Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-26 / 276. szám
PÉNTEK, 1993. NOV. 26. •"SJ&KJ GAZDASÁG 9 • Egy elhazudott győztes légió A mi öt évünk A fantáziadús értelmiségi sokszor sző világmegváltó terveket barátai társaságában, de hogy ebből heteken belül országos mozgalom lesz, az az életben csak egyszer fordul elő. Egy ilyen történelmi véletlennek köszönheti néhány tízezer magyar politikai élete talán legszebb néhány hónapját. Többről van már szó, mint a reformok felgyorsulásáról éreztünk rá 1988. augusztus vége táján. Az 1988. májusi pártértekezleten nyugdíjba küldték a fővadászokat. Felnyíltak a zsilipek. Alig telt el pár hónap, s a korábbi alternatív csoportok, ellenzéki műhelyek pártként kezdtek viselkedni. Úgy láttuk, Magyarország túl fog rohanni a „határolt" többpártrendszer lengyel modelljén, és az egyoldalúan diktált hatalommegosztás helyett szabad választások egyetlen fordulatával jut el a polgári demokráciához. Még korántsem adták fel a meccset a visszarendeződés rendpárti erői, de közben lopakodva haladt előre a hatalmi gépezet szétporladási folyamata. Megrendültek a régi hitek - a reformhitek is -, virultak az új eszmék. 1988. november 26-án. a „fehérterroros" Grósz-beszéd napjaiban jelent meg a Délmagyarország és a Csongrád Megyei Hírlap hasábjain a reformköri felhívás. Közléséhez nem kis bátorság kellett a szerkesztőségek részéről, hiszen a „kiáltvány" alapjaiban kérdőjelezte meg az akkori állampárt-politikát. Grósz Károly felvállalta a kezdeményezés népszerűsítését, ugyanis néhány nap elteltével frakciós elhajlásnak, jobboldali torzulásnak minősítette fellépésüket. Reformmozgalom volt ez. amelyet áthatott a rendszerváltás előérzete. Egyszerre küzdöttünk a visszarendeződés ellen és a reformértelmiség helyéért az új világban. A felhívás üdvözölte a „küszöbre lépő" többpártrendszert, sürgette a demokratikus átmenet gyorsítását, a szabad választásokat, hirdette a demokratikus baloldal újjászületését. - Az MSZP radikális átalakulásával ha lehet, nélküle, ha kell. Nem ünnepli ma az évfordulót senki, sőt mi sem ünnepeljük magunkat. Ennek sok furcsa oka van, s bizonyára nem lesz mindig (gy. Mindezt természetesen elemzi majd az utókor. Ha már nem ünneplünk, befejezésül hadd legyek szerénytelen: A néhány tízezres reformkori mozgalom volt 1956 óta az első demokratikus szocialista mozgalom. Sokféle áramlat menetelt együtt. A mozgatom megvédte, majd előtérbe tolta a reformpolitikusokat. Erősítette pozíciójukat a nemzeti kerekasztalnál. Meghiúsította a lengyel típusú előrehozott felemás választásokat. Kiharcolta a rendkívüli kongresszust, szétrobbantotta áz agonizáló állampártot. Részt vett a szocialista párt megalakításában. Olyan-amilyen kompromisszumokkal, de megakadályozta a demokratikus baloldal teljes megsemmisülését. Annak idején liberális barátaink is elbúcsúztak a baloldaltól. Remélem, mára világossá lett mindenki számára: a magyar demokrácia léte és egyensúlya is függ a három nagy irányzat alkotó egymás mellett élésétől. A hajdani reformkörösök ott vannak a Szocialista Pártban. a közélet, a politika más területein, vagy éppen a privát szférában. Remélem, a tizedik évfordulóra már ők is, a társadalom is befogja látni: van mire büszkének lenni, van mit megünnepelni. Van mit továbbvinni. Géczi József országgyűlési képviselő. MSZP • Fennáll-e ma is a parlamenti pártok oly sokszor hangoztatott külpolitikai nézetazonossága ? - Alapvető, tartalmi kérdésekben igen, a módszer tekintetében a pártok fenntartják az önálló vélemény és a kritika jogát. Azt érzékeltem, hogy elsősorban az MSZP vonta kétségbe a konszenzus létét, s bizonyos mértékben a szabaddemokraták - a Fidesz azonban több alkalommal is hangsúlyozta, a konszenzus ma is megvan. Persze már régóta nem hat párt képviselői ülnek a Parlamentben. A Magyar Igazság és Elet Pártja éles bírálatban részesítette a kormányt a magyar-ukrán alapszerződés vitája során - sőt, talán ez volt az a tényező, amely e párt