Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-29 / 278. szám

HÉTFŐ, 1993. Nov. 29. A HELYZET 7 • Négy évtizeden át Gyászmagyarok kereszténykedtek Egyház és politika kapcsolatáról, a keresz­tények közéleti szerepé­ről tanácskozott háront napon át a fővárosban, a Testnevelési Egyetem nagytermében a Keresz­tény Értelmiségiek Szö­vetségének II. országos kongresszusa. Központi téma volt az is, milyen ma Magyarország ke­resztény szemmel? (Budapesti tudósítónktól.) Az előadók közül néhányan a Biblia metaforikus kifejezé­seivel szólva, mások szabatos fogalmi nyelven beszélve, de mindnyájan azt fogalmazták meg, hogy roppant nagyok a tásadalmi és az egészségügyi gondok. Jávor András népjó­léti államtitkár a szolidaritás elvére épülő - a nagyobb jöve­delműek fizetnek a kisebb pén­zűek, a gazdagok a szegények helyett - magyar biztosítási rendszerről szólva elmondta, hogy mi a nemzeti jövedelem­nek csak öt százalékát fordít­hatjuk az egészségügyre, ami évente és egy emberre 220­230 dollárt jelent, szemben a nyugat-európai 1000 és az USA-beli 2900 dollár körüli összeggel. A magyar egészség­ügy szegény, de tehetséges, és jelen vannak a legmodernebb eljárások. A nép egészségi ál­lapota azonban katasztrofális. Bangladesben nem hal meg annyi 40 és 50 közötti férfi, mint ma Magyarországon. Az 1920-as évekére emlékeztető a halálozási arány. Az okok kö­zött van a dohányzás, az alko­hol, a történelem, a gazdasági bizonytalanság. A kormány szándéka, hogy a dohány- és alkoholbevételek két százalé­kát fordítsák az egészség meg­őrzésére. A múlt heti kormány­javaslat gyorsított eljárást kér­ve kerül a Parlament elé. A keresztény értelmiségiek határainkon belül és kívül részt vesznek a közéletben. A KÉSZ debreceni szervezete például zarándokházat épít a csángók földjén, ami, ha működésben tartani is sikerül majd, nagyon sokat fog jelenteni a roppant veszélyeztetett moldvai ma­gyar közösség életében. A háromnapos tanácskozás nem kerülte meg a keresztény szellemű politizálás kérdéseit. Jávor Béla ügyvéd, a KÉSZ jo­gi munkaközösségének vezető­je nyílt és kíméletlen előadásá­ban elmondta, hogy a koalíciós időkben, 1945-47 között, a korlátozott szuverenitású Ma­gyarországon tettek kísérletet erre, de az azt követő évtize­dekben lényegében nem, noha mindig ültek főpapok, „gyász­magyarok" a politikai testü­letekben, akik a szükségesnél jóval több engedményt tettek. „Nem tudunk róla - mondta Jávor Béla -, hogy annak ide­jén Szent Sebestyén átvette volna a Diocletianus-díjat". A hatvanas évek második felétől többet tehetett volna az egy­ház, mint amennyit tett. Ma, az utóbbi négy évben, nagy divat kereszténynek lenni. „Tudom ­szólt előadásában Jávor doktor -, hogy évtizedek katakombái­ból ... nem lehet azonnal tisz­tességes és bölcs személyeket elővarázsolni, de ennek ellené­re mégis feltűnő, hogy a három koalíciós pártnál is micsoda mennyisége jelentkezik a hitel­telen, legenyhébben szólva nem tisztességes és üresfejű egyedeknek... rengeteg ügyvéd hagyta ott a pályát a rendszer­változáskor és vállalt különféle kis és nagyobb állami és párt­tisztséget. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek, ezek az em­berek az ügyvédi, jogászi pá­lyán sem állták meg a helyü­ket... Hányan, de hányan jöttek más-más szakmák kudarcai után megragadva a számukra talán utolsó alkalmat, fordítani egyet életük szekerén és új státusban, »politikusként« si­keresnek lenni. Nagyon kevés igazán sikeres ember hagyta ott 1989-90-ben a hivatását." A keresztény értelmiségiek dolga, hogy kiszorítsák a tehetségtelen „bokrétakereszté­nyeket", hogy az új választá­sokra minél több tisztességes, okos és hiteles embert gyűjtse­nek a keresztény szellemű poli­tizáláshoz. • (Folytatás az 1. oldalról.) - Miként az alsóvárosiak is, akiknek segítő szándékát a fe­rences rendi szerzetesek támo­gatják a gyűjtéssel a Mátyás téri templomban. Gyógyszer és cukorszint S a belvárosiak? Tizenegy óra előtt a Dáni János utcai gyűjtőhelyen már jónéhányan megfordultak, adományaik többsége ruha, cipő, élelmi­szer. Szőrmés kabátokat, me­leg gyerekruhákat, vadonatúj­nak tűnő