Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-09 / 287. szám
6 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. DEC. 9. Üzleti rulett - felhangokkal Mit pörög ki a kerék? (Fotó: Schmidt Andrea) • Bartók: a nagy „műbalhe' m Hol pihen a művelődési központ pénze? m A lobbyk csatája a A hirdetést, vagy a döntést kapkodták el? Fogyasszunk kevesebbet? A helyzet tehát adott. Csak emlékeztetőül annyit, hogy 1990-ben a város bérbe adta az épületet a kaszinót üzemeltető kft.-nek azzal, hogy az első év bérleti dija a művelődési központot illeti meg, a további években viszont a 16 és fél milliós bérlet hatvan százaléka szolgál majd művelődési célokat. Azt már csak sustorogják, hogy Schilling úr kiszállt az üzletből, jószerével csak a nevét hagyta a kaszinóra. Állítólag a három magyar játékkaszinót egy újabb külföldi tulajdonos vásárolta meg, s ha hinni lehet az üzleti pletykáknak, nem is volt éppen szűkmarkú: jó néhány millió márkát feccelt a szerencsejátékba. A valóságban egy hirdetés hozta a felszínre az indulatokat: két hele a Magyar Hírlap Heti Alföld című mellékletében a város önkormányzata bérleti jogot hirdetett meg az egykori Bartók felső két szintjére. Az 1204 négyzetméteres alapterű. reprezentatív belvárosi épületrész sorsát azonban egy képviselői indítvány peesélte meg. Dr. Simoncsics János, a kulturális bizottság elnöke ugyanis - meg sem várva, hogy bárki is jelentkezzen a hirdetésre - egyszerűen kikényszerítette a városatyákból: mondják ki végre, szüksége van-e művelődési központra Szegednek, vagy sem. - Módosttjuk a bérleti szerződést a Schilling Casino Kft.vel a közgyűlés december 2-i döntése nyomán - foglalja össze a történteket dr. Lippai Pál polgármester. - A képviselő-testület ugyanis visszadta December 10-én megnyitom a SZeintelenül alacsony flzetésűek női, férfi-, gyermekruházati boltját, egyszóval, SZAKI karácsonyig mindennap nyitva: 10-18-ig. Az új híd lábánál. Szeged, Római krt. 17-19. Szemtelenül alacsony árakkal várja Önöket Gégény Gábomé. Hűtőgépszervizek, kereskedők fiqyelem! Háztartási hűtögépkompresszorok gyári áron, garanciával kaphatók. Nagyobb tételnél szállítás Szeged, Gyalu u. 12. Tel.: 421-122. KÁRPÓTLÁSI JEGY TULAJDONOSOK! A Biztonságos Befektetések Nemzetközi Szervezete 1993. XII. 2-től tovább folytatja a KÁRPÓTLÁSI JEGYEK FELVÁSÁRLÁSÁT 100-200%-on! szerződéstől függően Kifizetés havi - éves - 5 éves KÉSZPÉNZBEN Részletes felvilágosítás: bp.-i és vidéki irodánkban Budapest. Dalszínház u. 10. Tel.: 1-269-2780,269-2781. Szeged, Moszkvai krt. 25/A. Tel.: 62/320-596, rádiótel.: 60-387-180. a felső két szintet a Bartók Béla Művelődési Központnak. Kedden délután Szegeden járt és a polgármester úrral tárgyalt dr. Bertha József, a Schilling Kft. ügyvezető vezérigazgatója. Tőle is próbáltunk a tárgyalásokról érdeklődni, de Bertha úr mereven elzárkózott attól, hogy most nyilatkozzon, mondván egyelőre a levegőben lóg minden. - A közgyűlés kezében van az ügy, ha lezárulnak a tárgyalások, akkor nyilatkozom. • Üzleti elképzeléseik csak vannak... - Kérem, forduljon a polgármester úrhoz! Annyit sikerült megtudnunk, hogy a kft. annak idején sem kfvánta az egész épületet bérbe venni. De az alku vége mégis a Bartók kitelepítése lett. - A közel ezerötszáz négyzetméterből jó ha ötszázat használunk - mondja Szabó Béla. a szegedi kaszinó igazgatója - A felső két szintet gyakorlatilag nem is használjuk, csak pontosan fizetjük érte a bérleti díjat. Az eredeti bérleti szerződés Az Öttömösi Magyar László Mg