vagy frakció megalakulásához vezetett. A biztonságpolitikai alapelveket azonban az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el. 9 A külpolitika egyik lehetséges ütközőpontja - ha nevezhetjük így - a „magyar kérdés", a határon túli magyarság problémája. Ilyen irányú felvetéseiben menynyire képes európai lenni a magyar diplomácia, összehasonlítva német vagy osztrák példákkal? - Többmilliós határon túli népességgel csak Magyarország és - a Szovjetunió felbomlása óta - Oroszország rendelkezik, de például az említett dél-tiroli osztrákok száma alatta marad még a vajdasági magyarságénak is. Nem azonosak a helyzetek. Kell. hogy legyen egy európai minimum standard, kell, hogy nemzetközi jogi keretek között rögzítsék ezek az országok a kisebbségi jogokat. Véleményem szerint a magyar politika e célkitűzésébén visszafogott, toleráns, de határozott. Ausztria például 20 évig folytatta a déltiroli vitát. Én még emlékszem, hogy a hatvanas években arrafelé bizony bombák is robbantak. Ilyen, hála Istennek, itt, a sokat bírált Kelet-Közép-Európában nincs, és nem is lesz. És bár az értelmezések eltérnek, Ausztria úgy tekinti magát, hogy elért egy úgynevezett védőhatalmi státust. A kérdésében az is benne volt, hogy milyen mértékben akar és tud egy állam nemzetközi jogi oltalmat adni a határon kívül ickedt népességének úgy, hogy ott ő maga is megjelenik. Ez az elem megvan a német-román A megmaradás biztosítékai Beszélgetés Martonyi János külügyi államtitkárral „Az autonómia-koncepciókat helyben kell kidolgozni" (Fotó: Nagy László) alapszerződésben. Egészen egyértelmű, hogy Németország bizonyos jogokat kap az egyébként most már meglehetősen jelentéktelen erdélyi német kisebbséget illetően. Ez a felfogás tehát nem idegen az európai gyakorlattól, a védőhatalmi státusnak különböző fokozatai képzelhetők el. Mi azonban most az európai keretekre koncentrálunk, s ezt a későbbiekben meg lehet erősíteni a szubrégióban és két adott fél között is. Előbbire példa a Közép-európai Kezdeményezés országainak kodifikációtervezete, a bilaterális szerződéseket pedig szomszédaink többségével már meg is kötöttük. • A szegedi nyári egyetem a határon túli magyar értelmiség egyik fóruma. Több vitára is emlékszem, ezek az autonómia lehetőségéről, kívánatos fokozatairól szóltak. Milyen álláspontot foglal el a Külügyminisztérium ? - Hogy az egyes szomszédos országokban a magyar kisebbségek milyen típusú autonómiát óhajtanak és nyernek el, az az ő ügyük. Ezt nem Budapest határozza meg. Az autonómia-koncepciókat helyben kell kidolgozni, ezeket támogathatjuk mi az adott lehetőségek határain belül, nem veszélyeztetve kapcsolatainkat a szomszédos országokkal. A legismertebb a vajdasági elképzelés, alaposan megvizsgáltuk, jónak, reálisnak ítéljük. • Ismertetné a koncepció lényegét? - Összetett autonómia-rendszert fogalmaz meg, a személyi, kulturális és területi autonómia összekapcsolását, egymásra épülését. A vajdasági magyarok azt vallják, a területi autonómia nélkül a létük kerül veszélybe, nem a fizikai létről beszélek - az elvándorlások, lemorzsolódások miatt ők ebben látják a megmaradás egyetlen biztosítékát. Kisközösségi önkormányzatokat akarnak, s ezek, ahol a magyar többség a meghatározó, területi autonómiát alkotnának. Természetesen a szerb állam keretein belül, nincs szó szeparatizmusról, a határ revíziójára irányuló igényről. A törekvésük rokonságot mutat a Carrington-tervvel, amelyben Nyugat-Európa tulajdonképpen rádöbbent: a krajinai szerbek, vajdasági magyarok, koszovói albánok helyzetét valahogyan kezelni kell. Ágoston Andrásék egyszerűen továbbfejlesztették ezt a tervet. És ez hangsúlyozom - az ő ügyük. Nem mindenütt alkalmazható azonban a területi autonómia elve, sőt némelykor, a szórvány magyarság esetében még hátrányossá is válhat: ahol csak 10-40 százalékot ér el a magyar népesség - mint Erdély nagyobb részében -, ott könnyen ki is rekesztődhet. • Kisebbségpolitika és biztonságpolitika összefüggő