Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-08 / 286. szám

20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1993. DEC. 8. • Holnap Mórahalmon Várospolitikai fórum és közmeghallgatás Holnap délután 5 órakor várospolitikai fórumot és közmeg­hallgatást tart a mórahalmi képviselő-testület. Az összejövetelen beszámoló hangzik el az önkormányzat 1993. évi tevékeny­ségéről és az 1994. évi költségvetési tervkoncepcióról. A rendez­vényt, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt, a Műve­lődési Ház. (Bouty Szórakozató Központ) nagytermében tartják. Hirdetőink ügyeimébe! Szerkesztőségünk ezúton értesiti Önöket, hogy hir­detéseiket ezentúl hétfőtől péntekig a (62)48l-444-es telefaxon, illetőleg 7 és 15 óra közölt a (62)320-239-es, 7 és 17 óra között a (62 )3l8-999-es telefonszámon adhatják fel. • „Vendégségben" A Boss klubban tűnt fel a két román fiatalember. A rend­őrök utánanéztek viselt dol­gaiknak, s a 21 éves U. D. I. és a 20 éves P. 1.-ről kiderült, hogy alaposan gyanúsfthatók a Bartók téren levő Komfort műszaki üzlet kifosztásával. Panasonic és Sony típusú vi­deót vittek magukkal, 181 ezer forint értékben, miközben 60 ezer forint rongálást okoztak a boltban. Szentmihályteleken a Ka­pisztrán utcában két helyen is betörtek. A rendőrség rövid időn belül elfogta a fiatalkorú Gy. D. (Zctelaka, Románia) tettest, aki az. egyik helyről 60 ezer forintot, majd a szomszéd­ból mintegy 100 ezer forint értékű valutát vitt el. • A Két Lotti (33-ból 3-at) 49. játékhetén a 3+3-asokra ju­tó nyereményösszeg 20 millió 547 ezer 54 forintra halmozó­dott, mert 6 találatos szelvény ezúttal sem akadt. A hármasok 39 ezer 960, a kettesek 330 forintot érnek. A nyerőszámok: 19. 31. 57 és 20. 24, 58. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei posta­hivatalokban, takarékszövet­kezetekben. IBUSZ és Express irodákban. Kapható a nyerési esélyt növelő variációs fűzet és a Milliós ünnepi akcióról is tájékoztatást adnak. (x) • Tiltott árusítás Tegnap, kedden délelőtt dr. Farkas László államtitkár, a dél-magyarországi régió köz­társasági megbízottja az éves munka értékelésére hívta meg azoknak a szerveknek és intéz­ményeknek - (gy a Vám- és Pénzügyőrség, az APEH, a Határrendészet, az ÁNTSZ ­képviselőit, amelyek Csongrád megyében a tiltott kereske­delem visszaszorításával fog­lalkoznak. A megbeszélésen áttekintették a kialakult hely­zetet, s megállapították, hogy nem romlott ugyan az előző évhez képest, viszont a fo­kozott ellenőrzés elleni véde­kezés a piacok köré, a mellék­utcákba „kényszeríti" a tiltott árusítást. A megbeszélésen résztvevők megállapodtak abban, hogy a jövőben össze­hangoltabb ellenőrző munkát folytatnak a települések önkor­mányzataival. • Alföldi Napló A szokásos időben. 