Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-11 / 289. szám

SZOMBAT, 1993. DEC. 11. SPORT 15 • Péntekig lehet jelentkezni Különgép a KEK-meccsre A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata januárban játsza újabb KEK-mérkőzéseit. Először hazai pályán, majd 26-án Izlandon szerepel a Magyar Kupa-győztes gárda. Az egyesület kellő számú - 110 - jelentkező ese­tén különgépet indít. Jelentkezni lehet december 17-ig az Alföld Toursnál (Somogyi u. 21.). Részvételi díj 29.900 forint, amit az előbbi időpontig kell befizetni. Mókuskám! Te kék, lila... Valószínű nem mondok újat azzal, ha azt állítom, hogy aki az állatot szereti, az rossz em­ber nem lehet. (Ismert változa­ta még a virág, mint például Ibolya.) Ugyanis az elmúlt hét végén, a felsővárosi lila szfnú iskolában, negyven csapat részvételével megkezdődött a szilveszter napjáig tartó, im­már múlttal rendelkező foci­farsang, a pénzdíjas Kék Mó­kus kupa. A népszerű torna résztvevői - a parketta ördögei - már az első két nap után sem hagytak semmi kétséget afelől, hogy bizonyítsák, ez a foci nem az a foci, amit háromszáz méterrel följebb imitálnak. A (állati) jól szervezett monstre műsor első felvonása - köszö­net érte Kozma Zoltánnak ­olajozottan, gördülékenyen, pontosan működött. Például az egyik segítője, Gaál Zoli bácsi, olyan gyorsan írta fel a vég­eredményeket a táblára, mint körzetorvos ismerősnek a re­ceptet. A küzdőtéren pedig lát­hattuk és csodálhattuk a pen­gés megoldásokat, a látványos (mű)eséseket. a kék és lila pre­zurokat, a „profi" játékosokat, a nyugati gólörömöket és a rímbe faragott, játékvezetőt éltető rigmusokat... És aki ennyi izgalom hatásá­ra megszomjazott, csillapítha­tatlan szomját a büfében loka­lizáltathatta. A feltűnően csi­nos és udvarias kiszolgálók, Csilla és Diana - akik szintén sportolók - másodpercek alatt „végeztek" a szurkolókkal úgy, ahogy az a nagy könyvben megvan írva. Sándor Károly (a most 65 éves Csikar édes unokatest­vére) szerint a Kék Mókus ku­pa a város legrangosabb tor­nájává nőtte ki magát az évek során. Aki itt első lesz, az biz­ton mondhatja magáról, hogy ő Csongrád megye legjobb kis­pályás csapatában is focizott valamikor... Estefelé új „színt" fedeztem fel a küzdőtér mel­lett. Barna Lajos, aki most is nagyon jó csapatot hozott, s szerinte ezekkel a fiúkkal nem lehet veszíteni, leégni... Szurkoljunk nekik is. Még három hét végén lát­hatjuk „színesben" a foci kispályás művészeit - s ha te­hetik, szerezzenek egy kelle­mes napot maguknak és csa­ládjuknak a lila ködben, pon­tosabban az iskolában... Bokoi Béla Vigasztalódhatnak a kiesettek A Szuperman Közvetítő Iro­da „Szeged Kupa" néven nagy­szabású terem-labdarúgótornát rendez december 18, 19 és 20­án. A tornára 30 csapat neve­zését várják a rendezők, első­sorban azokra számítanak, akik kiestek a Kék Mókus Kupa selejtezőin, vagy valamilyen oknál fogva nem indulhattak e kupában. A torna első három helyezettje pénzdíjban része­sül. Részvételi dfj: 4000 fo­rint. Nevezni lehet december 16-ig a Szeged Nagyáruház első emeletén a Szuperman Közvetítő Irodában. Telefon: 62/473-629. • Három napig Magyarország legjobb uszonyos és búvár­úszói vették birtokukba az új­szegedi uszodát. A Muréna Szegedi Búvárklub és a Szeged Városi Sportigazgatóság ren­dezésében itt bonyolítják a DOMUS uszonyos és búvár­úszó országos bajnokságot, amelyen országunk minden tájáról 11 klubból közel 100 felnőtt női és férfi versenyző vesz részt. Az ünnepélyes megnyitón, amelyen részt vett Ludvigh Zoltán, a Magyar Búvárúszó­szövetség főtitkára is, dr. Esz­tergályos Mihály, a városi sportigazgatóság igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Ez­után az előfutamokkal megkez­dődött a verseny, amelynek során a lányok mint a sellők, a fiúk pedig torpedóként szelték a vizet, rendkívül érdekes, lát­ványos módon igyekeztek be­verekedni magukat a délelőtti két döntőbe. A férfi döntősök