Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-27 / 277. szám

8 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. Nov. 27. S ki tudja, mi vár még ránk...? Szegedi diákok az Európai Parlamentben ők hatan: Valaczkay Gabriella (Deák Gimnázium), Nagy Ildikó (Radnóti Gimnázium), Csúri András és Fődi Andrea (Ságvári Gimnázium), Miklós István (Tömörkény Gimnázium) és Csűri Anna első éves egyetemi hallgató. Ha tanár értelmes diákot képzel magának, ők azok. (Meg ami ezzel együtt jár: a meglátásaik találóak és kritikusak. El tudom képzelni az óvatlan európai képviselők reagálását egy-egy tárgyszerű kérdésre.) Közvetlenül az elindulás napján esni kezdett a hó, a pesti vonat pedig később indult mesélik. Féltek, hogy lekésik a frankfurti csatlakozást, ezért megkérdezték a kalauzt, mi várható? - Ki tudja még mi vár ránk!? - felelt amaz, a vonat pedig lekéste a csatlakozást. Úgy magyarosan. Egy alig megismert család segített és szállásolta el őket Budapesten. Ez is Magyarország. A gyerekeket a Külügyi Intézet kérésére úgy válogatták a gimnáziumok, hogy az európai akadémia szemináriumain előadásokat tartsanak. Mégpedig német és francia társaik számára, hisz a rendezvény a francia és az (egyesült) német fiatalok barátságáról szólt lévén Magyarország nélkül a német fal talán ma is állna magyar vendégekkel. Megértettük egymást, mondották. hiszen a németek keletről érkeztek, Jénából, ahol ugyanazokkal a gondokkal küszködnek az emberek, mint itthon. Gazdaságilag is és a mindennapi tolerancia hiányában is. Mégis, Magyarországról beszélni két európai A szegedi diákok, akik az európai akadémia szemináriumait tartották. (Fotó: Nagy László) Szeretjük mondani és érezni is: Furópában vagyunk, megvan a helyünk az európai civilizációban. Aztán szeretünk utazni és közben kiderül, a dolgok mégsem egészen állnak úgy, ahogyan elképzeljük. A visszatérés a nyitott, plurális demokráciák közé, ezt már ki-ki maga megtapasztalhatta, nem megy egyik napról a másikra, úgylehet az igazi visszatérést egy másik generáció alkotja majd meg. Fiatalok. Az Otzenhauseni Furópai Akadémia meghívására nemrég hat szegedi diák vendégeskedett Németországban, illetve látogatott el a strashourgi székhelyű Furópa Parlamentbe. Nyelveket tudó, a világ változásaira érzékeny diákok, akik a Külügyi Intézeten keresztül kaptak lehetőséget. Ahogy az ember hallgatja az észrevételeiket, elképzeli a strashourgi képviselők arcán a meglepődést: ezek a magyarok komolyan veszik azt a közös Furópát. nagyhatalom fiainak, mindig új. A szemináriumra választott témák is ehhez igazodtak. A magyar politikai rendszerváltás időszaka („ '56 után szinte semmit nem ismertek a magyar történelemből."), a magyar környezetvédelem helyzete („az előadás után a németek és franciák elmondták, nagyon tetszett, hogy őszintén feltártam, mi hol tartunk. Ott sokkal komolyabban veszik a környezetvédelmet, a családban is erre nevelik a gyerekeket"), az idegengyűlölet és az etnikai problémák („a keleti németek pontosan ismerték a keleti tömbből kiszabadult országok európai identitástudat-zavarát"), a Dél-Alföld gazdasága („elmondtam, hogy a régiót nagyon érzékenyen érintette a sertéspestis-ügy miatti embargó, s hogy itt nem balkáni állapot van a mezőgazdaságban. Nemrég Belgiumban volt sertéspestis"), vagy Magyarország történelme („ami saját történetükhöz kapcsolódott az igazán érdekelte őket"). Az akadémián, a