18 óra 13 perckor a TV2-n ma ismét jelentkezik a szegedi stúdió Alföldi Napló című műsora, amelyben Kései temetés cím­mel dokumentumfilmet láthat­nak. Bácsalmáson 1944. no­vember 21-én több embert ki­végeznek. A város lakói tudják kik tették, mégis közel 50 évig hallgattak. A hozzátartozók ke­resték csak halottaikat, hogy legalább egy szál gyertyát tud­janak gyújtani sírjuknál. Ez év októberében megtalálták a „temetetlen holtakat..." ryleked mit mond ez a szó, hogy de­JJ cember? Nagyszakállú télapát, ka­rácsonyi csillogást, szilveszteri kabarét? A disznótorok gyermekkori emléke he­lyett a milyhűtőláda sietős feltöltését, mert hátha január elsejétől megint drá­gább lesz a hús? A gondot, hogy mit kez­desz a gyerekeiddel a téli szünetben, s a nagymama-sütötte beiglihalommal ka­rácsony után ? Vagy inkább azt: minden áldott reggel gyújtást kell aprítanod, hogy be tudj fű­teni a szerencsére hagyományos tüzelé­sűre meghagyott cserépkályhába - hi­szen ezzel is gázt spórolsz meg... Esetleg ismételt csereberét az ugyancsak kis­gyermekes ismerőseiddel - te adsz egy 38-as korcsoly át cipőstől, s kapsz helyet­te tolldzsekit, amit X.-ék már kinőttek. Meg persze hajnali hósöprést - nem szé­gyenkezhetsz a szomszédság előtt! Bmmbiw Titkosított bevásárlókörutakat. aján­dékdugdosást - igen, persze ezt is kell je­lentse neked a december. De az év leg­hosszabb hónapját is, már ami a fizeté­setek „kitartását" illeti. Azt a soha le nem gyűrhető érzést, hogy talán nem ké­szítetted elő megfelelően az ünnepet. Meg annak rettenetét, hogy valamelyik út­jukról nem térnek vissza épségben a szeretteid - olyan veszélyes ez a hónap! És mindenféle hivatalos levelet is hoz a postás ilyenkor: tájékoztatnak, hogy 82 forint az adóhátralékod, 11 forint túlfize­tésed mutatkozik, a folyószámlád vég­összege mínuszjellel kezdődik és akkor még nem szóltam arról, hogy nem talá­lod a borítékot, amiben az idei befizeté­sek nyugtáit tartottad! Bizony, ez egy ilyen hónap - a leg­szebb és a legutálatosabb egyszerre. Az évzáró fogadkozásoké és az évvégi mér­legkészítésé. Most kell számot vetned magaddal - no, csak bátran, olyan sok szégyelnivalód azért nincsen. Nem te tehetsz róla, hogy elég gyakran kellett temetőbe járnod, s egyszer a zálogház­ban is megfordultál. Ne magad okold, hogy nem sikerült megvenni mégsem az új csizmát. Viszont sikerült a nyelvviz­sgád, s lefogytál öt kilót. Ne, ne vágd rá rögtön, hogy „de milyen áron!" A mene­dzsertanfolyamon, amit munkanélküli­ként végeztél el, épp eleget hallhattad, hogy a dolgokat pozitívan kell látni. Na mondd szépen: ujjé! • „Pro Sanitate" A népjóléti miniszter a „Pro Sanitate" emlékérmet adomá­nyozta dr. Ferenczy Lajos sze­gedi akadémikusnak, aki 66 alkalommal adott vért. • Kiállítás és emlékülés A Magyar Jacques Maritain Egyesület kiállítást rendezett a nagy keresztény francia filozó­fus emlékére a szegedi Piarista Gimnázium diákotthonában (Munkácsy u. 9.), mely a tudós életét és munkásságát mutatja be. A kiállítás december 13-ig naponta délután 14-17 óráig látogatható. Ugyanott, a kiállítás kereté­ben december 9-én 17 órától tudományos ülés lesz, melynek előadói dr. Keresztes K. Sán­dor, dr. Turgonyi Zoltán, dr. Szabó Ferenc és dr. Bozóki Mária. -ban olvashatja: - Molnár Tamás, a pozsonyi medence „Carusója" - Szabó doki, a Pick és a helyi kezelés - Fitness-szalonok háborúja? - Mi történt a bordányi tanyán? CSÜTÖRTÖKTÖLI HOROSZPOK (ÁTÉRÜNK TETJE: 50 ezer forint Megvásárolható a megye összes településén és az élelmiszerboltokban! Cryt'ft'. mif ti l*txpíl$*tíj. élehtiisxer-tnesevAr! A Szabadkai úton, a műjégpálya mellett Nyitva: 0-24 óráig, a hét minden napján Tel.: 62/321-370 • Adventi hangverseny Az Újszegedi Kamara­zenekar - immár