között - legnagyobb örömünk­re - felfedezhettük a szegedi Savanya Norbertet is, aki nem csak ott volt, hanem fölénye­sen, világbajnokhoz méltóan lett első és nyert országos bajnoki címet. Délután aztán a szegediek úszócsillaga tovább folytatta menetelését, s akár­csak délelőtt, most is fölénye­sen lett első és bajnok a 400 méteres uszonyos úszásban. S még nincs vége a versenynek, Savanyától újabb bajnoki címeket remélünk... A tegnapi eredmények: 800 méteres női uszonyos úszás: .Országos bajnok: Var­ga Villő (Ganz Mávag) 7:54,95 2. Petőfalvi Lilla (Kaposvár) • DOMUS uszony és bűvérúszé országos bajnokság Sellők és torpedók Eredményhirdetés a 800 méteres búvárúszásban. A dobogó legmagasabb fokán Savanya Norbert a Muréna Szegedi Búvárklub versenyzője. (Fotó: Révész Róbert) 7:59,06 mp. 3. Csík Zsuzsanna (Tunsgram) 8:04,74. 800 méteres férfi uszonyos úszás: Országos bajnok: Sa­vanya Norbert (Muréna) 7:03,88 2. Kovács László (Ka­posvár) 7:28,25 3. Juhos Ger­gely (Kecskemét) 7:31,49 400 méteres férfi uszonyos úszás: Országos bajnok: Sa­vanya Norbert (Muréna) 3:25,56 2. Juhos Gergely (Kecskemét) 3:34,27 3. Papp Gábor (Amphora) 3:35,43. 50 méteres női búvár­úszás: Országos bajnok: Bö­misch Beata (Tunsgram) 0:20,09 2. Szakái Erzsébet (Tunsgram) 0:20,66 3. Bozsó Beata (Muréna) 0:20,95. 50 méteres férfi búvár­úszás: Országos bajnok: Pet­roczky Zsombor (KÖV1ZIG) 0:17,70 2. Kanyó Dénes (Muréna) 0:17,94 3. Szabó Péter (Tunsgram) 0:18,12. 400 méteres női uszonyos úszás: Országos bajnok: Csik Zsuzsánna (Tunsgram) 3:44,84 2. Varga Villő (Ganz Mávag) 3:45,38 3. Petőfalvi Lilla (Kaposvár) 3:50,21. 4x200 méteres férfi váltó: Országos bajnok: Dunafer 6:43,67 2. Muréna (Sándor Tamás, Kanyó Dénes, Savanya Norbert, Müller Illés) 6:45,73 3. Kaposvár 6:46,21. A verseny ma 9 órától foly­tatódik. P. Sándoi József • Csokoládé a serlegben... Először a Szélmalom Kupáért Labdarúgásunk utánpótlásáért aggódó, s azért anyagilag is áldo­zatot vállaló sportember - a szülők forintban mérhető segítségével - a hét végén a Szegedi TE Etelka sori munkacsarnokában. Szélmalom néven megrendezi az először ki­írásra kerülő terem labdarúgó ván­dorkupát. Mint ahogy azt a do­rozsmai előkészítős csapat társa­dalmi edzője - Varga Sándor, aki egyben alapító és rendező - el­mondta. játéklehetőséget és él­ményt szeretnének nyújtani a ti­zenéveseknek. Rajtuk kívül meg­hívást kapott a Szegedi TE, Sán­dorfalva, Mórahalom, SZVSE, UTC, Szőreg és a Szegedi Dózsa korosztályos focicsapata. S kik áll­ják a költségeket? Az edzőn ktvül beszállt még anyagilag Lengyel István, Görög József, Tari János és Mező Csaba „apuka". A díszes tró­fea mellett oklevél és csokoládé jár a győztesnek, de tárgyjutalomba részesül a legjobb kapus, mezőny­és gólvágó játékos is. Ha kíváncsi, hogy kik lesznek azok a fiúk, akik városunk labdarúgását átmentik az élvonalba - reméljük rövid időn belül -, akkor szeretettel vátjuk! Srácok! Mutassátok meg, nem­csak a húszéveseké a világ, ponto­sabban a labda... Magyar Kupa női kézilabda-mérkőzés • Nem sikerült túl jól a 20 évnél fiatalabb szegedi vízilab­dások bemutatkozása a Kom­jádi Kupában. A tanulmányi és egyéb okok miatt erősen tarta­lékos Szegedi VE ugyanis ha­zai környezetben 13-7-re kikapott a szolnokiaktól. A lobb volt a Szolnok vendéglátók góljait Németh (3), Mód, Gajdácsik, Király és Homolka szerezte. Ismét kupát nyertek Mórahalmon rendezték meg a már hagyományosnak szá­mító teremlabdarúgó-bajnok­ságot, a Mikulás Kupát, ame­lyen az idén nyolc csapat vett részt. A legjobban a szegedi öregfiúk csapata szerepelt, amely az első helyen végzett és elnyerte a kupát. A második a Tápé, míg a harmadik a Móra­halmi Adonisz együttese lett. A győztes szegedi öregfiúk csapatában a következők ját­szottak: Újhelyi, Kőhalmi, Nagy /., Kántor, Deák, Móricz, Gerecz, Orosházi, Kutasi L., Szrenka, Tóth G. és Simái. A legtöbb gólt (15-öt) Tóth Gábor (szegedi