dolgok. Egy magyar tömbről lehet azt állítani, hogy • A hallgatóságot, valamint a vendéget a házigazda. Oláh Sándor, az MSZP területi szövetségének elnökhelyettese köszöntötte, s mindjárt egy fontos bejelentéssel folytatta mondandóját. A párt hivatalos makói országgyűlési képviselőjelöltje Gazdag István, a Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, agrármérnök, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke. Lapunk még a lakossági fórum előtt kért interjút az előadótól. Békési Lászlótól, egyebek között abból az alkalomból, hogy a legnagyobb példányszámú országos napilapban csütörtökön megjelent Géczi József-\n\.et)úban meglehetősen sokszor szerepelt a párt vezető gazdaságpolitikusának neve. • Mit szól ahhoz a nem túl új felvetéshez, miszerint Békési László óvatos alternatíva Horn Gyulával szemben? - Ez teljes félrevezetés, hiszen csak akkor lehet ilyesmiről beszélni, ha két. gyökeresen eltérő politikai koncepció létezik, amiről az MSZP esetében szó sincs. A másik eset, amikor személyi ambíciók mozgatják a dolgokat, de ez sem áll fenn. A nyáron megjelent nevezetes fizetett politikai hirdetés után nyilvános csata zajlott a párton belül. Ezt Horn írta alá, de én csináltam a gazdasági programot. Voltak, akik kettőnk vitájára szűkítették le az ügyet, de már túlvagyunk rajta. Ma másról van szó. Egy ellenzéki párt el akar menni a gazdasági teljesítmény végső határáig. Ezen lehet vitatkozni, hiszen az emberek elégedetKi mit tud a monetáris restrikcióról? Békési Lészló: a pórt koalícióra van lenek, változást várnak, mégpedig a mai ellenzéktől, akik az elmúlt három évben keményen bírálták a kormányt. Akik a választásokon jól akarnak szerepelni, azoknak a legégetőbb kérdésekre kell választ adni. Az MSZP-vel kapcsolatban még nagyobb a várakozás, érthető tehát, hogy a párt vezetője. Horn Gyula megkísérel ezen a mezsgyén haladni, pozitív képet felrajzolni. A kezdeti időkben ezek a célkitűzések ütközhetnek a gazdasági realitásokkal, és ebből keletkezhet egy vita. Ez azonban nem arról szól, hogy itt van két nagy politikai vonulat, vagy két vezér, akik egymást le akarják győzni, hanem arról, miként lehet az elképzeléseket és gazdasági racionalitást összehangolni. • Nem lehet könnyű szavazatokat szerezni, miközben elmondják az embereknek a szomorú gazdasági valóságot. - A vélemények között augusztusban volt különbség, a vita éles volt, de szakmai jellegű. Mindez már a múlté, elkészült a párt gazdaságpolitikai programja. Ez egy optimum, ami még a gazdaság számára elfogadható, de változást jelent, vagyis az embereknek is ad valamit. A túlzott publicitáson pedig nem szabad csodálkozni. Világos, hogy az MSZP más politikai erőknek ellenfeii fai Ím • fi. • i „Lényegében egyetértés van közöttünk." (Fotó: Révész Róbert) Elszámították magukat tegnap este a makói Régi Városháza nagytermének berendezői, hiszen csak száz széket készítettek elő dr. Békési IMSZIÓ szocialista párti képviselő lakossági fórumára. Ezt legalább harminccal meg kellett toldani az előadás kezdetéig, de a későn jövőknek így is már csak állóhely jutott. A legeslegutolsó fórumhallgató egyébként kerékpárral érkezett, kipirult arccal, biztosítótűvel összehúzott gallérral, valamint mindkét lábszárán csipeszeit nadrággal, érdeklődött a ruhatáros hölgyektől, milyen sokan vannak a teremben. le, s ha vita van a párton belül, akkor azt sokan örömmel fogadják, próbálják feltupírozni. Pedig csak azt a nehéz feladatot kellett megoldanunk, hogy ne veszítsünk szavazatokat, és közben szakemberek maradjunk. Ma nyugodtan mondhatom: lényegében egyetértés van közöttünk. • Vita volt az esetleges koalíciós parnereket illetően is. - Csinálhat bármilyen programot egy párt, nem tud majd egyedül kormányozni. Az MSZP is koalícióra van ítélve. A lényeg, hogy a pártprogramok között ne legyen kibékíthetetlen ellentét, s érdek fűződjön ahhoz, hogy piegvalósuljanak. Szubjektív feltétel pedig az, hogy a halálra sértődött vezetők képesek legyenek együttműködni. Ezt a problémát pedig csak egy szociálliberális koalíció tudja megoldani, még ha nem is szeretik annyira egymást. A programok reális, alapos elemzésekből indulnak ki, nem lehetnek annyira különbözőek. Objektíve az MSZP nem térhet ki ez elől, hiszen hogy most csak egy szociálliberális koalíciónak lehet esélye. • Ebbe illik az, hogy nagyon közel kerültek a szakszervezetekhez? - Gazdasági paktumot kell kötni, ezt pedig nem lehet megcsinálni a szakszervezetek nélkül. Ezt nem kötik meg azok, akik az elmúlt három évben a szakszervezeteket gyöngítették. Ebben is egyetértés van Horn Gyula és köztem, nincs értelme tovább alternatíváról beszélni, hiszen soha, lidérces álmomban sem merült fel, hogy pártelnök akarok lenni Horn Gyulával szemben. • Mi a véleménye arról, hogy a párt gazdasági programjának negyedik változata már jóval erősebben hangsúlyozza a szociális elemeket, mint az első, veszélyes, és azt is, hogy veszélyben van. Egy ilyen típusú nézetkülönbség a szembenállás bármely formájáig elvezethet két szomszédos országot. - Teljesen igaza van, ha akarjuk, ha nem, a kisebbségi kérdés biztonságpolitikai kérdés is. A szovjet és a jugoszláv felbomlás figyelmeztet erre. Visszautasítjuk azonban, hogy Magyarország a határon túli kisebbségei okán biztonságpolitikai kockázatot jelent. Ez ugyanis azzal egyenlő, hogy mi vagyunk a felelősek azért, mert vannak határon túli kisebbségeink. Nem szabad összetéveszteni a jugoszláv krízist a többi kelet-közép-európai feszültséggel, a polgárháborút egy erőmű-vitával. A magyar külpolitika még javított is viszonyán a szomszédos országokkal, pozitív irányú elmozdulás tapasztalható a magyar-szerb, a magyar-szlovák, de a magyar-román viszonyban is; a magyar kisebbségek pedig 1989-hez képest sokkal jobb helyzetben vannak: látszatszervezetek helyett erős, önálló parlamenti pártokkal bírnak, hallathatják a szavukat minden lényeges kérdésben. • A magyar külpolitika végcélja az Európai Unió és a NATO. Közelebb került-e az ország, akár csak egy lépéssel is? - Csak sikerekről tudok beszámolni. Az Európai Unió társult tagjaként tarthatjuk számon magunkat, a koppenhágai csúcs közös célként fogalmazta meg a teljes csatlakozást. Javultak a piacra jutás feltételei, a jövő év végére az ipari termékekre nézve az összes vám megszűnik. A Nyugat-európai Unió - az Európai Unió védelmi szevezete, bár önálló hadosztályai nincsenek - a közelmúltban jelentette be. hogy meg fogja nyitni a társulás lehetőségét az Európai Unióval már társult országok előtt. A visegrádi hármak komoly esélyesek a NATO-tagságra is, mert noha vannak ellenvélemények is, a másik oldalon is erős a betagozódás gondolata. Odor József amelyet néhányan monetáris restrikcióra épülőnek tartottak? - Ez nehezen minősíthető, hiszen én is olvastam a cikket, de elég nehéz gazdaságpolitikáról Géczi Józseffel vitatkozni. Nem a jó szándékot vonom kétségbe, hanem gazdasági ügyekben nem tartom kompetensnek. Csak azt nem tudja, hogy mi az a monetáris, meg hogy mi a restrikció, az összes többit... Tehát dobálódzik lózungokkal, amiről nem tudja, hogy mit jelent. Ez egy ostobaság, évek óta nincs Magyarországon monetáris restrikció, s ettől a mi programunk is nagyon messze áll. Már az eredeti program sem nélkülözte a szociális elemeket. • A negyedik programváltozatban melyek azok a gondolatkörök, amelyek legtávolabb állnak a mai gyakorlattól? - Mindenekelőtt az államháztartás, azt teljesen új alapokra kell helyezni. Ma csak görgetjük a problémákat: növekszik a hiány, magas a kamat, az infláció. Második ilyen a privatizáció, ami nemcsak azt jelenti, hogy új tulajdonos kell, hanem tőke is jöjjön az országba, ami nélkül nincs gazdaság. A harmadik - ez azért már nem annyira ellentétes a mai gyakorlattal - a bankrendszer rendbetétele. A következő a mezőgazdaság, ahol politikai okok miatt pusztítás folyt. Itt viszonylag könnyű a dolgunk, kis befektetésekkel lehet látványos eredményeket elérni. Kovács András