németek és franciák divetítéssel, fotókkal illusztrált előadásokat tartottak saját régiójukról, a magyarok elemző kitekintő előadásaival szemben. Hiába, a kis nemzetnek mindig többet kell tennie a nagynál, hogy egyforma lehessen, és hogy a többiek gratulációit fogadhassák. Avagy ahogy a gyerekek mondják: muszáj volt jó előadást tartani, mert Németországot és Franciaországot mindenki ismeri, de bennünket... Aztán Strassbourg, az Európa Parlament. A diákok találkozhattak a parlament képviselőivel, akiknek választ kellett adni a kérdésekre is. A magyar csatlakozásra például azt, hogy a parlament az új brüszszeli épületében már 15 féle szinkrontolmácsnak van hely. Ha felveszik előbb az EFTAországokat, akkor is fennmarad három nyelvnek a hely. Egyik a magyar. A gyerekek, akiktől sokan irigyelhetnék meg politikai realitásérzéküket, hátránynak látják, hogy Magyarországot kevésbé ismerik, mint vetélytársait, például a lengyeleket. Közeledni viszont nekünk kell. Annak híre már eljutott Franciaországba - egy párizsi tanárnő említette - , hogy itthon két nyelvvizsga lesz majd szükséges az egyetemi diplomához. A jövő pedig: Budapesten hamarosan megnyílik az Európai Parlament ifjúsági központja, ahová a diákok szerint (igazuk legyen!) áramlani fognak az európai eszmék, így a magyar fiataloknak is sokkal nagyobb esélyük lesz a kapcsolatfelvételre. A magyar fiatalokhoz, akik nyitottak, mint ők. P. I. Ueszédről - nyelvről Egy stilustisztító könyv A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének munkacsoportja Beszédről-nyelvrŐI címmel összefoglaló könyvet adott ki a tanári beszédről, és beszédmagatartásról. A kötet szerzői, Annus Gábor, Lengyel Zsolt, Tóth Szergej és Vass László a nem magyar szakos tanárjelölteknek címzik munkájukat, kiegészítendő a tanárképzésnek az a területét, amely a beszédművelés-stúdium révén a tanári beszédhez szükséges képességeket és készségeket hivatott kialakítani. A kötet szerzői annak tudatában indítják útjára munkájukat, hogy a tanárjelöltek beszédművelő oktatásában hol a leíró magyar nyelvtan fejezetei, hol pedig a beszéd technikai elemeinek gyakoroltatása kap túlsúlyt, gyakran anélkül, hogy a beszédmagatartás egésze, az iméntiekből származó esszenciák összekötése is kiteljesednék. A könyv nem csupán szakemberek munkája, hanem szakterületüket szerető, abban megannyi izgalmas elágazódást, árnyalatot és alkalmazhatóságot felfedező tanároké is. Stilustisztító és tudástisztttó könyv ez, a javából. Ha tanárjelölt veszi kézbe, azzal nem csupán majdani tanári beszédkészségét formálja, hanem megkapja mellé a beszéd és nyelvhasználat témájának elegánsan összefoglalt művelődési hátterét is. A beszéd- és stílusformák kialakulásának történeti áttekintését, a régi és új fogalmak szabatos és szellemes példákkal illusztrált meghatározását, az amúgy száraznak tekintett nyelvtudomány számtalan érdekességét, és ami talán a legfontosabb: ezek között az összefüggéseket. A kötet szerkesztője és atyamestere, Tóth Szergej pontosan tudja, mire törekszik. Világos és áttekinthető alapismereteket ktván összegezni. Illusztrációit és magyarázó ábráit frappánsan válogatja, s mind oldalnyi magyarázatokat helyettesítő szervességgel kapcsolódnak az anyaghoz. A szemléző bizonyos abban, hogy e könyvből friss levegőt szippant a gyakorló tanár, és a nyelvtudomány oktatásával foglalkozó szakember is. Hiszen egyetlen olyan tudomány