csizmákat rak dobo­zokba az itt dolgozó két málta­is, dr. Gerda Sándorné és Kecskeméti Józsefné. Liszt, tészta, konzerv, cukor, bébiétel is sorakozik már egy asztalon. Miközben mutatják, hogy pap­lant, házi őrlésű paprikát is hoztak, újabb adományozó ér­kezik. Kopott kerékpálját a fal­hoz támasztja, hidegpiros kéz­zel bogozza a kötél csomóját, hogy le tudja venni a szatyrot a csomagtartóról. Mire lepakol elgyengülni látszik az idős férfi. Leültetik, meleg teát kí­nálnak neki. Inkább egy kanál cukrot kér, szinte röstellkedve Paluska Vilmosnétól, a gondo­zási központ vezetőjétől, mert úgy érzi, leesett a cukorszintje. Mikor összeszedi kicsit magát sietve elmegy, hiába tartóztat­nánk. igen is, nem is... Megyek én is, a kiskörúton, a Kárászon megszólítok né­hány embert: tudnak-e a szük­ségben lévő vajdaságiakat meg­segítő szegedi akcióról. Igen is, nem is. Arra a kérdésemre, adnak-e, többféle választ ka­pok - név nélkül: - Én majd kérek egy csek­ket és feladok rá pénzt, vegye­nek rajta, ami kell. Nem érek rá vásárolgatni, nem is cipekedek. - Ha biztos lennék benne, hogy oda megy, ahová kell, ad­nék. De mindig mondja a tévé is, hogy a szerbek elveszik. No, azoknak nem adok! - Nekem nem futja mások segítésére, munka nélküli va­gyok, két kisgyerekem van. - Nézzen már szét, tele a város és a Cserepes sor jugóból Mázsaszámra gyűlt a krumpli... (Fotó: Schmidt Andrea) Szegedi gyűjtés a vajdasági magyaroknak Kabát, csipkebogyó, paprika jött seftelőkkel! Vegyék el azoktól a határon és adják a rá­szorulóknak. - Én megéltem a második világháborút, nélkülöztem, most a kis nyugdíjamból is vet­tem lisztet, hogy adhassak. Mikor az Alsókikötősor 5. szám alatti gyűjtőhelyre érek ráerősítenek a nyugdíjas gon­dolataira. Bajkán Tivadarné, Zsuzsika mutatja a délig össze­jött adományokat, s megjegyzi: - Bizony, élelmiszereket az idősebbek hoztak többet. Több élelmiszer kellene Hogy szívből, az kiderül ab­ból is, hogy a csomagban kis cérnazsákban nyilvánvalóan saját szedésű csipkebogyót lá­tok. Egy másik zacskóban megpucolt diót. Befőttes üveg­ben őrölt paprikát... Kora délután kimegyek a Bérkert utca végén lévó rak­tárbázisra, a Ci-La- Ép Kft­hez, ahová beszállítják a gyűj­tőhelyekről az adományokat. A Ci-La -Ép által díjmentesen felajánlott rakterületen hat pia­rista gimnazistát, két főiskolán szociális munkásnak tanuló fi­út találok, akik a teherautókat várják, fagyoskodva. Amikor megjön a Kft ügyvezető igaz­gatója, Czirok József, segítsé­gével raklapokat hordanak a csarnokba. Majd betereli őket az ebédlőbe melegedni, forró, citromos teát kapnak a máltai­soktól. Türelmesen várakoz­nak. Az első teherautónyi szál­lítmány jóval két óra után érke­zik, a fiúk tíz perc alatt lepa­kolják a Tisza Volán Rt. in­gyenfuvaros kocsijáról. Nincs nehéz dolguk, az adományok többsége ruhanemű. Élelmi­szer, gyógyszer kevesebb van az általam vártnál. A második teherkocsin is. A raktárbázisra közben kiér­kező Csikós Lászlónétól, a városi önkormányzat népjóléti irodájának vezetőhelyettesétől, a segélyakció koordinálójától megtudom, azért is sok a ruha­nemű, mert most került ide az is, amit a Vöröskeresztesek ko­rábban Dorozsmán gyűjtöttek. Az élelmiszeradományokat pe­dig lényegesen gyarapítják a különböző pártok által gyűjtöt­tek, illetve majd az, amit vásá­rolnak abból az egymillió fo­rintból, amit a szegedi közgyű­lés felajánlott a szükséget szen­vedő vajdasági lakosságnak. ­S minden bizonnyal azok az adományok is, amiket e hét végén, szombaton délelőtt ismétlődő segélyakcióban gyűjtenek majd össze. Szabó Magdolna Egyszemélyes sajtóvállalkozás Gyimesi Zoltán a Kisteleki Hírmondóról Fotó: Hárs László Gyimesi Zoltán két és fél évvel ezelőtt Kisteleki Hír­mondó néven egyszemélyes magánvállalkozásban lapot indított. Azóta a kistelekiek megszerették, keresik az új­ságot, példányszáma a kezdetinek duplájára emelkedett. A fiatal laptulajdonossal a kisváros legújabb részén épült, régi tárgyakkal dekorált otthonában beszélget­tünk. • Már általános iskolásként n­agyon érdekelt a néprajz, s már akkor gyűjteni kezdtem a te­lepülés tárgyi emlékeit. ­mondja