többéves hagyományai szerint - advent második hetében rendezi meg évvégi hangversenyét, mely ezúttal valóban a Messiás-vá­rás jegyét viseli: Corelli Ka­rácsonyi Concerto Grosso-ja mellett Vivaldi: A négy évszak című művének A tél című tétele, Haydn: C-dúr gordon­kaversenye, valamint Volk­mann: F-dúr szerenádja hang­zik majd föl csütörtökön este fél 8 órakor a Bálint Sándor Művelődési Házban. Közre­működnek: Békéi László, H. Tóth Tibor (hegedű), Pu­kánszky Béla (gordonka). Mű­vészeti vezető: Kiss Ernő. Még mindig 31 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! • Újszegediek figyelmébe! Csütörtöktől tévéadó Az Antenna Hungária Rész­vénytársaság tájékoztatása sze­rint Újszegeden a Lövölde úti állomásán egy új 10 kW-os te­levízióadót helyeznek üzembe december 9-én. A berendezés az OIRT 26-os csatomán üze­mel, vízszintes polarizációval, és a Magyar Televízió l-es műsorát sugározza. A csatornán korábban egy kisebb teljesítményű adó mű­ködött. A teljesítmény növeke­dése miatt a vételkörzet nó, a korábban gyengébben ellátott területeken a vétel minősége javul. A kábeles hálózatok új­raszabályozása szükségessé válhat, ezért a nézők szíves megértését kérik. • Kaliforniai mazsola Ismét megjelenik a hazai piacon az amerikai mazsola. A csemege, amely a II. világ­háború előtt kedvelt termék volt Magyarországon, jó fo­gadtatásra számíthat a cuk­rászok és az egészséges táp­lálkozás hívei között. A ka­liforniai mazsolakülönleges­séget természetes úton aszalják és tisztítják. A világon fel­használt mazsolának több mint 50 százalékát termelik Ka­liforniában. Magyarországon évente 1 millió kilogramm mazsola fogy, amely jelenleg még elsősorban Törökor­szágból és Iránból származik. • Tisza Gyöngye-tánc­verseny. Városi táncver­senyt rendez a Tisza Gyöngye Disco Club december 9-én 20 órától discotánc, rock and roll és break kategóriákban. Alsó korhatár 16 év. Nevezés: Tisza Gyöngye Disco Club. Tel.: 430-755. Fődíj: müncheni utazás. (x) Szereltté előfizetni lapunkat? Lapunk telefonon is előfizethető: 62/481-281/4 l-es mellék. Ügyintéző: Németh Andrea ír TT n n T7 ® ír •a TS n is VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS VAJON MILYEN PARIZSBAN?... Megtudják, akik Fordot vásárolnak. Az új kocsihoz ugyanis egyhetes, ingyen párizsi utat ad ajándékba a CAPITOL Kft. Szeged, Dorozsmai út 12. Tel.:/fax: 314-178 Kizárólagos márkaképviselet • A munkanélküliek gondját panaszolta el F. J. olvasónk, különösen azért, mert a negy­ven év fölöttieket erősebben sújtja az állások hiánya. Tele­fonálónk a vendéglátóiparban dolgozott hosszú ideje, most viszont csak azt látja, minde­nütt a fiatalokat, legfeljebb 35 éveseket keresik. A helyzet nem csupán a vendéglátóipar­ra jellemző, felmerül tehát a kérdés: mi lesz (gy a középge­nerációval. a relatíve „idősek­kel" ? • Ez a cipőholt nem az a ci­pőbolt. telefonált Sallainé Csi­kós Zsuzsa a Fekete sas utca 28. sz. alatti bőrgaléria és ci­póbolt tulajdonosa, a szombati s/.ámunkban. a Csörög rovat­ban megjelent panaszokra visszautalva. Fontosnak tartja, hogy ne tévesszék össze üzle­tét a pontosan meg nem neve­zett,* negatív példaként felho­zott „két cipóbolttal". • A Mars tér problémákkal teli. A 317—823-ról B. L. olvasónk azt tette szóvá, hogy a helyi buszjáratok irodaépü­lete mellett lévő árusbódéknál CSÖRÖG A ((cq®))))))) MVIESTEL Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma 8 és 10, valamint 15 és 17 óra között oszthatják meg ügyeletes újságíró kollégánkkal, Becsei Péterrel. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. Sz. Gy-né olvasónk a Sportor­vosiban rendelő dr. Brúder Zsuzsa fogorvosnő gesztusát. Miután megadott időpontban kellett volna unokáját fogsza­bályozásra vinnie, jólesett, hogy napokkal előbb levelet kapott a doktornőtől, aki kö­zölte: szabadságot kell kiven­nie, ezért újabb időpontot jelöl meg. A kedves hangú levél megtakarította a felesleges utat és bosszúságot olvasónk­nak. a kereskedők árujukat a teljes járdaszélességet elfoglalva rakják ki. Roppant balesetve­szélyes dolog pedig, ha a járó­kelők a forgalmas úttestre kényszerülnek. Ugyancsak a Mars térre vonatkozik a 436-458-as telefonról érkezett megjegyzés, mely szerint a piaci bevásárlócsarnokban hiába van kirakva öles betűk­kel, hogy tilos a dohányzás. Ideje lenne, ha a piacfelügyel­ők érvényt szereznének a dohányzási tilalomnak. • Cselgáncs versenyen sérü­lést szenvedett gyermekét vit­te orvoshoz hétfőn Pataki Já­nosné dorozsmai olvasónk — kerékpáron tolva. Az orvosnő a gyermekklinikára utalta a sérült gyereket ellátásra, s a szállításhoz mentő cédulát írt. így a környék betegeit össze­gyűjtő kocsi bevitte a kisfiút a gyermekklinikára. Ámde az ottani orvos igen vitriolos hangon szóvá tette a „mentő­zést". A törött lábujjú fiút ezután taxival vitte haza olva­sónk, ami 540 forintba került. Vajon hogy jut haza hasonló esetben az, akinek nincsen 540 forintja? - kérdi olva­sónk. • Figyelmességként érjékeli • Óvodás korú fiúgyer­mekeink intenzíven érdek­lődnek a közlekedési jármű­veket mintázó játékok iránt. A LEGO család új tagja, a Dupló vasút gyermekünk ilyen irányú érdeklődését sokoldalúan kielégíti. A sok­féle variációban felépfthető sínpályán ugyanis elemes motorral működő szerelvény fut. A sfnekhez kis vasútállo­más kapcsolódik, amely mel­lé sorompó is jár. Ezt a praktikus LEGO játékot természetesen meg tudja vásárolni a GÖTZ Babaház­ban, a Kárász u. 10. szám alatt. És ami fontos: Szege­den a legolcsóbban. tx) Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig többnyire erősen felhős, szeles idő várható, sok felé havasesővel, esővel. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és 0 fok között alakul. • Laczko Valéria kiállítása Hol volt, hol nem volt cím­mel Laczkó Valéria grafikus kiállítása nyílik meg december 8-án 17 órakor a Szegedi Ifjú­sági Házban. A művész a vaj­dasági Muzslyán él, az újvi­déki Képzőművészeti Akadé­mia diákja, a zentai művészte­lep tagja. A tárlatot, mely de­cember 31-ig látható, Kovacev Olga művészettörténész nyitja meg, hegedűn közreműködik Mezei Szilárd. A RADI0 „PARTISCUM" kereskedelmi adása Csak 16 éven felülieknek! Vendég: Veres Pál szexológus. Telefonos játék: Hobbi játékbolt, Gold Főnix. Opel Rupeskv. HÓK. Szerkesztő: Zanati Zsófia „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap lO-ISOraközötta+l.1) MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged. Arany János u. 7. II. em. Tel.: 480-166/127. Fax: 325-930

Next

/
Thumbnails
Contents