sincs, amelynek ne volna szüksége időről időre a népszerűsítőén oktató, áttekintő munkákra. A tudományosság oly magától érthetően sugárzik e könyvből, s a szakszavak még a járatlanabb olvasó számára is oly egyszerűen kapják meg a szakember számára érdekfeszítő jelentésüket, hogy a Beszédről-nyelvről akár egy nagyobb kiadó, szélesebb közönségnek szóló könyveként is megállná helyét. De legalábbis remélhető, hogy a már elkelt kötet újrakiadása megtörténik, hiszen - a szemléző úgy véli nem csak a tanárjelöltek, de a gyakorló tanárok között is érdeklődés van aziránt, hogy felfrissítsék előadói stílusuk elevenségét, s mindazt a történeti és fogalmi ismeretanyagot, amely nélkül ez nem volna lehetséges. Panek Sándor • Beállft hozzám valaki. Egy hete keresett már. - Ugye, te nem ismersz engem? • l)e bolondot beszélsz! Ha jobban tudnék fejben számolni, rávágnám, legalább harminchat éve ismerlek. - Jobb lenne, ha most nem ismernél. • Pedig egészségesnek látszol. - Az lenne a jó, ha a cikkben nem isméméi. • Mert te cikket akarsz rendelni nálam? - Nem rendelni, csak fölajánlanék egy témát, de előbb esküdj meg, hogy nem mondod el, ki vagyok. • Akkor se, ha netán szentté avatnának érte? - Akkor se. Legföljebb akkor, ha hozzájárulok. ' • - Emlékszel 1949. november 1-jére? • Látatlanban mondom, halottak napja előtti, tehát Mindenszentek lehetett. - Ez a lényeg! Mindenszentek napja volt. Mindszentek, mindszent. Mi Mindszenty Józseffel hoztuk kapcsolatba, és halottak napja következett, amikor legtöbben mennek a temetőbe. • Rejtélyes vagy. Ha jól emlékszem, Mindszentyt 1948 decemberében már letartóztatták, januárban megjelentetik pőrének anyagát a Sárga Könyvben, februárban életfogytiglanra ítélik, és ugyancsak februárban kiadják az ügyével foglalkozó Fekete Könyvet. Jól elkéstetek. Mit akartatok ti Mindszentyvel? - Tudtára akartuk adni a világnak, hogy vagyunk és tiltakozunk. • Ki az a „vagyunk?" - Ketten voltunk, a későbbi sógorommal. • Földerítetten nem bűnügy Zászló a kéményen • Neve, persze, neki sincsen. - Ha kimész a temetőbe, leolvashatod a fejfájáról. A napokban temettük. • Tehát csak ketten. - Rosszul mondtam, mert hárman voltunk. Gyűrűs menyasszonyom varrta meg a zászlót és a föliratot. Az amerikai zászlót, meg azt a mondatot, hogy Éljen Mindszenty. • Negyvenkilencben akkor is lecsuknak, ha a szalmazsákod alatt találják meg akármelyiket is. - Nem találták meg. • Hová tettétek? - Jól figyelj! A Belvárosi temető bejáratával szemben, valahol ott, ahol most a Budalakk telepe van, állott a régi téglagyár. Rom volt az már akkor, csak a kéménye állt magasan. Fölmásztunk a kéményre, és kitettük a zászlót, a fehér keresztet, meg a föliratot is. • Ember! Tudtad te, mit csináltok? - Nagyon tudtuk. • Nappal? - Annyira bolondok azért nem voltunk. Éjjel, teljes sötétben. Ködös, taknyos hideg volt akkor is, olyan idő, amilyen legtöbbször szokott lenni a halottak napján. Vittem apám tűzoltóövét, sógorom meg csinált magának egy másikat, erősebbet. Vasnyújtón zuhangatva próbálgattuk, meghfrna-e, ha netán megcsúsznánk. Tornacipőben mentünk, de rongyokba kötöttük be a lábunkat, hogy semmi nyom ne maradjon utánunk. Falba épített vasNcmcth György illusztrációja létra visz föl minden kéményre, azon mentünk mi is. • Nem szédültetek? - Látszik, ködben még fára se másztál. Ha köd van, nincsen magasság, mert nem látsz magad alá. Se fölé. Amíg a létra