: egy bizonyítvány, ame­lyet a világnak szinte minden országában elfogadnak, s a tulajdonosának angol (a hagyományos középfokúnak megfelelő) nyelvtudását tanúsítja. Közvetetten azonban sokkal nagyobb a tét: a nemzetközi nyelvvizsga segít­ségével (is) álláshoz jutni végre! Az ICC (International Certificate Conference) nemzetközi nyelvoktatási és vizsgarendszerrel két éve foglalkozik Szegeden a TIT, de most először szervezett tanfolyamot munkanélküliek számára, a munkaügyi központtól pályázat útján nyert támogatással.

Next

/
Thumbnails
Contents