öregfiúk) sze­rezte, s ezzel ő lett a torna gól­királya. A legjobb kapus Far­kas Gyula (Adonisz), míg a legjobb mezőnyjátékos Sándor Miklós (Tápé) lett. Kemény volt a győri keksz... Tornádó SE-Győri Keksz ETO 16-32(6-17) A magyar női kézilabda él­vonal egyik legerősebb csapata jutott ellenfélül a Kiskundo­rozsmai Tornádó SE együtte­sének a Magyar Kupa kereté­ben. A várakozásnak megfele­lően az NB l-es győriek már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést, s egymásután érték el góljaikat a megilletődötten játszó dorozs­mai lányok ellen. Jellemző a vendégek fölényére, hogy a hazaiak csak a 8. percben lőtték első góljukat. Meg kell azt is jegyeznünk, hogy a győriek roppant komolyan vették a mérkőzést, legjobb összeállításukban kezdtek, amelyből nem hiányzott sok­szoros válogatott Szántó Anna, vagy a nagyszerű játékerőt képviselő Mátéfi sem. A félidő nagy részében a győriek szinte minden támadásukat kapuralö­véssel fejezték be, s ha a do­rozsmai kapus nem véd olyan jól, akkor előnyük még na­gyobb is lett volna. Fotó: Révész Róbert Támad a dorozsmai csapat. Török igyekszik kapura lőni. Fordulás után már bátrabban játszottak a dorozsmai lányok is, nem egy esetben fejezték be góllal támadásaikat, s a vé­dekezésben is sokkal többet nyújtottak, mint az első 30 percben. így aztán a második félidőben a Tornádó az első félidei 6-tal szemben már 10 gólt ért el, s így valamivel szo­rosabbá tudta tenni a végered­ményt. Mindent egybe vetve meg kell állapítanunk, hogy a két csapat nem volt egy súly­csoportban, nagyon kidombo­rodott a vendégek technikai és taktikai fölénye. Ennek ellené­re a dorozsmai csapat lelkes szurkolói a találkozó végén nagy tapssal jutalmazták ked­venceiket. A találkozó jegyzőkönyve: Kiskundorozsmai Torná­dó SE-Győri Kesz ETO 16-32 (6-17). Női kézilabda mérkőzés a Magyar Kupáért. Újszegedi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Kriven, Papp. Tornádó SE: OALIK - Du­dás 1, Varga 1, Farkas, FŐDI 4, Tóth 2, TÖRÖK 4. Csere: Z­akar 3, Hermann 1, Szalai, Kothencz, Peták (kapus).Edző: Börcsök József. Győri Keksz ETO: Zseli ­Fábián 5, NAGY A. 7, MÁ­TÉFI 5, Szántó 4, Pigniczki 4, Nagy K. 1 Csere: Lakatosné, SZŐKE 5, Szilágyi 1. Edző: Horváth Lajos. P. S. J. • Torna Szegediek a Medve László­emlékversenyen December első napjaiban rendezték meg Nagykőrösön a Medve László-emlékversenyt, amelyen a szegedi iskolás torná­szok is részt vettek és ott jó he­lyezéseket értek el. A versenyre (utazás, étkezés és egyéb költsé­gek) az iskolától, a városi sport­igazgatóságtól, a Kaiserco Ke­reskedelmi és Szolgáltató Kft­től, valamint a szülőktől kaptak támogatást, és papírgyűjtésből szedték össze az összeget. A versenyzők legnépesebb táborát a szegediek képviselték 50 fővel, holott a Tisza-parti városban csak az önköltséges tanfolya­mokon és az iskolák diáksport­köreiben folynak tornaedzések és nem tomaszakosztályokban. íme a szegediek eredményei. I. korcsoport, lányok (14 csapat): ...4. Szegedi Madách Imre Általános Iskola A, ...6. Szegedi Madách Imre Általános Iskola B, 7. Tarjáni 4-es sz. Általános Iskola B, 8. Taijáni 4­es sz. Általános Iskola A. II.-III. korcsoport, (14 csa­pat): ...3. A Madách Imre Álta­lános Iskola ötödikesekből álló csapata (Barsan Izabella, Bélteki Natália, Tandari Éva, Farkas Kinga) ...5. Tarjáni 4-es sz. Általános Iskola... 7. Tatjáni 4-es sz. Általános Iskola. Egyéni verseny (70 induló): ... 5. Keresztes Noémi 6. Farkas Kinga (mindketten a Madách I. iskola tanulói) IV. korcsoport, 6 csapat: 1. Szegedi Széchenyi István Gim­názium (Emdt Diana. Oláh Hen­rietta, Auth Adél, Farkas Petra) 2. Szegedi Deák Ferenc Gimná­zium (Csépai Petra. Csehó And­rea, Kmetykó Mariann. Canjavec Eszter). Egyéni verseny, 40 induló: ... 2. Laszk Ágnes (Madách) 3. Canjavec Eszter (Deák Ferenc) 4. Farkas Petra (Széchenyi Ist­ván) 5. Dobó Andrea (Madách) 6. Auth Adél (Széchenyi István).

Next

/
Thumbnails
Contents