tartott, addig mentünk. Kikötöttük magunkat, fölerősítettük az amerikai zászlót, kitűztük a keresztet és a föliratot is. • Mit akartatok a zászlóval? Tudtommal soha nem pályáztál amerikaivá lenni. - Mivel lehetett volna a hatalmat haragra hergelni, ha nem az amerikaival? Fűrészlapokat is vittünk magunkkal. Amikor már mindennel készen voltunk, leendő sógorom elkezdte a legfölsőtől lefelé elfűrészelni a létrafokokat. Nem dobtuk le, odatűztük az öv mellé. Négyet vagy ötöt teljesen lefűrészelt, utána néhányat csak annyira, hogy le tudjuk hajlítani, de ha valaki belekapaszkodik, maradjon a markában. A jegenyefákat is (gy szokták megnyesni: fölülről lefelé. • izgalmas munka. Sötétben, ködben kimondottan az, de a fűrésznek hangja van. - Éjjel volt, a szomszédban csak halottak voltak, nem hallotta senki. Sajnos, majdnem végzetes hibát követtünk el mégis. Sógorom vasmunkás volt, neki a fűrészelés nem okozott gondot, de így is elfáradt. Átvettem, de hideg volt, a vas a racsapódó ködtől nyirkos is, elgémberedtek már régen az ujjaim, leejtettem. Édes Jézuskám, most segíts, hogy megtaláljuk! • Nem baj, többet is vittetek. Állj meg! Ha kesztyűtök se volt, ujjlenyomat maradhatott. - Csöpögött a köd, tehát nem maradt. Viszont nagy baj, mert odalent is sötét van, és nagy a gaz. Ha nem találjuk meg, megtalálják másnap, és nyomravezető lehet. Pucoltunk lefelé, és a létra körzetében minden gazt megmatattunk. Nagy könnyebbség volt, megtaláltuk. Haza is jutottunk szerencsésen, de másnap visszamentünk. • A bűnös visszatér? - Akkor sem, azóta sem éreztük bűnösnek magunkat, de kíváncsiak voltunk a hatásra. Azt a zűrzavart! Hemzsegtek az ávósok meg a tűzoltók a kémény körül, le is zárták az utat is, de nem tudtak fölmenni a zászlóig, a rengeteg ember meg csak állt és bámult. Én hamarabb hazamentem, de a sógorom időzött még, a temetőből figyelte sokadmagával az esetet. Ma se tudjuk, hogyan vették le, de a végén csak levették, utána meg hamarosan fölrobbantották a kéményt. • Megtetszett a negyvenötös szám, ezért mondtad el most, a 45. évforduló előtt? - Semmi közöm a számokhoz. Elgondolhatod, mit éltünk át utána! Minden éjjeli zajra fölébredtünk, azt hittük, értünk jönnek. Álmunkban kegyetlenül vallattak bennünket: kik a megbízóink, kik az összekötőink? Amikor leértünk, és a fűrészlapot megtaláltuk, átöleltük egymást: sikerült! De utána rettegtünk egyfolytában. • Ha leírnám a nevedet, sokan lennének, akik dicsőítenének. - De te nem írod le! Megígérted! Soha nem szerettem a reklámot, most se kérek belőle. Feleségem se tudja, hogy bejöttem. • De ha leírom, elolvassa. - Ha azt is olvassa, hogy nem mondtad meg, ki vagyok, megnyugszik. Talán azok is olvassák, akik látták a zászlót, a fehér keresztet, meg a föliratot is, hadd tudják meg, a mindmáig földerítetlen nem bűnügy egyik szereplője még él. Ennyi nekem is elég, legyen elég másnak is. • Belenéztem az utána következő napok újságjaiba. Van azokban minden: kulákpörök seregestül, Sztálin és Lenin művei, aláfrás nélküli elbeszélések, névsorba szedve, hogy az előző napon melyik üzemben ki késett el munkakezdéskor, az imperialisták malmára hajtva evvel is a vizet, de ez az. eset annyira szíven találhatta az akkori hatalom embereit, egy szót se szólnak róla. Nem akarták, hogy példának tekintse akárki? Kitanulhattam viszont, hogyan írták volna meg. Nincsen az az őszi sár.amiből kilátszottak volna. Horváth Dezső