Szöv. gépárverést hirdet 1993. december 10-én, de. 9 órára. Helye: szövetkezeti gépműhely Érdeklődni: 62/385-033 telefonon. tíz évre adta használatba a kft.nek az igencsak jó helyen fekvő belvárosi épületet. Azután visszaszáll a bérleti jog a Bartókra. Csakhogy... Időközben ki tudja miért - a kft. is szorgalmazni kezdte, hogy csökkenjen a bérleti díj. A felső szinten a bingo gyakorlatilag besült - nem volt hát értelme tovább fizetni a városnak a felesleges milliókat. Hírlik, hogy a polgármesteri hivatal először nem is járult hozzá, hogy módosítsák a szerződést. A tíz év, az tíz év! A megállapodást pedig csak mindkét fél jóváhagyásával lehet módosítani. A közgyűlés végül mégiscsak felülbírálta ezt. - Három év alatt 17 millió szaporodott fel a Bartók számláján - módja Szabó Béla Közben felújítottuk az épület homlokzatát. A művelődési központ utolsó itteni évében 440 ezer forint állt csak rendelkezésre felújításra. A reprezentatív művelődési központ kialakítása évek óta húzódik. A Bartóknak ugyan odaadta a város kezelésre a Csanádi utcai óvoda épületét. de a felújításra olyan megalomán elképzelések születtek, amelyek végül 30-35 milliós felújítási költséget vittek be a közgyűlés elé. Különben is, a hálózatnak van már Újszegeden háza... - A Bartók visszatelepítésére nem jelölt meg haláridőt a közgyűlés - mondja Hajdú Géza, a művelődési központ igazgatója. • Mit szólnak a házassághoz? - Elvben zavartalanul üzemelhet a két intézmény egy épületben. Nem olyan időket élünk, amikor egy ilyen lehetőséget visszautasíthatnánk. Amikor a Csanádi utcai épületet a város a Máltai Szeretetszolgálatnak adta, egyértelművé vált számunkra, hogy csak a régi helyünkre tudunk visszaköltözni. • A művelődési házak időközben részben önállósultak. Fontos-e, hogy a város eltartson egy művelődési központot? - Egy ekkora városnak szüksége van arra, hogy legyen egy általános kulturális centruma. Mi nem gyámkodni akarunk egy hálózat felett. Önálló városi művelődési központban gondolkodunk. • Úgy tudom, a művelődési központ számláján közel húsz millió forintnak kellene lennie a szerződés szerint. - Mi nem láthatunk bele a város zsebébe. Tudomásom szerint ebből az összegből 10 milliót az év elején átadtak sportcélokra. Mi történik tulajdonképpen a kaszinó körül? Senki sem tudja. Amolyan „műbalhé" íze van az egésznek. Mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha mondjuk Schilling úr megveszi az egész épületet. Ha nem megy neki az üzlet, akkor majd eladja, vagy nyit a felső szinten mondjuk néhány butikot. Az már az ő dolga. Az üzlet ugyanis éppen olyan, mint a rulett: forgandó. Ez ügyben nyugodtan hallgathatnánk végre a szerencsére. Rafai Gábor A jegybanki alelnök szerint az MNB jövőre olyan kamatpolitikát fog érvényesíteni, amely egyrészt ösztönzi a megtakarításokat, másrészt pedig megpróbálja szinten tartani, vagy valamelyest csökkenteni a belföldi fogyasztást. Czirják Sándor szerint ugyanis nem engedhető meg az, hogy miközben a hazai export dinamikája csökkent, jelentősen bővüljön a belföldi fogyasztás. Az alelnök kifejtette: ha az export a jövőben is a jelenlegi szinten marad, valószínűleg alacsonyabb mértékű import mellett kell a hazai gazdálkodóknak tevékenykedniük. Az MNB ezért olyan árfolyampolitikát folytat majd, mely reálértéken a forint árfolyamának szinten tartását képviseli. Kamatpolitikájában pedig a jegybank arra helyezi a hangsúlyt, hogy az állampolgárok betéteik után pozitív reálkamatot kapjanak, ezzel is ösztönözve a további megtakarításokat. Czirják Sándor szerint jövőre az infláció 16-22 százalék között várható. Amennyiben ez 18-19 százalék körül alakulna, az alelnök szerint a 10 százalékos forrásadót, illetve a pozitív reálkamatot is beszámítva, 23 százalékos betéti kamatszinttel lehet számolni. A betéti és hitelkamatok között a kamatrés szűkülni fog. Az elkövetkezendő évben azonban továbbra is magasak lesznek a vállalkozóknak nyújtott hitelkamatok. A jegybank erőfeszítéseket tesz viszont, hogy ne történjen jelentős kamatemelés az év során. Vértes András, a GKI GazA jegybank úgy véli. hogy a költségvetés hiányát a következő évben is zömében a belföldi megtakarításokból keil finanszírozni. Az MNB szerint ugyanis nem indulhat el egy újabb jelentős külföldi eladósodási hullám. Mindennek az is a feltétele. hogy a folyó fizetési mérleg hiánya jövőre ne legyen nagyobb 1,5-2 milliárd dollárnál. Mindezt Czirják Sándor, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hangsúlyozta azon a szerdai konferencián, amelyet „Gazdasági iránytű '94" címmel tartottak a Kcmpinski szállóban. daságkutató Rt. igazgatója ugyanezen a tanácskozáson úgy vélekedett, hogy jövőre a belföldi kereslet szűkítésére nem lesz lehetőség, az MNB ilyen irányú esetleges törekvései csak mérsékelten érvényesülhetnek. Az igazgató restriktív, fogyasztáscsökkenlő politikát vár a választások után. A GKI szerint éves szinten 20-21 százalékos forintleértékelést lehet prognosztizálni. A független gazdaságkutatók az igazgató szerint úgy vélik, hogy a betéti kamatok szintje 25 százalékos lesz a jövő év végén. AKCIÓ-AKCIÓ-AKCIÓ-AKCIÓ Amerikai nagyvállalat hazai vezérképviselete keres területi képviselőket elektronikus bolti berendezések hazai terjesztésére • Javadalmazás: jutalékos rendszerben Jelentkezés: levélben, kéziratos önéletrajzzal Cím: Westline Kft. 1026 Budapest Lotz K. u. 1. Kálvária kereskedelmi bevásárlácentrum! FIGYELEM! Helyiségek kiadók reális áron a Belvárosban! Üzlet, raktár, iroda pártoknak autókereskedés, - konditermek, fodrász- és kozmetikai szalon, vendéglátók, egyéb tevékenységi körök részére Szeged, Kálvária sgt. 9-11. (volt Szervo) Decemberre „Karácsonyi bevásárlócsarnok" kiskereskedők részére olcsón! Kereskedelmi képviseletet is ellátunk! Érd.: Skandinavien Trade Kereskedelmi Kft. Szeged, József A. sgt. 51. Telefon: ó2/474-081, 473566, 7-16 óráig. Fax: 62473-565 Megnyílt a „Kálvária" festékáru és háztartási bolt festőknek, közületeknek és a lakosság részére széles választékban kaphatók: - MEDIKÉMIAI termékek teljes választéka: - Hipolit termékek árengedménnyel NYEREMÉNNYEL - festékek, tisztítószerek, - ragasztók, - lakkok, - tömtük, - autóápolási termékek - fagyállók (Prevent) - autóalkatrészek végkiárusítása - illatszerek Szeged, Kálvária sgt. 9-11. (volt Szervo Autósbolt helyén) Nyitva: H-P: 8-17 óráig. Sz.: 8-12 óráig. Telefon: 62024-155 Megnyílt a „Kálvária" Diszkont és Bizományi Áruház Karácsonyi meglepetések reklámáron: LEGO, Matchbox, Barbie, egyéb játékok, járókák, baby kompok, sportárúk - fenyő asztali díszek, - selyemvirágok - péntárcák, neszesszerek, ruházati áruk Bizományosi értékesítésre átveszünk: jó állapotban lévő bármilyen nasznált árut. Szeged, Kálvária sgt. 9-11. (volt Szervo munkafelvétel helyén) Nyitva: H-P: 10-18 óráig, Szo.: 10-13 óráig. Ezüst- és aranyvasárnap 10-13 óráig. Telefon: 62321-485 íj 1 MAGYAR KÁBEL MÜVEK Rt SZEGEDI KÁBELGYÁR Kedvezményes vásár a KÁBELBOLT - ban Kábeleket és vezetékeket év végéig 5 % árengedménnyel vásárolhat boltunkban