Gyimesi Zoltán. - Ké­sőbb már a Kistelekhez kötődő iratok, dokumentumok is érde­kelni kezdtek. A bajai főisko­lán szereztem tanítói diplomát, rövid ideig a Petőfi iskolában dolgoztam, majd három évig a helyi művelődési ház vezetője voltam. Búvárkodásaim során tudtam meg, hogy Kistelek első újságja az 1926-tól megje­lenő Kistelek és Vidéke volt, majd 1928-ban jelent meg a második lap, a Kisteleki Hír­lap. Később megjelent egy ok­tatási folyóirat is. Magyar Ün­nep címmel, amit Vicsay Lajos tanár, a Kistelek történetéről szóló első könyv írója szer­kesztett. Ezek az ismeretek adták az indíttatást ahhoz, hogy komolyan elgondolkoz­zam azon, hogyan lehetne Kis­teleken újra beindítani egy la­pot. Úgy éreztem, hogy ebben a kisvárosban információhiány van. Az emberek nem értesül­nek arról, hogy az önkormány­zat milyen munkát végez, mi­lyen gondokkal küzd. 1989 vé­gén szóltam a tanácselnöknek, hogy jó lenne egy helyi lapot indítani. Akkor megtárgyalták egy tanácsülésen, de ennek konkrét eredménye nem volt, ezért magam kezdtem el az újság beindításának megszer­vezését. 1991 márciusában jelent meg az első szám, Kiste­leki Hírmondónak neveztem el. A névadással is azt akartam hangsúlyozni, hogy a helyben lakó emberek számára ad in­formációkat. • Milyenek a lap legfon­tosabb mutatói? - Kisteleken és vonzáskör­zetében terjesztem, a napokban kellett emelnem az árat, így 28 forintba kerül. Kezdetben 700 példányban jelent meg, az­óta megkétszereződött a példányszám. Minimális remit­tenda van, mert mindig fi­gyelembe veszem, hogy az elő­ző számból mennyi fogyott, és annak arányában 150-200 pél­dánnyal növelem vagy csök­kentem a példányszámot. Az újság A4-es formátumú, két színben nyomjuk a fedőlapját. Először 12 oldalon jelent meg, most 16 oldal a terjedelme. Néhány 20 oldalas számot is ki tudtam adni, de a nyomdai költségek annyira megemel­kedtek az utóbbi időben, hogy ma már nem tudom kigazdál­kodni. Az olvasók közül töb­ben szóvá tették, hogy sok benne a hirdetés. Tudomásul kell azonban venni, hogy a la­pot senki nem támogatja (így senki sem szólhat bele a szerkesztésébe sem), tehát ­mint mindenütt a világon ­csak a hirdetések és az eladott példányszám tartják fenn. A helybeli és a környékbeli tele­pülések lakosságát célzóm meg az írásokkal. Mindig kell ben­ne lenni egy fontos anyagnak, ami eladja a lapot. Vannak ál­landó rovatai: Önkormányzati hírek. Kék hírek, Családi ese­mények (születés, házasság­kötés, halálozás), orvosi, állat­orvosi ügyeleti rend és minden számban legalább 4-5 oldal hirdetés. • Hogyan oldotta meg a terjesztést? - A terjesztést is magam végzem, az élelmiszerboltokba szállítom ki a lapot, ott kapha­tó. A napokban állapodtam meg a postával a terjesztésről, így jövőre már elő is lehet fi­zetni. • Milyen időszakonként jelenik meg? - Hibájául rótták fel, hogy nem rendszeresen jelenik meg. Ez sajnos igaz, de tudni kell, hogy mindent magam csinálok - egy kívülálló talán nem is gondolja, milyen borzasztó nagy munka -, és így gyakran előfordul, hogy nem készülök el mindennel időre. Eddig álta­lában havonta jelent meg,.ja­nuár 1-től tervezem rendsze­ressé tenni, minden hónap ele­jén és végén adnék ki egy-egy számot. Szeretnék egy telefon­nal, telefax-szal felszerelt ál­landó szerkesztőséget is kiala­kítani Kistelek központjában, az Árpád utcában. Ott bonyolí­tanánk a hirdetéssel kapcsola­tos ügyintézést is. • Hol szerkesztik és hol nyomtatják a lapot? - Kunszentmártonban nyom­ják, mostanáig ott is szerkesz­tettük. A napokban vettem egy 386-os IBM számítógépet, en­nek segítségével a szerkesztést helyben is meg tudom oldani. Még hiányzik hozzá egy lézer­printer, amivel az A4-es for­mátumot ki tudnám nyomtatni. Ha ez meglenne, akkor egy pa­usszal át tudnám vinni a nyom­dába, s arról már le tudnák fo­tózni. • Meg lehet csak ebből az újságból élni? - Nem, de vállalkozóként mással is foglalkozom, például terjesztem a Szuperinfót Kiste­leken és Sándorfalván. Nagyon szeretném a Kisteleki Hírmon­dót hetilappá fejleszteni, de eh­hez egy ember kevés. H. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents